2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2015. november 30-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2015. évi költségvetési határozatának módosítása
Készítette:   Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Toldi Balázs polgármester

Tisztelt Társulási Tanács!
 
Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás Tanácsa 2015. II. 12.-i ülésén a Társulás 2015. évi költségvetését a 3/2015. (II. 12.) határozatával állapította meg, melyet a mellékelt határozat-tervezet a következőkben módosít.
 
A költségvetési főösszege 9.813 E Ft-tal változott.
 
Főbb előirányzat változások a következők:
 
A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda beruházási kiadásai közé átcsoportosításra került 57 E Ft összeg a dologi kiadásokból, a kis értékű tárgyi eszköz beszerzése –zsúrkocsik és tálak-  miatt.
A 2015/2016. nevelési év első 4 hónapjában az óvodás gyermekek számának pontosítása az októberi statisztikai létszám meghatározása után  - az októberi állami támogatás változtatásakor  -  történt meg. A gyermekszám növekedése a tervezetthez képest 9 fő volt, melynek következtében az óvodapedagógusok elismert létszáma 0,7 fővel növekedett. Ezen mutatókhoz kapcsolódó támogatás csak akkor kerülhet beépítésre az előirányzatok közé, ha a Belügyminisztérium levélben értesítést küld a plusz támogatás elfogadásáról. A bérek és járulékainak vizsgálatánál az október 31-ig lekönyvelt adatok és a várható teljesítések, továbbá a várható plusz állami támogatás figyelembe vételével 3.500 E Ft plusz kiegészítő támogatás került jelen módosítás során beépítésre. Az a tény, hogy kell-e további támogatást nyújtania önkormányzatunknak, az a tényleges adatok ismeretében lesz meghatározható.

Térségi Szociális Gondozási Központ
Az önkormányzatnál 5.072 E Ft állami támogatás került 2015. júliustól október 31-ig megigénylésre ágazati pótlék címén, mely összeget az intézmény támogatásként megkap, ezen bevétel és kiadás  -  személyi juttatások (3.994 E Ft)  és járulékok (1.078 E Ft)   -   jelen módosítással kerül be az előirányzatok közé.
Az intézménynél 2015 évben folyamatosan 20-25 fő közmunkában foglalkoztatott személy dolgozik, így a Munkaügyi Központ által adott támogatás összege további 1.770 E Ft-tal megemelésre került. A Munkaügyi Központ a közfoglalkoztatási program keretében 2 db gőztisztító gép beszerzést támogatott, melynek kiadása a beruházásoknál jelentkezik. A beruházásokhoz a dologi kiadásokból átcsoportosításra került a kis értékű tárgyi eszközök  - 1 db tűzhely, 1 db mikrohullámú sütő, 1 db bojler, és 1 db mosogatószekrény  -  beszerzésének összege. 

Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot, hogy a költségvetési határozat módosítását elfogadni szíveskedjen.

Döntési javaslat

"Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2015. évi költségvetési határozatának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II. 12.) határozatát a következőkben módosítja:

1. A 2015. évi költségvetésről szóló 3/2015. (II. 12.) határozat (továbbiakban: TH.) 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa (a továbbiakban: Önkormányzati Társulás) az Önkormányzati Társulás 2015. évi költségvetésének
a) bevételi főösszegét 792.876 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 792.876 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.”
 
2. A TH. 1. melléklete helyébe a határozat 1. melléklete lép.
 
3. A TH 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„2. A bevételi főösszegen belül
a) a működési bevételek előirányzata 776.815 ezer forint,
b) a felhalmozási bevételek előirányzata 10.011 ezer forint,
c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzata 6.050 ezer forint,
d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzata 0 forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint.”
 
4. A TH. 2. melléklete helyébe a határozat 2. melléklete lép.
 
5. A TH 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„3. A kiadási főösszegen belül az Önkormányzati Társulás működési kiadásainak előirányzata 781.961 ezer forint, melyből:
a) személyi juttatás 407.745 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 109.845 ezer forint,
c) dologi kiadás 264.371 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 0 forint,
e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 forint,
f) a működési célú céltartalék 0 forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 0 forint
a 3. mellékletben részletezettek szerint.”
 
6. A TH. 3. melléklete helyébe a határozat 3. melléklete lép.
 
7. A TH 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„4. Az Önkormányzati Társulás fejlesztési kiadásának összege 10.915 ezer forint, a 4. melléklet szerint.”
 
8. A TH. 4. melléklete helyébe a határozat 4. melléklete lép.

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe