158/2001. (VIII. 30.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: a közoktatási koncepció módosításáról

158/2001. (VIII. 30.) számú önkormányzati határozat

a közoktatási koncepció módosításáról

 

Az önkormányzat 1999-2003-as évekre szóló helyi közoktatási koncepciójáról meghozott, 235/1999. (XII. 16.) sz. határozatát az alábbi kiegészítéssel mint 1. sz. melléklettel látja el.

 

Az önkormányzat 1999-2003-as évekre szóló helyi közoktatási koncepciójáról meghozott, 235/1999. (XII. 16.) sz. határozat 1. sz. melléklete

 

Kisújszállás Város Önkormányzata 2003. szeptember 1-jével egységes kollégiumi hálózatot alakít ki, melynek részeként az Általános Iskolai Diákotthon 30, a Széchenyi úti és Dózsa György úti kollégium pedig együttesen 170 férőhellyel működik. A kollégiumi ellátás átszervezésének első lépéseként a 2001/2002-es tanévtől az önkormányzat kivonja az oktatást szolgáló épületek köréből a Vásár úti kollégiumot, ettől kezdve a szakképző iskola kollégiumot igénylő fiú tanulói a középiskolai kollégiumokban nyernek elhelyezést. Az önkormányzat tervet készíttet a középiskolai kollégiumi hálózat felújítására, a megvalósításra a felújítási-átalakítási költségek ismeretében kerül sor.

 

(Készült 97/2001. (V. 31.) sz., a kollégiumi ellátás városi szintű, költségtakarékosabb ellátásáról szóló önkormányzati határozat alapján.)

 

Erről értesül:

1. Palágyi Gábor polgármester

2. Domján László alpolgármester

3. Szilágyi Lajos alpolgármester

4. Janó Lajos bizottsági elnök

5. Kecze István bizottsági elnök

6. Az önkormányzat nevelési-oktatási intézményei

7. Költségvetési és Szolgáltató Iroda

8. Pedagógusok Szakszervezetének Kisújszállási Szervezete

9. Kisújszállási Református Egyházközség

10. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

11. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei

 

k. m. f.

 

Palágyi Gábor s. k. Dr.Kittlinger Ilona s. k.

polgármester jegyző

  

« Vissza
Vissza a főmenübe