347/2007. (XI. 29.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Balatonalmádi Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetési koncepciója

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. évi költségvetést az alábbiakban foglalt koncepció szerint írja elő összeállítani:
 
1.) A költségvetést a ténylegesen szükséges összegek alapján kell elkészíteni. A tervezés során feltárt bevételi többleteket, illetve kiadási megtakarításokat a hiány csökkentésére kell fordítani.
 
2.) Az Önkormányzat az intézményeinél az elmúlt évben alkalmazott tervezést (bázis szemléletű) alkalmazza, kivéve az élelmezési költségek tervezését, ahol az igénybevevők száma és a tényleges összeg alapján kell tervezni.
 
3.) A költségvetési lehetőségeinket figyelembe véve felújításokra és felhalmozási kiadásokra tervezett összegek működési kiadásra nem csoportosíthatók át.
 
4.) Működési bevételek tervezésénél törekedni kell a saját bevétel növelésére, s javítani kell a városi bevételek beszedésének hatékonyságát.
 
5a.) A 2008. évi költségvetési koncepció a helyi adóbevételeknél az iparűzési adó 1,8 %-ról 1,9 %-ra történő emelésével számol.
A Képviselő-testület a decemberi ülésén a helyi adókról szóló rendeletének felülvizsgálatakor az iparűzési adó mértékét  1,95 %-ra emeli.
 
5b.) A 119/2007.(IV.26)sz. Öh. a telekadó felülvizsgálatáról rendelkezik.
A Képviselő-testület a decemberi ülésén a helyi adókról szóló rendeletének a telekadóra vonatkozó kedvezményeit  nem módosítja, azaz marad a közműhiány miatt ( műszakilag nem megoldható)be nem építhető telkek 20-75 %-os kedvezménye( lásd rendelet)
 
5c.) A 2008. évi költségvetési koncepció  átlagosan 10 %-os strandjegyár növekedéssel tervezett.
 
5d.) A 2008. évi költségvetési koncepció
-         a strandi bérlemények bérleti díjának 2007. évi inflációval (7,5 %) történő emelésével,
-         az önkormányzat nem strandi bérlemények bérleti díjának 2007. évi inflációval (7,5 %) történő emelésével,
-         az önkormányzat Balatonalmádi Rákóczi u. 43. sz. alatti ingatlanon lévő (Balatonalmádi Városgondnokság Intézménye) bérlemények bérleti díjának 2007. évi inflációval (7,5 %) történő emelésével,
-         az önkormányzat közterület használati díjának 2007. évi inflációval (7,5 %) történő emelésével tervezett.
 
 
6.) Az egyéb személyi jellegű juttatások tekintetében a 2007. évi gyakorlat alapján
 
közalkalmazottaknál: közoktatási pótlék jelenlegi mértéken, étkezési hozzájárulás a 2008. évi SZJA törvény szerinti adómentes rész, kötelező étkezők étkezési hozzájárulása
köztisztviselőknél: referensek díjazása, további szakképesítés, étkezési hozzájárulás a 2008. évi SZJA törvény szerinti adómentes rész
 
a részben önállóan gazdálkodó intézmények és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében tervezendő.
 
7.) A Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján a feladatkörön belüli szakosodást elősegítő további szakképesítési elismeréseként a képzettségi pótlék a 2007. évi szinten biztosítandó.
- azt a felsőfokú végzettségű köztisztviselőt, aki további szakképesítéssel rendelkezik, az alapilletmény (36.800 Ft) 50 %-os,
- a középfokú végzettséggel rendelkező és további felsőfokú szakképesítést szerzett köztisztviselőt 40 %-os pótlék illeti meg.
 
8.) Az egyéb személyi jellegű juttatások közül a közalkalmazottak és köztisztviselők tekintetében az adható juttatások a 2007. évi mértéknek megfelelően 45 e/Ft/fő összeggel
elkülönítetten a működési céltartalékok között tervezendő.
 
9.) Minden intézménynél, ill. gazdálkodó szervezetnél törekedni kell a takarékos gazdálkodásra, különösen nagy gondot kell fordítani a legnagyobb összeget kitevő személyi jellegű kiadások tervezésére és a költségvetések szakmai és pénzügyi felülvizsgálatára.
 
10.) Az önkormányzat 2008. évi költségvetésében a dologi kiadások előirányzatai
 
-         a közüzemi díjfizetési kötelezettséget teljesítő intézményeknél, a Polgármesteri
       Hivatalnál, szakfeladatoknál, valamint az utak és hidak és a vízkárelhárítás 
       szakfeladatoknál:     7,5 %-kal nőnek,
-         a közüzemi díjat nem fizető intézménynél, szakfeladatoknál: 3,75 %-kal nőnek,
               (a 2008. évi koncepció táblázata ezzel számolt)
 
de az élelmezési kiadásoknál mindkét esetben a tényleges árváltozás hatásával kell számolni.
 
11.) A 2008. évi költségvetésben szereplő speciális támogatások előirányzatai (pénzbeni ellátások,)
 
  3,75 %-kal emelkednek, (a 2008. évi koncepció táblázata ezzel számolt)
 
12.) A 2007. évi pénzmaradvány felosztásakor – lehetőség szerint –általános tartalékot kell képezni.
 
13.) A társadalmi szervezetek és egyéb szervezetek támogatása a mellékelt 3.b.) táblázat szinten tervezendő, melyből a
 
Turisztikai Egyesület 2008. évi támogatása:
   2.000 e/Ft azzal, hogy a 2007. évi támogatás felhasználásáról szóló beszámoló
   ismeretében dönt a 2008. évi támogatás felhasználásának szabályairól.
 
14.) Balatonalmádi Város Önkormányzata 2008. évben a Balatonalmádi Német Kisebbségi Önkormányzatot 50 e/Ft-tal támogatja.
 
15.) Idegenforgalmi alapot a 2008. évi költségvetésben - költségvetési lehetőségünket -figyelembe véve nem tervez az önkormányzat, azzal, hogy az Idegenforgalmi Alap bevételét képező összeget a felhalmozási célú pályázati önrészként kell tervezni.
 
16.) A 2008. évi költségvetés összeállításakor 150.000 e/Ft összegű hitelfelvételnél (hiány) magasabb összeg nem tervezhető.
 
17.) A 2008. évi költségvetés készítése során feltárt többletbevételeket (működési bevételek, normatív támogatások és állami hozzájárulásokban bekövetkezett növekedések) elsősorban a hiány pótlására kell fordítani.
 
18.) Az intézmények által beadott beszerzési, karbantartási, felújítási igényeket a költségvetés készítése során lehetőségek szerint a szakemberek (hivatali) és az intézményvezetők bevonásával pontosítani kell.
 
19.) A 2008. évi költségvetés tervezésénél figyelembe kell venni a Képviselő-testület által elfogadott 2006-2010. évekre vonatkozó munka- és gazdasági programban szereplő fejlesztési prioritásokat.
 
20.) A szociális intézményfenntartói társulás megállapodásának felülvizsgálatát kezdeményezni kell úgy, hogy az önkormányzat ne kerüljön hátrányos helyzetbe.
 
21.) A strandi idénybérletek vásárlásához üdülési csekket nem lehet felhasználni.
 
22.) A Koncepció 3/A. mellékletében szereplő – a Kelet-Balaton Sakkegyesület XXI. Alpok-Duna-Adria Sakkverseny rendezvényét 500 eFt-tal támogatja.
 
23.) A Koncepció 3/A. mellékletében szereplő – Balaton Volán Zrt. forgalmi iroda működtetésére 400 eFt támogatást nem biztosít.
 
24.) A játszóterek felújítására a koncepcióban tervezett – 21.634 eFt - összeget biztosítja.
 
25.) A 2008. évi költségvetésben szereplő felhalmozási célú pályázati önrészből megmaradó összeg kizárólag hiánypótlásra fordítható.
 

Megjegyzés:
Jelentve: 53/2008. (II.28.) Öh.
« Vissza
Vissza a főmenübe