372/2012. (VIII. 28.) önkormányzati határozat
Tárgy: a 2012/13-as tanévkezdéshez kapcsolódó döntések meghozataláról

372/2012. (VIII. 28.) számú önkormányzati határozat
a 2012/13-as tanévkezdéshez kapcsolódó döntések meghozataláról
 
1.) Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012/2013. tanévben indítható gyermek- és tanulócsoportok, valamint a pedagógus és nem pedagógus álláshelyek számának meghatározásáról szóló 251/2012. (V. 29.) számú önkormányzati határozat 5.) pontja alapján áttekintette a 2012/13-as tanév mutatószámait. Ennek alapján a nevezett határozat 1. pontját a következőképpen módosítja: 
-        A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium esetében az engedélyezett „5 szakmai csoport, 3 kollégiumi csoport” megnevezés helyébe „4 szakmai csoport, 2 kollégiumi csoport” szövegrész kerül.
-        Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában a tervezett 13 osztály 14 osztályra módosul.
A fentiek alapján az „Összesen” sorban a 65+1 osztály 66+1 osztályra, a 4 kollégiumi csoport 3 kollégiumi csoportra, a 28 szakmai csoport pedig 27-re módosul.
Felelősök:       Szabó Tamás és Toldi Attila igazgatók
Határidő:       2012. augusztus 30.
 
2.) Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 3. számú melléklete II. részének
-        7. pontja alapján engedélyezi, hogy a fenntartásában lévő közoktatási intézmények a 2012/13-as tanévben az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi csoportra megállapított maximális létszámot legfeljebb húsz százalékkal átlépjék, továbbá
-        8. pontja alapján engedélyezi, hogy a közoktatási törvény 3. számú melléklete I. részben meghatározott maximális létszámot, illetve a II. rész 7. pontjában meghatározottak szerint számított maximális létszámot további tíz százalékkal túllépjék, ha az oktatásszervezési okok miatt indokolt, továbbá ha az intézkedéssel az óvodaszék, iskolaszék, az óvodai, iskolai, szülői szervezet/közösség és a diákönkormányzat egyetért. Ezen egyetértések beszerzése a 251/2012. (V. 29.) számú önkormányzati határozat 3. pontja szerint az intézményvezetők feladata.
Felelős:           Kecze István polgármester és a közoktatási intézmények vezetői
Határidő:       2012. augusztus 30.
 
Erről értesül:
  1. Kecze István polgármester
  2. Gönczi Károly bizottsági elnök
  3. Városi Óvodai Intézmény
  4. Arany János Általános Iskola
  5. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
  6. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás
  7. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
  8. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
  9. Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy
  10. Kisújszállási Református Egyházközség
  11. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
  12. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya

« Vissza
Vissza a főmenübe