7/2015. (II. 26.) Képviselő-testületi rendelet
Tárgy: a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében, 143. § (4) d) pontjában, és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94/A. § (1a) és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a 2. alcím vonatkozásában az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói jogkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A közterület elnevezésének és elnevezésük megváltoztatásának szabályai
1. § (1) E rendelet alkalmazásában közterületnévi előtag: a közterület megnevezésére szolgáló földrajzi név, mely a közterület megkülönböztetésére szolgál, és a közterület jellegét nem tartalmazza.
(2) Közterületnévi előtag lehet minden olyan elnevezés, ami a jó erkölcsbe nem ütközik, figyelemmel van a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre, személynek, családnak vagy eseménynek emléket állít, vagy hagyományt őriz, a település jellegéhez, jellegzetességéhez kapcsolódik, magyar, vagy egyetemes értékeknek állít emléket.
2. § (1) E rendelet alkalmazásában közterületnévi utótag: a közterület megnevezésére szolgáló földrajzi név, mely a közterület megkülönböztetésére szolgál, és a közterület jellegét határozza meg.
(2) Közterületnévi utótagok lehetnek: dűlő, dűlőút, erdő, fasor, gát, határrész, határút, kert, köz, liget, park, sétaút, sétány, sor, tér, udvar, út, utca, útfél, zug.
Az utcanevet úgy kell megállapítani, hogy az megfeleljen az 1.-2. §-ok rendelkezéseinek és a nyelvhelyességi követelményeknek.
3. § (1) Ha egy közterület a településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagolódik, egységes közterületként megszűnik, az elkülönült résznek, részeknek más nevet kell adni.
(2) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.
(3) Az új elnevezéseknél betűk vagy számjegyek nem helyettesíthetik a közterületek elnevezésének előtagját.
4. § Közterület elnevezésére bárki tehet javaslatot.
5. § (1) Az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.
(2) Kizárólag a családi nevet alkalmazni akkor szabad, ha a névadó személyiség így is, vagy kizárólag így ismert, vagy ha az elnevezés egy családról történik.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérni akkor lehet, ha a személy nem eredeti nevén vált ismertté.
(4) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.
6. § Közterület elnevezéssel emléket állítani olyan személynek lehet,
a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt;
b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó;
c) akinek a település életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Kisújszállás város fejlődéséhez.
7. § (1) Személyről elnevezett közterületen, arra alkalmas helyen és módon a névadó személyiség születési és halálozási évét, tevékenységét ismertető táblán röviden ismertetni lehet.
(2) Az ismertető tábla elkészíttetése és elhelyezése az önkormányzat feladata, melyre másnak engedélyt adhat.
8. § Közterület nevének változtatása esetén a közterület elnevezés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
2. Közterület névtáblák
9. § (1) A közterület nevét a tájékozódást segítő közterület névtáblákon kell feltüntetni. Az elhelyezést a képviselő-testület döntését követő 30 napon belül el kell végezni.
(2) A közterület névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.
10. § (1) A közterület névtáblán fel kell tüntetni a közterületnév elő- és utótagját rövidítés nélkül.
(2) A közterület névtáblán feltüntetett neveknek meg kell egyezniük a központi címregiszterben szereplő írásmóddal.
11. § (1) A közterület névtáblát az utca kezdetén, végén, valamint minden betorkolló utcánál, mindkét oldalon, továbbá az egy oldalról betorkolló utca tengelyében, az átellenes oldalon is fel kell szerelni.
(2) A közterület névtáblát épületen, kerítésen vagy külön tartószerkezeten - jól látható helyen - kell elhelyezni.
(3) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója az utcanévtábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben az utcanévtábla elhelyezésével az ingatlanon kár keletkezik, azt az önkormányzat köteles helyreállítani, vagy megtéríteni.
(4) A közterület névtáblák kihelyezéséről a kihelyezéssel érintett ingatlan tulajdonosát, kezelőjét vagy használóját az önkormányzat előzetesen értesíti.
12. § A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított két évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű, átlós áthúzással kell ellátni. Az új közterület névtáblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni. A régi közterület névtáblát két év múltán az önkormányzat távolítja el.
3. A közösségi együttélés alapvető szabályai betartásának elmulasztása
13. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását elmulasztja, aki a közterület névtáblát
a) szándékosan eltakarja;
b) jogtalanul eltávolítja.
(2) Aki a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását elmulasztja, azzal szemben közigazgatási vagy helyszíni bírság szabható ki.
(3) A közigazgatási bírság felső határa 50 000 Ft, a helyszíni bírság felső határa 10 000 Ft.
(4) A közigazgatási eljárás hatáskörét a képviselő-testület a jegyzőre ruházza.
4. Házszámozás
14. § A sorszámozást az alábbiak szerint kell megállapítani:
a) Az egyes utcákon a házszámok a Széchenyi vagy a Deák Ferenc utcához (a továbbiakban együtt: főutca) közelebb eső ponttól, a főutcán, valamint amennyiben az utca a főutcával párhuzamos, a Szabadság tér felőli végpontjától kezdődnek.
b) Az egyes utcákon a számozás növekedésének irányába nézve baloldalon a páros, jobboldalon a páratlan számokat kell alkalmazni. A számozás baloldalon 2. számmal, jobboldalon 1. számmal kezdődik, és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó belterületi földrészig.
c) Egy oldalon beépített utcánál a számozás rendje az a)-b) pontokban meghatározottak szerint alakul a beépített oldalon.
d) A beépítetlen oldalon addig, amíg a folyamatos számozást nem lehet alkalmazni, az utca megjelölése mellett az ingatlan helyrajzi száma pótolja a házszámot. A számozást akkor kell megkezdeni, ha az a)-c) pontok alkalmazásával, legalább kettő ingatlan folyamatosan számozható. A számozás folytatásakor a beépítetlen területeket nem lehet számozni, azonban a további beépített ingatlanok számozásánál ezeket az ingatlanokat figyelembe kell venni.
e) A terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben, az óramutató járásával ellentétes irányban történik. A számsor a főutcához legközelebb eső betorkolló utca jobb oldalán kezdődik és a baloldalon ér véget.
f) Kialakult sorszámozás után megosztott ingatlanok eredeti sorszáma megszűnik, és az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában a, b, c, d, stb. alátörést kap (pl.: 1/a, 1/b, 1/c stb.) További ingatlanmegosztás esetén az előzőeknek megfelelően további alátörést kap az ingatlan (pl.: 1/aa, 1/ab)
g) Kialakult sorszámozás után egyesített ingatlanok az eredeti sorszámukat megtartják (pl.: 1-3.).
h) A saroktelkek a sorszámokat úgy kapják, ahogy a főutcához közelebb eső oldaluk szerinti utca sorszámozásában szerepelnek.
5. Záró rendelkezések
15. § (1) Ez a rendelet 2015. március 1-jén lép hatályba.
(2) A rendelet hatálybelépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterület elnevezésének rendjéről és a házszámozás szabályairól szóló 16/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet.
16. § (1) Azokban az utcákban, ahol a rendelet hatálybalépését megelőzően a rendeletben szabályozott rendtől eltérő számozás alakult ki, és ez a rendelet hatálybalépésének időpontjában jogos érdeket nem sért, a fennálló sorszámozást változatlanul kell hagyni.
(2) E rendelet hatálybalépése nem érinti a közterületek jelenlegi elnevezését és házszámozást.
Kecze István
|
Dr. Varga Zsolt
|
polgármester
|
jegyző
|
A rendeletet kihirdettem:
Kisújszállás, 2015. február 27.
|
|
Dr. Varga Zsolt
|
|
jegyző
|