302/2013. (VII. 23.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Céltartalékból felszabadítás (Műszaki Ügyosztály) – energetikai (KMOP-3.3.3-13 pályázatok) megvalósításához

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1.) jóváhagyja, hogy Budaörs Város Önkormányzata, a KMOP-3.3.3. – Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése című – pályázaton az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI, az 1. sz. Általános iskola, valamint a Városháza épületének fejlesztésével vesz részt,
 
2.) felkéri 1.800,-eFt +ÁFA összeg biztosításával a Budaörsi Városfejlesztő Kft-t a az 1. sz. Általános iskola, valamint a Városháza épületét illetően a pályázatok megírásával, előkészítésével, teljeskörű lebonyolításával kapcsolatos feladatok végrehajtására. A feladatok különösen: a rendelkezésére bocsátott korábbi, energetikai pályázati dokumentációk aktualizálása, RMT (Megvalósíthatósági Tanulmány) készítése, pályázatírás és benyújtás illetve a pályázati nyertesség esetén, a fenntartási időszak lezártáig tartó teljeskörű projektmanageri feladatok,
 
3.) az energetikai tárgyú feladatok teljesítéséhez forrást biztosít az alábbiak szerint:
FORRÁS ELŐIRÁNYZAT SOR - összeg
CÉL ELŐIRÁNYZAT SOR – összeg
Budaörs Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 11/2013. (III.11.) számú önkormányzati rendelet 4. számú melléklet, II. Felhalmozási költségvetés kiadásai, 4. céltartalék
előirányzat 27. KEOP2012-5.5.0/A Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása - 55.159eFteFt
Budaörs Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 11/2013. (III.11.) számú önkormányzati rendelet 5. melléklet 1.2.1 Magasépítés-intézményi beruházások új sor: KMOP-3.3.3-13 Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése - 55.159eFteFt
4.) Budaörs Város Önkormányzat Képviselő – testülete felkéri a polgármestert, hogy az előirányzat átvezetéséről a következő költségvetési rendelet módosítása során intézkedjen.
 
Határidő: azonnal
Felelős: Polgármester
Végrehajtást végzi: Pénzügyi Iroda (rendeletmódosítás), Polgármesteri Kabinet Műszaki Ügyosztály

« Vissza
Vissza a főmenübe