5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. március 26-i ülésére

Tárgy:   Külterületi csatornák kezelői jogának átadása
Készítette:   Pardi László
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
 
2014. január 1-én hatályba lépett az egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról szóló 2013. CCXLIX törvény. A törvény jelentősen módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt is. A változtatások legfőbb következménye az, hogy a vizek kártételei elleni védekezést és a mezőgazdaság számára igen fontos öntözést állami feladatkörbe sorolta át. Ezáltal megszüntette a vízgazdálkodási társulatok vagyonkezelési és üzemeltetési szerepkörét, továbbá megnyitotta annak a lehetőségét, hogy az egyes önkormányzatok a tulajdonukban lévő öntöző, és/vagy belvízelvezető csatornák kezelését felajánlja a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság számára, jelen esetben a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság számára.
A vízgazdálkodási törvény módosításával január 1-től a társulatok kezelésében álló csatornák automatikusan átkerültek a Kövizighez.
Az önkormányzat tulajdonában és kezelésében álló csatornákról általánosan elmondható, hogy rajtuk karbantartást szinte kizárólag csak a csatornával érintett ingatlan tulajdonosok végeznek. Néhány esettől eltekintve – belvizes, vismaior helyzet – az önkormányzat érdemi fenntartási munkát nem tud végezni.
Az átadás tekintetében úgy gondoljuk, hogy az alábbi szempontokat kell mérlegelni:
  • Származik-e gazdasági, vagy egyéb haszon a csatornák megtartásából, vagy átadásából?
  • Jó gazda gondosságával tudja-e az önkormányzat kezelni a csatornákat?
 
Származik-e gazdasági, vagy egyéb haszon a csatornák megtartásából, vagy átadásából?
Az öntözésben résztvevő csatornák esetén az öntözővizet felhasználó termelők kiszolgáltatottabbak lehetnek ha átadásra kerülnek csatornák.
 
Jó gazda gondosságával tudja-e az önkormányzat kezelni a csatornákat?
Az elmúlt években megvalósult igen nagy létszámú közfoglalkoztatási programok során sem tudott az önkormányzat érdemi külterületi csapadékvíz elvezető munkát végezni, azonban a csatornák karbantartását a helyi mezőgazdasági vállalkozók elvégzik.
 
 
Az ingatlan átadás eljárásának menete:
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény
45/D. § (1) A helyi önkormányzatnak e rendelkezés hatálybalépésétől számított három hónap áll rendelkezésre, hogy a tulajdonában álló, belvízelvezetést vagy öntözést szolgáló vízfolyást, csatornát felajánlja üzemeltetésre és fenntartásra a működési terület szerinti vízügyi igazgatási szervnek.
 (2) A vízügyi igazgatási szerv e rendelkezés hatálybalépésétől számított hat hónapon belül
a) szakmailag ellenőrzi a helyi önkormányzattól érkező felajánló nyilatkozatot abból a szempontból, hogy az üzemeltetési és fenntartási célú átadásra felajánlott vízfolyás, csatorna belvízelvezetési vagy öntözési célokat szolgál-e, és
b) vizsgálja, hogy vízfolyás- vagy csatornaszakasz akadályozza-e a belvizek elvezetését vagy az öntözővíz továbbítását.
45/E. §(1) Ha a vízügyi igazgatási szerv a 45/D. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szakmai ellenőrzés eredményeképpen megállapítja, hogy a felajánlott vízfolyásnak, csatornának a belvízelvezetésben vagy az öntözésben betöltött szerepe közérdekű, a vízfolyás, csatorna tulajdonosával - az üzemeltetési és fenntartási feladatok átvállalásáról - ellenérték nélküli üzemeltetési szerződést köt.
 (2) Az (1) bekezdés szerinti üzemeltetési szerződés megkötése és a szerződés hatálybalépése között legfeljebb három hónap időtartamot kell biztosítani, amely alatt a vízügyi igazgatási szerv a vízfolyás és a csatorna üzemeltetésre, fenntartásra történő átvételét előkészíti.
45/F. § (1) Ha a vízügyi igazgatási szerv a 45/D. § (2) bekezdés b) pontja szerinti vizsgálat eredményeképpen megállapítja, hogy a belvízelvezetést vagy öntözővíz-továbbítást akadályozó vízfolyás- vagy csatornaszakasz átvétele szükséges, kezdeményezi a vízügyi hatóságnál magának üzemeltetőként, fenntartóként történő kijelölését.
 (2) Ha az üzemeltetési szerződés megkötésére az (1) bekezdés szerinti kijelölési kezdeményezést követően kerül sor, a vízügyi igazgatási szerv a kijelölés iránti kérelmét visszavonja és a vízügyi hatóság az eljárást megszünteti.
 (3) A vízügyi hatóság hatvan napon belül lefolytatott hatósági eljárásban a vízügyi igazgatási szervet üzemeltetőnek és fenntartónak akkor jelöli ki, ha
a) megállapítja, hogy az adott vízfolyásnak, csatornának a belvízelvezetésben vagy az öntözésben betöltött szerepe közérdekű, és
b) a vízfolyás, csatorna elhanyagolt állapota akadályozza az öntözővíz-továbbítást vagy belvízhelyzet kialakulását idézheti elő.
 (4) A vízügyi hatóság kijelölő döntése két évig hatályos és fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
 (5) A kijelölő döntés a közléstől számítva legfeljebb három hónap időtartamot biztosít arra, hogy a vízügyi igazgatási szerv a vízfolyást, csatornát üzemeltetésre és fenntartásra átvegye.
 
A földhivatali nyilvántartás alapján Hunya Község Önkormányzatának két külterületi csatornája van, melyek a következők:
  • 06/64 hrsz (0,0466 ha)
  • 082/24 hrsz (0,2871 ha)


Döntési javaslat

"Kezelési jog megtartása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: település üzemeltetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem kíván élni a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45/D. § (1) bekezdésében fogalt csapadékcsatorna kezelési jog átadásának lehetőségével.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe