134/2012. (III. 27.) önkormányzati határozat
Tárgy: óvodai ellátással kapcsolatos szülői kérelem elbírálására
134/2012. (III. 27.) számú önkormányzati határozat
óvodai ellátással kapcsolatos szülői kérelem elbírálására
1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete – Kovács Anna és Béres Eszter szülők kérelme alapján – megvizsgálta az életkor szerint homogén gyermekcsoportok szervezésének lehetőségét, szakmai indokoltságát. Ennek alapján a képviselő-testület úgy dönt, hogy figyelembe véve a vegyes életkorú gyermekcsoportokban folyó óvodai nevelés elfogadottságát és szakmai indokoltságát, a szülői igények szerény mértékét, ebből eredően egy esetleges homogén óvodai csoport működtetésének költségességét, valamint az idén várható fenntartóváltást: a 2012/13-as nevelési évben a fenntartásában működő Városi Óvodai Intézményben nem támogatja homogén gyermekcsoportok szervezését, illetve bevezetését.
2.) A képviselő-testület megköszöni mind a kezdeményező szülők, mind pedig a véleményt mondó szülők, szervezetek aktív közreműködését a homogén és vegyes óvodai csoportokról kialakult párbeszédben, melynek során összességében igen pozitívan értékelték a Városi Óvodai Intézményben folyó nevelést. A képviselő-testület kifejezi azon reményét, hogy ennek értékeiről minden szülő és óvodás kisgyermeke megbizonyosodik.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2012. április 3.
Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Kovács Anna és Béres Eszter szülők
3. Gönczi Károly bizottsági elnök
4. Városi Óvodai Intézmény
5. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya