7/2019. (I. 31.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: az önkormányzat 2019. évi rendezvény- és kiadványtervéről
Kisújszállás Város Önkormányzata a 2019. évi rendezvény- és kiadványtervét az alábbiak szerint fogadja el.
1.) A képviselő-testület a tervezett önkormányzati rendezvények körét és költségeit e határozat mellékletének 1., a köznevelési intézmények támogatott rendezvényeinek körét és összegét a 2., az egyéb kiadások körét a 3., a partnertelepülési együttműködéshez, külföldi kapcsolatokhoz fűződő kiadások körét a 4., a díjak, kitüntetések költségeit az 5., a tervezett kiadványok bevételek nélküli költségeit pedig a 6. táblázat szerint fogadja el. A 7. táblázat tájékoztató adatokat tartalmaz, valamint két kiemelt feladat (fesztiválok és könyvkiadás) tervezett költségét. Az önkormányzat az önkormányzati rendezvények megvalósításának irányításával, valamint az ünnepi beszédek előadóinak felkérésével a polgármestert bízza meg.
Végrehajtásért felelős: Kecze István polgármester
Határidő: folyamatos
2.) A Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár kiemelt rendezvényeinek támogatását, valamint a nem bejegyzett civil szervezetek, illetve kulturális közösségek támogatását az intézmény költségvetésében kell tervezni, ez utóbbit 300.000 Ft-os keretösszeggel.
Végrehajtásért felelős: Janó Lajos intézményvezető
Határidő: folyamatos
3.) Az önkormányzati rendezvények megvalósításában való részvétellel – szervezési és marketingfeladatok, hangosítás, lakossági tájékoztatás a TV Kisúj által – az önkormányzat Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtárat bízza meg.
Végrehajtásért felelős: Janó Lajos intézményvezető
Határidő: folyamatos
4.) Az önkormányzat a rendezvényterv alapján a „Városi ünnepségek, testvérvárosi kapcsolatok” keretet (az 1-5. táblázat alapján) 12.260.000 Ft-os összeggel, a „Városi kiadványok” keretet 2.900.000 Ft-os összeggel, a „Városi marketing” keretet 2.100.000 Ft-os összeggel tervezi a 2019. évi költségvetési rendeletében. Ezen túl 6 millió Ft tervez a 2019. augusztus 16-20. között megrendezendő Városnapok, valamint a 2019. szeptember 21-én megrendezendő Kivilágos Kivirradtig Fesztivál rendezvényeinek megvalósítására.
Végrehajtásért felelős: Kecze István polgármester
Határidő: folyamatos
5.) Az önkormányzat a 2019. évi költségvetésében, annak rendezvény- és kiadványtervében további 2 millió Ft-ot tervez Csukás István kisújszállási születésű, Kossuth-díjas költő, író, városunk díszpolgára kisújszállási vonatkozású könyvének kiadására.
Végrehajtásért felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2019. május 31.
6.) A képviselő-testület az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott pénzeszköz-átadások szabályozásáról szóló 30/2013. (XI. 27.) önkormányzati rendelete alapján a 2019. évi költségvetésében
- a civil szervezetek rendezvényeinek támogatására 1.000.000 Ft-ot,
- a helyi, székházzal rendelkező szervezetek üzemeltetési költségeinek támogatására 500.000 Ft-ot,
- a nyári táborok támogatására 800.000 Ft-ot,
- a helyi kiadványok támogatására 350.000 Ft-ot tervez.
A pályázati keretösszegeket az önkormányzat a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár költségvetésében tervezi. Azon civil szervezeteket, amelyek a pályázati elbírálás előtt szervezik meg programjaikat, az önkormányzat díjazás, tombolatárgy céljára helyi kiadványokkal támogatja. (A civil szervezetek pályázati úton történő támogatására a képviselő-testület a nonprofit szervezetek támogatásáról szóló pályázati kiírásokról meghozott 446/2013. (XI. 26.) számú önkormányzati határozata vonatkozik, továbbá az ezt módosító 260/2017. (XI. 30.), a 70/2018. (III. 29.) és a 251/2018. (X. 30.) számú önkormányzati határozatok.)
7.) Az önkormányzat 2019-ben is részt vesz a „Virágos Magyarországért” és „A legszebb konyhakertek” mozgalomban. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a jelentkezési lapok aláírására.
Végrehajtásért felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2019. június 30.
Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Tatár Zoltán alpolgármester
3. Dr. Kovács Tibor alpolgármester
4. Dr. Varga Zsolt jegyző
5. Dr. Szél András aljegyző
6. Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya
7. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztálya
8. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
9. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
10. Valamennyi érintett intézmény, civil szervezet és közreműködő
Mellékletek: