7. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
Az Ügyrendi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság
2018. május 29-i ülésére

Tárgy:   Arany János utcai járda felújítása
Készítette:   Pardi László
Előterjesztő:   Petneházi Bálintné polgármester

 Tisztelt Képviselő-testület!
 
A 2018. évi költségvetés tárgyalásakor a Képviselő-testület döntött arról, hogy járdafelújításra 5 millió forintot különít el, mely alapján Polgármester Asszony kezdeményezésére felmérésre került az Arany János utcai járda teljes felújítása.

Az utca teljes hossza 360,5 m, melyből 304 m-en 40*40 cm-es előregyártott lapokból álló járda található.
A meglévő járda állapota több helyen erősen leromlott, mely annak is köszönhető, hogy a járdalapok eltávolodtak egymástól, valamint a kapubejárókat keresztező szakaszok már összetörtek.

A városüzemeltetési osztály elkészítette a járdafelújítás műszaki tartalmát, mely a meglévő járda bontásából, új ágyazat készítésből és új 10 cm vastag (kapubejárókban 15 cm vastag) és 80 cm széles beton járdaépítésbő tevődik össze.
A felmérések alapján ajánlatokat kértünk be a kivitelezési munkálatok megvalósítására három gazdasági társaságtól.
Ajánlattételre felkért társaságok a következők:
·         Zöldpark Gyomaendrőd Nonprofit Kft.
·         Bereczki és Társa Bt.
·         Csabatechnika Kft.

Az ajánlatoknak 2018. május 28-án 16:00 óráig kell beérkezniük, így azok a Képviselő-testületi ülésen kerülnek ismertetésre.

Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására.

Döntési javaslat

"Beruházás támogatása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: beruházás
Az Ügyrendi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Csárdaszállás Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete az Arany János utcai járda felújítását támogatja. A beruházás megvalósítására …..Kft.  által tett bruttó ….. Ft összegű ajánlatot elfogadja. A megvalósításhoz szükséges ….. Ft összeget a Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II. 19.) Önkormányzati rendelet 7. melléklete 3. sorában járda felújításra elkülönített 5 millió forint terhére biztosítja és felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés és egyéb jognyilatkozatok aláírására.  

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe