4/2021. (V. 13.) Roma Nemzetiségi Önkormányzati határozat
Tárgy: 2020. évi zárszámadás
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata
4/2021. (V. 13.) RNÖ határozata
 
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Elnöke a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzet idején, Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének feladat- és hatásköre gyakorlásával, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény 114. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt feladatkörében eljárva az alábbi döntést hozza: 
 
 
 1. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Elnöke Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata (a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) 2020. évi zárszámadásának
 
a) bevételi főösszegét 1.917 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 1.589 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.
 
2. A bevételi főösszegen belül
a) a működési bevételek előirányzat teljesítése 1.983ezer forint,
b) a felhalmozási bevételek előirányzat teljesítése 0 ezer forint,
c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzat teljesítése 24 ezer forint,
d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzat teljesítése 0 forint
a 1. melléklet I. pontban részletezettek szerint.
 
3. A kiadási főösszegen belül a Nemzetiségi Önkormányzat működési kiadásainak teljesítése 1420 ezer forint, melyből:
a) személyi juttatás 77 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 23 ezer forint,
c) dologi kiadás 1.320 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 0 forint,
e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 forint,
f) a működési célú céltartalék 0 forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 0 forint
a 1. melléklet II. pontban részletezettek szerint.
 
4. A Nemzetiségi Önkormányzat fejlesztési kiadásának teljesítés összege 169 ezer forint.
 
5. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzat felhasználási ütemtervét és annak teljesítését a 2. melléklet tartalmazza.
 
 6. A nemzetiségi Önkormányzat 2020. évi vagyonkimutatását a 3. melléklet tartalmazza.
 
7. A Nemzetiségi Önkormányzat 2020. évi maradványa 328.174 Ft. A maradvány kimutatását a 4. melléklet tartalmazza.
 
1.     melléklet
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának
2020. évi költségvetési mérlege
 
Adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
megnevezés
2020 évi
2020. évi
2020. évi
 
Eredeti
módosított
teljesítés
 
 
előirányzat
előirányzat
 
1.
Intézményi működési bevétel
12
12
8
2.
Működési célú támogatás államháztartáson belülről
1 040
1886
1885
3.
Ebből: Működési célú átvett pénzeszköz nemzetiségi
1 040
1886
1885
 
önkormányzat működéséhez
 
 
 
4.
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
0
0
0
5.
Működési bevétel összesen
1 052
1 898
1 983
6.
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés
0
0
0
7.
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
0
0
0
8.
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
0
0
0
9.
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
0
0
0
10.
Felhalmozási bevételek összesen
0
0
0
11.
Finanszírozási bevétel-működési célú
24
24
24
12.
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
0
0
0
13.
Tárgyévi bevételek összesen
1 076
1.922
1.917
14.
Személyi juttatás
100
150
77
15.
Munkaadókat terhelő járulék
50
50
23
16.
Dologi kiadás
676
1472
1320
17.
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
 
18.
Működési célú kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre
0
0
0
19.
Működési célú tartalék
0
0
0
20.
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
21.
Működési kiadás összesen
826
1.672
1420
22.
Felújítás
0
0
0
23.
Beruházás
250
250
169
24.
Egyéb felhalmozási kiadás
0
0
0
25.
Felhalmozási kiadás összesen
250
250
169
26.
Finanszírozási kiadások
0
0
0
27.
Tárgyévi kiadás összesen
1 076
1.922
1589
 
 

2.     melléklet
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának
2020. évi előirányzat felhasználási terve és teljesítése
Adatok ezer forintban  
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
 
2020. évi terv
2020.évi
2020. évi
2020.
évi
 
Megnevezés
január
február
március
április
május
június
július
augusztus
szeptember
október
november
december
eredeti
módosított
teljesítés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
előirányzat
előirányzat
 
1.
Bevételek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2.
Működési célú támogatás államháztartáson belülről
520
0
0
0
0
520
0
0
0
0
0
0
1040
1886
1885
3.
Működési célú támogatás államháztartáson kívülről
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
4.
Saját bevétel
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
12
12
8
5.
2018. évi maradvány
24
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
24
24
24
6.
Bevételek összesen
545
1
1
1
1
521
1
1
1
1
1
1
1076
1922
1917
7.
Kiadások
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
8.
Személyi juttatás
0
25
0
0
0
25
0
0
50
0
0
0
100
150
77
9.
Munkaadói járulék
0
0
13
0
0
0
12
0
0
25
0
0
50
50
23
10.
Dologi kiadás
66
52
52
66
52
52
66
52
52
66
52
48
676
1472
1320
11.
Működési célú támogatás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
12.
Működési kiadás összesen
66
77
65
66
52
77
78
52
102
91
52
48
1075
1672
1420
13.
Fejlesztési kiadások
0
0
250
0
0
0
0
0
0
0
0
0
250
250
169
14.
Kiadások összesen
66
77
315
66
52
77
78
52
102
91
52
48
1076
1922
1589
 

 
  1. melléklet
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata
vagyonának 2020. évi kimutatása
Adatok ezer forintban
A
B
C
D
 
Eszközök
 
Források
 
 
Megnevezés
Összeg
Megnevezés
Összeg
1
Immateriális javak
0
Nemzeti vagyon induláskori értéke
4371
2
Ingatlanok
0
Egyéb eszközök induláskori értéke
183
3
Gépek berendezések
0
Felhalmozott eredmény
-4530
4
Befektetett eszközök összesen
0
Mérleg szerinti eredmény
304
5
Pénzeszközök
328
Passzív időbeli elhatárolások
0
6
Aktív időbeli elhatárolás
0
 
 
7
Eszközök összesen
328
Források összesen
328
 
4.     melléklet
 
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata
2020. évi maradvány kimutatása
Adatok forintban
A
B
 
Megnevezés
Összeg
1
Alaptevékenység költségvetési bevétele
1892969
2
Alaptevékenység költségvetési kiadása
1588570
3
Alaptevékenység költségvetése egyenlege
304399
4
Alaptevékenység finanszírozási bevétele
23775
5
Alaptevékenység finanszírozási kiadása
0
6
Alaptevékenység finanszírozási egyenlege
23775
7
Összes maradvány
328174
8
Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa
240000
9
Alaptevékenység szabad maradványa
88174

  
« Vissza
Vissza a főmenübe