75/2018. (III. 29.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet szabályozási koncepciójának elfogadásáról
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet szabályozási koncepciójára benyújtott előterjesztésben megfogalmazottak szerint készüljön el a rendelettervezet a következők figyelembe vételével:
1. Tisztázni szükséges, hogy az államháztartásról szóló törvényben említett jogszabály fogalmába beletartozik-e az önkormányzati rendelet.
2. A Képviselő-testület jelenleg nem tartja szükségesnek ebrendészeti hozzájárulás kivetését, azonban felkéri a jegyzőt, hogy a 2020. évi költségvetési koncepció előkészítése során a tapasztalatok figyelembe vételével tegyen javaslatot annak bevezetésére, vagy szükségtelenségének megállapítására.
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az előkészített rendelettervezetet a testület 2018. áprilisi ülésére nyújtsa be.
Végrehajtásért felelős: Dr. Varga Zsolt jegyző a rendelettervezet előkészítéséért,
Kecze István polgármester a rendelettervezet benyújtásáért
Határidő: 2018. április 26.
Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Dr. Varga Zsolt jegyző
3. Kisújszállási Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya