1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2017. június 29-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda alapító okiratának módosítása – törzskönyvi nyilvántartásba vételi eljárás, hiánypótlás
Készítette:   Keresztesné Jáksó Éva
Előterjesztő:   Toldi Balázs elnök

Tisztelt Társulási Tanács!
 
A Társulási Tanács 2017. májusi ülésén módosította a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda alapító okiratát. A hivatal a döntést követően kérte az alapító okirat módosítás átvezetését a törzskönyvi nyilvántartáson.
A Magyar Államkincstár 2017június 13. napján kelt végzésében hiánypótlási kötelezettséget írt elő az Önkormányzat számára:
„- hibás a módosító okirat: a módosító okirat bevezető szövegrészében az alábbi szövegrészt kérem javítani (2015. június 29. napján kiadott VI. 2171-7/2015. számú alapító okiratát) nem változott a kormányzati funkciókód megjelölés – törölni kell a módosító okiratból
-Az alapító okirat 3.1. pontjából az új formanyomtatvány szerint a „/felügyeleti szervének” szövegrész elhagyásra került kérem törölni.
-Az alapító okirat 6.2. és a 6.4. pontját kérem az új formanyomtatvány szerint elkészíteni”
 
A Magyar Államkincstár által kért hiányosságokat a hivatal pótolta, azok átvezetésre kerültek mind az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiraton, mind a módosító okiraton.
 
Kérem a Társulási Tanácsot a Kistérségi Óvoda alapító okiratának módosítására, az alábbi határozati javaslatok elfogadására. 

1. döntési javaslat

"Kistérségi Óvoda alapító okiratának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a 31/2017. (V. 29.) határozatával módosított Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartási eljárásban előírt hiánypótlási kötelezettségének teljesítése okán az alábbiak szerint módosítja:
 
Okirat száma: VI. 1960-    /2017.
Módosító okirat
 
A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás által 2015. június 29. napján kiadott VI. 2171-7/2015. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján – a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa …../2017. (VI. 29.) számú határozatára figyelemmel –a következők szerint módosítom:
 
1. Az alapító okirat 1. alcím 1.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.3. A költségvetési szerv
1.3.1. székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
1.3.2. telephelye(i):
 
telephely megnevezése
telephely címe
1
Csemetekert Óvoda
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
2
Margaréta Óvoda
5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
 
2. Az alapító okirat 3. alcím 3. pontja a következő 3.2. ponttal egészül ki:
„3.2. A költségvetési szerv fenntartójának
3.2.1. megnevezése: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
3.2.2. székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.”
 
3. Az alapító okirat 4. alcím 4.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
4.3.1. Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása – Iskolás kor előtti oktatás, az óvodai nevelés és iskola-előkészítés. Hátrányos helyzetű valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése. Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyermekek nevelése.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
Óvoda – 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
Óvoda – 5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.
 
4.3.2. Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása
Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása: mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
 
4.3.3. Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás
4.3.3.1. Magyar nyelvű roma kulturális nevelést folytató óvodaként roma nemzetiséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése kizárólag magyar nyelven.
Csemetekert Óvoda 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
4.3.3.2. Német nemzetiségi nevelést folytató kétnyelvű óvodaként az intézmény, mint nemzetiségi nevelést (német nyelven) folytató kétnyelvű óvoda a nemzetiségi nevelés országos alapprogramjában meghatározottak figyelembe vételével látja el a nemzetiséghez tartozók nevelését.
Százszorszép Óvoda Tausendschön Kindergarten
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
4.3.4. Oktatásban résztvevők étkeztetése
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
Óvoda – 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
Óvoda – 5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.”
 
4. Az alapító okirat 5. alcím 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
 
„5.1. Az intézményvezető pályáztatás útján nyeri el kinevezését, mely öt évre szól. Az intézményvezető a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint kerül kinevezésre. Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés, visszavonás) Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás gyakorolja a Társulás Társulási Megállapodásában megfogalmazottak és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Tv. 23. § alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat Gyomaendrőd Város Polgármestere gyakorolja.”
 
5. Az alapító okirat 5. alcím 5.3. pontja elhagyásra kerül.
 
6. Az alapító okirat 6. alcím helyébe a következő rendelkezés lép:
6.1. A köznevelési intézmény
6.1.1. típusa: óvoda
6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, ellátás
6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv. Az intézményvezető felelős a rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyié tárgyi feltételek biztosításáért, az intézmény költségvetésének teljesítéséért. Az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos jogosítványok Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal, Gyomaendrőd Város Önkormányzata és Gyomaendrőd Város Önkormányzatához, valamint Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulásához tartozó, gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények Egységes Gazdálkodási Szabályzatában kerültek rögzítésre.
 
6.2. A köznevelési intézmény tagintézménye(i):
 
tagintézmény megnevezése
tagintézmény címe
1
Napraforgó Óvoda
5621 Csárdaszállás Kossuth utca 23.
 
6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény
 
feladatellátási hely megnevezése
tagozat megjelölése
maximális gyermek-, tanulólétszám
1
Százszorszép Óvoda
 
108 fő
2
Csemetekert Óvoda
 
74 fő
3
Margaréta Óvoda
 
30 fő
4
Napraforgó óvoda
 
25 fő
 
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:
 
ingatlan címe
ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
113
használati jog
óvoda
2
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
5059
használati jog
óvoda
3
5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
69
használati jog
óvoda
4
5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.
75
használati jog
óvoda
 
Jelen módosító okiratot 2017. szeptember 1. napjától kell alkalmazni.
 
Gyomaendrőd, 2017. június 29.
P.H.
 
Toldi Balázs
társulás elnöke
 
    
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"Kistérségi Óvoda alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a 32/2017. (V. 29.) határozatával elfogadott Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartási eljárásban előírt hiánypótlási kötelezettségének teljesítése okán az alábbiak szerint fogadja el:
 
Okirat száma: VI. 1960-   2017.
Alapító okirat
módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
 
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:
 
1. A költségvetési szerv
megnevezése, székhelye, telephelye
 
1.1. A költségvetési szerv
1.1.1. megnevezése: Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda
 
1.2.A költségvetési szerv idegen nyelvű megnevezése
1.2.1.német nyelven: Regionalkindergarten von Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya
 
1.3. A költségvetési szerv
1.3. 1. székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
1.3.2. telephelye(i):
 
 
telephely megnevezése
telephely címe
1
Csemetekert Óvoda
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
2
Margaréta Óvoda
5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
 
2. A költségvetési szerv
alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések
 
2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2012. szeptember 1.
 
3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
 
3.1. A költségvetési szerv irányító szervének
3.1.1. megnevezése: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
3.1.2. székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
3.2. A költségvetési szerv fenntartójának
3.2.1. megnevezése: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
3.2.2.székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
 
4. A költségvetési szerv tevékenysége
 
4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Óvodai nevelés, ellátás, mely a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó, a teljes óvodai életet átívelő foglalkoztatásokat és a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is magába foglaló óvodai nevelési tevékenység
 
4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:
 
 
szakágazat megnevezése
szakágazat száma
1
Óvodai nevelés
851020
 
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
4.3.1. Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása – Iskolás kor előtti oktatás, az óvodai nevelés és iskola-előkészítés. Hátrányos helyzetű valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése. Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyermekek nevelése.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
Óvoda – 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
Óvoda – 5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.
 
4.3.2. Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása
 
Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása:mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
 
4.3.3. Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás
 
4.3.3.1. Magyar nyelvű roma kulturális nevelést folytató óvodaként roma nemzetiséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése kizárólag magyar nyelven.
Csemetekert Óvoda 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
 
4.3.3.2 Német nemzetiségi nevelést folytató kétnyelvű óvodaként az intézmény, mint nemzetiségi nevelést (német nyelven) folytató kétnyelvű óvoda a nemzetiségi nevelés országos alapprogramjában meghatározottak figyelembe vételével látja el a nemzetiséghez tartozók nevelését.
Százszorszép Óvoda Tausendschön Kindergarten
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
 
4.3.4. Oktatásban résztvevők étkeztetése
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
Óvoda – 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
Óvoda – 5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
Óvoda – 5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.
 
4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
 
 
kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése
1
091110
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
2
091120
Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
3
091130
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
5
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
 
4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe:
Az intézmény alaptevékenysége szerint köznevelési feladatokat ellátó költségvetési szerv. A Százszorszép Óvoda, Margaréta Óvoda kötelező felvételre vonatkozó körzete: a gyomai, korábbi közigazgatási városrész.
A Csemetekert Óvoda kötelező felvételre vonatkozó körzete: az endrődi, korábbi közigazgatási városrész.
A Napraforgó Óvoda-Csárdaszállási tagintézmény kötelező felvételre vonatkozó körzete: Csárdaszállás Község közigazgatási területe.
Az intézmény fogadja Hunya Község közigazgatási területéről jelentkező gyermekeket az óvoda feladat-ellátási telephelyein és tagintézményében.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése
 
5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:
Az intézményvezető pályáztatás útján nyeri el kinevezését, mely öt évre szól. Az intézményvezető a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint kerül kinevezésre. Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés, visszavonás) Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás gyakorolja a Társulás Társulási Megállapodásában megfogalmazottak és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Tv. 23. § alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat Gyomaendrőd Város Polgármestere gyakorolja.
5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
 
 
foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
1
közalkalmazotti jogviszony
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
 
6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések
 
6.1. A köznevelési intézmény
6.1.1. típusa: óvoda
 
6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, ellátás
 
6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv. Az intézményvezető felelős a rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyié tárgyi feltételek biztosításáért, az intézmény költségvetésének teljesítéséért. Az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos jogosítványok Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal, Gyomaendrőd Város Önkormányzata és Gyomaendrőd Város Önkormányzatához, valamint Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulásához tartozó, gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények Egységes Gazdálkodási Szabályzatában kerültek rögzítésre.
 
6.2. A köznevelési intézmény tagintézménye(i):
 
 
tagintézmény megnevezése
tagintézmény címe
1
Napraforgó Óvoda
5621 Csárdaszállás Kossuth utca 23.
 
6.3. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény
 
 
feladatellátási hely megnevezése
tagozat megjelölése
maximális gyermek-, tanulólétszám
1
Százszorszép Óvoda
 
108 fő
2
Csemetekert Óvoda
 
74 fő
3
Margaréta Óvoda
 
30 fő
4
Napraforgó óvoda
 
25 fő
 
6.4. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:
 
 
ingatlan címe
ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 7.
113
használati jog
óvoda
2
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 8.
5059
használati jog
óvoda
3
5500 Gyomaendrőd, Jókai Mór utca 4.
69
használati jog
óvoda
4
5621 Csárdaszállás, Kossuth utca 23.
75
használati jog
óvoda
 
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 2017. június 29. napján kelt, a 2017. szeptember 1. napjától alkalmazandó VI……./2017. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.
 
Kelt:………………………………
P.H.
 
__________________
Magyar Államkincstár
 
 
    
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe