12/2015. (I. 29.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: az önkormányzat 2015. évi rendezvény- és kiadványtervéről
Kisújszállás Város Önkormányzata a 2015. évre szóló rendezvény- és kiadványtervét az alábbiak szerint fogadja el.
 
1.) A képviselő-testület a tervezett önkormányzati rendezvények körét és költségeit e határozat mellékletének 1., a köznevelési intézmények támogatott rendezvényeinek körét és összegét a 2., az egyéb kiadások körét a 3., a partnertelepülési együttműködéshez kapcsolódó kiadások körét a 4., a díjak, kitüntetések költségeit az 5., a tervezett kiadványok bevételek nélküli költségeit pedig a 6. táblázat szerint fogadja el. A 7. táblázat tájékoztató adatokat tartalmaz. Az önkormányzat az önkormányzati rendezvények megvalósításának irányításával, valamint az ünnepi beszédek előadóinak felkérésével a polgármestert bízza meg.
Végrehajtásért felelős:          Kecze István polgármester
Határidő:                                    folyamatos
 
2.) A Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár kiemelt rendezvényeinek támogatását, valamint a nem bejegyzett civil szervezetek, illetve klubprogramok támogatását az intézmény költségvetésében kell tervezni, ez utóbbit 250.000 Ft-os keretösszeggel.
Végrehajtásért felelős:          Janó Lajos intézményvezető
Határidő:                                    folyamatos
 
3) Az önkormányzati rendezvényeken történő hangosítás biztosításával, valamint az önkormányzati rendezvények szervezésében történő részvétellel, illetve az ezekkel kapcsolatos szervezési és marketingfeladatokkal kapcsolatos együttműködéssel, az eseményekről a TV Kisúj által történő lakossági tájékoztatással az önkormányzat a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtárat bízza meg.
Végrehajtásért felelős:          Janó Lajos intézményvezető
Határidő:                                    folyamatos
 
4.) Az önkormányzat a rendezvényterv alapján a „Városi ünnepségek, testvérvárosi kapcsolatok” keretet (az 1-5. táblázat alapján) 11.260.000 Ft-os összeggel, a „Városi kiadványok” keretet 4.900.000 Ft-os összeggel, a „Városi marketing” keretet 2.100.000 Ft-os összeggel tervezi a 2015. évi költségvetési rendeletében.
Végrehajtásért felelős:          Dr. Varga Zsolt jegyző
Határidő:                                    folyamatos
 
5.) A képviselő-testület az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott pénzeszköz-átadások szabályozásáról szóló 30/2013. (XI. 27.) önkormányzati rendelete alapján a 2015. évi költségvetésében
-        a civil szervezetek rendezvényeinek támogatására 1.000.000 Ft-ot,
-        a helyi, székházzal rendelkező szervezetek üzemeltetési költségeinek támogatására 500.000 Ft-ot,
-        a nyári táborok támogatására 800.000 Ft-ot,
-        a helyi kiadványok támogatására 350.000 Ft-ot tervez.
A pályázati keretösszegeket az önkormányzat a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár költségvetésében tervezi. Azon civil szervezeteket, amelyek a pályázati elbírálás előtt szervezik meg programjaikat, az önkormányzat díjazás, tombolatárgy céljára helyi kiadványokkal támogatja.
Végrehajtásért felelős:          Kecze István polgármester
Határidő:                                   2015. február 28.
 
6.) Az önkormányzat a 2015. évben is részt vesz a Virágos Magyarországért mozgalomban. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a jelentkezési lapok aláírására.
Végrehajtásért felelős:          Kecze István polgármester
Határidő:                                   2015. június 30.
  
Erről értesülnek:
  1. Kecze István polgármester
  2. Tatár Zoltán alpolgármester
  3. Dr. Varga Zsolt jegyző
  4. Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya
  5. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -Üzemeltetési Osztálya
  6. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
  7. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
  8. Valamennyi érintett intézmény, civil szervezet és közreműködő

« Vissza
Vissza a főmenübe