116/2017. (VII. 26.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Az Érdi és a Ceglédi Tankerületi Központok, mint vagyonkezelők által benyújtott selejtezési, karbantartási, felújítási és pótlási tervek jóváhagyása

I.

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt az Érdi Tankerületi Központ ügyében, hogy

 

1.) Budaörs Város Önkormányzata, mint tulajdonos megállapítja, hogy az Érdi Tankerületi Központ a Vagyonkezelési Szerződés 19. c. pontban előírt és vállalt 2017. évre vonatkozó „selejtezési, karbantartási, felújítási és pótlási terv” megküldését a szerződésben vállalt határidőig (2017. március 01) nem teljesítette.

2.) Budaörs Város Önkormányzata, mint tulajdonos nem fogadja el a 2017. június 30-án kelt az Érdi Tankerületi Központ által a vagyonkezelésbe vett intézmények vonatkozásában készített és megküldött a Vagyonkezelési Szerződés 19. c. pontban előírt és vállalt 2017. évre vonatkozó „selejtezési, karbantartási, felújítási és pótlási tervet”. A dokumentum  a szerződésben vállalt kötelezettségnek sem  tartalmában, sem mértékében nem felel meg és nem tartalmazza a vagyonkezelésbe vett vagyon értékcsökkenésének felhasználását,   ezért nem  szerződésszerű.  A Vagyonkezelő által felsorolt munkálatok szükségesek, de a megkapott dokumentum nem tartalmazza a műszaki tartalom meghatározását és a becsült költségeket.

3.) Budaörs Város Önkormányzata, mint tulajdonos felszólítja az Érdi Tankerületi Központot, hogy a Budaörs Város Önkormányzatával 2016. december 15-én kelt Vagyonkezelési Szerződés kapcsán vagyonkezelésbe vett iskolaépületek és eszközök kapcsán a szerződésben vállalt karbantartási, pótlási és felújítási kötelezettségeinek tegyen eleget, az intézmények zavartalan, rendeltetésszerű működése érdekében a munkálatokat haladéktalanul kezdje meg.

4.) Budaörs Város Önkormányzata a 82/2017. (V.24.) ÖKT. sz. határozat I./4. pontban megjelölt – a polgármester számára meghatározott - határidőt  2017. augusztus 31.-re módosítja.

  

II.

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt a Ceglédi Tankerületi Központ Ügyében, hogy

Budaörs Város Önkormányzata, mint tulajdonos a Ceglédi Tankerületi Központ által 2017. június 1-én kelt, a Vagyonkezelési Szerződés 19. c. pontban előírt és vállalt 2017. évre vonatkozó „selejtezési, karbantartási, felújítási és pótlási tervet” jóváhagyja.

« Vissza
Vissza a főmenübe