283/2010. (XI. 25.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Az „Almádiért” Közalapítvány ellenőrző testületi tagjának megválasztása és alapító okiratának módosítása
1.) Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az „Almádiért” Közalapítvány Ellenőrző Testületi tagjának – Suha Zoltán lemondása következtében megüresedett helyre Szakál Balázs Balatonalmádi, Vörösmarty u. 6. szám alatti lakost megválasztja, az Alapító Okiratot az előterjesztés melléklete szerint módosítja.
2.) Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Almádiért” Közalapítvány alapító okiratának 5.) pontját az alábbi bekezdéssel egészíti ki:
„A közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente a vagyona 5%-ának mértékéig, de legfeljebb összesen egymillió forint (közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújthat az alapító okiratban foglalt célokra.”
A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az alapító okirat módosításának nyilvántartásba vételéért járjon el a Veszprém Megyei Bíróságnál.