1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2017. május 29-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2017. évi költségvetési határozatának módosítása
Készítette:   Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Toldi Balázs elnök

Tisztelt Társulási Tanács!
 
Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás Tanácsa 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II. 6.) határozatának módosítását az alábbiak indokolják:
a)      A Társulási Tanács által hozott évközi döntések és pályázat útján nyert különböző alapoktól és egyéb szervezetektől kapott pénzbeli támogatások,
b)      Intézményi saját hatáskörben történt előirányzat átcsoportosítások.

Fentiek hatásaként a költségvetési főösszeg 45.970 E Ft-tal változott.
 
Főbb előirányzat változások a következők:
 
A költségvetésbe beépítésre került a 2016. december - 2017. március hónapokra kifizetett 2.213 E Ft bérkompenzáció összege, melynek forrásául a Gyomaendrőd Város Önkormányzatánál jelentkező állami támogatás szolgál.
 
Az intézményeknél átcsoportosításra került a dologi kiadások összegéből a fejlesztési kiadások közé a beszerzésre került kis értékű tárgyi eszközök értéke, mivel az államháztartási szerveknél a jogszabályi változások miatt a 200 E Ft alatti kis összegű tárgyi eszközöket is beruházásként kell lekönyvelni és nyilvántartani.
 
A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda ebben az évben is megrendezte az ovivacsorát, a rendezvényen befolyt tombolabevétel 300 E Ft-os összege beépítésre került a bevételek közé. Ezen bevétel a Százszorszép Óvoda részére kis értékű tárgyi eszközök, udvari játékok beszerzésére fordítható.
 
Kis értékű tárgyi eszköz beszerzésre 100 E Ft összeg került átcsoportosításra a beruházások közé, az eltelt időszakban porszívó és talicska vásárlása történt.
 
A Generali biztosító pályázatán az elmúlt évben a Margaréta Óvoda telephely 150 E Ft-ot nyert, mely 2017. év elején maradványként jelentkezett. A támogatás 2017. első negyedévében került felhasználásra, eséscsillapító gumiburkolat vásárlása történt, az előirányzat hozzárendelése megtörtént a költségvetésben.

2 óvodapedagógus részére 1.513 E Ft összegű jubileumi jutalom számfejtésére kerül sor 2017. évben, mely az eredeti költségvetésben nem szerepel, forrásául plusz önkormányzati kiegészítő támogatás szolgál.

Az Alföldvíz Zrt. pályázatán a Százszorszép Óvoda 100 E Ft összegű támogatást nyert, mely kirándulás költségeire fordítható.
 
A Térségi Szociális Gondozási Központ
 
Az önkormányzatnál 19.642 E Ft állami támogatás került 2016. március 31.-ig megigénylésre ágazati pótlék címén, melyet az intézmény támogatásként megkap, ezen bevétel és kiadás  -  személyi juttatások 16.100 E Ft, és járulékok 3.542 E Ft  -  is jelen módosítással került be az előirányzatok közé.
 
Az intézménynél 2017 évben folyamatosan 35 fő közmunkában foglalkoztatott személy dolgozik, így a Kormányhivatal által támogatott közfoglalkoztatásban részt vevők bérére és a foglalkoztatásukhoz szükséges eszközök beszerzésére az elmúlt 4 hónapra 16.991 E Ft  összeget igényelt az intézmény, előirányzata a támogatás értékű működési bevételek között szerepel.
 
A 2016. évi 4.064 E Ft összegű maradvány a Kormányhivatal által nyújtott előleg összegét foglalja magába, mely a közfoglalkoztatott dolgozók 2017. évi bére finanszírozásának forrása, így a költségvetésben az előirányzatok összege ezen összeggel módosításra került.
 
Kérem a Társulási Tanácsot, hogy a költségvetési határozat módosítását elfogadni szíveskedjen. 

Döntési javaslat

"Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2017. évi költségvetési határozatának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 6/C. §-ában foglalt feladatkörében eljárva a 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II. 6.) határozatát a következők szerint módosítja:

1. A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2017. évi költségvetésről szóló 3/2017. (II. 6.) határozat (továbbiakban: TH.) 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa (a továbbiakban: Önkormányzati Társulás) az Önkormányzati Társulás 2017. évi költségvetésének
a) bevételi főösszegét 795.795 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 795.795 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint."
 
2. A TH. 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„2. A bevételi főösszegen belül
a) a működési bevételek előirányzata 791.238 ezer forint
b) a felhalmozási bevételek előirányzata 300 ezer forint,
c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzata 4.257 forint,
d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzata 0 forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint."
 
3. A TH. 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„3. A kiadási főösszegen belül az Önkormányzati Társulás működési kiadásainak előirányzata 794.962 ezer forint, melyből:
a) személyi juttatás 431.475 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 95.899 ezer forint
c) dologi kiadás 266.666 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 922 forint,
e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 forint,
f) a működési célú céltartalék 0 forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 0 forint
a 3. mellékletben részletezettek szerint."
 
4. A TH. 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép.
„4. Az Önkormányzati Társulás fejlesztési kiadásának összege 833 ezer forint, a 4. melléklet szerint."
 
5. A TH. 1. melléklete helyébe a határozat 1. melléklete lép.
6. A TH. 2. melléklete helyébe a határozat 2. melléklete lép.
7. A TH. 3. melléklete helyébe a határozat 3. melléklete lép.
8. A TH. 4. melléklete helyébe a határozat 4. melléklete lép. 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe