255/2012. (V. 29.) önkormányzati határozat
Tárgy: közoktatási intézmények szerepbővítéséről szóló pályázat benyújtásának támogatására
255/2012. (V. 29.) számú önkormányzati határozat
közoktatási intézmények szerepbővítéséről szóló pályázat benyújtásának támogatására
1.) Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenntartásában működő Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tevékenységének támogatására pályázatot nyújt be a TÁMOP-3.2.1.A-11/2 kódszámú, „Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése)” című pályázati felhívásra.
2.) A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a pályázat 100%-os finanszírozású, 5-30 millió Ft összeg nyerhető el, és az elnyert támogatásnak maximum 25%-a kérhető előlegként.
3.) A Képviselő-testület a pályázatok elkészítésével és benyújtásával a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatóját bízza meg. A pályázat akkor nyújtható be, ha az fenntartóváltás esetén is megvalósítható.
Felelős: Szabó Tamás igazgató
Határidő: 2012. június 1.
4.) Amennyiben – sikeres pályázat esetén – várhatóan már a Kisújszállási Református Egyházközség lesz a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium fenntartója, az önkormányzat egyeztet az intézmény új fenntartójával a pályázat megvalósításáról.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: sikeres pályázat esetén az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8. nap
Erről értesül:
- Kecze István polgármester
- Gönczi Károly bizottsági elnök
- Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
- Kisújszállási Református Egyházközség
- Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
- Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -üzemeltetési Osztálya
- Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya