2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Humán Bizottság
2017. november 7-i ülésére

Tárgy:   Előterjesztés a Fonyódi Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításához
Készítette:   FOKI igazgató
Előterjesztő:   Hidvégi József polgármester
Véleményező bizottság:  

A Fonyódi Kulturális Intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatát megvizsgáltam, elemeztem, azon szemszögből, hogy az Alapító Okiratban rögzített tevékenységek megvalósítása érdekében, a gyakorlatban előforduló napi feladatok, a vállalt szolgáltatások, hogyan valósultak meg. Vizsgáltam, hogy az intézményben dolgozó munkatársak a kitűzött célok megvalósítása érdekében mit tettek, és a befektetett munkájuk hogyan térült meg. Feltérképeztem az egyes egységek erőforrásait, és gyengeségeit, és a színvonal emelésének lehetséges fejlesztési területeit. Javaslataim előkészítését saját tapasztalatom és az intézménybe látogatók visszajelzései, közművelődési szakemberekkel, valamint az intézményben dolgozó munkatársakkal folytatott beszélgetések alapján terjesztem elő. Megállapítottam, hogy hosszútávon a szolgáltatásainkban, a színvonal megtartása, emelése, a fejlesztések, és a gazdaságosabb működés  érdekében, az Intézmény szervezeti egységeinek átalakítása, így  az SZMSZ módosítására van szükség .  

Jelenleg az Intézményben az 1/2017. (II.23.) Önkormányzati rendelet 8. melléklete alapján  Fonyód Város Önkormányzata és irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2017.évi engedélyezett létszám előirányzata a Fonyódi Kulturális Intézmény tekintetében 8 fő. 

A feladatok ellátása, és a magas szintű szakmai munkához, és a fejlesztések megvalósítása érdekében szükség lenne a múzeumi egységben egy történész, etnográfus végzettségű szakmai vezető, megbízási szerződéssel való munkavállaló, foglalkoztatására,  valamint a közművelődési funkcióban 1 fő nyolc órás, középfokú Közművelődési szakember III. dolgozó alkalmazására.

 

Indoklás: A muzeális tevékenységünket csak akkor tarthatjuk meg, ha a 2/2010.(I.14)OKM  muzeális intézmények működési engedélyéről rendelet alapján, ha az intézmény a nyitvatartási időben biztosítja  a rendeletben felsorolt végzettségű munkavállalókat a szakfeladat ellátása érdekében.  A 11/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet tartalmazza a muzeális intézményekben foglalkoztatottak szakmai munkaköreinek betöltéséhez szükséges képesítési feltételeit. Ha rendelkeznénk a muzeális egységben egy Történész etnográfus végzettségű  szakmai vezetővel,  a közérdekű muzeális gyűjtemény és kiállítóhely tevékenységünk hosszútávon jogilag biztosítva lenne, és a lezárt néprajzi gyűjteményünket felújíthatnánk, kiegészíthetnénk, új történelmi vonatkozású gyűjtőkört  indíthatnánk be a múzeumban.  

A Közművelődési szakember III. középfokú végzettségű munkavállalóra azért lenne nagy szükség, hogy az intézményben felmerülő napi adminisztrációs, irodai  munkák elvégzésével, a precizitást, és a magas szintű dokumentálást biztosítani tudjuk, így a  rendezvényszervezőknek több ideje maradna  a tervező és kivitelező feladatokra.  Úgy érzem, hogy az Intézmény korábbi dokumentációs anyaga nagyon hiányos, ami a túlterheltségből adódhatott. Szükség esetén, a rendezvényeken a konkrét gyakorlati feladatok megvalósításába is bekapcsolódhatna.

Az SZMSZ 3. számú melléklete tartalmazza a Kulturális Központ teljes  nyitva tartását. Véleményem szerint, a könyvtár éves nyitva tartási ideje kevés, a városi szinten  elvárható nyitvatartási időtől,  az alkalmazottak létszámától, és az olvasók igényétől,  ezért szeretném a nyitvatartási időt módosítani. A múzeum nyitva tartását is szeretném módosításra javasolni a múzeumban megvalósított rendezvények tapasztalatait, valamint az eddigi látogatói szokásokat figyelembe véve. A megalapozott szakmai munka előkészítése miatt,  javaslom minden évben a  december 20 és február 28 közötti nyitva tartás módosítását, hogy ezen idő alatt az intézményegység  a látogatók és civil szervezetek számára zárva tartson, de az  alkalmazottak a FOKI-ban végezhetik elméleti előkészítő  munkájukat, valamint a gyakorlatban  a múzeumban ezen időszak alatt végzik el a szükséges raktári munkálatokat. A múzeum épületében korábban hagyományosan ezen időszakra eső előadásai, foglalkozásai és csoportjai a FOKI-ban kapnak helyet.

Mellékletek: 

1. Az  SZMSZ módosításra javasolt  pontjainak bemutatása  hatályos formában, és 
     módosítási javaslattal előterjesztve.

2. Új SZMSZ javaslat egységes szerkezetbe foglalva

3. Hatályos teljes SZMSZ 


Döntéshozói vélemények

Jogi Bizottság    A Jogi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását. 
 
Humán Bizottság    A Humán Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását. 
 
Döntési javaslat

"a Fonyódi Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításához"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: turisztikai, kulturális kérdések
A Humán Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Fonyód Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Fonyódi Kulturális Intézményeknek az előterjesztés mellékletét képező új Szervezeti és Működési Szabályzatát 2018. január 1-i hatállyal. Egyúttal az intézmény korábbi Szervezeti és Működési Szabályzata teljesen hatályát veszti. 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2018. 01. 01.
Felelős: FOKI igazgató

« Vissza
Vissza a főmenübe