3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2017. december 14-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás 2018. évi költségvetési koncepciója
Készítette:   Szilágyiné Bácsi Gabriella
Előterjesztő:   Toldi Balázs elnök
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Társulási Tanács!

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. § (1) bekezdését - mely előírta, hogy a jegyző által elkészített, következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester október 31-éig nyújtja be a képviselő-testületnek - hatályon kívül helyezte a 2014. évi XXXIX. törvény 64. §. (1) bekezdése.
Jogszabály nem teszi kötelezővé az önkormányzatok és társulások számára a költségvetési koncepció összeállítását, mégis célszerűnek látjuk a következő évre várható bevételeket és kiadásokat számba venni, az alapvető célokat, feladatokat áttekinteni, az ismert és tervezett kötelezettségeket rendszerezni.
A koncepciót Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény figyelembe vételével állítottuk össze, mely törvényt az Országgyűlés 2017. június 15-i ülésén fogadott el.
 
Bevételek számbavétele
 
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
 
Itt jelenik meg a Kistérségi Óvoda működéséhez biztosított állami támogatás összege. A nevelő munkához szükséges támogatást a központi költségvetés úgy bocsátja a fenntartó települési önkormányzat rendelkezésére, hogy az óvodapedagógus és a nevelő munkát segítő kötelező létszám bérére nyújt támogatást, az óvodák szakmai és dologi kiadásaihoz, valamint a nem a közvetlen szakmai feladatellátásban dolgozók béréhez a központi költségvetés célzott támogatást biztosít, melynek összege 81.700 Ft/fő/év. A koncepció az intézményre nézve 7.443 E Ft összegű működési és 3.000 E Ft összegű felhalmozási önkormányzati kiegészítő támogatást tartalmaz.
 
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
 
Ebben a kategóriában jelenik meg a család és gyermekjóléti szolgálat, valamint központ támogatása, továbbá a Térségi Szociális Gondozási Központ által ellátott szociális alap és szakosított ellátási feladatok után igényelhető támogatások köre, finanszírozásának módja. A koncepció 76 millió Ft összegű működési önkormányzati kiegészítő támogatást tartalmaz, mely kiegészítésből 6 millió Ft a diákétkeztetéshez szükséges, 70 millió Ft pedig a szociális alapellátáshoz és a szakosított ellátáshoz. A felhalmozási önkormányzati támogatás összege 2 millió Ft.
 
Kiadások számbavétele
 
A kiadások tervezésénél általános elv volt, hogy a betervezett kiadások a várható infláció körüli mértékben növekedhetnek az előző év terv számaihoz képest, illetve beépítésre került a következő évi minimálbér és garantált bérminimum változás hatása.
A társulás önként vállalt feladataihoz kapcsolódó kiadásokat a 2017. évi szinten szerepeltettük.
 
 A 2018. évi költségvetési koncepció várható bevételeinek és kiadásainak alakulása: 
                                                                                                                                                                                                                              Adatok E Ft-ban
Bevételek
803.222
Intézményi működési bevételek
798.222
Felhalmozási bevételek
5.000
Finanszírozási bevételek
0
Forrás hiány
0
Kiadások
803.222
Működési kiadások
798.222
Felhalmozási kiadások
5.000
Finanszírozási kiadások
0
 
A fenti táblázatban szereplő számadatok a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás és a felügyelete alatt működő intézmények – Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda és a Térségi Szociális Gondozási Központ - koncepciójának fő számait tartalmazzák. A számokat intézményenkénti bontásban a koncepció melléklete tartalmazza.
 
A társulás 548.904 E Ft működési célú támogatási bevétele tartalmazza a székhely települési önkormányzat által igényelt 465.152 E Ft állami támogatást, a Kistérségi Óvoda 7.443 E Ft összegű  önkormányzati kiegészítő támogatását, melyből 114 E Ft a Csárdaszállási telephelyen működő óvodához tartozik, így ezen összeget a Csárdaszállási önkormányzat biztosítja, a fennmaradó 7.329 E Ft-ot pedig Gyomaendrőd Város Önkormányzata nyújtja a gyomaendrődi telephelyek működéséhez, továbbá a Térségi Szociális Gondozási Központnál jelentkező 76.309 E Ft működési támogatási igény összegét. A felhalmozási támogatás igény (5.000 E Ft) az óvodában a villámhárító kiépítésének költségét (1.000 E Ft) és az óvoda két telephelyén felújítási munkák költségét (2.000 E Ft) tartalmazza, illetve a Gondozási Központban az ASP rendszer fogadására és használatára alkalmaz informatikai eszközök beszerzésének költségét (2.000 E Ft) foglalja magában. Amennyiben az önkormányzatok a kiegészítő támogatásokat biztosítani tudják, úgy a Társulás és intézményei forráshiány nélkül működtethetők.
 
                                
Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás Elnöke a társulás 2018. évre vonatkozó költségvetési koncepcióját további egyeztetés és elemzés lefolytatása céljából a Társulási Tanács elé beterjesztette.

Döntéshozói vélemények

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás    
 
Döntési javaslat

"2018. évi társulási költségvetési koncepció elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya, Települési Önkormányzati Társulás Tanácsa a társulás 2018. évi költségvetési koncepciójának beterjesztését elfogadja azzal, hogy a költségvetési határozat-tervezet készítése során a következő alapelvek érvényesülését biztosítja:
  • A végleges tervezet kidolgozása során tovább szükséges vizsgálni a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségeit,
  • törekedni kell a feladatok állami támogatásból történő finanszírozásának megvalósítására és a minél kevesebb összegű önkormányzati kiegészítő támogatási igényre,
  • az intézmények költségvetési előirányzatait az intézményvezetőkkel történő egyeztetés útján kell kialakítani.
 
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe