5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2012. február 24-i ülésére

Tárgy:   Iskolai, óvodai felvételek szabályozása
Készítette:   dr. Nagy Atilla Aljegyző
Előterjesztő:   dr. Nagy Atilla Aljegyző
Véleményező bizottság:   Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság, Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság

Tisztelt Bizottságok!

 

 

Ismeretes, hogy az elmúlt évben az iskolákban is nagymértékű túljelentkezéssel szembesültünk.  A korábbi években a gödi elsősök száma meghaladta az iskolánkénti három induló párhuzamos osztály férőhelyét és hullámzóan több-kevesebb üres férőhely maradt a ténylegesen indított négy-négy párhuzamos osztályban. Költségvetésileg praktikus volt a legkiválóbb „idegen” jelentkezők fölvétele, ezáltal növekedett a normatíva összege, a kiadás miattuk érdemben viszont nem emelkedett.

 

Arra a hírre, hogy – a jogszabálynak megfelelően – a férőhelyekre mindenekelőtt a felvételi körzetben lakó, illetve az azon kívüli gödi (neveleki) gyermekeket veszik föl iskoláink, az „idegen” gyermekek szülei rugalmasan reagáltak: gyorsan gödi lakcímet létesítettek gyermeküknek és legalább az egyik szülőnek. Az alábbi diagram jól példázza a korábbi nem gödi jelentkezők eltűnését és a gödi illetőségű gyermekek számának egyidejű hirtelen megugrását.

A adatok nem a tárgyév január elsejei, hanem a beíratás napjának állapotát tükrözik.

 

Gödön 2010. 01. 01-én 408 fő, 2011. 01. 01-én (még az átjelentkezések előtt) 439 fő 6-7 éves gyermek élt, tehát az eredeti gödi gyermekek száma valóban nőtt. Gyakorlatilag a növekmény kitöltötte volna a korábban idegen gyermekek által kitöltött helyet. A korábban is gödi gyermekek számának növekedése és a nagyszámú új gödi gyermek miatt új, (5.) osztályt kellett indítanunk a Huzella iskolában.

 

2013. január 1-jén a dolgok állása szerint állami fenntartásba kerülnek iskoláink, így az utolsó általunk szervezett és szabályozott felvételi eljárásnak nézünk elébe.

 

A jelenleg még hatályos közoktatási törvény szerint mindenekelőtt a települési, adott felvételi körzetben lakóhellyel vagy ennek hiányában, (azaz bejelentett lakóhellyel egyáltalán nem rendelkező) tartózkodási hellyel rendelkező gyermekeket kell felvenni az iskolába. Sorban utánuk következnek a HHH gyermekek. Ezt követően (egyfajta mérleget vonva) előre meghirdetett időpontig beérkezett kérelmek alapján második felvételi körben lehet az esetlegesen megmaradt férőhelyeket betölteni a következő sorrendben: 1. körzeten kívüli, de települési lakos HHH gyermekek, 2. SNI gyermek, 3. Sajátos helyzetű gyermek, 4. egyéb gyermek.

 

(Az idegen HHH gyermek megelőzi a másik gödi felvételi körzetből jelentkező gyermeket!)

 

Az egyéb beíratást kérő gyermekek közül sorsolással kell kiválasztani a szerencsés bejutókat. A nem kötelező felvétel körében bekerülő gyermek felvételét felvételi követelményhez lehet kötni. Ezek törvényi előírások, tőlük eltérni nem lehet, a sorrendet is meghatározzák. Szabályozási mozgástér csak a sajátos helyzet fogalmának meghatározása által van.

 

A sajátos helyzet tartalmát az önkormányzat rendeletben állapíthatja meg, előterjesztésemnek lényege éppen ez. Sajátos helyzetet más települések, iskolák elsősorban a gyermek és családja szociális körülményire épülve definiálják. A törvény kifejezetten nem tartalmaz sem támaszt, sem korlátozást e fogalom kitöltésére, csupán az általános diszkrimináció tilalomra hagyatkozhatunk. A „sajátos helyzet” fogalom a jogszabályi szövegkörnyezete miatt inkább a gyermekre nézve hátráltató helyzetet sugall. Ezekre is tekintettel a javaslom, hogy tekintsük sajátos helyzetnek a felvételi körzeten kívüli, ám érvényes gödi lakóhelyet, az érvényes  neveleki lakóhelyet. Ezek után azt, ha a jelentkező gyermek testvére, szülője az iskolában tanul, illetve dolgozik, végül azt, ha beíratását kérő más települési lakos gyermek saját településén nem, iskolánkban viszont megtalálja kimagasló tehetsége kibontakoztatásának lehetőségét .

 

A fenti felsorolás sorrend is, csak az előrébb álló feltételt teljesítő gyermekek felvételi/átvételi igényének kielégítése után lehet a hátrébb álló feltételek alapján álló igényeket vizsgálni. Az egy ponton belüli kategóriákon belül a szabad férőhelyek elégtelensége esetén az általános szabályokhoz hasonlóan sorsolással kell döntetni a felvételről.

 

A KOSB 2012. januári ülésén már tárgyalta e témát és az utolsó kategória, az idegen tehetségek meghatározásának egyértelműbb, célszerű és jogszerű meghatározását kérte. Mivel felvételi eljárást nem lehet általános iskolában tartani, ezért a kimagasló tehetség vagy ismeretek meglétéről az igazgató személyes meghallgatáson győződik meg.

 

A demográfiai folyamatok miatt várhatóan igen kevés szabad hely marad eme szempont szerinti betöltésre.

 

 

Göd, 2012. február 02.

Tisztelettel:

 

 

                                                   dr. Nagy Atilla

                                                          aljegyző


Döntési javaslat

"Iskolai, óvodai felvétel szabályozása"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: ügyrendi, napirendi kérdések
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

TERVEZET!!!

 

___/2012. (II.29.) sz. Ök. rendelet

általános iskolai beiratkozáskor vizsgálandó „sajátos helyzet” meghatározásáról

 

 

A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 66. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Göd Város Önkormányzata a város sajátosságainak figyelembevételével a következő rendeletet alkotja.

 

 

1. §

 

(1)       A Göd Város területén működő kötelező felvételt biztosító általános iskolákban folyó beiratkozási és átiratkozási eljárásokban a gyermekek esetében „Sajátos helyzetű tanulónak, jelentkezőnek”  Gödön az minősül:

a)         aki érvényes és valós – a beíratáskor legalább 6 hónapja létesített – Gödi, az érintett felvételi körzeten kívüli lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezik és ez a feltétel az együtt élő közeli hozzátartózók esetében is érvényesül,

b)         aki érvényes és valós – a beíratáskor legalább 6 hónapja létesített - Sződ Nevelek-dűlői lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezik,

c)         akinek egy háztartásban élő testvére, féltestvére vagy szülője házastársának/élettársának gyermeke a felvétellel/átvétellel érintett iskolával aktív közoktatási, vagy akinek szülője, szülőjének házastársa/élettársa az érintett iskolával közalkalmazotti, munkajogi jogviszonyban áll,

d)                 akinek lakóhelyén semmilyen fenntartásban nem működik olyan általános iskola vagy többcélú közoktatási intézmény, mely a gyermek valamely kimagasló tehetsége, illetve tanulmányi vagy versenyeredménnyel igazolt kiemelkedő ismereteinek kibontakoztatására képes. (Így különösen, ha nincs angol vagy  német két tanítási nyelvű oktatás, adott művészeti ágú, tanszakú alapfokú művészeti oktatás) A kimagasló tehetség, illetve  kiemelkedő ismeretek meglétéről az iskola igazgatója – a hivatkozott tehetség vagy ismeret tárgyában szakos pedagógus bevonásával – a gyermek személyes meghallgatásával győződik meg.

 

(2)               A fenti felsorolás sorrend is, csak az előrébb álló feltételt teljesítő gyermekek felvételi/átvételi igényének kielégítése után lehet a hátrébb álló feltételek alapján álló igényeket vizsgálni. Az egy ponton belüli kategóriákon belül a szabad férőhelyek elégtelensége esetén az általános szabályokhoz hasonlóan sorsolással kell döntetni a felvételről.

 

 

2. §

 

(1)               E rendelet 2012. március 1-jén lép hatályba

(2)               E rendelet 2012. augusztus 31-én hatályát veszti.

 

 

 

 

                        Markó József                                                                       dr. Szinay József

              polgármester                                                              címzetes főjegyző

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe