174/2012. (VIII. 9.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Javaslat a KDOP-2.1.1/D-12 „A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című pályázat benyújtására

 

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése Balatonalmádiban” címmel pályázatot nyújt be a KDOP-2.1.1/D-12 kódszámú „A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című pályázati felhívásra az alábbi tevékenységek támogatására:
 
Ø     A Balaton törvény előírásai alapján elkészült vízpart-rehabilitációs tanulmányterv hatálya alá tartozó közterületek turisztikai célú fejlesztése, sétányok kialakítása, fejlesztése részeként a Balatonalmádi Szent István sétány felújítása a Sóhajok hídjától a Sportpálya Ny-i végéig.
Ø     Turisztikai célú kerékpárforgalmi létesítmények kialakítása és fejlesztése részeként a Veszprém-Szentkirályszabadja-Balatonalmádi kerékpárút folytatása a Budai Nagy Antal utcáig, részben önálló kerékpárútként, részben a Töltés utca felújításával kijelölt kerékpáros útvonalként.
Ø     A kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztéséhez kapcsolódó kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása és fejlesztéseként kerékpáros információs pont kialakítása.
 
A pályázat megvalósítási helyszíneinek pontos címe és helyrajzi számai:
 
 
Település neve
Irányítószám
Utca neve
Helyrajzi szám
PARTI SÉTÁNY
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány
2286
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány
2297
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány ( parkoló part-menti része)
2299
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány (parkoló melletti közút)
2301
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány (árok, híd)
1640
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány (árok melletti rész)
2285/1
Balatonalmádi
8220
Szent László sétány
2303/1
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány (pelenkázó és környezete)
2296/1
KERÉKPÁRÚT
Balatonalmádi
8220
Töltés utca
020
Balatonalmádi
8220
Töltés utca
4509/11
Balatonalmádi
8220
Töltés utca
4294
Balatonalmádi
8220
Óvári messzelátó
4489
Balatonalmádi
8220
Óvári messzelátó
4488/1
Balatonalmádi
8220
Óvári messzelátó
4487/2
Balatonalmádi
8220
Óvári messzelátó
4370
KERÉKPÁROS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK HELYSZÍNEI
Balatonalmádi
8220
Lóczy tér 2.
1597
 
1. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázat vonatkozásában jelölje ki a projektmenedzsment tagjait.
 
2. A Képviselő-testület a pályázat megvalósítási és kötelező fenntartási időszaka alatt az éves átlagos statisztikai létszám alapján 5,6 db teljes munkaidős foglalkoztatásnak megfelelő új munkahely létrehozását vállalja. E vállalását a fejlesztéssel megvalósult létesítményeket üzemeltető Balatonalmádi Városgondnokság útján teljesíti.
A Képviselő-testület vállalja, hogy a projekt megvalósítási és a kötelező fenntartási időszak alatt az 5,6 teljes munkahely személyi juttatásait, munkáltatót terhelő kiadásokat, illetve a foglalkoztatás dologi kiadásait az önkormányzat éves költségvetésében – költséghatékony módon – tervezi.
 
3. A Képviselő-testület felkéri az ADITUS Zrt-t, hogy a pályázat előkészítését és megírását végezze el az Önkormányzat és az ADITUS Zrt. közt fennálló keret-megállapodás alapján.
 
4. A Képviselő-testület a pályázati projekt költségvetését az alábbiak szerint állapítja meg:
 
Pályázó
Összes költség
(MFt)
Összes elszámolható költség
(MFt)
Saját forrás (0%)
(MFt)
Igényelt támogatás összege (100%)
(MFt)
Önkormányzat
298
298
0
298
Összesen:
298
298
0
298
 
Saját forrás hiányában, pályázati önrészt a költségvetésben nem kell elkülöníteni.
 
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt a fentiek figyelembevételével állítsa össze.
 
5. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázatokat 2012. augusztus 31-ig nyújtsa be, valamint, hogy az ehhez szükséges jognyilatkozatokat tegye meg, adja ki.

 

« Vissza
Vissza a főmenübe