239/2002. (XII.19.) számú önkormányzati határozat
a középiskolai kollégiumi férőhelyek számának csökkentésére
1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium kollégiumi férőhelyeinek számát 160-ról 140-re csökkenti, melynek megoszlása:
Dózsa György úti kollégium: 100 férőhelyes
Széchenyi úti kollégium: 40 férőhelyes
2. A képviselő-testület felhívja az intézményvezető figyelmét arra, hogy a Széchenyi úti kollégiumban a tanulók elhelyezése során törekedjenek arra, egy-egy hálóba maximum 7, szükség esetén 8 tanuló kerüljön, továbbá arra, hogy a következő tanévi beiskolázásra mérjék fel az externátusi elhelyezés lehetőségeit és az erre vonatkozó igényeket.
Felelős: a középiskola igazgatója
Határidő: 2003. szeptember 1.
3. A képviselő-testület a középiskolai kollégiumok átalakítására és felújítására benyújtott pályázatának eredményét megismerve újratárgyalja a kollégiumi ellátás feltételeinek biztosítását: eredménytelen pályázat esetén a férőhelyeknek a jogszabályi előírásoknak megfelelő megállapítását és kialakítását, eredményes pályázat esetén pedig a felújítási-átalakítási munkálatok ideje alatti kollégiumi ellátás biztosítását.
Határidő: a pályázat eredményének megismerését követő 30. nap
Felelős: Polgármester
4. A képviselő-testület ezen döntésével egyidejűleg a középiskola alapító okiratának I. pontjában A kollégiumi férőhelyek száma c. részben az összlétszámot 160-ról 140-re, a Széchenyi úti kollégium férőhelyeinek számát pedig 60-ról 40-re módosítja.
Erről értesülnek:
1. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
2. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya
3. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei
kmf.
Palágyi Gábor s.k. Dr.Kittlinger Ilona s.k.
polgármester jegyző