I. A 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti veszélyhelyzet idejére biztosított polgármesteri jogkörömben eljárva, a tanulmányi ösztöndíjakról szóló 32/2007. (IX. 24.) önkormányzati rendelet 8. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a közoktatási intézményben tanuló diákok számára ösztöndíjpályázatot írok ki a 2020/2021. tanévre vonatkozóan, az előterjesztés mellékletét képező tartalommal.
II. Ez a határozat 2020. június 18. napján 12.00 órakor lép hatályba.
Határidő: Azonnal
Felelős: Polgármester
A végrehajtást végzi: Szociális és Egészségügyi Iroda
Budaörs, 2020. június 17.
Budaörs Város Polgármestere
a 2020/2021. tanévre vonatkozóan kiírja a
Közoktatási intézményben tanulók ösztöndíjpályázatát
A pályázatra az
- az önkormányzat területén bejelentett lakóhellyel rendelkező,
- hátrányos szociális helyzetű
tanuló jelentkezhet, aki az általános iskola 7-8 évfolyama, szakiskola, gimnázium, illetve szakközépiskola nappali képzésében folytat tanulmányokat, és az előző tanév folyamán
- tanulmányi átlaga általános iskolai tanulók, a gimnáziumban tanulók, valamint az érettségit adó képzésben részt vevő tanulók esetében 4,60-5,00 között, szakképzésben résztvevő tanulók esetében 4,20-5,00 között volt;
- országos vagy nemzetközi tanulmányi, szaktantárgyi versenyen 1-10 helyezést ért el.
További információ fellelhető és a szükséges dokumentumok letölthetők a www.budaors.hu honlapról vagy átvehetők személyesen a Polgármesteri Hivatalban.
A pályázat benyújtható 2020. szeptember 01. és 2020. szeptember 30. napja között.
A pályázatot a Polgármesteri Hivatal (2040 Budaörs, Szabadság út 134.) Szociális és Egészségügyi Irodáján, I. em. 105. szobában, a pályázati adatlapon szereplő kötelező mellékletekkel együtt egy példányban kell benyújtani.
További információ kérhető a (23) 447 887 telefonszámon.
Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni.
A pályázat alapján elnyerhető ösztöndíj havi összege megegyezik a mindenkori minimálbér legkisebb összegének 10%-ával (2020-ban 16100 Ft), megállapítása a tanév szorgalmi időszakára 10 hónapra, utalása folyószámlaszámra történik.
A pályázat kötelező mellékletei:
- tanulmányi jogviszony igazolása,
- a tanulmányi eredményt igazoló okirat másolata (2020. júniusi dátumú bizonyítvány),
- a kiemelkedő tanulmányi, művészeti, tudományos és sporttevékenységet tanúsító iratok másolata,
- az osztályfőnök támogató javaslata
- a szülő(k) munkáltató által a kérelem benyújtását megelőző havi (2020. 08. havi) nettó jövedelemigazolása (családi pótlék, gyermektartásdíj, árvaellátás, nyugdíj, stb.), jövedelemmel nem rendelkezők esetében a Pest Megyei Kormányhivatal Budakeszi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya (Munkaügyi Kirendeltség) igazolása (álláskeresési járadék), alkalmi munkából élők esetén: nyilatkozat a jövedelemről, vállalkozók esetén: a lezárt adóévről NAV igazolás és nyilatkozat a 2020. év 01-08. havi nettó jövedelemről havi bontásban;
- különélő szülők esetén a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági vagy gyámhatósági döntés;
- 16. életévet betöltött testvér esetén 30 napnál nem régebbi iskolalátogatási igazolás.
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együttesen érvényes.
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2020. október 31-ig bírálja el a beérkezett pályázatokat:
- a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja;
- az ösztöndíj elbírálása tanulmányi eredmény, valamint szociális rászorultság alapján történik,
- pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 210%-át (jelenleg: 59850 Ft), gyermekét egyedül nevelő szülő esetén a 230%-át (jelenleg: 65550 Ft).
A döntésről a Szociális és Egészségügyi Bizottság 8 munkanapon belül, írásban értesíti a pályázókat.
Az ösztöndíjban részesülő tanuló köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról legkésőbb 15 napon belül írásban értesíteni a Polgármesteri Hivatalt.
A közoktatási intézményben tanulók ösztöndíjpályázatának jogszabályi hátteréül a Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének a tanulmányi ösztöndíjakról szóló 32/2007. (IX. 24.) önkormányzati rendelete szolgál.