90/2000. (VI. 1.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: A Vörösberényi Általános Iskola igazgatói pályázatának kiírása
“Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő Testülete a Vörösberényi Általános Iskola igazgatói állásának betöltésére nyilvános pályázatot hirdet.
A beosztás betöltésének feltétele:
- a pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai szakképesítés
- az intézmény tevékenységének megfelelő, legalább 5 éves pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó szakmai életrajzát
- az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai és vezetői programot, illetve (szakmai helyzetelemzésen alapuló) fejlesztési elképzeléseket.
A pályázathoz csatolni kell:
- az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolatát
- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt.
A 3/1997.(I.15.) Korm.rendelet 2. §. értelmében a magasabb vezetői beosztás ellátására való megbízás a munkáltató döntésétől függően – előreláthatóan – a pályázat megjelenésétől számított 90. naptól kezdődően, határozott időre, 5 évre szól.
Bérezés a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint történik.
A pályázatokat Balatonalmádi Város Polgármesterének (8220. Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1.) – a pályázati felhívásnak az Oktatási Közlönyben való megjelenést követő 30 napon belül – kell benyújtani.
Az érintetteket a pályázatok elbírálásának eredményéről – a Képviselő Testület döntésétől számított 5 napon belül – tájékoztatjuk.
A Képviselő Testület a pályázati eljárás lefolytatásával a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjét bízza meg.
A Képviselő Testület felkéri az Önkormányzat Humánpolitikai Bizottságát, hogy a kiírt feltételeknek megfelelő pályázatokat – a véleményezésre jogosultak (az intézmény alkalmazotti közössége, iskolaszék, szakszervezet munkahelyi szerve) álláspontjának figyelembevételével kialakított – javaslatával ellátva a Képviselő Testület elé terjessze be.