287/2012. (XI. 29.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Önerős útépítések
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetésben meghatározott önerős útépítési beruházások és felújítások fejezet alatti pénzügyi fedezet terhére, az érdekeltek legalább 20 %-os költségviselése mellett az alábbi prioritás figyelembe vételével folytatja az útépítési együttműködésben (önerős útépítés) megvalósuló útépítéseket:
Egry J. u.
Hóvirág u. (Csillag tér - Galagonya u.)
Ibolya utca
Jedlik Á. u.
Kürt u.
Lomb u.
Rezeda u.
Sólyom u.
Tóth Árpád u. (Gárdonyi és Vízmeder u. között)
Vízmeder – Mátyás király u.
Vak Bottyán u.
Amennyiben az útépítési együttműködés valamely utcánál az érdekeltek költségvállalásának hiányában vagy egyéb előre nem látható műszaki ok miatt nem valósul meg, úgy azt a soron következő utcánál kell megkísérelni.
A pénzügyi forrás hiányában kimaradó utcákat a 2014. évi költségvetési koncepció összeállítása során előnyben kell részesíteni.
Ugyancsak a 2014. évi költségvetési koncepció összeállításánál kell figyelembe venni a már benyújtott, de a 2013. évi pénzügyi forrás hiányában, a fenti rangsorban nem szereplő igényeket.
Betűrendben:
Akácfa utca
Ezerjó utca
Káplár u. Dózsa György felé
Kert utca
Komjáth köz
Kövesalja u.
Kőbánya u.(Árnyas – Akácfa u.)
Margaréta u.
Napraforgó köz
Pacsirta u.
Rege utca
Szorosi u.
Vadász u.
Felhatalmazza a Polgármestert az útépítési együttműködési megállapodások és a beruházás lebonyolításához szükséges okiratok aláírására.