2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2014. április 28-i ülésére

Tárgy:   2013. évi összefoglaló belső ellenőrzési jelentés a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás intézményeinél
Készítette:   Bencze Lajosné
Előterjesztő:   Várfi András kompenzációs listás önkormányzati képviselő

Tisztelt Társulási Tanács!
 
1.) A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
 
A belső ellenőrzés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rend) előírásai szerint került megvalósításra polgári jogi szerződés keretében foglalkoztatott belső ellenőr által. A Korm. rend. 33. §-ban foglaltak alapján a belső ellenőr összeállította minden ellenőrzésre az ellenőrzési programot és elkészítette a javaslatokat is tartalmazó ellenőrzési jelentéseket (Korm.rend. 39. §).
  
1.1.) A 2013. évi ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése
 
 A 2013. évi belső ellenőrzések végrehajtására az éves ellenőrzési terv alapján került sor az alábbiak szerint:
 
a.)    A Térségi Szociális Gondozási Központ élelmezési tevékenységének átfogó ellenőrzése
b.)    Gyomaendrőd – Csárdaszállás – Hunya Kistérségi Óvoda átfogó pénzügyi ellenőrzése
 
Az ellenőrzési tevékenységet elősegítette, hogy az ellenőrzési témákhoz szükséges dokumentációk, nyilvántartások, munkatársak rendelkezésre álltak.
 
1.2.) A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása
 
1.2./a. A belső ellenőrzés humánerőforrás–ellátottsága: az 1. számú melléklet tartalmazza a vonatkozó adatokat
 
A Társulás 2013. évben külső szakértő igénybevételével látta el a belső ellenőrzési feladatokat.
A belső ellenőr rendelkezik a feladat ellátásához a jogszabályban – Bkr.24.§ - meghatározott belső ellenőrökre vonatkozó általános és szakmai követelményekkel, szakmai gyakorlattal, valamint az Áht.70.§ (4) bekezdésében meghatározott engedéllyel a tevékenység végzésére.
 
A belső ellenőr regisztrációs száma: 5112700
 
2013. évben a belső ellenőr az alábbi képzésen vett részt:
 
  • ÁFA és számlázási szabályok, számlázás szabályosan, Közösségen belüli ügyletek, illetve nemzetközi ügyletek 2013.,
  • Adótörvények 2013. (SZJA,TB, járulékok, Art.),
  • Számvitel 2013, változások, aktualizálások,
  • Számviteli törvény változásainak gyakorlati feldolgozása – támogatások, lízing, devizaügyletek,
  • Környezetvédelmi termékdíj szabályozás, negyedéves bevallások, nyomtatványok kitöltése,
  • Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzése államháztartási szakterületen,
  • Személyi jövedelemadó 2013.,
  • ÁFA 2013.,
  • TB fedezeti rendszere 2013.,
  • Ingatlanértékesítés és ingatlan bérbeadás adózása esettanulmánnyal,
  • Szakképzési hozzájárulás új szabályai,
  • Ingatlanok számvitele, átalakulás számvitele 2013.,
  • Adózás rendjéről szóló törvény 2013.,
 
Az ellenőrzéshez szükséges tárgyi feltételek biztosítottak voltak, iroda az Önkormányzatnál, korszerű technikai és informatikai háttér, valamint a telephelyeken történő ellenőrzések során megfelelő helyiség lett biztosítva az ellenőrzés lefolytatásához.
 
1.2./b. A belső ellenőr szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása
 
A belső ellenőr az Önkormányzat vezetőjének közvetlen alárendelve végzi a tevékenységét, jelentéseit közvetlenül a vezetőnek küldi meg.
A belső ellenőr nem vett részt a Társulásnál olyan tevékenységek ellátásában, amelyek a Társulás operatív működésével kapcsolatosak.
A belső ellenőr szervezeti és funkcionális függetlensége biztosított volt.
 
1.2./c. Összeférhetetlenségi esetek
 
A belső ellenőr esetében 2013. évben összeférhetetlenség nem állt fenn.
 
1.2./d. A belső ellenőri jogokkal kapcsolatos esetleges korlátozások bemutatása
 
A belső ellenőr a munkavégzése során nem volt akadályoztatva, korlátozva.
A bizonyosságot adó tevékenységet akadályozó tényezők nem merültek fel, az ellenőrzött feladattal összefüggő valamennyi okmányt az ellenőrzés rendelkezésére bocsátották, vezetőktől, munkatársaktól szóbeli információkhoz jutott, nyilvántartásokba, iratokba, dokumentumokba betekintést kapott.
 
1.2./e. A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők
 
A belső ellenőrzés végrehajtását illetően akadályozó tényezők nem merültek fel. Az ellenőrzéshez szükséges eszközellátottság, informatikai háttér, információkhoz való hozzájutás rendelkezésre állt.
 
 1.2./f. Az ellenőrzések nyilvántartása
 
A belső ellenőr nyilvántartást (Bkr. 22. és 50) vezetett az elvégzett belső ellenőrzésekről, és gondoskodik az ellenőrzési dokumentumok megőrzéséről.
Az Önkormányzat a belső ellenőrzés jelentéseit papír alapú formátumban és elektronikus formátumban elkülönítetten tartja nyilván. A jelentéseket, ellenőrzési dokumentumokat, zárt helyen tartják nyilván. A belső ellenőr által megküldött jelentések iktatásra kerülnek, ezzel biztosított a visszakeresési lehetőség.
 
1.2./g. Az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok
 
A Társulás és intézményei esetében a pénzügyi és működési kockázatok csökkentése érdekében az ellenőrzéseket a legkockázatosabb területekre kell koncentrálni. A belső ellenőrzési tevékenység során figyelembe kell venni a Minisztérium által közzétett iránymutatások, módszertani útmutatók érvényesülését.
 
 
1.3.) A tanácsadó tevékenység bemutatása
 
A 2013-as évben a belső ellenőrt külön tanácsadó tevékenységre nem kérték fel, azonban a helyszíni ellenőrzések során felmerült, aktuális problémák megoldásában a belső ellenőr közreműködött, szakmai segítséget nyújtott.
 
 
2.) A belső kontrollrendszer működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján
 
2.1.) A belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok
 
a.)    A Térségi Szociális Gondozási Központ élelmezési tevékenységének átfogó ellenőrzése
 
Az intézmény Önköltség számítási szabályzata tartalmazza az élelmezési tevékenység önköltségének megállapítására és a költségek felosztásra vonatkozó részletes szabályokat, a kalkulációs sémát, a kalkulációs költségtényezők tartalmát, a konyhaüzem költséghelyen elszámolható kiadásokat, a költségfelosztás vetítési alapját.
A szabályzatban a költségfelosztásra vonatkozó vetítési alap: a 2013 évi tervezett élelmezési adagszám költséghelyenkénti arányában van megjelölve. A konyha kiadásainak felosztására vonatkozó arányszám azonban a tervezett nyersanyagbeszerzés arányában van meghatározva a táblázatban.
 
A Térségi Szociális Gondozási Központ rendelkezik Élelmezési szabályzattal, mely 2013. január 14. napjától érvényes.
Az Élelmezési szabályzat tartalmazza az élelmezés feladatát, ellátási rendszerét, az étkezésben résztvevők körét, az étkeztetés lebonyolítási formáit, az étrend összeállításának szempontjait. Tartalmazza továbbá a változatosság követelményeit, a naponta biztosítandó élelmiszerek, élelmiszercsoportok körét ellátási formánként, az élelmezési ellátás szervezetét és feladatköreit, az élelmezési tevékenység folyamatának szabályozását, az ételek elkészítésének, adagolásának, szállításának szabályait, az ételmaradékra vonatkozó rendelkezést, az élelmezési feladat folyamatának bizonylati rendjét, valamint 7 db mellékletet. A mellékletek tartalmazzák a nyersanyag - kiszabat útmutatóját, a változatossági mutató számítását, korcsoportok szerint meghatározva az adagolási útmutatót, a napi energiaszükségletet, az ajánlott sómennyiséget, az egyes élelmiszerekre, élelmiszercsoportokra vonatkozó előírásokat tíz élelmezési napra számítva, valamint a nyersanyag beszállítók jegyzékét.
 
Az intézmény Önköltség számítási szabályzata szerint az önköltségbe nem tartozhat bele az amortizáció. Az egy élelmezési napra jutó költség megállapítása során azonban figyelembe vették az értékcsökkentés összegét is, ennek alapján állapították meg az árat.
 
Javaslatok:
 
Javasolja az ellenőrzés a költségfelosztásra vonatkozó vetítési alap pontosítását az Önköltség számítási szabályzatban.
 
Az ellenőrzés javasolja az Élelmezési szabályzat kiegészítését a „Étkezési térítési díjak megállapítása” bekezdéssel az alábbiak szerint:
  • Étkezésben résztvevő tanulók térítési díjának meghatározása, normatív kedvezmény nyújtásának szabályai,
  • Szociális étkezésben részesülők térítési díja,
  • Vendégétkezők térítési díja,
  • Az intézménynél munkaviszonyban álló dolgozók térítési díja,
  • Étkezés térítési díjak befizetésének módja, határideje.
 
Javasolja az ellenőrzés az önköltség számítási szabályzatot módosítani, hogy az önköltség megállapítása során az alkalmazott helyi gyakorlat kerüljön szabályozásra. Az intézmény saját döntése alapján rendelkezhet arról, hogy az értékcsökkenés összegét érvényesíti-e az árban, vagy nem, a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény tiltó rendelkezéseket nem fogalmaz meg az elszámolhatóságra vonatkozóan.
 
b.)   Gyomaendrőd – Csárdaszállás – Hunya Kistérségi Óvoda átfogó pénzügyi ellenőrzése
 
Az ellenőrzés megállapította, hogy a Gyomaendrőd-Csárdaszállás- Hunya Kistérségi Óvoda rendelkezik a működéséhez szükséges Alapító Okirattal. Működése az Alapító okiratban foglaltaknak megfelel. Az intézmény rendelkezik Szervezeti és Működési Szabályzattal, mely teljes körűen szabályozza az óvodai működéshez kapcsolódó részletes feladatokat. Javaslattételre nem került sor.
 
A Polgármesteri Hivatal és az Intézmény között létrejött megállapodások részletesen szabályozzák mindkét évre (2012. és 2013. év) a szervezetekre vonatkozó feladatokat, felelősségeket, hatásköröket, beszámolást, adatszolgáltatás rendjét, vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályait stb. Javaslattételre nem került sor.
 
A munkavállalók személyi anyaga külön – külön névre szóló dossziéban van rendszerezve.
A személyi anyagok tartalmazzák a munkavállalás kezdetekor kiállított személyi adatlapot, a bizonyítványok másolatát (kivéve 1 fő), erkölcsi bizonyítványt (amennyiben a munkavállaláshoz előírt) a kinevezési okiratot, kinevezés módosítása, adatmódosítást (változás esetén) bérváltozás esetén átsorolásokat.
A személyi anyagokban nem volt fellelhető a munkavállalók munkaköri leírása, csak még a régi munkáltatónál készült munkaköri leírás volt a személyi anyagban.
A munkavállaló besorolásához szükséges iskolai bizonyítványok másolata rendelkezésre állt, kivéve 1 fő esetében. A munkavállalók személyi anyaga felülvizsgálatra szorul.
 
Az intézménynél a vagyonnyilvántartással kapcsolatos tevékenység megfelelően szabályozott. Az ellenőrzés során javaslattételre nem került sor.
 
2012. évre a Hivatal elkészítette az intézményre vonatkozóan a „C” típusú elemi költségvetési beszámolót, 2013. I. félévre az A.) elemi költségvetési beszámolót. A 2013. III. negyedéves értékeléshez a pénzforgalmi kimutatások rendelkezésre álltak.
Mindkét évre vonatkozóan az előirányzatokról analitikus nyilvántartás készült a Polgármesteri Hivatal által, melyből tételesen megállapíthatók voltak a változások jogcímei és összegei. A nyilvántartás a költségvetési rendelet módosítás alapdokumentumaként funkcionál, megfelelő és informatív.
2012. évben az intézménynél az engedélyezett létszámkereten (32 fő) belül történt a munkavállalók foglalkoztatása.
2013. évre a testület jóváhagyta az engedélyezett munkavállalói létszámot 32 főben.
 
Javaslatok:

Javasolja az ellenőrzés a személyi anyagok átvizsgálását, és a hiányzó dokumentumokkal való kiegészítését.
 
2.2.)  A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése
 
A Szervezet vezetője a belső kontrollrendszer működésén keresztül biztosítja a tevékenységek szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes végrehajtását. Ezen keresztül ellenőrzi az elszámolási kötelezettségek teljesítését. Célja, hogy a belső kontrollrendszer
 
  1. megfelelő kontrollkörnyezetben működjön
  2. kidolgozásra kerüljön a kockázatkezelési rendszer
  3. kontrolltevékenységek megfelelően működjenek
  4. az információs és kommunikációs rendszer zavartalan biztosítása
  5. a nyomon követési rendszer (monitoring) végrehajtható legyen.
 
A fentiek biztosításának legfőbb eszköze a szabályzatok léte és betartása valamennyi területre kiterjedően. Továbbá a gazdálkodás területén a gazdaságosság szem előtt tartása, a vagyon megőrzése, visszaélések megakadályozása.
 
Az önkormányzatnál, illetve a társulásnál a pénzügyi és működési kockázatainak csökkentése érdekében az ellenőrzéseket a legkockázatosabb területekre kell koncentrálni.
 
3.)Az intézkedési tervek megvalósítása
 
A 2013. évben 2 ellenőrzés valósult meg, mely ellenőrzésekre nem kellett a feltárt hiányosságok pótlására Intézkedési tervet készíteni.
2013. évben a belső ellenőrzés büntető-, szabálysértési-, és kártérítési javaslattal nem élt, mivel az ellenőrzés során erre utaló gyanú nem merült fel.
 
A 2013. évi ellenőrzések során tett megállapítások segítették a Társulás és az ellenőrzött intézmények vezetőit abban, hogy melyek azok a területek, amelyekre vonatkozóan újabb intézkedéseket kell tenni, vagy a működést fokozottabban figyelemmel kell kísérni, és melyek azok a területek, amelyek megfelelően működnek.
 
Kérem a T. Társulási Tanácsot, hogy a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás 2013. évi belső ellenőrzéseiről szóló beszámolóját elfogadni szíveskedjen.


Döntési javaslat

"2013. évi összefoglaló belső ellenőrzési jelentés a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás intézményeinél"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Települési Önkormányzati Társulás Tanácsa a 2013. évi belső ellenőrzésről szóló összefoglaló jelentést elfogadja.
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe