1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
Az Ügyrendi Bizottság
2013. november 20-i ülésére

Tárgy:   Költségvetési rendelet módosítása.
Készítette:   Szopkó Rudolfné
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester
Véleményező bizottság:   Ügyrendi Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Az Áht. 34. §. (4) bekezdésének megfelelően a Képviselő-testület negyedévenként dönt a költségvetési rendelet módosításáról. Ennek megfelelően elkészítettük a 2013. évi költségvetési rendelet módosítását.
Az elmúlt időszakban több olyan változás volt, amely a költségvetés bevételi, illetve kiadási főösszegét megváltoztatta.
Az eredeti költségvetésben nem szerepelt a Start munkaprogram támogatása, ami a módosítás időpontjáig 19. 751. 861 forint volt, a diákmunkára 98.000 forintot kaptunk. Az Egyes jövedelempótló támogatásokra kapott összeg 2.891.079 Ft. A kiegészítő gyermekvédelmi támogatás összege 56.430 Ft, a kiegészítő gyermekvédelmi támogatáshoz kapcsolódó egyszeri támogatás összege 8.400 Ft. A 2013. évi kereset-kiegészítésre 301. 523 Ft-ot kaptunk. Az Itthon vagy – Magyarország szeretlek programsorozat megvalósításához
150. 000 Ft támogatásban részesültünk. A 2013. július 1.-én hatályba lépő 124/2013. IV.26.) Kormányrendelet szerint a közszférában nyugdíjas egészségügyi dolgozót nem lehet foglalkoztatni. Az érintett dolgozóknak a nyugdíjukról le kellett mondani. Ennek ellentételezésére pályázni lehet az egészségügyi dolgozók jövedelem-kiegészítésére. Ennek összege 1.472.373 Ft.
A fentiek szerint a költségvetési támogatások összege 16. 248 ezer forint, működési célú pénzeszköz átvétel 31.137 ezer forintra módosult.
Ezek figyelembe vételével a 2013. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszege 110.703 ezer forintra módosul.
 
A kiadások tekintetében a személyi juttatások módosított összege 28.104 ezer Ft, a munkaadókat terhelő járulékok 5.251 ezer forint, dologi kiadások 35.502 ezer forint, az átadott pénzeszközök összege 18.40 ezer forint, szociál- politikai juttatások 1.752 ezer forintra módosult.
A működési célú tartalék összege 15.563 ezer forint.
 
A költségvetésben eredetileg útfelújításként szereplő 1.500 ezer Ft átcsoportosításra kerül a működési célú pénzeszközátadások közé. Ez az összeg fedezi a Rákóczi út karbantartásának költségét.
 
A Képviselő-testület két olyan döntést hozott 2013. III. negyedévében, mely a költségvetést érinti. Ezek a határozatok a működési tartalék összegét befolyásolják.
 
A 80/2013.(VII.31.) Kt határozat szerint 50.ezer Ft támogatást nyújt a Gyomaendrőd Városi Tűzoltó Egyesület részére. Az átcsoportosítás a tartalék terhére történik.
 
A 86/2013.(VIII.28.) Kt alapján a Liget utcai kövesút felújításához 1.900. ezer Ft átcsoportosításra kerül a tartalék összegéből.
 
Kérem, szíveskedjenek az előterjesztést megvitatni és Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetési rendeletét megalkotni.

 

 


1. döntési javaslat

"Költségvetési rendelet móosítása."

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
Az Ügyrendi Bizottság a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
..../2013. (....) önkormányzati rendelete
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról. 

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § (1) A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (II. 16) önkormányzati rendelet (továbbiakban: ÖR) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének bevételi főösszege 110.703 ezer forint. Ezen belül a 2012. évi pénzmaradvány összege 27.093 ezer forint, a működési célú pénzeszközátvétel 31.137 ezer forint. Felhalmozási bevételt a költségvetés nem tartalmaz. A bevételek részletezését a 2  és 2/a melléklet tartalmazza.”
(2) Az ÖR 2. melléklete helyébe a rendelet 1. melléklete lép.
(3) Az ÖR 2/a melléklete helyébe a rendelet 2. melléklete lép.
 
2. § (1) Az ÖR 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. § Az Önkormányzat működési költségvetési kiadásainak előirányzata 89.549 ezer forint, ezen belül a személyi juttatás 28.104 ezer forint, a munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulás 5.251 ezer forint, dologi kiadás 35.502 ezer forint, működési célú pénzeszköz átadás 18.940 ezer forint, szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások 1.752 ezer forint. A költségvetési kiadások részletezését a 3. és 3/a melléklet tartalmazza. „
(2) Az ÖR 3. melléklete helyébe a rendelet 3. melléklete lép.
(3) Az ÖR 3/a. melléklete helyébe a rendelet 4. melléklete lép. 
 
3. § (1) Az ÖR 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép.
„4. § Az önkormányzat felújítási előirányzata 2.451 ezer forint, feladatonként, célonként a 4. melléklet tartalmazza."
(2) AZ ÖR 4. melléklete helyébe a rendelet 5. melléklete lép.
 
4. § Az ÖR 6. és 6/a melléklete helyébe a rendelet 6. és 7. melléklete lép.
 
5. § Az ÖR 7. melléklete helyébe a rendelet 8. melléklete lép.
 
6. § Az ÖR 9. melléklete helyébe a rendelet 9. melléklete lép.
 
7. § Az ÖR 10. melléklete helyébe a rendelet 10. melléklete lép.
 
8. § Ez a rendelet 2013. napján lép hatályba és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti.
 
1. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2013. évben
 
 
 
 
 
 
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
Költségvetési támogatások
 
12 864
16 248
 
 
Önk. Hiv.műk.ált tám.
 
8 276
8 276
 
 
Zöldter. Gazd.tám.
 
2 235
2 235
 
 
Közvil. Tám.
 
3 204
3 204
 
 
Köztemető fennt. Tám.
 
100
100
 
 
Közutak fennt. Tám.
 
100
100
 
 
Beszámítás összege (elvárt bevétel)
-6 831
-6 882
 
 
Hozzájár. Pénzbeli szoc.ellát-hoz
1 921
1 921
 
 
Kulturális fel. Tám.
 
773
773
 
 
Egyes jöv. Pótló támogatások
0
0
2 891
 
Normatív kötött felhasználású tám.
9 058
 
 
 
Központosított támogatás
0
 
242
 
Egyéb különféle működési támogatások
0
0
 
 
Egyéb központi támogatás
0
0
302
Önkormányzat költségvetési támogatása összesen:
9 058
12 864
16 248
Önkormányzati sajátos működési bevételek
 
 
 
 
 
Helyi adók
20 000
18 000
18 000
 
 
Iparűzési adó
16 000
14 000
14 000
 
 
Magánszemélyek kommunális adója
4 000
4 000
4 000
 
 
Adópótlék, adóbírság, egyéb
20
20
 
 
Átengedett központi adók
19 197
4 000
4 000
 
 
SZJA helyben maradó része
3 522
 
 
 
 
SZJA jöv.kül.mérséklése
3 675
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Gépjármű adó
12 000
4 000
4 000
 
 
Igazgatási szolgáltatási díj
 
20
20
 
 
Egyéb közhatalmi bevétel
 
 
 
 
 
Önkormányzati lakások lakbérbevétele
 
 
Önkormányzati sajátos működési bevételek összesen
39 197
22 020
22 020
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
 
 
 
 
Tárgyi eszközök immat.javak értékesítése (ÁFA visszatérülés)
0
0
 
Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése
 
Pénzügyi befektetések bevételei Gyomaközsz.üzletrész ért.
0
 
 
 
Koncesszióból származó bevételek
0
0
0
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen:
48 255
34 884
38 268
Hunya Község Önkormányzata bevételei
 
 
 
 
Saját bevétel
10 571
14 205
14 205
 
Átvett pénzeszköz működési célra.
13 656
9 600
31 137
 
Felhalmozási célú bevétel
0
0
0
 
Előző évi pénzmaradvány
 
 
27 093
 
Összesen
24 227
23 825
110 703
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
Rövid lejáratú hitelfelvét
0
0
0
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzatának összes bevétele
72 482
58 689
110 703

2. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Az Önkormányzat 2013. évi bevételeinek részletezése
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
Megnev.
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
Önkormányzat saját bevétel
 
 
 
Földhaszonbér
 
 
852
852
852
Bérleti díj
 
 
60
60
60
Közterületfoglalás, mázsálási díj
160
120
120
Intézményi ellátási díjak
6 411
6 742
6 742
Alkalmazottak térítése
246
318
318
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevétel
452
240
240
Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
500
3 927
3 927
Kamatbevétel
 
 
0
0
 
Kiszámlázott termékek és szolg. ÁFA
1 890
1 946
1 946
 
 
 
 
 
 
 
 
Saját bevétel összesen:
10 571
14 205
14 205
Önkormányzat műk.c.pe.átvétel
 
 
 
 
Támogatásértékű műk.bevétel
 
 
 
Közcélú munkavégzők támog.2013.-ben induló
0
0
19 850
2012.évi START progr.2012-ről áthúzódó tám.
0
0
Óvodai feladattal kapcs.norm.tám.
 
0
0
Képviselő választásra átvett pe.
 
 
 
Központi költségvetési szervtől
0
0
215
Mozgó könyvtár támogatása
500
 
0
Előző évi pm. átvét
 
 
 
0
TB alapoktól
 
 
9 710
9 600
11 072
 
Támogatásértékű műk.bevétel össz.
10 210
9 600
31 137
Vízművektől peszk.átv.ösztöndíjas
 
 
 
 
Műk.célú pénzeszközátvétel összesen:
10 210
9 600
31 137
Önkormányzat felh.c.pe.átvét
 
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bevétel
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bev.össz.
0
0
0
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
0
0
0
 
Felh.célú pénzeszközátvétel összesen:
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
Rövid lejáratú hitelfelvét
 
 
 
 
 
 
 
Működési célú
0
0
0
 
 
Felhalmozási célú
0
0
0
Rövid lejáratú hitelfelvét összesen
 
 
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Előző évi pénzmaradvány
30 500
27 078
27 093
 
 
ebből
Működési pm.
30 500
27 078
27 093
 
 
 
Felhalmozási pm.
0
0
15
 
 
 
pm.változás:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

3. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi működési kiadásai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
28 104
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
5 251
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
35 502
 
 
Pénzeszköz átadás
15 652
14 894
18 940
 
 
Szoc.pol.juttatás
3 935
1 050
1 752
 
Hunya Község Önkormányzat
73 537
63 966
89 549
 

4. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Az Önkormányzat 2013. évi működési kiadásai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
 
Szakfel. szám
Előir. szám
Szakfel.
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
 
 
Önkormányzat
 
 
 
 
 
 
 
 
Polg.Hiv. igazgatási és egyéb feladat
 
360000-1
Víztermelés,- kezelés,-ellátás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
64
31
31
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
64
31
31
 
381103-1
Települési hulladék
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
 
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 716
3 145
3 145
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
500
0
0
 
 
 
Összesen:
 
4 216
3 145
3 145
 
522110-1
Helyi közutak üzemeltetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
165
165
165
 
 
 
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
1 500
 
 
 
Összesen
 
 
165
165
1 665
 
562917-1
Munkahelyi Vendéglátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 113
3 217
3 345
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
641
767
793
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
5 366
5 695
5 695
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
9 120
9 679
9 833
 
611020-1
Vezetékes műsorelosztás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 100
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 100
0
0
 
680001-1
Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
318
318
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
204
318
318
 
680002-1
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
204
0
0
 
813000-1
Zöldterület kezelés-parkgondozás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
1 356
714
714
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
350
185
185
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
220
220
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
2 173
1 119
1 119
 
841112-1
Önkormányzati jogalkotás-képviselők
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
3 253
3 103
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
554
554
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
77
77
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen
 
 
0
3 884
3 734
 
841126-1
Igazgatási tevékenység
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 086
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
444
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
7 382
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám
14 584
0
0
 
 
 
Összesen:
 
25 496
0
0
 
841402-1
Közvilágítás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 556
3 556
3 556
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
3 556
3 556
3 556
 
841403-1
Községgazdálkodás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
114
100
198
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
31
27
27
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
851
5 482
5 482
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
14 284
16 830
 
 
 
Összesen:
 
996
19 893
22 537
 
842541-1
Ár- és belvízvédelem
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 385
432
432
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 385
432
432
 
851011-1
Óvodai nevelés
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
89
102
102
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
89
102
102
 
852021-1
Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
250
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
68
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
4 223
2 540
2 540
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
458
0
0
 
 
 
Összesen:
 
4 999
2 540
2 540
 
862101-1
Háziorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
5 282
5 438
6 728
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
1 426
1 468
1 798
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
2 079
2 479
2 479
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
8 787
9 385
11 005
 
862301-1
Fogorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 665
1 565
1 565
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 665
1 565
1 565
 
869041-1
Család-és nővédelmi egészségügyi gondozás
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
867
867
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
400
400
 
 
 
Összesen:
 
467
1 267
1 267
 
869042-1
Ifjúság,-egészségügyi gondozás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
8
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
2
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
10
0
0
 
881011-1
Idősek nappali ellátása
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
784
838
838
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
784
838
838
 
882111-1
Aktív korúak ellátása
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
156
 
 
 
Összesen:
 
0
0
156
 
882112-1
Időskorúak járadéka
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
24
 
 
 
Összesen:
 
0
0
24
 
882113-1
Normatív lakásfenntartási támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
115
 
 
 
Összesen:
 
0
0
115
 
882115-1
Ápolási díj alanyi jogon
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
159
 
 
 
Összesen:
 
0
0
159
 
882118-1
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
0
6
 
 
 
Összesen:
 
0
0
6
 
882122-1
Átmeneti segély
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
950
 
 
 
Összesen:
 
0
0
950
 
882123-1
Temetési segély
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
100
 
 
 
Összesen:
 
0
0
100
 
882124-1
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
242
 
 
 
Összesen:
 
0
0
242
 
882202-1
Közgyógyellátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
0
 
 
 
Összesen:
 
0
0
0
 
890301-1
Civil szervezetek működési támogatása
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
110
210
210
 
 
 
Összesen:
 
110
210
210
 
890441-1
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
485
510
510
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
65
69
69
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
550
579
579
 
890442-1
Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
215
227
13 506
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
9
9
1 825
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
3 588
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
224
236
18 919
 
910123-1
Könyvtári szolgáltatások
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 404
2 177
2 177
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 404
2 177
2 177
 
910502-1
Közművelődési intézmények működtetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 126
880
1 310
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 126
880
1 310
 
931102-1
Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
487
724
724
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
487
724
724
 
960302-1
Köztemető fenntartása és működtetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
191
191
191
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
191
191
191
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
28 104
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
5 251
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
35 502
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
15 652
14 894
18 940
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
1 752
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
69 602
62 916
89 549
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

5. melléklet a ../2013. (.) önkormányzati rendelethez.
 
Hunya Község Önkormányzatának felújítási kiadásai 2013. évben
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E. Ft-ban
 
 
 
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
 
 
Alkotmány utca felújítása
10 160
 
 
 
 
 
 
Óvoda épületének felújítása
2 540
 
 
 
 
 
 
Útfelújítás
 
1 500
2 451
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
12 700
1 500
2 451
 
 
Felújítási kiadás
12 700
1 500
2 451
 
 

 6. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének mérlege
mérlege
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
Megnevezés
2011.évi tény
2012. évi eredeti előirányzat
2013. évi terv
2013. évi módösított
Költségvetési bevétel összesen
99 724
72 482
58 689
83 610
Ktgvetési hiány belső fin.szolgáló bevételek összesen
34 186
30 500
27 078
27 093
   Rövid lejáratú hitelfelvétel
0
0
0
0
Egyéb finanszírozási bevételek
0
0
0
0
Bevétel mindösszesen
133 910
102 982
85 767
110 703
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   Működési kiadás összesen
87 456
73 537
63 966
89 549
   Felújítás összesen
11 843
12 700
1 500
2 451
   Fejlesztés összesen
4 291
3 527
1 910
3 140
   Tartalék
0
13 218
18 391
15 563
   Egyéb finanszírozás kiadásai
1 178
0
0
0
Kiadás mindösszesen
104 768
102 982
85 767
110 703

7. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

MÉRLEG
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
BEVÉTELEK
 
 
 
KIADÁSOK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.ktgvetési támogatás
 
16 248
Személyi juttatás
 
28 104
 
Települési önkorm.műk.tám.
8 276
 
 
 
 
 
 
Egyes jöv.pótló tám.kieg.
2 891
 
Munkaadót terh.jár.és szoc.hj.adó
5 251
 
Könyvtári felad.tám.
773
 
 
 
 
 
 
Hozzájár.a pénzb.szoc.ell.
1 921
 
 
 
 
 
 
Egyéb műk.célú közp.tám.
302
 
 
 
 
 
 
Központosított támogatás
242
 
 
 
 
 
 
Zöldterület gazd.tám.
2 235
 
Dologi kiadás
 
35 502
 
Közvilágítás támogatása
3 204
 
 
 
 
 
 
Köztemető, közutak fennt.
200
 
 
 
 
 
Önkorm.sajátos műk.bev.
 
22 020
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ellátottak juttatásai
 
1 752
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Helyi adók
18 000
 
Peszk.átadás,egyéb tám.
18 940
 
Átengedett közp.adók
4 000
 
 
 
 
 
 
Egyéb sajátos folyó bev.
 
Működéssel kapcs.tartalék
15 563
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Saját bevételek
 
 
14 205
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Átvett peszk.működési célra
 
31 137
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pénzmaradvány műk.célra
 
27 093
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Működési bevétel összesen
 
110 703
Működési kiadás összesen
105 112
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.ktgvetési tám.
 
 
 
 
 
 
 
Normatív állami hj.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felh.és tőke jellegű bevétel
 
0
Felújítási kiadás
 
2 451
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Átvett peszk.felhalmozási célra
 
0
Fejlesztési kiadás
 
3 140
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhalmozási bevétel összesen
0
Felhalmozási kiadás összesen
5 591
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bevétel összesen
 
 
110 703
Kiadás összesen
 
110 703

8. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez

Hunya Község Önkormányzata
2013. évi költségvetésének működési és
felhalmozási bevételei és kiadásai
a hiány finanszírozására szolgáló eszközök nélkül
Források megosztása szempontjából
Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2013.évi terv
2013.évi módosított
I. Működési célú bevételek
 
 
1.
Normatív állami támogatások
12 864
16 248
2.
Központosított támogatás
0
0
3.
Igazgatási szolgáltatási díj
20
20
4.
Gépjárműadó
4 000
4 000
5.
Termőföld bérbeadása
0
0
6.
Önkorm. Sajátos bevétele
0
0
7.
Mezőőri járulék
0
0
8.
Helyi adók, pótlékok, bírságok
18 000
18 000
9.
Önkormányzat saját működési bevétel
14 205
14 205
10.
Működési célú pénzeszköz átvétel
9 600
31 137
11.
Működési célú pénzmaradvány
27 078
27 093
 Működési célú bevételek összesen:
85 767
110 703
II. Működési célú kiadások
 
 
1.
Önállóan műk.és gazd.intézmények működési kiadása
0
0
2.
Önkormányzat működési kiadása
63 966
89 549
3.
Működéssel kapcsolatos tartalékok
18 391
15 563
4.
Kötelező céltartalék
0
0
 Működési célú kiadások összesen:
82 357
105 112
III. Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) :
3 410
5 591
IV. Felhalmozási célú bevételek
 
 
10.
Felhalmozási célú pénzmaradvány
0
0
 Felhalmozási célú bevételek összesen:
0
0
V. Felhalmozási célú kiadások
 
 
1.
Önállóan műk.és gazd. intézmények felújítási kiadásai
0
0
2.
Önállóan műk.és gazd. intézmények fejlesztési kiadásai
0
1 230
3.
Önkormányzat és a hozzá tartozó önállóan műk.int.felújítási kiadásai
1 500
2 451
4.
Önkormányzat és a hozzá tartozó önállóan műk.int.fejlesztési kiadásai
0
0
5.
Önkormányzat felhalm.célú pénzeszk.átadás
1 910
1 910
 Felhalmozási célú kiadások összesen:
3 410
5 591
VI. Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) :
-3 410
-5 591
Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) mindösszesen:
0
0

9. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Felhasználási ütemterv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ssz.
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Összesen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bevételek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
1
Intézményi működési bevételek
14 205
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 145
1 190
1 205
1 185
1 185
14 205
2
Önkormányzat sajátos működési bevétele
22 000
3
120
10 200
150
37
113
447
1 230
8 756
175
150
619
22 000
3
Felhalmozási és tőke jellegű bevétel
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
4
Önkormányzat költségvetési támogatása
16 248
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
16 248
5
Átvett pénzeszköz támogatásért. Bevételek
31 137
800
800
800
2 285
2 285
2 285
3 647
3 647
3 647
3 647
3 647
3 647
31 137
6
Pénzmaradvány igénybevétele
27 093
27 093
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
27 093
7
Igazgatási szolgáltatási díj
20
2
2
 
 
2
5
2
3
 
 
1
3
20
8
Összesen
110 703
30 437
3 461
13 539
4 974
4 863
4 942
6 635
7 379
14 947
6 381
6 337
6 808
110 703
9
Finianszírozási műveletek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
9
Összes bevétel (1-8)
110 703
30 437
3 461
13 539
4 974
4 863
4 942
6 635
7 379
14 947
6 381
6 337
6 808
110 703
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kiadások
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
10
Személyi juttatás
28 104
1 117
1 122
1 122
2 052
2 055
2 055
3 097
3 097
3 097
3 097
3 097
3 096
28 104
11
Munkaadókat terhelő járulékok
5 250
252
257
257
373
376
373
560
560
562
560
560
560
5 250
12
Dologi és egyéb folyó kiadások
35 503
3 179
2 585
2 409
2 022
1 772
2 587
2 430
3 874
3 547
3 053
3 049
4 996
35 503
13
Működési célú pénzeszközátadás
18 940
1 390
1 390
1 390
1 390
1 390
2 940
1 390
1 390
2 097
1 391
1 391
1 391
18 940
14
Önkormányzat által folyósított ellátások
1 752
66
66
66
66
66
66
66
401
67
67
67
688
1 752
15
Egyéb működési célú kiadás
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
16
Összesen
89 549
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
8 021
7 543
9 322
9 370
8 168
8 164
10 731
89 549
17
Felújítás
2 451
0
0
0
0
0
0
0
2 451
0
0
0
0
2 451
18
Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
19
Egyéb felhalmozási kiadások
3 140
0
0
0
0
0
1 910
0
1 230
0
0
0
0
3 140
20
Felhalmozási kiadás (17+18+19)
5 591
0
0
0
0
0
1 910
0
3 681
0
0
0
0
5 591
21
Tartalékok felhasználása
15 563
0
0
0
0
0
317
0
2 028
3 305
3 305
3 305
3 303
15 563
22
Kiadások (16+20+21)
110 703
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
10 248
7 543
15 031
12 675
11 473
11 469
14 034
110 703
23
Finianszírozási műveletek (hiteltörlesztés)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
24
Összes kiadás (22+23)
110 703
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
10 248
7 543
15 031
12 675
11 473
11 469
14 034
110 703

10. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi feladatfinanszírozása
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
megnevezés
állami támogatás
pénzmaradvány
saját bevétel
átvett pe.
Bevételek össz.
2013.műk.kiad
Műk.hiány"-", többl."+"
Helyi önkormányzatok működésének ált.támogatása
 
 
 
 
 
 
Települési Önk.műk.ált.tám
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.hivatal műk.tám.-igazgatás
8 362
 
 
 
8 362
0
8 362
                                      -építéshatóság
 
 
 
 
0
 
0
                                      -közterületfelügyelők
 
 
 
 
0
 
0
                                      -igazgatás -Hunya
 
 
 
 
0
 
0
                                      -igazgatás -Csárdaszállás
 
 
 
 
0
 
0
Önk.hivatal műk.összesen
8 362
0
0
0
8 362
0
8 362
 
 
 
 
 
 
 
 
Település-üzemelt.kapcs.feladatok tám.
 
 
 
 
 
 
 
Zöldterület-gazdálkodással kapcs.fela.t.
2 235
 
 
 
2 235
1 119
1 116
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Közvilágítás fenntartásának támog.
3 204
 
 
 
3 204
3 204
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Köztemető fenntartás
100
 
40
 
140
140
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Közutak fenntartásának támogatása
100
 
 
 
100
1 665
1 565
 
 
 
 
 
 
 
 
Beszámítás összege
-6 882
 
 
 
-6 882
 
-6 882
Településüzemeltetés összesen
-1 243
0
40
0
-1 203
6 128
-4 201
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok
3 000
 
 
 
3 000
 
3 000
 -polgármester tiszteletdíja
 
 
 
 
0
3 103
-3 103
 -mezőőri feladatok
 
 
 
 
0
 
0
 -víz-szennyvíz
 
 
 
 
0
31
-31
 -települési hulladékkezelés
 
 
 
 
0
2 661
-2 661
 -állati hulla ártalm.
 
 
 
 
0
396
-396
 -város és községgazdálkodás-szlavezetés bankk.,repi,reklám, kamat
27 093
3426
 
30 519
21 651
8 868
 -buszközl.tám
 
 
 
 
0
 
0
 -nem lakóing.bérbeadása
 
 
912
 
912
 
912
 -lakóingatlan bérbeadása
 
 
 
 
0
318
-318
 -Bérkiegészítés
302
 
 
 
302
302
0
-nyári gyermekétkeztetés
242
 
 
 
242
242
0
-egyéb különgéle működési támogatások
 
 
 
 
0
0
0
 -ár-és belvízvédelem
 
 
 
 
0
432
-432
 -településegészségügyi fel-szúnyog, rágcsálóirtás
 
 
 
0
 
0
 -sportlétesítmények működtetése
 
 
 
 
0
724
-724
 -orvosi ügyelet
 
 
 
 
0
 
0
 -háziorvosi ellátás
 
 
172
9 972
10 144
10 857
-713
 -fogorvosi alapellátás
 
 
 
1 100
1 100
1 565
-465
 -védőnői ellátás
 
 
 
 
 
1 267
-1 267
 -óvodai nevelés
 
 
 
 
0
102
-102
 -szociális étkztetés
 
 
8875
 
8 875
9 679
-804
 -gyermekotthoni ell.
 
 
 
 
0
 
0
 -közcélú pályázat 2013.
 
 
 
19 752
19 752
18 522
1 230
-diákmunka támogatása
 
 
 
98
98
98
0
 -Idősek nappali ellátása
 
 
800
 
800
838
-38
 -belső ellenőr
 
 
 
 
0
 
0
Egyéb önkormányzati köt.feladatok összesen:
3 544
27 093
14 185
30 922
75 744
72 788
-2 956
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Telep.önk.szoc.és gyermekjóléti feladatainak támog.
 
 
 
 
 
0
Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése
2 891
 
 
 
2 891
2327
-564
rendszeres szoc segély
 
 
 
 
0
156
-156
lakásfenntartási támog.
 
 
 
 
0
115
-115
adósságcsökkentési támogatás
 
 
 
 
0
 
0
előrefizetős gáz- vagy áramfogy.-t mérő készülék felszerelési költségei 90%-a
 
 
0
 
0
foglalkoztatást helyettesítő támog.-ra kifizetett összegek 80%-ának
 
 
 
0
110
-110
2012. dec.havi időskorúak járadéka 90%-a
 
 
 
 
0
24
-24
2012. dec.havi ápolási díj 75%-a
 
 
 
 
0
159
-159
óvodáztatási támogatás 100%-a
 
 
 
 
0
 
0
Egyes jöv.pótló tám. Összesen
2 891
 
0
0
2 891
2 891
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz
1 921
 
 
 
 
 
1 921
az 1. pont szerinti ellátások önrészéhez kieg.
 
 
 
 
0
 
0
az önk.helyi hatáskörű segélyezéséhez
 
 
 
 
0
1 050
-1 050
közfoglalkoztatás önrészéhez
 
 
 
                                                                                                                                                                                                                                                               
0
815
-815
állampolgárok lakáshoz jutásának támogatásához
0
 
 
 
0
0
0
Hozzájár.a szoc.ell.összesen:
1 921
 
0
0
1 921
1 921
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyes jöv.pótló tám.összesen:
4 812
0
0
0
4 812
2 319
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyes szoc és gyermekjóléti alapellátások támogatása
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
65
65
65
0
Szociális ellátás összesen:
4 812
 
 
65
4 877
2 357
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
 
 
 
 
 
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
 
 
 
 
 
 
Önk.tám.a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz
773
 
 
 
 
 
 
    - Könyvtár
 
 
 
 
 
2 177
-1 404
    - KKSZT - Műv.ház, népház
 
 
 
 
 
280
-280
Kötelező feladat - közművelődés összesen
773
0
0
0
773
2 457
-1 684
 
 
 
 
 
 
 
 
Önként vállalt feladatok
 
 
 
 
 
 
 
 -képviselők tiszteletdíja
 
 
 
 
 
 
0
 -nemzeti ünnepek, kiemelt állami rendezvények
 
 
150
150
750
-600
 -Civil szervetek támogatása
 
 
 
 
 
210
-210
 -Iskolai tanulók szállítása
 
 
 
 
 
2 540
-2 540
önként vállalt feladatok összesen
0
0
0
150
150
3 500
-3 350
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkormányzati egyéb saját bevételek
 
 
4000
 
4 000
 
4 000
Helyi adó bevételek
 
 
18000
 
18 000
 
18 000
Önkormányzati saját bevételek+adó bevételek mely a kötelező és az önként vállalt feladatok kiegészítésére szolgál
 
 
22 000
0
22 000
 
22 000
 
 
 
 
 
 
 
 
összesen:
16 248
27 093
36 225
31 137
110 703
89 549
21 154
 
                           
 
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

1. döntési javaslat

"Költségvetési rendelet móosítása."

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
Az Ügyrendi Bizottság a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
..../2013. (....) önkormányzati rendelete
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról. 

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § (1) A 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (II. 16) önkormányzati rendelet (továbbiakban: ÖR) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének bevételi főösszege 110.703 ezer forint. Ezen belül a 2012. évi pénzmaradvány összege 27.093 ezer forint, a működési célú pénzeszközátvétel 31.137 ezer forint. Felhalmozási bevételt a költségvetés nem tartalmaz. A bevételek részletezését a 2  és 2/a melléklet tartalmazza.”
(2) Az ÖR 2. melléklete helyébe a rendelet 1. melléklete lép.
(3) Az ÖR 2/a melléklete helyébe a rendelet 2. melléklete lép.
 
2. § (1) Az ÖR 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. § Az Önkormányzat működési költségvetési kiadásainak előirányzata 89.549 ezer forint, ezen belül a személyi juttatás 28.104 ezer forint, a munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulás 5.251 ezer forint, dologi kiadás 35.502 ezer forint, működési célú pénzeszköz átadás 18.940 ezer forint, szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások 1.752 ezer forint. A költségvetési kiadások részletezését a 3. és 3/a melléklet tartalmazza. „
(2) Az ÖR 3. melléklete helyébe a rendelet 3. melléklete lép.
(3) Az ÖR 3/a. melléklete helyébe a rendelet 4. melléklete lép. 
 
3. § (1) Az ÖR 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép.
„4. § Az önkormányzat felújítási előirányzata 2.451 ezer forint, feladatonként, célonként a 4. melléklet tartalmazza."
(2) AZ ÖR 4. melléklete helyébe a rendelet 5. melléklete lép.
 
4. § Az ÖR 6. és 6/a melléklete helyébe a rendelet 6. és 7. melléklete lép.
 
5. § Az ÖR 7. melléklete helyébe a rendelet 8. melléklete lép.
 
6. § Az ÖR 9. melléklete helyébe a rendelet 9. melléklete lép.
 
7. § Az ÖR 10. melléklete helyébe a rendelet 10. melléklete lép.
 
8. § Ez a rendelet 2013. napján lép hatályba és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti.
 
1. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2013. évben
 
 
 
 
 
 
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
Költségvetési támogatások
 
12 864
16 248
 
 
Önk. Hiv.műk.ált tám.
 
8 276
8 276
 
 
Zöldter. Gazd.tám.
 
2 235
2 235
 
 
Közvil. Tám.
 
3 204
3 204
 
 
Köztemető fennt. Tám.
 
100
100
 
 
Közutak fennt. Tám.
 
100
100
 
 
Beszámítás összege (elvárt bevétel)
-6 831
-6 882
 
 
Hozzájár. Pénzbeli szoc.ellát-hoz
1 921
1 921
 
 
Kulturális fel. Tám.
 
773
773
 
 
Egyes jöv. Pótló támogatások
0
0
2 891
 
Normatív kötött felhasználású tám.
9 058
 
 
 
Központosított támogatás
0
 
242
 
Egyéb különféle működési támogatások
0
0
 
 
Egyéb központi támogatás
0
0
302
Önkormányzat költségvetési támogatása összesen:
9 058
12 864
16 248
Önkormányzati sajátos működési bevételek
 
 
 
 
 
Helyi adók
20 000
18 000
18 000
 
 
Iparűzési adó
16 000
14 000
14 000
 
 
Magánszemélyek kommunális adója
4 000
4 000
4 000
 
 
Adópótlék, adóbírság, egyéb
20
20
 
 
Átengedett központi adók
19 197
4 000
4 000
 
 
SZJA helyben maradó része
3 522
 
 
 
 
SZJA jöv.kül.mérséklése
3 675
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Gépjármű adó
12 000
4 000
4 000
 
 
Igazgatási szolgáltatási díj
 
20
20
 
 
Egyéb közhatalmi bevétel
 
 
 
 
 
Önkormányzati lakások lakbérbevétele
 
 
Önkormányzati sajátos működési bevételek összesen
39 197
22 020
22 020
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
 
 
 
 
Tárgyi eszközök immat.javak értékesítése (ÁFA visszatérülés)
0
0
 
Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése
 
Pénzügyi befektetések bevételei Gyomaközsz.üzletrész ért.
0
 
 
 
Koncesszióból származó bevételek
0
0
0
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
0
0
0
Költségvetési bevételek összesen:
48 255
34 884
38 268
Hunya Község Önkormányzata bevételei
 
 
 
 
Saját bevétel
10 571
14 205
14 205
 
Átvett pénzeszköz működési célra.
13 656
9 600
31 137
 
Felhalmozási célú bevétel
0
0
0
 
Előző évi pénzmaradvány
 
 
27 093
 
Összesen
24 227
23 825
110 703
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
Rövid lejáratú hitelfelvét
0
0
0
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzatának összes bevétele
72 482
58 689
110 703

2. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Az Önkormányzat 2013. évi bevételeinek részletezése
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
Megnev.
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
Önkormányzat saját bevétel
 
 
 
Földhaszonbér
 
 
852
852
852
Bérleti díj
 
 
60
60
60
Közterületfoglalás, mázsálási díj
160
120
120
Intézményi ellátási díjak
6 411
6 742
6 742
Alkalmazottak térítése
246
318
318
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevétel
452
240
240
Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
500
3 927
3 927
Kamatbevétel
 
 
0
0
 
Kiszámlázott termékek és szolg. ÁFA
1 890
1 946
1 946
 
 
 
 
 
 
 
 
Saját bevétel összesen:
10 571
14 205
14 205
Önkormányzat műk.c.pe.átvétel
 
 
 
 
Támogatásértékű műk.bevétel
 
 
 
Közcélú munkavégzők támog.2013.-ben induló
0
0
19 850
2012.évi START progr.2012-ről áthúzódó tám.
0
0
Óvodai feladattal kapcs.norm.tám.
 
0
0
Képviselő választásra átvett pe.
 
 
 
Központi költségvetési szervtől
0
0
215
Mozgó könyvtár támogatása
500
 
0
Előző évi pm. átvét
 
 
 
0
TB alapoktól
 
 
9 710
9 600
11 072
 
Támogatásértékű műk.bevétel össz.
10 210
9 600
31 137
Vízművektől peszk.átv.ösztöndíjas
 
 
 
 
Műk.célú pénzeszközátvétel összesen:
10 210
9 600
31 137
Önkormányzat felh.c.pe.átvét
 
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bevétel
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bev.össz.
0
0
0
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
0
0
0
 
Felh.célú pénzeszközátvétel összesen:
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
Rövid lejáratú hitelfelvét
 
 
 
 
 
 
 
Működési célú
0
0
0
 
 
Felhalmozási célú
0
0
0
Rövid lejáratú hitelfelvét összesen
 
 
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Előző évi pénzmaradvány
30 500
27 078
27 093
 
 
ebből
Működési pm.
30 500
27 078
27 093
 
 
 
Felhalmozási pm.
0
0
15
 
 
 
pm.változás:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

3. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi működési kiadásai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
28 104
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
5 251
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
35 502
 
 
Pénzeszköz átadás
15 652
14 894
18 940
 
 
Szoc.pol.juttatás
3 935
1 050
1 752
 
Hunya Község Önkormányzat
73 537
63 966
89 549
 

4. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Az Önkormányzat 2013. évi működési kiadásai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
 
Szakfel. szám
Előir. szám
Szakfel.
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
 
 
Önkormányzat
 
 
 
 
 
 
 
 
Polg.Hiv. igazgatási és egyéb feladat
 
360000-1
Víztermelés,- kezelés,-ellátás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
64
31
31
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
64
31
31
 
381103-1
Települési hulladék
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
 
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 716
3 145
3 145
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
500
0
0
 
 
 
Összesen:
 
4 216
3 145
3 145
 
522110-1
Helyi közutak üzemeltetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
165
165
165
 
 
 
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
1 500
 
 
 
Összesen
 
 
165
165
1 665
 
562917-1
Munkahelyi Vendéglátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 113
3 217
3 345
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
641
767
793
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
5 366
5 695
5 695
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
9 120
9 679
9 833
 
611020-1
Vezetékes műsorelosztás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 100
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 100
0
0
 
680001-1
Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
318
318
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
204
318
318
 
680002-1
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
204
0
0
 
813000-1
Zöldterület kezelés-parkgondozás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
1 356
714
714
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
350
185
185
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
220
220
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
2 173
1 119
1 119
 
841112-1
Önkormányzati jogalkotás-képviselők
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
3 253
3 103
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
554
554
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
77
77
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen
 
 
0
3 884
3 734
 
841126-1
Igazgatási tevékenység
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 086
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
444
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
7 382
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám
14 584
0
0
 
 
 
Összesen:
 
25 496
0
0
 
841402-1
Közvilágítás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 556
3 556
3 556
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
3 556
3 556
3 556
 
841403-1
Községgazdálkodás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
114
100
198
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
31
27
27
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
851
5 482
5 482
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
14 284
16 830
 
 
 
Összesen:
 
996
19 893
22 537
 
842541-1
Ár- és belvízvédelem
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 385
432
432
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 385
432
432
 
851011-1
Óvodai nevelés
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
89
102
102
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
89
102
102
 
852021-1
Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
250
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
68
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
4 223
2 540
2 540
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
458
0
0
 
 
 
Összesen:
 
4 999
2 540
2 540
 
862101-1
Háziorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
5 282
5 438
6 728
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
1 426
1 468
1 798
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
2 079
2 479
2 479
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
8 787
9 385
11 005
 
862301-1
Fogorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 665
1 565
1 565
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 665
1 565
1 565
 
869041-1
Család-és nővédelmi egészségügyi gondozás
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
867
867
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
400
400
 
 
 
Összesen:
 
467
1 267
1 267
 
869042-1
Ifjúság,-egészségügyi gondozás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
8
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
2
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
10
0
0
 
881011-1
Idősek nappali ellátása
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
784
838
838
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
784
838
838
 
882111-1
Aktív korúak ellátása
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
156
 
 
 
Összesen:
 
0
0
156
 
882112-1
Időskorúak járadéka
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
24
 
 
 
Összesen:
 
0
0
24
 
882113-1
Normatív lakásfenntartási támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
115
 
 
 
Összesen:
 
0
0
115
 
882115-1
Ápolási díj alanyi jogon
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
159
 
 
 
Összesen:
 
0
0
159
 
882118-1
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
0
6
 
 
 
Összesen:
 
0
0
6
 
882122-1
Átmeneti segély
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
950
 
 
 
Összesen:
 
0
0
950
 
882123-1
Temetési segély
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
100
 
 
 
Összesen:
 
0
0
100
 
882124-1
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
242
 
 
 
Összesen:
 
0
0
242
 
882202-1
Közgyógyellátás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
0
 
 
 
Összesen:
 
0
0
0
 
890301-1
Civil szervezetek működési támogatása
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
110
210
210
 
 
 
Összesen:
 
110
210
210
 
890441-1
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
485
510
510
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
65
69
69
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
550
579
579
 
890442-1
Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
215
227
13 506
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
9
9
1 825
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
3 588
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
224
236
18 919
 
910123-1
Könyvtári szolgáltatások
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 404
2 177
2 177
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 404
2 177
2 177
 
910502-1
Közművelődési intézmények működtetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 126
880
1 310
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
 
 
 
Összesen:
 
1 126
880
1 310
 
931102-1
Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
487
724
724
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
487
724
724
 
960302-1
Köztemető fenntartása és működtetése
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
191
191
191
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
Összesen:
 
191
191
191
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
28 104
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
5 251
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
35 502
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
15 652
14 894
18 940
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
1 752
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
69 602
62 916
89 549
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

5. melléklet a ../2013. (.) önkormányzati rendelethez.
 
Hunya Község Önkormányzatának felújítási kiadásai 2013. évben
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E. Ft-ban
 
 
 
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
 
 
Alkotmány utca felújítása
10 160
 
 
 
 
 
 
Óvoda épületének felújítása
2 540
 
 
 
 
 
 
Útfelújítás
 
1 500
2 451
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
12 700
1 500
2 451
 
 
Felújítási kiadás
12 700
1 500
2 451
 
 

 6. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

Hunya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének mérlege
mérlege
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
 
Megnevezés
2011.évi tény
2012. évi eredeti előirányzat
2013. évi terv
2013. évi módösított
Költségvetési bevétel összesen
99 724
72 482
58 689
83 610
Ktgvetési hiány belső fin.szolgáló bevételek összesen
34 186
30 500
27 078
27 093
   Rövid lejáratú hitelfelvétel
0
0
0
0
Egyéb finanszírozási bevételek
0
0
0
0
Bevétel mindösszesen
133 910
102 982
85 767
110 703
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   Működési kiadás összesen
87 456
73 537
63 966
89 549
   Felújítás összesen
11 843
12 700
1 500
2 451
   Fejlesztés összesen
4 291
3 527
1 910
3 140
   Tartalék
0
13 218
18 391
15 563
   Egyéb finanszírozás kiadásai
1 178
0
0
0
Kiadás mindösszesen
104 768
102 982
85 767
110 703

7. melléklet a ../2013. (..) önkormányzati rendelethez.

MÉRLEG
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
BEVÉTELEK
 
 
 
KIADÁSOK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.ktgvetési támogatás
 
16 248
Személyi juttatás
 
28 104
 
Települési önkorm.műk.tám.
8 276
 
 
 
 
 
 
Egyes jöv.pótló tám.kieg.
2 891
 
Munkaadót terh.jár.és szoc.hj.adó
5 251
 
Könyvtári felad.tám.
773
 
 
 
 
 
 
Hozzájár.a pénzb.szoc.ell.
1 921
 
 
 
 
 
 
Egyéb műk.célú közp.tám.
302
 
 
 
 
 
 
Központosított támogatás
242
 
 
 
 
 
 
Zöldterület gazd.tám.
2 235
 
Dologi kiadás
 
35 502
 
Közvilágítás támogatása
3 204
 
 
 
 
 
 
Köztemető, közutak fennt.
200
 
 
 
 
 
Önkorm.sajátos műk.bev.
 
22 020
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ellátottak juttatásai
 
1 752
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Helyi adók
18 000
 
Peszk.átadás,egyéb tám.
18 940
 
Átengedett közp.adók
4 000
 
 
 
 
 
 
Egyéb sajátos folyó bev.
 
Működéssel kapcs.tartalék
15 563
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Saját bevételek
 
 
14 205
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Átvett peszk.működési célra
 
31 137
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pénzmaradvány műk.célra
 
27 093
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Működési bevétel összesen
 
110 703
Működési kiadás összesen
105 112
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.ktgvetési tám.
 
 
 
 
 
 
 
Normatív állami hj.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felh.és tőke jellegű bevétel
 
0
Felújítási kiadás
 
2 451
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Átvett peszk.felhalmozási célra
 
0
Fejlesztési kiadás
 
3 140
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhalmozási bevétel összesen
0
Felhalmozási kiadás összesen
5 591
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bevétel összesen
 
 
110 703
Kiadás összesen
 
110 703

8. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez

Hunya Község Önkormányzata
2013. évi költségvetésének működési és
felhalmozási bevételei és kiadásai
a hiány finanszírozására szolgáló eszközök nélkül
Források megosztása szempontjából
Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2013.évi terv
2013.évi módosított
I. Működési célú bevételek
 
 
1.
Normatív állami támogatások
12 864
16 248
2.
Központosított támogatás
0
0
3.
Igazgatási szolgáltatási díj
20
20
4.
Gépjárműadó
4 000
4 000
5.
Termőföld bérbeadása
0
0
6.
Önkorm. Sajátos bevétele
0
0
7.
Mezőőri járulék
0
0
8.
Helyi adók, pótlékok, bírságok
18 000
18 000
9.
Önkormányzat saját működési bevétel
14 205
14 205
10.
Működési célú pénzeszköz átvétel
9 600
31 137
11.
Működési célú pénzmaradvány
27 078
27 093
 Működési célú bevételek összesen:
85 767
110 703
II. Működési célú kiadások
 
 
1.
Önállóan műk.és gazd.intézmények működési kiadása
0
0
2.
Önkormányzat működési kiadása
63 966
89 549
3.
Működéssel kapcsolatos tartalékok
18 391
15 563
4.
Kötelező céltartalék
0
0
 Működési célú kiadások összesen:
82 357
105 112
III. Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) :
3 410
5 591
IV. Felhalmozási célú bevételek
 
 
10.
Felhalmozási célú pénzmaradvány
0
0
 Felhalmozási célú bevételek összesen:
0
0
V. Felhalmozási célú kiadások
 
 
1.
Önállóan műk.és gazd. intézmények felújítási kiadásai
0
0
2.
Önállóan műk.és gazd. intézmények fejlesztési kiadásai
0
1 230
3.
Önkormányzat és a hozzá tartozó önállóan műk.int.felújítási kiadásai
1 500
2 451
4.
Önkormányzat és a hozzá tartozó önállóan műk.int.fejlesztési kiadásai
0
0
5.
Önkormányzat felhalm.célú pénzeszk.átadás
1 910
1 910
 Felhalmozási célú kiadások összesen:
3 410
5 591
VI. Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) :
-3 410
-5 591
Forráshiány ( - ) ; Forrástöbblet ( + ) mindösszesen:
0
0

9. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez.

Felhasználási ütemterv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ssz.
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Összesen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bevételek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
1
Intézményi működési bevételek
14 205
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 185
1 145
1 190
1 205
1 185
1 185
14 205
2
Önkormányzat sajátos működési bevétele
22 000
3
120
10 200
150
37
113
447
1 230
8 756
175
150
619
22 000
3
Felhalmozási és tőke jellegű bevétel
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
4
Önkormányzat költségvetési támogatása
16 248
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
1 354
16 248
5
Átvett pénzeszköz támogatásért. Bevételek
31 137
800
800
800
2 285
2 285
2 285
3 647
3 647
3 647
3 647
3 647
3 647
31 137
6
Pénzmaradvány igénybevétele
27 093
27 093
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
27 093
7
Igazgatási szolgáltatási díj
20
2
2
 
 
2
5
2
3
 
 
1
3
20
8
Összesen
110 703
30 437
3 461
13 539
4 974
4 863
4 942
6 635
7 379
14 947
6 381
6 337
6 808
110 703
9
Finianszírozási műveletek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
9
Összes bevétel (1-8)
110 703
30 437
3 461
13 539
4 974
4 863
4 942
6 635
7 379
14 947
6 381
6 337
6 808
110 703
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kiadások
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
10
Személyi juttatás
28 104
1 117
1 122
1 122
2 052
2 055
2 055
3 097
3 097
3 097
3 097
3 097
3 096
28 104
11
Munkaadókat terhelő járulékok
5 250
252
257
257
373
376
373
560
560
562
560
560
560
5 250
12
Dologi és egyéb folyó kiadások
35 503
3 179
2 585
2 409
2 022
1 772
2 587
2 430
3 874
3 547
3 053
3 049
4 996
35 503
13
Működési célú pénzeszközátadás
18 940
1 390
1 390
1 390
1 390
1 390
2 940
1 390
1 390
2 097
1 391
1 391
1 391
18 940
14
Önkormányzat által folyósított ellátások
1 752
66
66
66
66
66
66
66
401
67
67
67
688
1 752
15
Egyéb működési célú kiadás
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
16
Összesen
89 549
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
8 021
7 543
9 322
9 370
8 168
8 164
10 731
89 549
17
Felújítás
2 451
0
0
0
0
0
0
0
2 451
0
0
0
0
2 451
18
Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
19
Egyéb felhalmozási kiadások
3 140
0
0
0
0
0
1 910
0
1 230
0
0
0
0
3 140
20
Felhalmozási kiadás (17+18+19)
5 591
0
0
0
0
0
1 910
0
3 681
0
0
0
0
5 591
21
Tartalékok felhasználása
15 563
0
0
0
0
0
317
0
2 028
3 305
3 305
3 305
3 303
15 563
22
Kiadások (16+20+21)
110 703
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
10 248
7 543
15 031
12 675
11 473
11 469
14 034
110 703
23
Finianszírozási műveletek (hiteltörlesztés)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
24
Összes kiadás (22+23)
110 703
6 004
5 420
5 244
5 903
5 659
10 248
7 543
15 031
12 675
11 473
11 469
14 034
110 703

10. melléklet a ../2013. (...) önkormányzati rendelethez
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi feladatfinanszírozása
 
 
 
 
 
 
 
Adatok E Ft-ban
megnevezés
állami támogatás
pénzmaradvány
saját bevétel
átvett pe.
Bevételek össz.
2013.műk.kiad
Műk.hiány"-", többl."+"
Helyi önkormányzatok működésének ált.támogatása
 
 
 
 
 
 
Települési Önk.műk.ált.tám
 
 
 
 
 
 
 
Önkorm.hivatal műk.tám.-igazgatás
8 362
 
 
 
8 362
0
8 362
                                      -építéshatóság
 
 
 
 
0
 
0
                                      -közterületfelügyelők
 
 
 
 
0
 
0
                                      -igazgatás -Hunya
 
 
 
 
0
 
0
                                      -igazgatás -Csárdaszállás
 
 
 
 
0
 
0
Önk.hivatal műk.összesen
8 362
0
0
0
8 362
0
8 362
 
 
 
 
 
 
 
 
Település-üzemelt.kapcs.feladatok tám.
 
 
 
 
 
 
 
Zöldterület-gazdálkodással kapcs.fela.t.
2 235
 
 
 
2 235
1 119
1 116
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Közvilágítás fenntartásának támog.
3 204
 
 
 
3 204
3 204
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Köztemető fenntartás
100
 
40
 
140
140
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Közutak fenntartásának támogatása
100
 
 
 
100
1 665
1 565
 
 
 
 
 
 
 
 
Beszámítás összege
-6 882
 
 
 
-6 882
 
-6 882
Településüzemeltetés összesen
-1 243
0
40
0
-1 203
6 128
-4 201
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok
3 000
 
 
 
3 000
 
3 000
 -polgármester tiszteletdíja
 
 
 
 
0
3 103
-3 103
 -mezőőri feladatok
 
 
 
 
0
 
0
 -víz-szennyvíz
 
 
 
 
0
31
-31
 -települési hulladékkezelés
 
 
 
 
0
2 661
-2 661
 -állati hulla ártalm.
 
 
 
 
0
396
-396
 -város és községgazdálkodás-szlavezetés bankk.,repi,reklám, kamat
27 093
3426
 
30 519
21 651
8 868
 -buszközl.tám
 
 
 
 
0
 
0
 -nem lakóing.bérbeadása
 
 
912
 
912
 
912
 -lakóingatlan bérbeadása
 
 
 
 
0
318
-318
 -Bérkiegészítés
302
 
 
 
302
302
0
-nyári gyermekétkeztetés
242
 
 
 
242
242
0
-egyéb különgéle működési támogatások
 
 
 
 
0
0
0
 -ár-és belvízvédelem
 
 
 
 
0
432
-432
 -településegészségügyi fel-szúnyog, rágcsálóirtás
 
 
 
0
 
0
 -sportlétesítmények működtetése
 
 
 
 
0
724
-724
 -orvosi ügyelet
 
 
 
 
0
 
0
 -háziorvosi ellátás
 
 
172
9 972
10 144
10 857
-713
 -fogorvosi alapellátás
 
 
 
1 100
1 100
1 565
-465
 -védőnői ellátás
 
 
 
 
 
1 267
-1 267
 -óvodai nevelés
 
 
 
 
0
102
-102
 -szociális étkztetés
 
 
8875
 
8 875
9 679
-804
 -gyermekotthoni ell.
 
 
 
 
0
 
0
 -közcélú pályázat 2013.
 
 
 
19 752
19 752
18 522
1 230
-diákmunka támogatása
 
 
 
98
98
98
0
 -Idősek nappali ellátása
 
 
800
 
800
838
-38
 -belső ellenőr
 
 
 
 
0
 
0
Egyéb önkormányzati köt.feladatok összesen:
3 544
27 093
14 185
30 922
75 744
72 788
-2 956
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Telep.önk.szoc.és gyermekjóléti feladatainak támog.
 
 
 
 
 
0
Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése
2 891
 
 
 
2 891
2327
-564
rendszeres szoc segély
 
 
 
 
0
156
-156
lakásfenntartási támog.
 
 
 
 
0
115
-115
adósságcsökkentési támogatás
 
 
 
 
0
 
0
előrefizetős gáz- vagy áramfogy.-t mérő készülék felszerelési költségei 90%-a
 
 
0
 
0
foglalkoztatást helyettesítő támog.-ra kifizetett összegek 80%-ának
 
 
 
0
110
-110
2012. dec.havi időskorúak járadéka 90%-a
 
 
 
 
0
24
-24
2012. dec.havi ápolási díj 75%-a
 
 
 
 
0
159
-159
óvodáztatási támogatás 100%-a
 
 
 
 
0
 
0
Egyes jöv.pótló tám. Összesen
2 891
 
0
0
2 891
2 891
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz
1 921
 
 
 
 
 
1 921
az 1. pont szerinti ellátások önrészéhez kieg.
 
 
 
 
0
 
0
az önk.helyi hatáskörű segélyezéséhez
 
 
 
 
0
1 050
-1 050
közfoglalkoztatás önrészéhez
 
 
 
                                                                                                                                                                                                                                                               
0
815
-815
állampolgárok lakáshoz jutásának támogatásához
0
 
 
 
0
0
0
Hozzájár.a szoc.ell.összesen:
1 921
 
0
0
1 921
1 921
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyes jöv.pótló tám.összesen:
4 812
0
0
0
4 812
2 319
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyes szoc és gyermekjóléti alapellátások támogatása
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
65
65
65
0
Szociális ellátás összesen:
4 812
 
 
65
4 877
2 357
0
 
 
 
 
 
 
 
 
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
 
 
 
 
 
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
 
 
 
 
 
 
Önk.tám.a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz
773
 
 
 
 
 
 
    - Könyvtár
 
 
 
 
 
2 177
-1 404
    - KKSZT - Műv.ház, népház
 
 
 
 
 
280
-280
Kötelező feladat - közművelődés összesen
773
0
0
0
773
2 457
-1 684
 
 
 
 
 
 
 
 
Önként vállalt feladatok
 
 
 
 
 
 
 
 -képviselők tiszteletdíja
 
 
 
 
 
 
0
 -nemzeti ünnepek, kiemelt állami rendezvények
 
 
150
150
750
-600
 -Civil szervetek támogatása
 
 
 
 
 
210
-210
 -Iskolai tanulók szállítása
 
 
 
 
 
2 540
-2 540
önként vállalt feladatok összesen
0
0
0
150
150
3 500
-3 350
 
 
 
 
 
 
 
 
Önkormányzati egyéb saját bevételek
 
 
4000
 
4 000
 
4 000
Helyi adó bevételek
 
 
18000
 
18 000
 
18 000
Önkormányzati saját bevételek+adó bevételek mely a kötelező és az önként vállalt feladatok kiegészítésére szolgál
 
 
22 000
0
22 000
 
22 000
 
 
 
 
 
 
 
 
összesen:
16 248
27 093
36 225
31 137
110 703
89 549
21 154
 
                           
 
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
                               
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe