1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2018. június 27-i ülésére

Tárgy:   Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatai módosítása, szakmai programjának jóváhagyása
Készítette:   Keresztesné Jáksó Éva
Előterjesztő:   Toldi Balázs elnök

 Tisztelt Társulási Tanács!

Jogszabályváltozás miatt az alábbiak szerint szükséges a Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatai módosítása:
A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet 50/F. § (2) bekezdése alapján az egyéb főzőhelyként szociális étkeztetést nyújtó engedélyes fenntartója 2018. június 30-ig köteles kérelmezni az engedélyes által nyújtott szolgáltatásra vonatkozó adatok – szociális konyhára vagy népkonyhára történő – módosítását. Ha a fenntartó a határidőt elmulasztja, a működést engedélyező szerv 2018. augusztus 1-jétől az egyéb főzőhelyként nyújtott szociális étkeztetést, ha pedig az engedélyes kizárólag ilyen szolgáltatást nyújtott, z engedélyest törli a szolgáltatói nyilvántartásból.
A Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adataiban az alábbiak szerint szerepel a szociális étkeztetés:
 
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti u. 1-5.
szociális étkeztetés
szociális konyha
5502 Gyomaendrőd, Blaha L. u. 2-6.
szociális étkeztetés
egyéb főzőhely
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi u. 1.
szociális étkeztetés
egyéb főzőhely
5502 Gyomaendrőd, Mester u. 19.
szociális étkeztetés
egyéb főzőhely
5555 Hunya Rákóczi u. 31.
szociális étkeztetés
egyéb főzőhely
 
A táblázatból látható, hogy a négy telephely esetében szükséges a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása, ezért kérem a Fenntartót, hogy alábbi döntésével szíveskedjen kezdeményezni a fent leírtak szerint a Térségi Szociális Gondozási Központ érintett egységei szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatainak módosítását.
A kérelem mellékleteként be kell csatolni a fenti jogszabály változásnak megfelelően átdolgozott szakmai programot. Mraucsik Éva intézményvezető átdolgozta a szakmai programot, mely az előterjesztés mellékletét képezi. A szakmai programban a fenti jogszabályváltozás mellett átvezetésre került az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Osztálya által kiadott az idősek nappali ellátásához fűződő ajánlásban foglaltak is beépítésre kerültek.
Kérem a Társulási Tanácstól az előterjesztés megtárgyalását, a Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatai módosításának kezdeményezését valamint a szakmai program elfogadását.
 

1. döntési javaslat

"Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatainak módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa, mint a Térségi Szociális Gondozási Központ fenntartója a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (2) bekezdése alapján a szolgáltatói nyilvántartásba történő adatmódosítás iránti kérelmet terjeszt elő az általa fenntartott Térségi Szociális Gondozási Központ
- 5502 Gyomaendrőd, Blaha L. u. 2-6.
- 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi u. 1.
- 5502 Gyomaendrőd, Mester u. 19.
- 5555 Hunya Rákóczi u. 31.
telephelyeinek vonatkozásában az egyéb főzőhelyként szociális étkeztetést nyújtó az engedélyes által nyújtott szolgáltatásra vonatkozó adatok szociális konyhára történő módosítása okán. Az intézmény a szociális étkeztetést szociális konyha keretében szociális intézményi étkezőhelyen nyújtott szolgáltatásként biztosítja. 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"Térségi Szociális Gondozási Központ alapellátás körébe tartozó szolgáltatások szakmai programjának elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa, mint a Térségi Szociális Gondozási Központ fenntartója a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/B. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Térségi Szociális Gondozási Központ alapellátás körébe tartozó szolgáltatások szakmai programját a „Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya alapellátás körébe tartozó szolgáltatások (étkeztetés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgálat) szakmai programja” megnevezésű dokumentum szerint jóváhagyja. 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal


Mellékletek:
« Vissza
Vissza a főmenübe