1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. március 26-i ülésére

Tárgy:   A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendelet hatályon kívül helyezése, új rendelet alkotásaítása
Készítette:   Nyíri-Szmolár Eszter
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester
Véleményező bizottság:   Ügyrendi Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület!

 

A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 22/2013. (XI. 4.) önkormányzati rendeletet szükségessé vált felülvizsgálni a Kormányhivataltól érkezett észrevételek alapján.
Ezek az észrevételek az alábbiak: - A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény. (továbbiakban tv.) a háztartási szennyvíz fogalmát használja, ezt célszerű a rendeletben is alkalmazni a folyékony hulladék kifejezés helyett. - A rendelet hatálya nem terjed kis a beépítetlen telkekre, a lakatlan lakásokra vagy az üresen álló nem lakás célú épületek ingatlanhasználóira. A tv. 44/C § (2) f) pontja azonban úgy rendelkezik, hogy a települési önkormányzata képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az üdülő ingatlanokra, az időlegesen használt és a nem használt ingatlanokra vonatkozó sajátos szabályokat. - A rendelet nem tartalmazza annak a működési területnek a határait, amelyen belül a közszolgáltató a közszolgáltatást rendszeresen ellátni köteles (tv. 44/C. § (2) b) pont). - A rendelet nem tartalmazza a közszolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit (tv. 44/G. §, 44/C. § (2) b) pont).
A folyékony hulladék kifejezést már a rendelet címe is használja, azonban a címben történő változtatást a jogszabály nem engedi megváltoztatni, így a hatályban lévő rendeletünket hatályon kívül kell helyezni, és új rendeletet kell alkotni. Az új rendeletbe a "folyékony hulladék" kifejezés helyébe – ahol releváns – a „nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz”, „háztartási szennyvíz” illetve „szennyvíz” kifejezést javaslom szerepeltetni.
A rendelet hatályát szükséges kiterjeszteni Hunya Község közigazgatási területére, valamint a hiányolt ingatlanokra is, ez utóbbiaknál a 4. § (6) bekezdésében elrendelt sajátos szabályokkal.
Javaslom a 3. § (3) bekezdéssel való bővítését, mely a közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemeire vonatkozik.
A 9. §-ban a hatályon kívül helyezendő rendelet helytelen nyelvtani megfogalmazását javaslom módosítani.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására, a határozati javaslatban foglaltak jóváhagyására!

 


Döntési javaslat

"A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendelet hatályon kívül helyezése, új rendelet alkotásaítása"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: település üzemeltetés
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

…./2014. (……) önkormányzati rendelet
a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről
 
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII törvény 44/C. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. A rendelet hatálya
 
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:
a) arra a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz (továbbiakban háztartási szennyvíz) kezelésre, melyet az ingatlan tulajdonosa nem ad át ártalmatlanításra a közüzemi vezetékes szennyvízhálózat üzemeltetőjének,
b) árnyékszékekre;
c) üdülőingatlanokra;
d) a beépítetlen telkek és a nem használt ingatlan vagy üresen álló nem lakás célú épületek ingatlanhasználóira;
e) Hunya Község közszolgáltatással rendszeresen ellátott területe: Hunya Község közigazgatási területe.
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:
a) a nem háztartási szennyvíznek minősülő szennyvíz – mely közcsatorna hálózatba sem vezethető be – gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására;
(3) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti nem használt ingatlannak vagy üresen álló nem lakás céljára szolgáló ingatlannak akkor minősül ha:
a) az ingatlan a polgárok lakcímnyilvántartás hatályos adataként lakó vagy tartózkodási helyként vagy;
b) a cégnyilvántartás hatályos adataként székhelyként, telephelyként nincs megjelölve.
 
2. Fogalom meghatározások
 
2. § E rendelet alkalmazása szempontjából háztartási szennyvíznek minősül az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, a közcsatorna hálózatba vezetett, valamint a termelési, szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszap kivételével.
 
3. Közszolgáltatás tartalma
 
3. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet kezelő közszolgáltató megnevezését (a továbbiakban: közszolgáltató) az 1. melléklet tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt közszolgáltató által végzett közszolgáltatás tartalma:
a) a háztartási szennyvíz gyűjtése,
b) a közszolgáltatás körébe tartozó háztartási szennyvíz szállítása,
c) a háztartási szennyvíz kijelölt szennyvíztisztító telepen történő elhelyezése.
(3) Az Önkormányzat és a közszolgáltató között létrejött közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni az egyedi szolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemeit.
 
4. A közszolgáltatás igénybevételének szabályai
 
4. § (1) A háztartási szennyvíz tulajdonosa a közszolgáltató ügyfélszolgálatán személyesen, írásban vagy telefonon igényelheti a szolgáltatást.
(2) A szolgáltató a megrendelést köteles visszaigazolni a szolgáltatás teljesítésének várható időpontja és a fizetendő díj megjelölésével. Ha a megrendelés és teljesítés között árváltozás következik be, akkor az alkalmazott díjtétel a megrendeléskor érvényes tarifa szerint kerül számlázásra.
(3) A szervezett közszolgáltatás igénybevételével a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltató között a polgári törvénykönyv közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályai szerinti szerződéses jogviszony jön létre.
(4) A szolgáltató az általa nyilvántartott és visszaigazolt megrendelést a bejelentést követő 3 munkanapon belül, az igénylővel egyeztetett időpontban teljesíteni köteles.
(5) A szolgáltató a szolgáltatás elvégzésének akadályoztatásáról köteles a megrendelőt értesíteni írásban, személyesen vagy telefonon és közölni a teljesítés új időpontját.
(6) Az 1. § (1) bekezdés c) és d) pontjában részletezett ingatlanok tulajdonosai a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/B. §-ában, valamint a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI. 29.) Kormányrendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségének az adott tárgyév szeptember 31-ig köteles eleget tenni.
 
5. § (1) A háztartási szennyvíz kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatásért a tulajdonos díjat köteles fizetni.
(2) A díjfizetés a szolgáltatás megtörténtekor esedékes készpénzfizetési számla ellenében.
(3) A közszolgáltatás térítési díját a 2. melléklet tartalmazza.
(4) A közszolgáltatás díját tartalmazó számla adataival, illetve összegszerűségével kapcsolatban a tulajdonos a szolgáltató által üzemeltetett ügyfélszolgálaton kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésével kapcsolatos kötelezettségre halasztó hatálya nincs. A tulajdonos által írásban tett kifogásra a szolgáltató 15 napon belül írásban köteles válaszolni.
 
6. § Szolgáltató köteles a szolgáltatás során az általa okozott szennyeződés megszüntetéséről gondoskodni.
 
7. § A szolgáltató megtagadhatja a szolgáltatás elvégzését ha:
a) az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé az ingatlan megközelítését,
b) az útviszonyok miatt balesetveszélyes az ingatlan megközelítése,
c) az ingatlan alkalmatlan a járművel történő szolgáltatás végrehajtására,
d) nem biztosított a biztonságos, balesetmentes munkavégzés
e) a háztartási szennyvíz veszélyes anyaggal szennyezett.
 
8. § (1) A közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő személyes adatok közül a szolgáltatást igénybevevő természetes személyek (a továbbiakban: szerződő fél) személyazonosító adatai közül:
a) a nevét, nők esetében születési név
b) a születési idejét és helyét
c) az anyja nevét kezelheti.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatokon túl kezelheti a szerződő fél lakóhelyének, továbbá tartózkodási helyének címét is.
(3) Az adatkezelés célja a szerződő fél és a részére nyújtott szolgáltatás, a szolgáltatás mennyiségének, ellenértékének és az ellenérték kiegyenlítésére vonatkozó adatok nyilvántartása.
(4) A (3) bekezdésben foglalt cél érdekében a személyes adatok és a szolgáltatás tárgya e célra generált technikai azonosítóval összekapcsolható.
(5) Az adatkezelést úgy kell kialakítani és végezni, hogy annak tartalmát csak az arra jogosultak ismerhessék meg.
(6) Az adatkezelést kizárólag a szolgáltatóval munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy végezheti.
(7) A személyes adatok kizárólag a szerződéses jogviszony időtartama alatt kezelhetők. A jogviszony megszűntével a személyes adatokat haladéktalanul meg kell semmisíteni.
 
9. § (1) A közszolgáltatás igénybevételéről a közszolgáltató és a szolgáltatást igénybevevő ingatlan tulajdonos írásban szerződést köt.
(2) A közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződésben kötelező tartalmi elemként meg kell jelölni:
a) a közszolgáltatót, és azonosító adatait;
b) a megrendelő ingatlan tulajdonos nevét,
ba) születési idejét,
bb) anyja nevét,
bc) lakcímét;
c) az elvégzésre kerülő közszolgáltatás meghatározását;
d) a közszolgáltatás igénybevételének napját,
e) a teljesítés helyét;
f) a begyűjtésre vonatkozó szabályokat;
g) felek jogait és kötelezettségeit;
h) a közszolgáltatási díj megállapítását;
i) a számla kiegyenlítésének módját;
j) a szerződés felmondásának feltételeit;
k) a szolgáltatással kapcsolatos panasz benyújtásának, kivizsgálásának eljárási rendjét;
l) az esetleges jogvita elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság megnevezését;
m) szerződéskötés időpontját, a szerződés kötő felek aláírását.
 
5. Záró rendelkezések
 
10. § (1) Ez a rendelet 2014. április 5-én lép hatályba.
(2) Hatályát veszti a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 23/2013. (XI. 4.) önkormányzati rendelet.
 
1. melléklet a …./2014. (…..) önkormányzati rendelethez
 
a) A közszolgáltató adatai
név: Gyomaszolg Ipari Park Kft
székhely: Gyomaendrőd, Ipartelep u. 2. 3741/13 hrsz
adószám: 10665387-2-04
cégjegyzékszám: 04-09-001752
 
b) Ártalmatlanító hely adatai
Cím: Gyomaendrőd külterület 02238/3 hrsz
Tulajdonos: Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Megnevezés: Szennyvíztisztító telep
Üzemeltető: Alföldvíz Zrt.
 
2. melléklet a …/2014. (….) önkormányzati rendelethez
A szolgáltatás díjtételei
 
 
 
Szolgáltatás (szivattyúzás, szállítás, ártalmatlanítás)
 
Ft/m3
1. Lakossági 1-3 [m³]
3 049
2. Lakossági 4-8 [m³]
2 849
3.Vállalkozás, intézmény részére 1-8 [m³]
3 049
4. WC gödrök ürítése 1 [m³]
8 757
       
Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák!

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe