5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Humán Bizottság
2016. február 9-i ülésére

Tárgy:   Előterjesztés a Trianoni emlékmű kialakítására
Készítette:   FOKI igazgató
Előterjesztő:   Hidvégi József polgármester
Véleményező bizottság:   Humán Bizottság

A fonyódi Trianon-megemlékezések a Fonyódi Polgári Egyesület kezdeményezésére történtek 2003-tól kezdődően. Ehhez helyszínnek a Fonyód Városvédő és Szépítő Egyesület által 2003. augusztus 19-én állított és felavatott Országzászló bizonyult alkalmasnak. Azonban a buszmegálló környezete és a 7-es út jelentős forgalma nem teszi lehetővé azt, hogy az eseményhez méltó körülmények között lehessen bármilyen megemlékezést tartani.

A létrehozandó Trianon emlékmű kialakítására a következő lehetőségeket vetjük fel:

1.

Az utóbbi években a megemlékezéseket – azért, hogy elkerüljük a 7-es út melletti méltatlan körülményeket – a Testvérvárosi parkban tartottuk. Ez alkalmasnak látszik arra, hogy hosszú távon helyet adjon a Trianoni megemlékezéseknek is, a Sportcsarnok közelsége miatt kényelmes parkolási lehetőség is rendelkezésre áll, valamint az áramvételezési lehetőség is adott.

A park nevét az alkalomból át lehetne nevezni Összetartozás parkjává (a Kormány e napot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította).

Itt lehetne elhelyezni az emlékművet, amire a következő javaslatot tesszük:

-         Egy nagyméretű kő, aminek egy simára csiszolt részébe szöveges és képes ábrázolás kerül. Mögé vagy rá egy olyan kovácsoltvas állványt állítunk, ami lehetővé teszi a koszorúk elhelyezését (más települések emlékműveinek vonatkozó példáit lásd az írás végén). Ezen terv előzetes árajánlatok alapján nagyságrendben 500 000 Ft-ból megvalósítható.

 

3.

A bélatelepi Szaplonczay sétányon álló, 2001-ben felállított Kettőskereszt (talapzatának) bizonyos mértékű átalakítása (például terméskővel való burkolása), emléktáblával való ellátása, környezetének rendezése alkalmassá tehetné az emlékhely kialakítását. Így megoldódna a Kettőskereszt „funkciójának” hiánya, a város közönsége végre magáénak érezhetné.

A talapzat négy oldalát lehetne használni ábrázolások elhelyezésére, pl. az egyik oldalon lenne a Trianon-emléktábla, a másik oldalon lehetne pl. a fonyódi nyaralóval rendelkező (Fő u. 1., általános iskolával szemben, ún. Madárház), trianoni időszakban miniszterelnöki posztot betöltő Simonyi-Semadam Sándornak emléktáblát állítani, annál is inkább, mert idén lesz halálának 70. évfordulója, a sors furcsa fintora: éppen június 4-én. A családdal tartva a kapcsolatot, úgy érzem, egészen bizonyos, hogy megtiszteltetésnek vennék, ha emléktáblát állítanánk neki.

Megoldásra váró feladat: a rendezvény hangosításának biztosítása, áramvételi lehetőség biztosítása.

(A kettőskereszt, mint szimbólum, több emlékművön szerepel.) A talapzat többi oldalára is van elképzelés, mely a jövőben folyamatosan megvalósítható lenne.

A lehetőségek tárháza széles, más települések emlékművei is adhatnak ötletet, támpontot, valójában a ráfordítható anyagi keret az, ami határt szabhat a megvalósítás milyenségének, az emlékmű méretének, kidolgozottságának, akár képző- vagy iparművész által készített alkotásnak.

Mellékletben néhány példát mutatunk arra nézve, hogy más települések milyen emlékművel tisztelegnek az emléknap előtt.


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság    A Humán Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását. 
 
Döntési javaslat

"a Trianoni Emlékmű kialakítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: turisztikai, kulturális kérdések
A Humán Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A Humán Bizottság az alábbi javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé:

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Humán Bizottság javaslatát támogatva a Trianon emlékmű kialakítását az alábbiak szerint határozza el:
.....
 
Határidők, felelősök:

Határidő: 2016. 02. 11.
Felelős: Hidvégi József

« Vissza
Vissza a főmenübe