17/2003. (V. 30.) önkormányzati rendelet
Tárgy: a védett épületek felújításának támogatási rendszeréről

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

17/2003.(V.30.)
önkormányzati rendelete

a védett épületek felújításának támogatási rendszeréről


Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-a alapján, a helyi védelem alatt álló épületek, valamint a védett környezetben álló, de védelem alatt nem álló épületek, építmények (a továbbiakban: védett épületek) felújításának támogatásának támogatásáról a következő rendeletet alkotja:


A rendelet hatálya
1.§

A rendelet hatálya kiterjed:

a) Az önkormányzat külön rendeletében helyi védelem alá vont épületekre, valamint

b) a helyi védelem alatt lévő területen lévő épületekre.
• A belváros védett területén lévő épületekre, kapukra, utcai kerítésekre
• Az utcaképi védettségű területeken lévő épületekre, kapukra, utcai kerítésekre
• A kiemelten védett és/vagy műemléki védelemre jelölt épületekkel szomszédos ingatlanokon lévő épületekre, kapukra, utcai kerítésekre

Védett épületek felújításának általános szabályai
2.§

(1) A védett épületek felújítása, állagmegóvása, és komfortfokozatot növelő beruházása csak a város fejlesztési terveivel, szabályozási tervével összhangban készülhet, az érvényben lévő műszaki, minőségi és jogszabályi előírásoknak és védettségi igényeknek megfelelő kivitelben.

(2) Védett épületeken homlokzatot érintő építési, felújítási, bővítési, korszerűsítési tevékenységet végezni, továbbá azokat engedélyezni csak a Városi Főépítész és a szakértőkkel kibővített Városfejlesztési Bizottság véleményezésével szabad.


Védett épületek felújítási támogatásának szabályai
3.§

(1) A védett építészeti értékek megóvása, állagának megőrzése érdekében a képviselő- testület értékvédelmi alapot hoz létre, az éves költségvetés elfogadása során.

(2) Az értékvédelmi alapból a tulajdonos kérelmére, pályázat útján vissza nem térítendő, és/vagy visszatérítendő támogatás nyújtható.

(3) Amennyiben a pályázó visszatérítendő támogatásban részesül, a támogatás visszafizetését, az odaítélést követő legfeljebb 12 hónap múlva meg kell kezdeni. A visszafizetés legfeljebb 60 hónap alatt történhet, havi egyenlő részletekben.

(4) A támogatás az elkészült felújítást követően, a benyújtott számla alapján kerül kifizetésre. A visszatérítendő- kamatmentes támogatás összege erejéig a hitel visszafizetéséig, a felújított ingatlanra jelzálogot kell bejegyezni. Amennyiben a felújításról szóló számlák a pályázaton
 

(5) nyert összegnél kisebb értékről szólnak, a kifizethető támogatás értéke a számlákon szereplő összeg. Amennyiben a felújításról szóló számlál a támogatásnál nagyobb értékről szólnak, a különbözetet a támogatást elnyert tulajdonos vállalja magára.

(6) A támogatás megpályázásának alapja a felújítás indokoltsága, valamint meghatározott költségarány vállalása. Költségen minden esetben az Áfa- val növelt teljes bekerülési költség értendő, mely nem foglalja magában a tervezési díjat, de tartalmazza az eredeti állapot szerinti felújításhoz feltétlen szükséges szerkezeti megerősítéseket, valamint a szükséges korszerűsítést jelentő költséget is.

(7) Teljes felújítás, korszerűsítés, külső és az ezzel összefüggő belső végleges állapotú helyreállítás esetén, a teljes bekerülési költségből csak a közterületre néző homlokzat eredeti állapot szerinti helyreállításának költségeihez adható támogatás.
Homlokzat alatt a látható külső falszerkezetek, burkolatok, felületképzések, nyílászárók, bádogos szerkezetek, tetőszerkezetek és héjalás (a gerinc vonaláig) együttesen értendő.

(8) A felújítási támogatásra kiírt pályázat nyerteseivel az önkormányzat megállapodást köt a megvalósítás feltételeit illetően, mely megállapodásnak tartalmaznia kell:

a) A támogató általi műszaki ellenőrzésre, a kivitelezés szakszerűségére vonatkozó feladatokat
b) Az elvégzett munka átvételének feltételeit,
c) A számla benyújtásának módját és feltételeit
d) Visszatérítendő, kamatmentes támogatás elnyerése esetén a támogatás visszafizetésének módját, ütemét és időtartamát.

(9) Amennyiben a megvalósulás időpontja a pályázó hibája miatt eltolódik, úgy az esetleges többletköltséget a pályázónak kell vállalni.

(10) Annak a pályázónak, aki az eredeti állapotot legjobban megközelítő, igényes és szakszerű homlokzat felújítást végzett, az önkormányzat képviselőtestülete, a városfejlesztési bizottság előterjesztése alapján, vissza nem térítendő támogatást állapíthat meg.

(11) Az önkormányzat a védettségből adódó építéshatósági eljárások költségeit az ingatlantulajdonosoknak megtéríti.

 

A támogatási pályázat kiírásának, benyújtásának, értékelésének szabályai
4.§

(1) A pályázatok kiírásáról és döntésre történő előkészítéséről – a főépítész közreműködésével –, szükség esetén szakértők és a városszépítő egyesület képviselőjének bevonásával, a Városfejlesztési bizottság gondoskodik. A pályázatokat minden évben két alkalommal, az adott év március 31. illetve szeptember 15. Határidővel lehet benyújtani, melyeket soron következő testületi ülésén, a képviselő-testület bírál el.

(2) A benyújtott pályázatnak tartalmazni kell:
a) A megvalósítani tervezett felújítás, értékvédelmi rendeletben előírtak szerint előzetesen egyeztetett engedélyes szintű tervét, költségvetését és amennyiben szükséges, építési engedélyét

b) Az érintett tulajdonosok (kezelők, használók) névsorát, valamint írásos nyilatkozatukat, hogy a felújítás rájuk eső költségeit vállalják.

 

c) A kivitelezés tervezett ütemezését.

d) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolatát.

(3) A pályázat eredményéről a Városfejlesztési bizottság elnöke az igénylőket írásban értesíti. Az el nem fogadott pályázatokat aktualizálva, vagy javítva ismételten be lehet nyújtani. Azokkal a pályázókkal, akiknek a pályázata elfogadást nyer, az önkormányzat megállapodást köt a megvalósítás feltételeit illetően.

Az egy épületre adható támogatás mértéke:
5.§

(1) A kiemelt helyi védettségű épületek esetében az egy épületre adható támogatás összege nem lehet több mint, az értékvédelmi alapban e célra rendelkezésre álló összeg 25 %-a, és nem lehet több a homlokzat- felújítás költségének 50 %-ánál. Az így meghatározott összeg 50 %-a vissza nem térítendő támogatás, 50%-a kamatmentes kölcsön.

(2) A helyi védettségű épületek setében az egy épületre adható támogatás összege nem lehet több, mint az értékvédelmi alapban e célra rendelkezésre álló összeg 20 %-a, és nem lehet több a homlokzat- felújítás költségének 30 %-ánál. Az így meghatározott összeg 50 %-a vissza nem térítendő támogatás, 50%-a kamatmentes kölcsön.

(3) A védett környezetben (belváros védett területén, utcaképi védettségű területen, kiemelt védettségű épülettel szomszédos ingatlanon) álló, de védelem alatt nem álló épületek esetén a támogatás a homlokzatok felújítási költségek legfeljebb 30 %-a, mint kamatmentes kölcsön.

(4) Nem adható támogatás a költségvetésben elkülönített értékvédelmi alapból a költségvetési intézmények számára, és az önkormányzat tulajdonában lévő védett épületek felújítására.


Záró rendelkezés
6.§

E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Kisújszállás, 2003. május 29.


/:Palágyi Gábor:/                                            /:Dr.Kittlinger Ilona:/
polgármester                                                   címzetes főjegyző

A kihirdetés napja: 2003. május 30.

 

 

 

 

 

« Vissza
Vissza a főmenübe