Hogyan működik?
A www.hatarozatok.hu weboldal célja, hogy tájékoztatást nyújtson állampolgárok, önkormányzatok, intézmények, hivatalok, vállalkozók, beruházók számára a magyarországi települések, intézmények, hivatalok által meghozott és publikussá tett döntésekről (határozatok, rendeletek, bizottsági javaslatok, stb.)Az oldal lényegi része a döntés kereső. Ezen belül lehetőség nyílik rendszerezett struktúrában böngészni egy adott hivatal vagy intézmény döntései között, illetve a keresési funkció használatával tetszőleges szempontok szerint szűrhetők le a döntések.
A www.hatarozatok.hu honlapon megjelenő döntések publikálása az önkormányzatoknál, intézményeknél feltelepített Mikrovoks-EDtR szoftver segítségével történik. Ez a szoftver a Globomax Zrt. fejlesztése, ami 2009. elején jelent meg.
A határozat figyelő előnyeiről néhány szóban
2009. március 31-én induló szolgáltatásunk segítségével bárki ingyenesen regisztrálhatja magát a www.hatarozatok.hu weboldalon, melynek segítségével értesítést kaphat az újonnan megjelenő határozatokról, rendeletekről. Megadható lesz, hogy mely települések döntései érdeklik, valamint az, hogy milyen gyakorisággal kér értesítést (pl. azonnal, naponta, hetente).