1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2014. június 10-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2014. évi költségvetési határozatának módosítása
Készítette:   Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Várfi András kompenzációs listás önkormányzati képviselő

Tisztelt Társulási Tanács!
 
Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás Tanácsa 2014. II. 28.-i ülésén a Társulás 2014. évi költségvetését a 21/2014. (II. 28.) határozatával állapította meg, melyet a mellékelt határozat-tervezet a következőkben módosít.
 
A költségvetési főösszege 19.308 E Ft-tal változott.
 
Főbb előirányzat változások a következők:
  • A költségvetésbe beépítésre került a 2013. december - 2014. április hónapokra kifizetett bérkompenzáció összege, melynek forrásául a Gyomaendrőd Város Önkormányzatánál jelentkező központosított támogatás szolgál.
  • Az intézményeknél átcsoportosításra került a dologi kiadások összegéből a fejlesztési kiadások közé a beszerzésre került kis értékű tárgyi eszközök értéke, melynek oka, hogy 2014. évtől kezdődően az államháztartási szerveknél a jogszabályi változások miatt a 200 E Ft alatti kis összegű tárgyi eszközöket is beruházásként kell lekönyvelni és nyilvántartani. 
  • A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda ebben az évben is megrendezte az ovivacsorát, a rendezvényen befolyt tombolabevétel 382 E Ft-os összege beépítésre került a bevételek közé. Ezen bevétel a kis értékű tárgyi eszköz beszerzésének forrása.
  • Az intézmény 2013. évi pénzmaradványa -   mely megegyezik a pénzkészlet összegével - 2 E Ft beépítésre került a költségvetésbe, szemben az egyéb dologi kiadások összegével.
  • A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda és a Német Nemzetiségi Önkormányzat között létrejött támogatási szerződés alapján 178 E Ft-ot utalt át a Német Nemzetiségi Önkormányzat az óvoda számlájára 1 fő német nemzetiségű óvodapedagógus képzésére, mely szintén beépítésre került a költségvetésbe.
  • Az óvoda bevételei között jelentkezik még a dr. Oetker támogatás 250 E Ft-os összege, melyet a működési kiadásokra fordíthat az intézmény. 
  • A Térségi Szociális Gondozási Központ 2013. évi pénzmaradványa -  mely megegyezik a pénzkészlet összegével -  3 663 E Ft  beépítésre került a költségvetésbe, szemben a dologi kiadások (159 E Ft) és személyi juttatások (3 504 E Ft) összegével.
  • Az intézménynél a Támogató Szolgálat 8.294 E Ft működési támogatása az eredeti költségvetésben a támogatási értékű működési bevételek között szerepel, mely összeg jelen módosítás során átcsoportosításra került az önkormányzati kiegészítés összegébe, melynek oka, hogy a támogatást az önkormányzat kapja meg.
  • Központosított támogatásból 5 362 E Ft összeggel emelkedett az önkormányzati támogatás összege, szemben a személyi juttatások (4 222 E Ft) és járulékok (1 140 E Ft) összegével, mely a kereset kiegészítés címén 2014. április 30-ig kifizetésre kerülő összeg rendezése.
  • 8 707 E Ft összeggel került beépítésre a költségvetésbe az önkormányzati támogatás összege, szemben a személyi juttatások (6 856 E Ft) és járulékok (1 851 E Ft) összegével, mely az ágazati pótlék címén 2014. június 30-ig megigényelésre és kifizetésre kerülő összegek előirányzatba történő beépítése. 
  • A Társulás 2013. évi pénzmaradványa -   mely megegyezik a pénzkészlet összegével - 204 E Ft beépítésre került a költségvetésbe, mely az egyéb dologi kiadások finanszírozására szolgál.
Kérem a T. Társulási Tanácsot, hogy a költségvetési határozat módosítását elfogadni szíveskedjen.


Döntési javaslat

"Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2014. évi költségvetési határozatának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. A 2014. évi költségvetésről szóló 21/2014. (II. 28.) határozat (továbbiakban: TH.) 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa (a továbbiakban: Önkormányzati Társulás) az Önkormányzati Társulás 2014. évi költségvetésének
a) bevételi főösszegét 714.200 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 714.200 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.”
 
2. A TH. 1. melléklete helyébe a határozat 1. melléklete lép.
 
3. A TH 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„2. A bevételi főösszegen belül
a) a működési bevételek előirányzata 710.331 ezer forint,
b) a felhalmozási bevételek előirányzata 0 forint,
c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzata 3.869 forint,
d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzata 0 forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint.”
 
4. A TH. 2. melléklete helyébe a határozat 2. melléklete lép.
 
5. A TH 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„3. A kiadási főösszegen belül a Önkormányzati Társulás működési kiadásainak előirányzata 713.518 ezer forint, melyből:
a) személyi juttatás 346.721 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 95.342 ezer forint,
c) dologi kiadás 271.455 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 0 forint,
e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 forint,
f) a működési célú céltartalék 0 forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 0 forint
a 3. mellékletben részletezettek szerint.”
 
6. A TH. 3. melléklete helyébe a határozat 3. melléklete lép.
 
7. A TH 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„4. A Önkormányzati Társulás fejlesztési kiadásának összege 682 ezer forint, a 4. melléklet szerint.”
 
8. A TH. 4. melléklete helyébe a határozat 4. melléklete lép.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe