321/2010. (XII. 16.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Javaslat Balatonalmádi Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciójára

 

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi költségvetésének koncepcióját a következőkben határozza meg:
 
1.        Elsődleges az intézmények és a Polgármesteri Hivatal működőképességének biztosítása, a korábban felvett hitelek törlesztő-részleteinek és kamatainak fizetése, az elnyert pályázatokkal megvalósítandó fejlesztések befejezése, felhalmozási célú pályázatok önrészének biztosítása és az egyéb kötelezettségek teljesítése.
 
2.         A költségvetési terv összeállításánál alapvető szempont a pénzügyi egyensúly megteremtése. A költségvetést a ténylegesen szükséges összegek alapján kell elkészíteni. A tervezés során feltárt bevételi többleteket, illetve kiadási megtakarításokat a hiány csökkentésére kell fordítani.
 
3.         A Polgármesteri Hivatal és az intézmények a 2011. évi költségvetésüket a következők figyelembe vételével tervezhetik:
 
3.1.      Az intézmények és a hivatal működési bevételeiket a 2010. évi eredeti előirányzatból kiindulva legalább az előző évi infláció mértékével (előrejelzés szerint 4,7 %) kötelesek növelni, ez alól kivételt képez a feladat csökkenés miatti bevétel kiesés.
Az önkormányzati strandok belépőjegyeit legalább 10 %-os árváltozással kell tervezni. (a koncepció 10 %-os árváltozással számolt)
A helyi adók (idegenforgalmi adó kivételével) tekintetében a 2010. évi mértéknek megfelelően kell tervezni.
Az idegenforgalmi adó mértéke 400 Ft/vendégéjszaka mértékről 420 Ft/vendégéjszaka mértékre emelkedik.
 
3.2.      Az intézmények jogszabályban meghatározott köre a személyi juttatások előirányzatában a keresetbe tartozó juttatások bázis évi előirányzatának 2 %-át költségvetésükben tervezik.
 
3.3.      Az intézmények a pótlékokat a költségvetési törvényben meghatározott pótlékalap figyelembe vételével, a jelenlegi mértéknek megfelelően tervezik.
                         
3.4.      A melegétkeztetésre jogosító étkezési utalvány összegét 12 e/Ft/fő/hó -val tervezik az intézmények a munkavállalók részére (a közfoglalkoztatásban résztvevő és a szezonális jelleggel foglalkoztatott munkavállalók kivételével).
            A Polgármesteri Hivatal a 2011. évre meghatározásra kerülő cafetéria kerettel tervez a 2011. évi költségvetésben.
 
3.5.      Az intézmények és a hivatal a dologi kiadási előirányzatukat az élelmezési kiadások kivételével
-         a 2010. évi eredeti előirányzattal megegyező nagysággal tervezik,
-         a feladat növekedés hatásának - Györgyi Dénes Iskola, Szociális Alapszolgáltatási Központ, Balatonalmádi Városgondnokság és a Wesselényi strand esetében a koncepcióban jelzett összegek - korrigálásával,
-         bevétel növekedés után fizetendő többlet ÁFA kiadás korrigálásával tervezik.
 
Az élelmezési kiadásoknál a tényleges árváltozás hatásával kell számolni.
                  
3. 6.     A társadalom- és szociálpolitikai juttatások (segélyek) összege a 2010. évi szinthez képest 3.200 e/Ft-tal növelt összeggel tervezendő 2011. évben.
 
4.            A Szociális Alapszolgáltatási Központ 2011. évi engedélyezett létszámát - jogszabályi előírások teljesítése miatt – 40,5 fő-ben (2010. évi engedélyezett 37 fő) állapítja meg 2011. december 31-ig , melyből Balatonalmádi településre vonatkozó engedélyezett létszám 18,1 fő.
 
5.       A Balatonalmádi Városgondnokság engedélyezett létszámát 59,5 fő-ben állapítja meg, melyből a közfoglalkoztatásban résztvevők engedélyezett száma 30 fő (2010. évben közcélú foglalkoztatott 30 fő) 2011. december 31-ig.
 
6.             A társadalmi szervezetek és egyéb szervezetek támogatása a mellékelt 3.1. számú melléklet szerint tervezendő.   
          Ezzel egyidejűleg a Turisztikai Egyesülettel a TDM pályázat önrészét egyeztetni, pontosítani kell.
 
7.             Idegenforgalmi Alapot a 2011. évi költségvetésben - költségvetési lehetőségeinket
figyelembe véve -  nem tervez az önkormányzat, azzal, hogy az Idegenforgalmi Alap
bevételét képező összeget a felhalmozási célú pályázati önrészként kell tervezni.
 
8.             A 2011. évi költségvetés felhalmozási célú kiadásainak tervezésénél a 4. számú mellékletben szerepeltetett feladatokat kell figyelembe venni.
 
9.                  A 2011. évi költségvetés eredeti előirányzatai között az önkormányzat tervezi a 2010. évi felhalmozási célú kiadások fel nem használt előirányzatait, melyek fedezetét a 2010. évi pénzmaradvány igénybevétele képezi.
 
10.       A 2011. évi költségvetés összeállításakor max. 120.000 e/Ft hitel (hiány) tervezhető.
 
11.       A Környezetvédelmi Alap terhére történő zöldhulladék gyűjtés, elszállítás 2011.         évi kiadásait a 2011. évi költségvetésben tervezni kell.
 

 

« Vissza
Vissza a főmenübe