9. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Humán Bizottság
2018. február 13-i ülésére

Tárgy:   Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzata 2018. évi költségvetési rendeletének megalkotására
Készítette:   Nagyné Horváth Gabriella irodavezető
Előterjesztő:   Hidvégi József polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 24. § (3) bekezdése értelmében a jegyző által előkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. Az előterjesztés és a tervezést megalapozó valamennyi rendelkezésre álló dokumentum a meghatározott idő előtt (2018. február 15.) kiküldésre került.

Az előterjesztésben és a csatolt rendelettervezetben a képviselő-testület részére tájékoztatást nyújtunk az alábbi mérlegekről és kimutatásokról, szöveges indokolással együtt:

-      a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási tervét,

-      a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

-      a közvetett támogatásokat - így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket - tartalmazó kimutatást.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 27. § (1) bekezdése értelmében a jegyző a költségvetési rendelettervezetet a költségvetési szervek vezetőivel egyezteti, annak eredményét írásban rögzíti, majd a rendelettervezetet és az egyeztetés eredményét a polgármester a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint a képviselő-testület bizottságai elé terjeszti.

Az intézményi egyeztetésre több körben került sor, melyek eredményéről szóló jegyzőkönyveket is az előterjesztéshez csatoltuk.

A tervezés során figyelemmel voltunk a 2014. január 1-jén hatályba lépett, az Államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Kormányrendelet szabályaira, mely alapvetően változást hozott az államháztartás pénzügyi-számviteli területén.  Az új szabályozás különválasztja a bevételi és kiadási előirányzatok alakulásának, a követelések, a kötelezettségvállalások, a más fizetési kötelezettségek és ezek teljesítésének pénzforgalmi szemléletű, folyamatos nyilvántartására szolgáló költségvetési számvitelt, illetve a vagyont, annak összetételét, a működés eredményességét és hatékonyságát, az egyes tevékenységek önköltségét eredményszemléletben mérő pénzügyi számvitelt. A két számviteli rendszer összességében zárt rendszert alkot.

 

A képviselő-testület elé beterjesztésre kerülő 2018. évi költségvetési rendelettervezet a koncepcióként 234/2018. (XII.14.) KT. határozatban meghatározott elvnek megfelelően készült, mely szerint Fonyód Város Önkormányzatának gazdálkodását 2018. évben az intézmények és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kiemelt hatékonyságú, gazdaságos működtetése, és a város további fejlődését szolgáló fejlesztések előkészítése és megvalósítása határozza meg.

Helyi önkormányzatok és a központi költségvetés viszonya

Az Országgyűlés Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló C. törvényt elfogadta, így az önkormányzatok általános működtetésének és ágazati feladatainak támogatására igényelhető fajlagos támogatási összegek jóváhagyásra kerültek.

A szabályozás szerint az önkormányzatok központi finanszírozása 2018. évben is az önkormányzati feladatellátáshoz igazodó, feladatalapú támogatási rendszerben történik, az igényelhető jogcímek köre nem bővült.

2018. évben sem változik a szabályozás abban a vonatkozásban, hogy a beszedett gépjárműadó 60 %-át a központi költségvetésbe be kell fizetni tekintet nélkül az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára.

Helyi sajátosságok

A Képviselő-testület a 234/2017. (XII. 14.) KT. határozatával fogadta el Fonyód Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetési koncepcióját, melyben meghatározta azokat az alapelveket, valamint főbb célkitűzéseket, melyekre tekintettel voltunk a tervezés és a költségvetés összeállítása során. Számba vettük mindazon bevételeket és kiadásokat, amelyek az Önkormányzat tevékenységével kapcsolatosak, jogszabályon alapulnak, vagy szerződési, megállapodási (különösen többéves) kötelezettségen alapulnak, vagy a tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak, illetve az Önkormányzat vagyonának hasznosításával függenek össze.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokat érintő 2016. január 1-jétől hatályos módosításai szerint a járásközpont települési önkormányzatok család- és gyermekjóléti központ működtetésére kötelezettek.

A Képviselő-testület ismételt döntése szerint Fonyód Város Önkormányzata a család- és gyermekjóléti központot a Fonyód-Balatonfenyves Szociális Társulás irányítása alá tartozó Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ intézményegységeként működteti 2018. évben is. A 2016. január 1-én létrejött szervezeti egység működtetése és a feladat finanszírozása azonban továbbra is kizárólag Fonyód Város Önkormányzatát terheli.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2017. január 1-jétől hatályos szabályai szerint az önkormányzat a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola, a Fonyódi Mátyás Király Gimnázium és a Balaton Kollégium működtetését átadta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. Ezen időponttól az intézmények működtetésével kapcsolatos jogviszonyokból származó jogok és kötelezettségek a tankerületi központot illetik meg, illetve terhelik. 2017. évben az áthúzódó teljesítésű közműdíj elszámolások miatt még számoltunk el kiadásokat a köznevelési intézmények vonatkozásában, de 2018. évben ilyen jellegű kötelezettség nem jelentkezik.

Az intézmények a város társadalmi életében továbbra is fontos és kiemelt helyet foglalnak el.

 

A Kormány döntése értelmében 2018. január 1-től ismét jelentős összegben növekedik a minimálbér (8,2 %) és a garantált bérminimum (12,1 %), illetve tovább csökken 2,5 %-kal a munkáltatót terhelő járulék (22 %-ról 19,5 %-ra).

Az emeléssel a minimálbér 127.500 forintról 2018-ban 138.000 forintra, a bérminimum (szakképzett minimálbér) 161.000 forintról 180.500 forintra emelkedett.

Az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok személyi állományának bérezése jellemzően a minimálbér, vagy a bérminimum mértékéhez kapcsolható, így az emelkedés 1 fő esetében 150.600 Ft/év, vagy 279.600 Ft/év (járulékkal együtt) többlet kiadást jelent.

 

A bérrendezés forrásigénye szervezetenként – az érintett foglalkoztatottak számával:

szervezet

minimálbérre történő rendezés                       138.000 Ft/hó

garantált bérminimumra történő rendezés              180.500 Ft/hó

összesen

Ft/év                     (járulékkal együtt)

Ft/év                     (járulékkal együtt)

Ft/év                     (járulékkal együtt)

Fonyódi Óvoda

 

 

7

1 957 200

7

1 957 200

Bölcsőde

 

 

6

1 677 600

6

1 677 600

FOKI

 

 

4

1 118 400

4

1 118 400

Phivatal

 

 

12

3 355 200

12

3 355 200

 

 

 

 

 

 

 

Szociális Központ

 

 

20

5 592 000

20

5 592 000

 

 

 

 

 

 

 

Konyha Kft

 

 

10

2 796 000

10

2 796 000

VÜSZ Kft

13

1 957 800

32

8 947 200

45

10 905 000

 

 

 

 

 

 

 

összesen

13

1 957 800

91

25 443 600

104

27 401 400

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2018. évi bértömeget alapul véve kb. 13,4 millió Ft kiadás megtakarítást jelent a munkáltatói járulék 2,5 %-os csökkentése.

A bérminimum növekedésre idén is saját forrásból kell fedezetet biztosítani, ennek okán a humánerőforrás gazdálkodásra, a munkakörök és feladatok újraszervezésére és meghatározására továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a feladatok operatív megvalósítása során.

Az optimális működési feltételek kialakításaként megfogalmazott kiemelt célt figyelembe véve terveink szerint 2018-ban tovább folytatódik a Polgármesteri Hivatal feladatainak 2016. évben elkezdett belső átszervezése, melynek okán 2018. december 31-ig további 1 fő státusz megszüntetését kezdeményezzük a rendelettervezetben.

A köztisztviselői illetményalap 46.000 Ft.

A bérminimum rendezésén kívül egyes ágazatokban - köznevelés, szociális, kulturális ágazat - további béremelést, illetve pótlékot vezettek be ágazati jogszabályok, melyek a rendelet elkészítésekor számba vételre kerültek. Ezek finanszírozása központi forrásból valósul meg, a bevételek között számoltunk vele.

 

Bevételek

A költségvetésben mind az intéznyi, mind az önkornyzati saját bevételeket körültekintően terveztük ahhoz, hogy az állami költségvesből kapott bevételekkel együtt teljesíthető kiadási szintet állapítsunk meg.

Központi költségvetési kapcsolatokból származó normatív állami hozzájárulások, támogatások és átengedett bevételek

Az állami támogatások forrásstruktúrája 2018. évben sem mutat jelentős eltérést az előző évekhez képest. Általánosságban megállapítható, hogy az egyes támogatási jogcímek fajlagos összege nem változik, az igénybe vehető összeget csak a lakosságszám, illetve a mutatók változása befolyásolja.

Az előző évhez képest ugyan kis mértékben, de tovább csökkent az állandó lakosok száma 5.199 főről 5.177 főre (egyes támogatási jogcímek számítása során a 2017. január 1-i állapot szerinti lakos számot kell figyelembe venni).

·       A település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok (zöldterület-gazdálkodás, közvilágítás fenntartása, köztemető fenntartása, közutak fenntartása) ellátására kapott támogatás a 2016. évi országosan összesített önkormányzati beszámolóban szereplő kormányzati funkciókon elszámolt - meghatározott mutatókra vetített - településkategóriánként számított nettó működési kiadások figyelembevételével került megállapításra 79.440 e Ft összegben.  A támogatás összege 2016. óta nem változott.

·       Egyéb önkormányzati feladatokra 2.700 Ft/fő fajlagos támogatás összeggel számolva 13.978 e Ft a támogatás, melyet az állandó lakosok száma befolyásol.

·       A lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatására 2.550 Ft/külterületi lakos támogatás illeti meg az önkormányzatot a 2017. január 1-i állapot szerint, mely 19 fő.

·       Általános támogatásként jelenik meg az üdülőhelyi feladatok támogatása. Az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján 2016. évben ténylegesen beszedett idegenforgalmi adóhoz 1 Ft támogatást biztosít az állam, amely 42.821 e Ft.

·        Nem változott a beszámítási összegként definiált – az önkormányzatok iparűzési adóerő-képességét tükröző – elvonás rendje. A 2016. évi tényleges iparűzési alapból számított, az 1 főre jutó adóerő-képesség szerint sávosan meghatározott támogatás csökkentés mértéke alapján azonban Fonyód Város Önkormányzatot 2018. évre 37.063 ezer Ft támogatáscsökkentés terheli, mely 13 millió Ft-tal több mint az előző évben.

Az elvonási mértéket meghatározó sávok mértéke nem változott, azonban a vasútépítésből származó iparűzési adó növekedés miatt sávot váltottunk, így az elvonás 60 % helyett 85 % lett egyes támogatásokból.

Az elvonás az előzőekben felsorolt önkormányzati támogatásokból kerül levonásra összesen az előbb említett 37.063 ezer Ft összegben.

·       Az óvodaműködtetés köznevelési feladat, melynek keretében az óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők létszáma alapján igényelhető a támogatás a dolgozók bér és járulék költségeire. 

      Óvodaműködtetésre az ellátotti létszám alapján 81.700 Ft/fő/év fajlagos összeg igényelhető.

Az óvodai köznevelési feladatokhoz összesen 70.606 ezer Ft igénybevételére jogosult az önkormányzat, mely 5,5 millió Ft-tal több mint az előző évben.

·       A legjelentősebb finanszírozási változás a bölcsődét érinti. Az új finanszírozási rend alapján, mely teljesen hasonló a köznevelési feladatéval, az ellátottak száma szerinti fajlagos támogatáson felül megjelent a dolgozói bértámogatás és az üzemeltetési támogatás is. Az igénylésben kimutatott ellátottak száma 22 fő, mely 85 % kihasználtságot jelent, ehhez a 2018. évi támogatás összesen 20.304 ezer Ft (ez közel duplája az előző évi támogatásnak). 

·       A szociális ágazatnál is - szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás és nappali ellátás - az ellátotti létszám határozza meg a támogatás összegét, mert a fajlagos támogatási összegek alapvetően nem változtak. Kivételt képez a házi segítségnyújtás, ahol a fajlagos mérték jelentős mértékben növekedett 273.000 Ft/ellátott helyett 429.000 Ft/ellátott mértékre. A társulásban történő feladat ellátás miatt kiegészítő támogatás is igényelhető. A jogcímekre összesen 30.543 ezer Ft támogatás vehető számba, azonban ebből 7.011 ezer Ft nem a Fonyódi, hanem a Balatonfenyvesi szociális feladatok ellátásához kapcsolódik.

·       A családsegítés és gyermekjóléti szolgálat területi feladatának ellátására az állandó lakosság száma alapján 6,8 millió Ft-ra jogosult az önkormányzat, ennek fele azonban az elszámolások szerint Balatonfenyvest illeti. (Előző évben 6 millió Ft volt.)

·       Fonyód város a kötelezettje a család- és gyermekjóléti központ működtetésének, a finanszírozásként kapott összeg a járás lakosságszáma, illetve a járáshoz tartozó települések száma alapján került meghatározásra 19,8 millió Ft összegben (ez 1,8 millió Ft-tal magasabb az előző évinél).

·       A gyermekétkeztetés finanszírozását is az ellátottak létszáma határozza meg, azonban a központi előirányzat fokozatosan nő, így magasabb összegű támogatás igényelhető. Két jogcímen vehető igénybe a támogatás, egyrészt a feladatellátásban résztvevő számított dolgozói létszám alapján - az elismert létszám 11,94 fő bér és járulék költségére várhatóan 22.686 e Ft, másrészt az üzemeltetési költségekre 30.125 e Ft. A támogatás mértéke természetesen az ellátott, gyermekétkeztetést igénybe vevők száma alapján kerül kiszámításra.

A gyermekétkeztetéshez kapcsolódóan 66 e Ft a támogatása a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének, melynek szigorú felhasználási szabályai vannak.

A gyermekétkeztetés feladatellátásához összesen 52.876 ezer Ft a 2018. évi támogatás, mely 3.208 ezer Ft-tal több mint az előző évben.

·       A könyvtári és közművelődési feladatokra a település lakosságszáma alapján 6.264 e Ft központi forrással számolunk.

Az állami támogatások 2018. évi 423.377 e Ft összegét jogcímenként az előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza.

A 2018. évi támogatások összege 30.278 ezer forinttal több az előző évhez képest. Az egyes támogatások adott feladatra történő felhasználását szigorú szabályok alapján a Magyar Államkincstár folyamatosan ellenőrzi.

Működési bevételek

A működési bevételhez kell sorolni a szolgáltatások ellenértékét, a közvetített szolgáltatások ellenértékét, a tulajdonosi bevételeket, az áfa bevételeket és visszarüléseket, a kamatbevételeket.

A gyermekétkeztetésből keletkező jelentősebb összegű bevételt a Fonyód Konyha Kft. szedi be, ezért az intézményeknél csak kisebb összegekben, néhány jogcímen keletkezik működési bevétel.

A bölcsődénél a gyermekfelügyelet óradíjaiból, a polgármesteri hivatalnál a hivatali munkaidőn kívül lebonyolított anyakönyvi eseményekért fizetett díjakból, a FOKI esetében a könyvtári és az igénybe vehető szolgáltatások díjaiból (internethasználat, fénymásolás), valamint a kulturális programok és a múzeum belépőjegyeinek értékesítéséből, illetve a helyiségek bérbeadásából képződik bevétel. Az óvodánál bevétel nem keletkezik.

Az intézmények feladatellátása során keletkező elvárt bevétel összesen 7.230 ezer Ft

Az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevételeink – lakások, iroda helyiségek, üzletek, területek bérbeadása – várhatóan az előző évi szinten alakulnak, mert a bérlők teljesítik fizetési kötelezettségeiket. A korábbi évek alatt képződött és ügyvédi eljárásra átadott ügyeink követeléseiből számottevő bevétel nem várható.

A helyiségek, területek bérbeadási jánál a 2018. évre megállapított díjakkal, illetve a jelenleg hatályos önkormányzati rendeletek és szerződések alapján terveztünk 50 millió Ft összegben.

Mint ismeretes a piac működtetés feladatát az önkormányzat 2017. január 1-től átvette a VÜSZ Kft-től, így az ebből származó bevételeket is itt terveztük 58 millió Ft összegben.

A Munkaügyi Központon keresztül bonyolított közfoglalkoztatási programokat a következő évben is igénybe kívánjuk venni. A pályázatok keretében foglalkoztatottak a város közfeladatainak ellátásában aktív részt vevők. Az igénybe vehető támogatás intenzitása általában 100 %, így saját forrást nem igényel. A tervezett támogatási bevétel 12.615 ezer Ft.

Működési célú bevétel a tárgyévi költségvetésben a DBSZT-től a társulás munkaszervezeti feladatainak 2018. évi ellátására átvett 2.425 ezer Ft.

Közhatalmi bevételek - Adópolitika

Közhatalmi bevételek közé az adó- és bírság, pótlék bevételek tartoznak, mely a legjelentősebb bevételi forrása önkormányzatunknak, a működési bevételek 46 %-a adóbevételből származik.

A 2016. január 1-től hatályos rendelet módosítás az építményadó tekintetében az igénybe vehető kedvezmények körében lényeges változást jelentett, oly módon, hogy a megállapított építményadó mértékéből jelentős kedvezményt biztosít a Fonyódon állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező és az ingatlan-nyilvántartásban lakásként, vagy lakóházként nyilvántartott építményben élő polgárok részére.

A szabályozás tartalmának megvalósítására az adóhatóság a korábbi 2.202 kedvezményezett adóalany jogosultságát felülvizsgálta, melynek eredményeként 2017. évben 2.064 adóalany részesült kedvezményben.

A Somogy Megyei Kormányhivatal lakossági bejelentés alapján felülvizsgálta az önkormányzati rendeletet, és megállapította annak jogszerűtlenségét arra vonatkozóan, hogy a kedvezmény az állandó lakcím bejelentéséhez kötött. A törvényességi felhívásban foglaltakat megvizsgáltuk és a jogszabálysértés megszüntetése érdekében a rendelkezésre álló lehetőségeket elemeztük.

Az elemzés során fő szempont volt, hogy

·       a jelenlegi adópolitika alapjaiban ne változzon, és

·       ne sérüljön a helyi közösség megtartó képességének erősítéseként megfogalmazott cél,

amelyek eredményeként a jelenlegi kedvezményezetti kör kialakult.

A szükséges rendelt módosítás során azonban körültekintően kellett eljárni arra vonatkozóan is, hogy a kedvezményre való jogosultság az adóalany által olyan módon legyen igazolható, amely az adóhatóság részéről a rendelkezésre álló erőforrások bővítése nélkül ellenőrizhető.

A 2017. november 22-i helyi adó rendelet módosítás során döntés született arról, hogy 2018. január 1-től Fonyód Város Önkormányzat közigazgatási területén építményadó tekintetében az adókedvezményre való jogosultság a lakóingatlan életvitelszerű használatával keletkezik, melyet igazolni kell.

Az építményadó kedvezmények 2017. évi felülvizsgálata során a bevallásokban az ingatlanok hasznos alapterületét is egyeztettük nyilvántartásainkkal, mely során sok esetben jelentős m2 növekedés volt tapasztalható, ez is növeli bevételünket.

A kedvezményezettek körét 2018. év elején ismét felül kellett vizsgálni, mely során az életvitelszerű lakóingatlan-használatra megtett jognyilatkozatokat kellett feldolgozni és ellenőrizni. A folyamat végén járunk, de még nem zárult le az újabb felülvizsgálat.

Előzetes elemzéseink alapján a kedvezményben részesülők száma a vártnál nagyobb számban fog csökkenni, vagyis nő az adónem bevétele, de ez még pontosan nem számszerűsíthető.

A rendelet módosítás alkalmával döntés született az idegenforgalmi adó mértékének 400.-Ft /fő/éjszaka összegben történő meghatározásáról is.

Az állami támogatás rendszerében az üdülőhelyi feladatok támogatása a beszedett idegenforgalmi adótól függ. A támogatás mértéke korábban 1,5 Ft volt adóforintonként, azonban 2017. évtől ez 1 Ft-ra csökkent. Az így kieső kb. 20 millió Ft bevétel ellentételezésére 2017. évben a Képviselő-testület még nem élt a mértékemelés lehetőségével, első sorban más forrásokat keresett (strand belépődíj emelés, parkoló automaták kihelyezése). A vendégek oldaláról azonban megnőttek az igények a minőségi turisztikai szolgáltatások iránt, mely a település tekintetében az egyik legfontosabb szempont.

Adataink szerint 2017. évben Fonyódon 110.000 volt az igénybe vett adóköteles vendégéjszakák száma összesen. Ezt figyelembe véve az adó mérték 40 Ft-os emelése várhatóan 4.400.000.-Ft adóbevétel növekedést jelent, valamint ugyanilyen összegű kiegészítő támogatást az üdülőhelyi feladatokra (1 Ft minden beszedett idegenforgalmi adó forint után). Vagyis a várható bevétel növekedés évente összesen legalább 8,8 millió Ft.

Az adóbevételek 2013-2017. évek közötti alakulását és a 2018. évre kitűzött tervszámokat a következő táblázat mutatja:                                                                                                 (ezer Ft)

Adónemek

 2013. év

 2014. év

  2015. év

 2016. év

2017. év

2018. évi tervezett

Építményadó

251 590

265 168

259 077

281 338

284 981

292 000

Telekadó

27 781

26 159

37 008

35 565

50 462

42 000

Helyi iparűzési adó

108 952

127 683

145 942

135 020

189 052

150 000

Gépjárműadó

15 725

19 101

16 585

17 860

19 799

22 600

Idegenforgalmi adó

37 115

33 126

36 569

42 821

40 413

45 000

Talajterhelési díj

2 344

2 021

2 284

1 459

2 288

1 900

Bírság, pótlék

4 664

5 883

2 881

2 679

3 413

5 000

Összesen

448 171

479 140

500 346

516 741

590 408

558 500

 

A tervszámok kialakítása során figyelembe vettük a várható kivetési adatokat és az ismert vagy esetleges változásokat (kedvezmény megszűnés, cégek tevékenységének megszűnése, mérték emelés).

2018. évben is a belföldi gépjárművek után  a települési önkormányzat által beszedett gépjárműadó 40%-a, a gépjárműadóhoz kapcsolódó bírságból, pótlékból  származó bevétel 100%-a illeti meg az önkormányzatot.

A hátralékok év végi állományát mutatja a következő táblázat 2013-2017. évekre:      (ezer Ft)

Adónemek

Hátralékok 2013. évben

Hátralékok 2014. évben

Hátralékok 2015. évben

Hátralékok 2016. évben

Hátralékok 2017. évben

Építményadó

59 786

77 648

55 572

50 808

44 230

Telekadó

14 449

18 850

17 342

15 342

10 953

Helyi iparűzési adó

42 483

41 637

11 589

14 698

11 593

Gépjárműadó

14 937

16 038

12 077

12 310

9 398

Idegenforgalmi adó

7 148

14 094

2 213

646

665

Talajterhelési díj

240

316

579

1 124

1 985

Bírság, pótlék

40 923

40 805

26 196

23 914

15 825

Összesen

179 965

209 387

125 567

118 843

94 649

 

A felhalmozódott adóhátralék most már csökkenést mutat, azonban az éves kivetés összegéhez viszonyítva még mindig kb. 15 %.

Valós eredmények elérése érdekében az elmúlt időszakban a rendelkezésre álló humánerőforrást és a feladatellátást is átszerveztük. A hátralék állomány további csökkentése és az adómorál pozitív elmozdítása érdekében felszólításokkal, illetve végrehajtási cselekményekkel, első sorban incasso, munkabér letiltás és jelzálogjog bejegyzéssel próbáljuk meg érvényesíteni jogos követeléseinket.

Elvárásként fogalmaztuk meg az adóhatósági tevékenység gyakorlása során is az ügyfél központú kommunikációt, melynek sajátos kommunikációs eszközeivel el kell érni az adófizetők közreműködő együttműködését.

Az adóhátralékok állományának csökkentése mellett továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni az adóellenőrzések foganatosítására, mellyel az év során többletbevétel érhető el.

Felhalmozási bevételek

A felhalmozási bevételek az önkormányzat pályázatai esetében az önerő részét képezik, így a szükséges források biztosítása érdekében célul tűzte ki a képviselő-testület a forgalomképes, üresen álló ingatlanok értékesítésének, hasznosításának lehetőségét.

Döntés született már a Fonyód, Kodály Z. utca 8326/5 hrsz-ú építési telek értékesítéséről, mely pénzügyileg is realizálódott 173.813 ezer  Ft + Áfa (és 9 millió Ft beszámított óvadék 2017.évben) összegben, a telek birtokba adása is megtörtént a vevő felé.

Hatályos szerződés alapján értékesítésre kerül a kikötői üzletsoron 1 bérbeadott üzlethelyiség 17 millió Ft 2018. évben fizetendő árért (Mező féle üzlet).

A képviselő-testület döntése alapján meghirdetésre kerültek értékesítésre az alábbi építési telkek, melyek várhatóan az év folyamán realizálódnak:

- Fonyód, Hangár utcában lévő ingatlanok,

- Fonyód, Trombitás utcában megosztás alatt lévő ingatlanok.

 

A fenti vagyontárgyak értékesítéséből összesen 225.813 ezer Ft nettó felhalmozási bevételt terveztünk.

Pályázati támogatások

A folyamatban lévő és az év során várható pályázati források között az alábbiakat terveztük:

- Piaccsarnok felújítás                                                       18.969 ezer Ft,

- PHivatal felújítás                                                            45.573 ezer Ft,

- Csiszta kerékpárút építés                                                37.590 ezer Ft,

- Óvoda felújítás                                                              130.000 ezer Ft,

- Fő utca útfelújítás                                                           55.129 ezer Ft,

- ASP informatikai rendszer bevezetése                             6.845 ezer Ft,

- EFOP iskolai ismeretterjesztő foglalkozások                11.234 ezer Ft.

A Piaccsarnok felújításra előlegként kapott támogatás teljes összege 268.053 ezer Ft 2017. évi maradványként jelentkezik, mivel már korábban megérkezett az elkülönített számlánkra.

A tervezés során a bevételi oldalon a rendeletben csak a 2018.évben várható támogatási összegeket vettük figyelembe az ismert és várható pénzügyi ütemezés alapján. Az egyensúly biztosítása érdekében a kiadások között is csak az ütemezés szerint várható – forrással biztosított – kiadásokat terveztük.

Előző évi maradvány

Az előző évi maradványok között a 2017. december 31-i számlaegyenlegeket vettük figyelembe, amely azonban a 2017. évi zárszámadás elfogadásával - bizonyos korrekciós tényezők miatt - változhat. Ebben az esetben a rendelet módosításával át kell majd vezetni az adatokat.

Az önkormányzat és intézmények maradványainak tervezett összege 474.039 ezer Ft, melyből a Piaccsarnok felújításra előlegként kapott támogatás teljes összege 268.053 ezer Ft maradványként jelentkezik.

Kiadások

A költségvetési tervezés gyakorlatának megfelelően továbbra is legfontosabb feladat az önkormányzat fenntartásában álló intéznyek és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kiemelt hatékonyságú, gazdaságos működtetése és az önkormányzat kötelező feladatainak ellátása, melynek elsődleges forrása a központi költségvetésből kapott feladatalapú támogatás.

Személyi juttatások és járulékok

A személyi juttatások tekintetében kijelenthetjük, hogy az intézmények maximálisan figyelembe vették a koncepcióban meghatározott alapelveket, a létszámok a szakmai feladatellátáshoz igazodva kerültek kialakításra – azonosan az előző évi keretszámokkal.  

A 2018. január 1-től hatályos minimálbér és garantált bérminimum szabályok érvényre jutása jelentős forrást igényel az előzőekben már bemutatott adatok szerint.

Polgármesteri Hivatal személyi kiadásai között a 2017. február 1-től érvényes 32 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott és 2 fő rehab. foglalkoztatott státuszt tartalmaz a tervezet - bérköltségét, cafetéria és munkába járás költségtérítésének összegét kell számítani. A közszolgálati tisztviselők illetményalap mértéke 46.000 Ft. A tisztviselők éves cafetéria-juttatás kerete 2018. évben is a jogszabály által meghatározott kötelező bruttó 200.000 Ft/fő/év, mely magába foglalja a munkáltatót terhelő közterheket is.

A hivatalnál 12 főt érintett a garantált bérminimum 180.500 Ft-ra történő emelése, mely mutatja, hogy a tisztviselők munkájának anyagi elismerése alacsony.

2018. évben jubileumi jutalomra 1 tisztviselő lesz jogosult.

Az optimális működési feltételek kialakításaként megfogalmazott kiemelt célt figyelembe véve terveink szerint 2018-ban tovább folytatódik a Polgármesteri Hivatal feladatainak 2016. évben elkezdett belső átszervezése, melynek okán 2018. december 31-ig további 1 fő státusz megszüntetését kezdeményezzük a rendelettervezetben.

Az Óvoda személyi kiadásai között az engedélyezett és betöltött 18 fő bér és bérjellegű juttatásait tartalmazza, a pedagógus életpálya-modell bevezetésével meghatározott kötelező mértékekkel.

3 fő óvodapedagógus sikeresen vett részt az előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított minősítési eljárásban.  Ők 2016. január 1-től pedagógus II. kategóriába kerülnek besorolásra, melyhez kapcsolódó többletkiadás kiegészítő állami támogatásként 2018. évben is biztosított.

Az intézménynél egy korábban megüresedett státuszra 2018. január-december időszakra határozott idejű jogviszony keretében 1 fő óvodatitkár kerül foglalkoztatásra, finanszírozása állami támogatással biztosított.

Az intézménynél 7 főt érintett a garantált bérminimum 180.500 Ft-ra történő emelése, illetve a nem pedagógus, nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottak részére 2018. január 1-től – hasonlóan az előző évhez - központi intézkedéssel további 7+3 % illetményemelés valósul meg, mely járulékkal együtt központi forrásból finanszírozott.

A cafeteria-juttatás összege 120 e Ft/fő/év.  Jubileumi jutalomra 1 fő jogosult.

Bölcsőde a szociális ágazathoz tartozik, a 7 fő közalkalmazotti státusz betöltött. 6 főt érintett a garantált bérminimum 180.500 Ft-ra történő emelése. Ágazati intézkedéssel a besorolástól függő összegű pótlékra jogosultak a dolgozók 2016. december 1-től, melyre a bölcsődék új finanszírozási rendszere 2018. évben is forrást biztosít.

A cafeteria-juttatás összege 120 e Ft/fő/év.  Jubileumi jutalomra 1 fő jogosult.

A kulturális intézmény meghatározott dolgozói létszáma 8,5 fő, személyi kiadásként a közalkalmazotti bértáblázat besorolása szerinti illetményeket és a munkába járás kiadását kell számolni. Az intézménynél 4 fő érint a garantált bérminimum 180.500 Ft-ra történő emelése, jubileumi jutalom 1 fő részére várható.

A kulturális ágazatban központi intézkedés rendezi a béreket 2017. január 1-től, az un. kulturális illetménypótlék, melynek mértéke a közalkalmazott besorolásától függ. A ténylegesen kifizetett pótlék és járuléka központi forrásból megilleti az önkormányzatot, leigényelhető. Minden intézményi dolgozó jogosult az illetménypótlékra.

Az intézmények és a gazdasági társaságok alkalmazottai számára jogszabály nem írja elő a cafeteria juttatás megállapítását, de az előző évekhez hasonlóan 2018. évben is biztosít a képviselő-testület 10.000.-Ft/fő/hó összegű juttatást.

Valamennyi önkormányzati intézmény és gazdasági társaság munkavállalója vonatkozásában egyszeri 50.000.-Ft/fő/év összegű kiegészítő juttatás kifizetéséhez biztosított a forrás a költségvetésekben.

Az önkormányzat és intézményei személyi juttatások kiemelt előirányzatának 2018. évi összege 282.919 ezer Ft.

A Kormány döntése értelmében 2018. január 1-től tovább csökken 2,5 %-kal a munkáltatót terhelő járulék (22 %-ról 19,5 %-ra), mely a 2018. évi teljes bértömeget alapul véve 13,4 millió Ft kiadás megtakarítást jelent.

A személyi juttatások után fizetendő munkaadót terhelő járulékok összegének kerete az önkormányzat és intézményei tekintetében 2018. évben 58.233 ezer Ft.

 

 

Dologi kiadások

A tervezés alapvető szemlélete az volt, hogy a feladatellátáshoz szükséges működési feltételek megfelelő mértékig biztosítottak legyenek.

A dologi kiadások számítása során - a koncepció elvének megfelelően - a 2017. évi teljesítési adatokat bázisként vettük figyelembe a közüzemi és a folyamatos teljesítésű szerződések esetében és a szakmai feladatok teljesítéséhez kapcsolódó kiadások esetében is.

A dologi kiadások legjelentősebb részét a közüzemi kiadások jelentik, s ennek tudatában véleményünk szerint releváns mértékű megtakarítás érhető el a teljesítmények felügyeletével. Ennek érdekében szerződéseinket kontroll alatt tartjuk és a kedvezőbb paraméterek elérése érdekében folyamatosan felülvizsgáljuk.

2015. decemberi ülésén a képviselő-testület döntést hozott a közvilágítás korszerűsítésére, mely karbantartásként kerül elszámolásra, a költségvetést 2018. évben ebből eredően 45.792 e Ft kötelezettség terheli.

A Fonyódi Óvoda és Bölcsőde dologi kiadása összesen 9.805 ezer Ft, melyből 4,2 millió Ft a közművek kiadása, illetve további 2 millió Ft a kiadások közül közvetített szolgáltatás, mely az ott működő konyha kiadása és tovább számlázásra kerül a Konyha Kft. felé. A szakmai és működtetési feladatokra jutó kiadások az engedélyezett szintig, összesen 3,6 millió Ft összegben kerültek kialakításra.

A Fonyódi Kulturális Intézmények a város kulturális életének meghatározó, zponti intéznye. Ezért kiemelt jelentőségűnek tartjuk az intézmény működtetését és az önkornyzati rendezvények szervezésében való közreműködését is.

Az intézmény dologi kiadásainak összege 26.110 ezer Ft, melyből könyvek beszerzésére 1,3 millió Ft, a közműdíjakra 4,6 millió Ft, a városi és önkormányzati hivatalos rendezvényekre 16,5 millió Ft a tervezett előirányzat.

Az önkormányzat a kulturális feladatok támogatására csekély összegű 6,3 millió Ft állami támogatásban részesül, azonban a könyvtári és közművelődési érdekeltség növelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása központosított előirányzatból a könyvtárak állománygyarapításához és a közművelődési infrastruktúra technikai, műszaki fejlesztéséhez, valamint a muzeális intézmények szakmai fejlesztéséhez év közben pályázati úton támogatás nyerhető.

A sikeres pályázathoz önerőt kell biztosítani, melynek összegét 1 millió Ft-ban terveztük.

A Fonyódi Polgármesteri Hivatal dologi kiadásainál – a többi intézményhez hasonlóan – a közüzemidíj-kiadásokon és a működéshez szükséges alapvető források biztosításán kívül mással nem számoltunk. Ezek meghatározása során a 2017. évi teljesítési adatokat figyelembe vételével, azokat bázisként vettük számításba.

A dologi kiadások tartalmazzák a hivatal szakmai munkavégzésnek hátteréül szolgáló informatikai rendszerek használatának, karbantartásának kiadásait, az ügyviteli feladatok ellátásának, telefon és internet kiadások, postázás, irodaszerek beszerzésének kiadását, a járművek üzemeltetésének, karbantartásának költségeit, továbbképzések és foglalkozás egészségügyi ellátás kiadásait, a hivatal közmű kiadásait.

A hivatal dologi kiadásainak előirányzati összege 45.500 ezer Ft, melyből 27.300 ezer Ft a közüzemi díjakra és postai díjakra fordított kiadás, a szakmai feladatellátásra 18.200 Ft került tervezésre.

Szociálpolitika

A helyi szociális ellátásokat a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelet szabályozza (továbbiakban Ör).

A 2018. évben várhatóan kifizetésre kerülő helyi rendelet által szabályozott támogatások számításánál a 2017. évi adatok mellett az Ör. alapján jelentkezhető többlet kiadásokat is alapul kell venni.

Az alábbi táblázat a különböző címekre kialakított 2018. évi keretszámokat mutatja: (ezer Ft)

Ellátás megnevezése

Tervezett keret

Rendkívüli települési támogatás – Átmeneti pénzbeli támogatás

500

Rendkívüli települési támogatás - Temetési segély

300

Települési támogatás - Lakásfenntartási támogatás

1 200

Települési támogatás - Gyermekvállalási támogatás

2 000

Rendkívüli települési támogatás - Közlekedési támogatás

1 000

összesen

5 000

 

Fonyód Város Önkormányzata csatlakozott a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjpályázathoz, melynek keretében 2018. évben 720 ezer Ft önkormányzati támogatás megfizetésével részesülnek a szociálisan rászoruló hallgatók 1.000.-Ft – 5.000.-Ft/hó összegű támogatásban. A pályázati rendszer ugyanezen összeggel támogatja a hallgatót havonta.

Az Ör. 13/A.§-a a városunkban korábban gyakorlattá vált  fonyódi polgárrá avatást szabályozza, melyre 2017-es évben 25 gyermek számára 10.000.- Ft értékű utalvány került kiosztásra. A 2018-as évben a szabályozás szerint az avatást megelőző év április 1. napjától  az avatás évének március 31. napjáig fonyódi lakcímet vagy bejelentett fonyódi tartózkodási helyet létesítő minden fonyódi 14 éven aluli gyermek részesül a juttatásban.

A szociális rendelet által szabályozott támogatásokat igénybe vevő ellátottak száma a korábbi évekhez viszonyítva közel azonos szinten mozog.

A helyi szociális rendeletünk 2017. évben a fentieken kívül újabb ellátási formát nem állapított meg és jelenleg nincs változtatásra koncepció előkészületben.

Működési célú pénzeszköz átadás

Az önkormányzat kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal valósít meg meghatározott kötelező és önként vállalt feladatokat.

Az önkormányzat a Fonyód Konyha Nonprofit Közhasznú Kft. működtetésével biztosítja a gyermekétkeztetést és a szociális étkeztetést. A gyermekétkeztetés ellátásához állami támogatás igényelhető a felmerülő bérkiadások és kimutatott üzemeltetési kiadások függvényében. A gyermekétkeztetésből származó térítési díj bevételeket a kft. szedi be, azonban a 2015. szeptember 1-től életbe lépett kormányzati intézkedés eredményeként jelentősen megnőtt az ingyenes étkezők száma.

A bevételek és a kiadások számbavételét követően a társaság 2018. évi működési támogatása 83.117 ezer Ft, melyből a gyermekétkeztetésre kapott állami támogatás 52.876 ezer Ft.

A Fonyód Média Nonprofit Kft. 2018. évi működéséhez, alapfeladatainak ellátásához a bevételek számbavételével 21.775 ezer Ft támogatást biztosít az önkormányzat.

A társaság tevékenységeként, prioritásként jelentkezik Fonyód város arculatának megújítása és a város márkázáshoz kapcsolódó teljes körű marketing tevékenység kialakítása, fejlesztése. Ezzel kapcsolatos feladatok ellenőrizhetően a társaságnál koncentrálódnak, melyre 11 millió Ft keretösszeg oly módon kerül elkülönítésre, hogy annak teljesítése a társaság felé csak a polgármester jóváhagyásával történik.   

A Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft. 2018. évi feladatainak és az ahhoz kapcsolódó költségek tervét az önkormányzat bizottságai elé terjesztette. A feladatok kialakítása során fő szempont volt, hogy tartalmazza a város teljes külső megjelenésének további átalakítását, a közterületek parkosítását, karbantartását, a strandok igényes, megfelelő színvonalú működtetését.

A bevételek és a kiadások számbavételét követően a társaság tervezett 2018. évi működési támogatása 312.006 ezer Ft.

A beterjesztett fejlesztési kiadások további döntéseket igényelnek, így a társaság fejlesztési feladatainak megvalósítására a céltartalékok között 83.543 ezer Ft kerül elkülönítésre.

Az Egészségügyi Nonprofit Kft. az önkormányzattól átvállalt kötelező feladatként szervezi az alapellátási feladatok közül az orvosi központi ügyeletet. Az ügyeleti feladatokat Fonyód és Balatonfenyves önkormányzata együttesen finanszírozza, melyhez városunk 2018. évi költségvetéséből várhatóan 20 millió Ft-tal kell hozzájárulni.  

Az alapellátási feladatok költségeihez 6 millió Ft támogatás került tervezésre.

A város egyes kötelező szociális feladatait - a kedvezőbb finanszírozású társulási keretek között - a Fonyód-Balatonfenyves Szociális Társulás által irányított Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ feladatellátásában valósítja meg.

Az intézmény látja el 2016. január 1-től a járási központ települések kötelező feladatellátásába rendelt család- és gyermekjóléti központ feladatait a Fonyódi járás közigazgatási területén. A szabályok szerint az intézményegység finanszírozása Fonyód Város Önkormányzatát terheli, melyhez 19,8 millió Ft állami támogatás érkezik.

Az 1. sz. mellékletben bemutatjuk az egyes szociális feladatokhoz mutatószámok alapján igényelt támogatások összegét.

A feladatok kiadásainak részletes kidolgozása, és a hozzá kapcsolódó bevételek összerendezése, valamint a társult Balatonfenyves Önkormányzattal történt előzetes egyeztetések (közös kiadások megosztása vonatkozásában) után számolva 26.906 ezer Ft saját forrást biztosít a város a feladatokhoz, valamint átadásra kerül a társulás felé a Fonyód által lehívott állami támogatás, szociális ágazati és kiegészítő pótlék 67.561 ezer Ft is, összesen 94.467 ezer Ft.

Balatonfenyves Önkormányzata az intézményvezetői feladatok ellátásához és a hivatali munkaszervezeti feladatokhoz összesen 3.233 ezer Ft-tal járul hozzá, mely a Fonyódra jutó kiadásokba beszámításra kerül, csökkentve a hozzájárulás összegét.

Az önkormányzat a költségvetésében szabályozott keretek között biztosít forrást egyéb önként vállalt feladatokra, mellyel támogatja a helyi civil szervezetek társadalmi szerepvállalását és tevékenységét, kiemelt tekintettel a turisztikai és sport tevékenységekre, ennek 2018. évi kerete 29.500 e Ft. A támogatások odaítélésének elsődleges célja a társadalmi szervezetek bevonása az önkormányzati feladatok ellátásába.

Fonyódi Turisztikai Egyesület 2018. évi működésének támogatására a 2017. december hónapban kiutalt előleg figyelembe vételével 7,5 millió Ft keretet állapított meg a képviselő-testület, valamint a fonyódi kiemelt idegenforgalmi, turisztikai rendezvények szervezéséhez és lebonyolításához 24 millió Ft-ot. Ezek alapján a tervezet szerint az egyesület részére 2018. évben összesen 31,5 millió Ft támogatást nyújt az önkormányzat.

 

Fejlesztési feladatok

Terveink és a folyamatban lévő pályázati eljárások alapján állítottuk össze az év során várható fejlesztési feladatokat az alábbiak szerint:

Felújítások

- Piaccsarnok felújítás

A felújítás 2018. évben 100 % támogatási intenzitással TOP forrásból valósul meg 287.022 ezer Ft kiadással, melyhez 2017. évben 268.053 ezer Ft előleg már megérkezett az elkülönített számlánkra. A további 18.969 ezer Ft támogatás érkezését számítottuk.

- Polgármesteri Hivatal felújítás

Az épület tető és külső homlokzat felújításának, fűtéskorszerűsítésének és nyílászáróinak cseréjét magába foglaló pályázati része 2018. évben 78 % támogatási intenzitással VP forrásból valósul meg 58.643 ezer Ft kiadással, melyhez 45.573 ezer Ft igénylésére jogosult az önkormányzat. A szükséges saját erő 13.070 ezer Ft.

A pályázat keretében már nem érvényesíthető, de az folyamatban lévő építkezés miatt célszerű elvégezni az épület villanyhálózatának cseréjét, illetve ahol szükséges a padlózatokat. Ennek megvalósítására további 15 millió Ft várható kiadást terveztünk, melyet saját forrásból kell biztosítani (a konkrét szám nem ismert).  

- Óvoda felújítás                                                                                              

Régóta kitűzött cél megvalósítását jelenti, hogy 2018. évben 100 % TOP forrásból megkezdődhet az óvoda épületének felújítása. A pályázat keretében megújul a külső homlokzat, új nyílászárókat kap az épület, illetve foglalkoztató kialakításával épületbővítésre is sor kerül. A felújítás várhatóan 2018-2019. éveket érinti, a támogatás összege 260 millió Ft.

2018. évre a bevételek és kiadások egyensúlyának biztosítása érdekében 130 millió Ft realizálódását számoltuk.

A pályázat nem nyújtott lehetőséget, ezért saját forrásból kívánjuk megvalósítani az épület fűtés- és a villanyhálózatának korszerűsítését. Ennek tervezett kiadása kb. 100 millió Ft, melyet 2018-2019. évekre egyenlő arányban elosztottunk. 2018. évre 50 millió saját bevétel felhasználásával terveztük a kiadást (a konkrét szám nem ismert).

- Fő utca útfelújítás                                                                                          

A Fő utca útfelújítása a 100 % támogatottságú 40.132 ezer Ft NFM forásból, és a 75 % támogatási intenzitású 14.997 ezer Ft BM forrásból valósul meg. A kiadásként tervezett összeg 60.128 ezer Ft, melyhez 4.999 ezer Ft saját forrás szükséges 2018. évben.

 

Beruházások

- Csiszta kerékpárút építés

2018. évben várhatóan előkészítési és tervezési kiadásokkal elindul a tervezett kerékpárút beruházás, melynek építési munkálataira ténylegesen 2019-2020. évben kerül sor. A projekt 100 % TOP forrásból, összesen 469.985 ezer Ft tervezett bevétellel és kiadással valósul meg, melyből 2018. évre 37.590 ezer Ft vettünk figyelembe.

- Piaci árusítóhelyek

A piaccsarnok felújításához kapcsolódóan, a külső terület rendezettsége érdekében terveztük a piaci árusítóhelyek kialakítását várhatóan 25 millió Ft saját forrás igénybe vételével (a konkrét szám nem ismert).

 

- Önkormányzati kiadásként tervezésre került a Bölcsődei bejárat befejezéseként 300 e Ft a kapura.

- A Fonyódi Kulturális Intézmény költségvetésébe bruttó 1.000 e Ft eszközbeszerzést terveztünk, mely a 2018. évi közművelődési érdekeltségnövelő pályázat önereje.

- A Fonyódi Óvoda és Bölcsőde intézményi költségvetésében 300 e Ft informatikai eszköz beszerzése szerepel.

- A Polgármesteri Hivatal tárgy évi költségvetése informatikai eszköz beszerzésre 4.500 e Ft tartalmaz.

 

Fejlesztési kiadások között kell elszámolni az új nagy méretű élőfüves és 2/3-os méretű műfüves labdarúgópálya megépítésére önkormányzati saját forrásból az MLSZ felé átadásra kerülő 55.885 ezer Ft-ot, és a régi sportcsarnok felújítására az MKSZ felé átadandó 39.000 ezer Ft-ot.

Kiadás oldalon terveztük a viziközmű vagyon átadásához kapcsolódóan még nem rendezett, korábban felhalmozódott és elkülönített számlánkon nyilvántartott 13.080 ezer Ft eszközhasználati díj átadását a DRV felé.

A 2018. évre tervezett fejlesztési kiadások összege 778.939 ezer Ft, valamint 160.713 ezer Ft a tervezett fejlesztési tartalék.

Összefoglaló

Álláspontunk szerint a beterjesztésre kerülő rendelettervezet a rendelkezésre álló információk alapján és a hatályos jogszabályoknak megfelelően mutatja be Fonyód Város Önkormányzatának 2018. évi működéséhez szükséges bevételek és kiadások előirányzatait.

A pénzügyi stabilitás biztosítása, javítása és a megfelelő fejlesztési források elérése érdekében továbbra is folytatnunk kell a biztonságos, kiszámítható gazdálkodást, és a feladatok megfelelő szervezésével kell biztosítani az önkormányzati források hatékony felhasználását.

Kiemelt hangsúlyt kell fektetni az ellátandó feladatok súlyozására, a feladatellátás hakonyságának javítására, a méretgazdaságosság szempontjainak fejlesztésére. Az anyagban feltüntetett előirányzatokon tervezett feladatok körében rangsorolni kell.

 

Tekintettel a fentiekre kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet Fonyód Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló előterjesztés megvitatására és a rendelet megalkotására.

 

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-a alapján az előzetes hatásvizsgálat tükrében – az alábbi tájékoztatást adom:

A tervezett jogszabály várható következményei, különösen

1. társadalmi hatásai:                        nem realizálható

2. gazdasági hatásai:                         nem realizálható

3. költségvetési hatásai:                    a rendelet az önkormányzat gazdálkodási szabályait és pénzügyi kereteit alapozza meg

4. környezeti következményei:         nem realizálható

5. egészségi következményei:           nem realizálható

6. adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: nem realizálható

7. megalkotásának szükségessége:  

az önkormányzatnak törvényben foglalt kötelezettsége az adott évre költségvetést alkotni, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján.

8. a jogalkotás elmaradásának várható következményei:

Fonyód Város Önkormányzat működő képtelenné válik

9. alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:

a feltételek biztosítottak.

 

 

Előterjesztés mellékletei:

1. sz. melléklet:            Kimutatás a 2018. évi normatív állami támogatásokról

2. sz. melléklet: Jegyzőkönyv a Fonyódi Óvoda és Bölcsőde intézmény 2018. évi költségvetésének tárgyalásáról

3. sz. melléklet:            Jegyzőkönyv a Fonyódi Kulturális Intézmények 2018. évi költségvetésének tárgyalásáról


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság   A Humán Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet-tervezet elfogadását.
 
Jogi Bizottság   A Jogi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet-tervezet elfogadását.
 
Pénzügyi Bizottság   A Pénzügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet-tervezet elfogadását.
 
Városfejlesztési Bizottság   A Városfejlesztési Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet-tervezet elfogadását.
 
Döntési javaslat

"Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzata 2018. évi költségvetési rendeletének megalkotására"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: pénzügyi kérdések
A Humán Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

 

 

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének **/2018.(II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről

 

 

Fonyód Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről a következőket rendeli el:

 

1. §

(1) E rendelet hatálya az önkormányzatra, annak szerveire (polgármester, bizottságok) és az önkormányzat által irányított költségvetési szerveire, és az önkormányzat gazdasági társaságaira terjed ki.

 

(2) E rendelet hatálya kiterjed az átadott támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, valamint minden támogatásban részesülőre.

 

2. §

 (1) A képviselő-testület a címrendet a (2) bekezdés szerint állapítja meg.

 

(2) A költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet:

  • Fonyódi Óvoda és Bölcsőde
  • Fonyódi Kulturális Központ
  • Fonyódi Polgármesteri Hivatal
  • Fonyód Város Önkormányzata

 

 

 

 

 

I.

A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összege,

a hiány/többlet mértéke

3. §

 

 (1) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2018. évi költségvetését

 2.197.229 ezer Ft tárgyévi költségvetési bevétellel,

                      2.197.229 ezer Ft tárgyévi költségvetési kiadással

állapítja meg.

Ezen belül:

·        a működési célú bevételt                                1.679.516 ezer Ft-ban

ebből:

·        előző évi pénzmaradvány                                  474.039 ezer Ft-ban

 

·        a működési célú kiadásokat                            1.418.290 ezer Ft-ban

ebből:

·        a személyi juttatások kiadásait                          282.919 ezer Ft-ban

·        a munkaadókat terhelő járulékokat                     58.233 ezer Ft-ban

·        a dologi kiadásokat                                            310.270 ezer Ft-ban

·        egyéb működési célú kiadásokat                       591.155 ezer Ft-ban

·        ellátottak pénzbeli juttatásait                                5.000 ezer Ft-ban

·        az általános tartalékot                                          10.000 ezer Ft-ban

·        a céltartalékot                                                     160.713 ezer Ft-ban

     

 

·        a felhalmozási célú bevételt                              517.713 ezer Ft-ban

 

                                                                                                

·        a felhalmozási célú kiadást                               778.939 ezer Ft-ban

ebből:

·        a beruházások összegét                                        70.180 ezer Ft-ban

·        a felújítások összegét                                         600.794 ezer Ft-ban

·        egyéb felhalmozási célú kiadások                     107.965 ezer Ft-ban

állapítja meg.

 

 

 

 

Az önkormányzat bevételei és kiadásai

4. §

 (1) Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételeit forrásonként e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

 (2) Az önkormányzat és költségvetési szervek kiadási előirányzatait e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

 (3) Az önkormányzat az irányítása alá tartozó költségvetési szervek bevételeit e rendelet 3. számú melléklete szerint hagyja jóvá.

 (4) Az önkormányzat az irányítása alá tartozó költségvetési szervek kiadásait e rendelet 4. számú melléklete szerint állapítja meg.

 (5) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének bevételeit e rendelet 5/1. számú melléklete szerint, a kiadásait az 5/2. számú melléklete szerint hagyja jóvá.

 (6) A képviselő-testület a beruházási kiadásokat feladatonként e rendelet 6. számú melléklete szerint állapítja meg.

 (7) A képviselő-testület a felújítási előirányzatokat célonként e rendelet 7. számú melléklete szerint hagyja jóvá.

 (8) A képviselő-testület az önkormányzat éves létszám-előirányzatát összesen, továbbá az irányítása alá tartozó költségvetési szervenként, és a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzatát e rendelet 8. számú melléklete szerint állapítja meg.

 (9) Az önkormányzat és költségvetési szervei összevont költségvetési mérlegét e rendelet 9/1., 9/2., 9/3. számú melléklete tartalmazza.

 (10) A képviselő-testület az európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat e rendelet 10. számú melléklete szerint állapítja meg.

 

A bevételi többlet kezelése

5. §

 (1) A gazdálkodás során év közben létrejött bevételi többletet a képviselő-testület a pénzforgalmi számlát vezető pénzintézetnél lekötés útján hasznosíthatja.

 (2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását - összeghatár kikötése nélkül - a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.

 

Általános és céltartalék

6. §

(1) A képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát

                                               10.000 ezer Ft összegben állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az általános tartalékkal való rendelkezés jogát a polgármesterre ruházza, aki a tartalékkal való rendelkezésről a legközelebbi képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát

      160.713 ezer Ft összegben

e rendelet 11.  számú mellékletében felsorolt célokra állapítja meg.

(4) A képviselő-testület a céltartalékkal való rendelkezés jogát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) a melléklet 2. a) pontjában meghatározott cél esetében a közbeszerzési értékhatárt el nem érő felhasználás esetén a gazdasági társaság kérelmére, a fejlesztési feladat pontos meghatározásával, kizárólag a polgármester jóváhagyásával használható fel a céltartalék.

b) a melléklet 2. a) pontjában meghatározott cél esetében a közbeszerzési értékhatárt elérő céltartalék felhasználás kizárólag a képviselő-testület jóváhagyásával történik.

c) a melléklet 2. b) pontjában meghatározott cél esetében a céltartalék felhasználás kizárólag a képviselő-testület jóváhagyásával történik.

d) a polgármester a céltartalékkal való rendelkezésről a legközelebbi képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.

 

Több éves kihatással járó feladatok

7. §

A képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait e rendelet 12. számú melléklete szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.

 

 

 

Előirányzat-felhasználási ütemterv

8. §

A 2018. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 13. számú melléklet tartalmazza.

 

Támogatások

9. §

A képviselő-testület a közvetett támogatásokat e rendelet 14. számú melléklete szerint állapítja meg.

                                                    

Adósságot keletkeztető ügyletek

10. §

A 2018. évi költségvetésben szereplő saját bevételek és kötelezettségek arányát a rendelet 15. számú melléklete, valamint az adósságot keletkeztető ügyletekből fennálló kötelezettségek arányát a rendelet 16. számú melléklete tartalmazza.

 

Önként vállalt és államigazgatási feladatok

 11. §

Fonyód Város Önkormányzata által ellátandó önként vállalt feladatokat, valamint az államigazgatási feladatokat a 17. számú melléklet tartalmazza.

 

II.

A 2018. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

12. §

(1)  A képviselő-testület az önkormányzat támogatási igénye, pályázata esetében felhatalmazza a polgármestert, hogy átruházott hatáskörben - a tartalék keret terhére - nyilatkozatot tegyen a saját forrás biztosításáról.

(2) Az átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években a képviselő-testület által jóváhagyottnál nagyobb többletkiadással nem járhatnak.

 

(3) Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő - nettó 5 millió forintot meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre vonatkozó szerződések megnevezését, tárgyát a szerződés megkötését követő hatvan napon belül közzé kell tenni

(4) Sikeres pályázatok elnyerése esetén a támogatási szerződés megkötéséhez a képviselő-testület megerősítő döntése szükséges.

 

13. §

(1) A költségvetési szerv éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős. Az önkormányzat által igényelt normatív állami hozzájárulások alapjául szolgáló mutatószámok statisztikai, egyéb dokumentumokon alapuló kimutatásai megfelelő, pontos meghatározásáért az intézmény vezetője teljes körű felelősséggel tartozik. Az intézményi mulasztásokból, pontatlanságokból adódó visszafizetési kötelezettség az érintett intézmény költségvetését terheli.

(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.

(3) A költségvetési szervnél tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok – amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be – nem teljesíthetők.

(4) A költségvetési szerv vezetője felel a szerv költségvetésében meghatározott kiadási előirányzatok felhasználásáért, a bevételi előirányzatok teljesítéséért. Köteles feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről úgy gondoskodni, hogy biztosítsa a költségvetésben megállapított előirányzatok gazdaságos, hatékony és takarékos felhasználását.

(5) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan.

(6) A költségvetési szervek kizárólag a képviselő-testület előzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.

(7) Az önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak.

(8) Az önként vállalt feladatok forrását az építményadó kivetéséből származó bevétel biztosítja.

 

 

 

14. §

(1) Az önkormányzat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működési feladatai ellátásához az önkormányzat támogatását időarányosan, illetve a feladatellátás végrehajtási üteméhez igazodóan, a társaság által előzetesen benyújtott kérelemre, a polgármester jóváhagyásával teljesíti.

(2) Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok támogatásáról a polgármester a képviselő-testület soron következő ülésén tájékoztatást ad.

 

15. §

A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá.

 

A költségvetési szerv előirányzat-módosításának szabályai

16. §

(1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat, valamint az irányítása alá tartozó intézmények költségvetését - e rendelet módosításával - év közben megváltoztathatja. Az előirányzatok megváltoztatása e költségvetési rendeletben meghatározottak szerint történik.

(3) A költségvetési szervek a jóváhagyott bevételi előirányzataikon felüli többletbevételeiket a költségvetési rendeletbe történő átvezetése, annak módosítása után használhatják fel. 

(4) A jóváhagyott kiemelt előirányzatokon belüli átcsoportosításról az önkormányzatnál a polgármester, költségvetési intézmények esetében a költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben dönt.

(5) A képviselő-testület nem engedélyezi, hogy a költségvetési szervek év közben saját hatáskörű előirányzat módosítást hajtsanak végre a kiemelt előirányzatok között.

 

 

 

 

Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások

17. §

(1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszámkeretet a tényleges foglalkoztatás során nem lépheti túl, valamint összességében a tárgy évi költségvetésben meghatározott személyi juttatás előirányzaton belül köteles gazdálkodni.

 (2) A képviselő-testület a közalkalmazotti illetmények megállapításánál csak a törvény által kötelezően előírt, illetve a képviselő-testület által engedélyezett többletkiadásokra biztosít önkormányzati támogatást.

(3) A közszolgálati tisztviselők illetményalap mértéke 2018. január 1-től 46.000 Ft.

(4) A költségvetési szerv vezetője csak abban az esetben fordulhat az irányítóhoz személyi juttatás pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését.

(5) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal teljes munkaidőben foglalkoztatott  32 fő eredeti engedélyezett létszám-előirányzatából 1 fő státusz elvonását elrendeli a 8. számú melléklet szerint oly módon, hogy a jogviszony megszüntetése 2018. december 31. napjáig megtörténjen.

 

Támogatási szerződés

18. §

(1) Az önkormányzati keretből biztosított támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni (különös tekintettel: a támogatás felhasználására, a folyósítás feltételeire, az elszámolás szabályaira) önkormányzati rendeletben szabályozott módon.

 (2) A képviselő-testület

a)  e rendelet 5.2. számú melléklet 11. b.) pontjában megnevezett szervezetek részére a támogatási összeget megállapítja, és felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. A támogatási szerződés megkötését megelőzően ezen szervezetek is kötelezettek az önkormányzati rendeletben meghatározott dokumentumok elkészítésére.

b) a sporttal és az egyedi kérelemmel kapcsolatos támogatások elbírálását a polgármesterre ruházza át,

c)  a b) pontba nem tartozó támogatási kérelmek elbírálását a Pénzügyi Bizottságra ruházza át,

d)   a szociális juttatások körét az ágazati önkormányzati rendeletekben foglaltak szerinti önkormányzati szervre ruházza át.

(3) A támogatásban részesülők kötelesek a részükre céljelleggel megítélt támogatás rendeltetésszerű, szerződés szerinti felhasználásáról – a felhasználástól számított 30 napon belül, de legkésőbb a tárgyév december 15-ig – elszámolni. Az elszámoláshoz csatolni kell a támogatás célszerinti felhasználását igazoló pénzügyi bizonylatok másolatát.

(4) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő, illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás a tárgy évet követő 2 évig nem ítélhető meg.

A támogatott köteles a támogatás teljes összegét a felszólítástól számított 15 napon belül az önkormányzat részére visszafizetni.

19. §

(1) A költségvetési szervek költségvetési támogatását a képviselő-testület a költségvetési szervek pénzellátási rendje szerint biztosítja.

(2) Az egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások a megállapodásoknak megfelelően, illetve a feladatok felmerülésekor kerülnek kiutalásra.

 

Szolgáltatási szerződés

20. §

(1) Az önkormányzat által irányított költségvetési szerveknél szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében vehető igénybe.

(2) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni.

(3) A szerződéskötés feltétele, hogy

a.) a költségvetési szerv az adott feladat ellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy

b.) eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre.

(4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető.

 (5) A feladat ellátásának - az irányítóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatban határozza meg.

(6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen:

 a.) az ellátandó feladatot,

 b.) a díjazás mértékét,

c.) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn,

d.) a szerződés időtartamát,

e.) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint,

f.) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.

 

Költségvetés módosítása

 21. §

A költségvetés várható egyenlegének a költségvetés kiadási főösszegének 10 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén a költségvetési rendeletet módosítani kell.

 

  III.

Záró és egyéb rendelkezések

22. §

(1) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.

(2)  E rendelet 2018. február 16-án lép hatályba. 

 

Fonyód, 2018. február 15.

 

                        Hidvégi József                                        Nagy Brigitta

                         polgármester                                              aljegyző

 

 

 

 

Kihirdetve: 2018.02….

 

                                                                                        Nagy Brigitta

                                                                                            aljegyző


Határidők, felelősök:

Határidő: 2018. 02. 16.
Felelős: Nagy Brigitta
Hivatali felelős: Szász-Reichert Szabina

« Vissza
Vissza a főmenübe