20/2004. (II.19.) számú önkormányzati határozat
a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. alapító okiratának módosításáról és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat megállapításáról
1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. alapító okiratát - melyet a 214/2003. (VIII. 28.) számú önkormányzati határozattal állapított meg,- 2004. március 1. napjától - a következők szerint módosítja:
Az alapító okirat V/2./ pont első két mondata helyébe a következő rendelkezés lép
„V/2./ A társaság ügyvezetője öt évi - 2004. március 1. napjától 2009. február 28. napjáig terjedő - időtartamra az alapító 19/2004. (II.5.) számú határozata alapján:
DEÁK FERENC
Szül.: Törökszentmiklós, 1964. augusztus 13.
an: Szabó Margit
lakcíme: 5200 Törökszentmiklós, Széchenyi u. 115. szám alatti lakos.
Az ügyvezető tisztségét munkaviszony keretében látja el, ezért e jogviszonyra az Mt-nek a vezetőállású munkavállalókra vonatkozó eltérő rendelkezései az irányadók. „
2. A képviselő-testület a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a határozat melléklete szerint állapítja meg.
Erről értesül:
1. Palágyi Gábor polgármester
2. Dr. Szűcs László ügyvéd (Cégbírósági bejegyzéshez)
3. Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. Helyben
k. m. f.
Palágyi Gábor s. k. Dr.Kittlinger Ilona s. k.
polgármester címzetes főjegyző
A kivonat hiteléül:
Kisújszállás, 2004. február 20.
(:Kacsó Sándorné:)
aljegyző
A 20/2004. (II.19.) számú önkormányzati határozat melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT
MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT OKIRATA
A Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete - az Önkormányzatot terhelő helyi közüzemi feladatok végrehajtására - a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft alapító okiratát az alábbiakban állapítja meg:
I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE
1/ A társaság cégneve: Kisújszállási Városgazdálkodási Kft
2/ Rövidített cégneve:
3/ A társaság székhelye: 5310 Kisújszállás, Kossuth L. u. 74.
4/ A társaság telephelyei: 5310 Kisújszállás, Külterület 0747/2 hrsz.
5310 Kisújszállás, Deák F. u. 10.
5/ A létesítő okirat kelte: 2003. augusztus 28
6/ A társaság határozatlan időre alakult, s működését a cégbejegyzést követő napon kezdi meg.
7/ Ez a társaság az 1953. május 16-án alapított Városgazdálkodási Vállalat Kisújszállás közüzemi vállalat (székhelye 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 10., Cg.száma: 16-01-000418, adószáma: 10020573-2-16) jogutódja.
8/ Az alapítás költségeit részben a társaság, részben az alapító viseli.
II. TÁRSASÁG ALAPÍTÓ TAGJA, TÖRZSTŐKÉJE
1/ A társaság egyszemélyes alapítója: Kisújszállás Város Önkormányzata
székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
KSH-törzsszáma: 15408710
képviseli: a mindenkori polgármester.
2/ Az alapító törzstőkéje: 17.380.000,- Ft azaz tizenhétmillió-háromszáznyolcvanezer forint, amelyből 6.340.000,- Ft készpénz, és 11.040.000,- Ft nem pénzbeli betét az alapító okirathoz csatolt apportlista szerinti tartalommal és értékben. A készpénz és az apport teljes egészében a jogutód társaság rendelkezésére áll.
3/ Az alapítót sem pótbefizetés, sem mellékszolgáltatási kötelezettség nem terheli.
4/ Az alapító elhatározhatja a törzstőke felemelését; ilyen esetekben a felemelt törzstőkét új törzsbetétek befizetésével, illetve apport átadásával kell fedezni. Törzstőke emelése esetén az apportot
és a pénzbeli betétek legalább felét az alapító döntésétől számított 30 napon belül, míg a készpénzbetét másik felét az alapító döntésétől számított egy éven belül köteles a társaság számlájára befizetni.
2
A társaság törzstőkén felüli vagyonából elrendelt törzstőke felemelése az alapító külön befizetése nélkül történik, s törzsbetétét ezzel növelheti. A törzstőke felemelése a cégjegyzékbe való bejegyzéssel válik érvényessé.
5/ A törzstőke emelése esetén az alapítót elsőbbségi (elővásárlási) jog illeti meg.
6/ Az alapító elhatározhatja a törzstőke leszállítását az üzletrész bevonása, a törzstőke csökkenésével járó veszteség leírása és törzsbetét visszafizetése eseteiben. A törzstőke nem szállítható le 3.000.000.- Ft-nál alacsonyabb összegre; ha a leszállítás a törzsbetétek hányadának visszafizetésével történik, a megmaradó törzsbetétek legkisebb összege nem lehet kevesebb 100.000.- Ft-nál.
7/ Az alapító a társaság tartozásaiért korlátlan és teljes anyagi felelősséget nem vállal.
III. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGI KÖRE
1/ A társaság a következő tevékenységeket végzi, kivéve, amelyek engedélyhez kötöttek, ha az engedély nincs meg:
1/1 90.02 Hulladékgyűjtés, -kezelés (fő tevékenység)
l/2 01.11 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése
1/3 01.12 Zöldség, dísznövény termelése
l/4 01.13 Gyümölcs, fűszernövény termelése
1/5 02.11 Erdőgazdálkodási termék- előállítás
1/6 02.02 Erdőgazdálkodási szolgáltatás
1/7 20.10 Fűrészárúgyártás
1/8 20.30 Épületasztalos- ipari termék gyártása
1/9 20.40 Tároló fatermék gyártása
1/10 20.51 Fatömegcikk gyártása
1/11 25.12 Gumiabroncs ujrafutózása, felújítása
1/12 26.52 Mészgyártás
1/13 26.61 Építési betontermék gyártása
1/14 26.62 Építési gipsztermék gyártása
1/15 26.63 Előre kevert beton gyártása
1/16 26.64 Habarcs gyártás
1/17 26.66 Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
1/18 28.11 Fémszerkezet gyártása
1/19 28.12 Fém épületelem gyártása
1/20 28.21 Fémtartály gyártása
1/21 28.51 Fém felületkezelése
1/22 28.52 Fémmegmunkálás
1/23 28.71 Vas, acél tárolóeszköz gyártása
1/24 28.75 Máshova nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék gyártása
1/25 29.22 Emelő-, anyagmozgatógép gyártása
1/26 29.24 Máshova nem sorolt egyéb általános gép gyártása
1/27 29.56 Máshova nem sorolt egyéb speciális gép gyártása
1/28 34.20 Gépjármű- karosszéria, pótkocsi gyártása
1/29 35.50 Máshova nem sorolt egyéb jármű gyártása
1/30 36.14 Egyéb bútor gyártása
1/31 37.10 Fém visszanyerése hulladékból
1/32 37.20 Nem fém visszanyerése hulladékból
1/33 41.00 Víztermelés,- kezelés,- elosztás
1/34 45.11 Épületbontás, földmunka
1/35 45.21 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése
3
1/36 45.22 Tetőszerkezet-építés, tetőfedés, vízszigetelés
1/37 45.23 Autópálya, út, repülőtér, sportjátéktér építése
1/38 45.24 Vízi létesítmény építése
1/39 45.25 Egyéb speciális szaképítés
1/40 45.31 Villanyszerelés
1/41 45.32 Szigetelés
1/42 45.33 Víz-, gáz-, fűtésszerelés
1/43 45.34 Egyéb épületgépészeti szerelés
1/44 45.41 Vakolás
1/45 45.42 Épületasztalos-szerkezet szerelés
1/46 45.43 Padló-, faburkolás
1/47 45.44 Festés, üvegezés
1/48 45.45 Egyéb befejező építés
1/49 45.50 Építési, bontási eszköz kölcsönzése személyzettel
1/50 50.10 Gépjármű- kereskedelem
1/51 50.20 Gépjármű javítás
1/52 50.30 Gépjárműalkatrész-kereskedelem
1/53 50.40 Motorkerékpár-, alkatrész kereskedelme, javítása
1/54 51.11 Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme
1/55 51.22 Dísznövény- nagykereskedelem
1/56 51.57 Hulladék nagykereskedelem
1/57 51.88 Mezőgazdasági gép nagykereskedelme
1/58 51.90 Egyéb nagykereskedelem
1/59 52.12 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem
1/60 52.27 Egyéb élelmiszer kiskereskedelem
1/61 52.42 Ruházati kiskereskedelem
1/62 52.47 Könyv, újság, papíráru kiskereskedelem
1/63 52.48 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem
1/64 52.50 Használtcikk-kiskereskedelem
1/65 52.74 Egyéb fogyasztási cikk javítása
1/66 60.23 Egyéb szárazföldi személyszállítás
1/67 60.24 Közúti teherszállítás
1/68 63.11 Rakománykezelés
1/69 63.12 Tárolás, raktározás
1/70 63.21 Egyéb, szárazföldi szállítást segítő tevékenység
1/71 63.40 Szállítmányozás
1/72 70.11 Ingatlanberuházás,- eladás
1/73 70.12 Ingatlanforgalmazás
1/74 70.20 Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
1/75 70.31 Ingatlanügynöki tevékenység
1/76 70.32 Ingatlankezelés
1/77 71.10 Gépjárműkölcsönzés
1/78 71.21 Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése
1/79 71.31 Mezőgazdasági gép kölcsönzése
1/80 71.32 Építőipari gép kölcsönzése
1/81 71.33 Irodagép, számítógép kölcsönzése
1/82 71.34 Máshova nem sorolt gép kölcsönzése
1/83 71.40 Fogyasztási cikk kölcsönzése
1/84 72.30 Adatfeldolgozás
1/85 72.60 Egyéb számítástechnikai tevékenység
1/86 74.12 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység (ebből csak a számviteli tevékenység)
1/87 74.14 Üzletviteli tanácsadás
1/88 74.15 Vagyonkezelés
4
1/89 74.20 Mérnöki tevékenység, tanácsadás
1/90 74.40 Hirdetés
1/91 74.70 Takarítás, tisztítás
1/92 74.82 Csomagolás
1/93 74.87 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
1/94 90.01 Szennyvíz gyűjtése, kezelése
1/95 90.03 Szennyeződésmentesítés
1/96 92.13 Mozgóképvetítés
1/97 92.34 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás
1/98 92.61 Sportlétesítmény működtetése
1/99 93.01 Textil, szőrme mosása, tisztítása
1/100 93.03 Temetkezés
1/101 93.04 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
1/102 93.05 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás
2/ A társaság tevékenységébe tartozó, képesítéshez kötött feladatokat a társaság csak akkor folytathat, ha tagjai, vagy alkalmazottai között van olyan személy, aki a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményeknek megfelel.
IV. A TÁRSASÁG SZERVEZETE
1/ A társaságnál taggyűlés nem működik. A gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó kérdésekben az egyedüli tag, vagyis az alapító dönthet, s erről az ügyvezetőt írásban köteles értesíteni.
2/ Az alapító az ügyvezető igazgatónak meghatározhatja, hogy mely kérdésekben tartja fenn döntését.
3/ A társaság szervezete:
3/1 Ügyvezető igazgató
3/2 Felügyelő bizottság
3/3 Könyvvizsgáló
V. AZ ÜGYVEZETÉS
1/ A társaságnak egy ügyvezetője van, akit az alapító - az alapító okiratban történt kijelölést követően - legfeljebb öt évi időtartamra választ, mint vezető tisztségviselőt.
2/ A társaság ügyvezetője öt évi - 2004. március 1. napjától 2009. február 28. napjáig terjedő - időtartamra az alapító 19/2004. (II.5.) számú határozata alapján:
DEÁK FERENC
Szül.: Törökszentmiklós, 1964. augusztus 13.
an: Szabó Margit
lakcíme: 5200 Törökszentmiklós, Széchenyi u. 115. szám alatti lakos.
Az ügyvezető tisztségét munkaviszony keretében látja el, ezért e jogviszonyra az Mt-nek a vezetőállású munkavállalókra vonatkozó eltérő rendelkezései az irányadók.
Az ügyvezetőt megilleti az ügyvezető igazgatói (a továbbiakban: ügyvezető) cím használata.
A munkáltatói jogokat az ügyvezető gyakorolja mindazon esetekben, amelyekben az alapító nem tartotta fenn magának ezt a jogot.
5
3/ Az ügyvezető a társaság operatív vezetője, feladatkörébe tartozik a Gt. szerinti taggyűlés hatáskörébe tartozó, vagyis az alapító elé kerülő ügyek előkészítése, s mindazon ügyek intézése, amelyek nem az alapító kizárólagos hatáskörébe tartoznak, illetőleg amelyekben az alapító nem hoz döntést.
4/ Az ügyvezető képviseli a társaságot harmadik személyekkel szemben, valamint a bíróságok és más hatóságok előtt. Az ügyvezető képviseleti jogát az ügyek meghatározott körében a társaság alkalmazottaira átruházhatja.
5/ Az ügyvezető köteles gondoskodni a társaság cégbírósági bejegyeztetéséről, és folyamatosan a cégnyilvántartásba bejegyzett adatokban bekövetkezett változások bejelentéséről a jogszabályban foglalt határidőn belül.
6/ A cégjegyzés akként történik, hogy az előreírt, előnyomott vagy nyomtatott cégnév alá az ügyvezető névaláírását önállóan csatolja a cégaláírási nyilatkozata szerint.
7/ Az ügyvezető köteles az alapító által hozott határozatokról folyamatosan nyilvántartást vezetni a határozatok könyvében. A határozatokat, azok meghozatala után haladéktalanul be kell vezetni a határozatok könyvébe.
A határozatok könyvébe az alapító bármikor betekinthet, és a határozatokról az ügyvezető által hitelesített másolatot kérhet.
VI. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
1/ A társaságnál öt évre megválasztható, háromtagú felügyelő bizottság működik.
A felügyelő bizottság tagjai három évi időtartamra:
a/ Szepesi Gyula
lakcíme: 5310 Kisújszállás, Baross G. u. 2.
an: Túri Ilona
b/ Ágfalvi János
lakcíme: 5310 Kisújszállás, Közraktár u. 22.
an: Tóth Terézia
c/ Janó Lajos
lakcíme: 5310 Kisúszállás, Orgona u. 3.
an: Demeter Ilona
2/ A felügyelő bizottság az alapító részére ellenőrzi a társaság ügyvezetését. A felügyelő bizottság a vezető tisztségviselőktől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság könyveit és iratait megvizsgálhatja. A felügyelő bizottság köteles megvizsgálni az alapító elé kerülő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést,
amely a Gt. szerinti közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. A számvitelről szóló
törvény szerinti beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról az alapító csak a felügyelő bizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat.
3/ Ha a felügyelő bizottság megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, az alapító okiratba, illetve az alapító határozataiba ütközik, vagy egyébként sérti a gazdasági társaság érdekeit, köteles az alapítót erről haladéktalanul tájékoztatni.
6
4/A felügyelő bizottság testületként jár el, tagjai sorából elnököt választ. A felügyelő bizottság határozatképes, ha tagjainak kétharmada, de legalább három tag jelen van; határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
5/ A felügyelő bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A felügyelő bizottság tagját e minőségében az alapító, illetve az ügyvezető nem utasíthatja.
6/ A felügyelő bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - a felügyelő bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni a felügyelő bizottság ülésének harminc napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására.
7/ A felügyelő bizottság egyebekben ügyrendjét maga állapítja meg, amelyet az alapító hagy jóvá.
8/ Ha a felügyelő bizottság tagjainak száma a három fő alá csökken, vagy nincs, aki az ülést összehívja, az alapító a felügyelő bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles intézkedni.
9/ A felügyelő bizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelő bizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a felügyelő bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.
10/ A társaság munkavállalói nem lehetnek a felügyelő bizottság tagjai.
11/ A felügyelő bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a gazdasági társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott kárért.
VII. KÖNYVVIZSGÁLÓ
1/ Az alapító egy könyvvizsgálót - az első kijelölést követően - választhat öt évi időtartamra.
A társaság könyvvizsgálója a 2003. évi üzleti évre:
FOK-TAN Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft
székhelye: 5000 Szolnok, Mártírok u. 2/A. fsz. 2.
Cg.száma: 16-09-002986
Kijelölt könyvvizsgáló:
Ondok Lászlóné
an: Kiss Mária
lakcíme: 5000 Szolnok, Bajtárs u. 1. fsz. 1.
Könyvvizsgálói engedély száma: 000839
A megválasztást követően a könyvvizsgálóval, a megbízással összhangban álló szerződést az ügyvezető köti meg a polgári jog általános szabályai szerint.
2/ Az ügyvezető a számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságát és jogszabályszerűségét köteles könyvvizsgálóval ellenőriztetni. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül a számviteli
7
törvény szerinti beszámolóról az alapító nem hozhat döntést. Emellett a könyvvizsgáló az alapító elé terjesztett minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak
3/ A könyvvizsgáló betekinthet a társaság könyveibe, az ügyvezetőtől, a felügyelő bizottság tagjaitól, illetve a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság bankszámláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja. A könyvvizsgáló a társaság ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni.
4/ Ha a könyvvizsgáló megállapítja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy a társaság vagyonának jelentős mértékű csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely az ügyvezető vagy a felügyelő bizottság tagjainak a törvényben meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles az alapítót értesíteni.
5/ A könyvvizsgálói megbízatás az alapító döntése alapján visszahívással, a könyvvizsgálóval kötött szerződésben szereplő időtartam lejártával, a törvényben szabályozott kizáró ok beálltával, illetve a könyvvizsgáló részéről a szerződés felmondásával szűnik meg.
6/ A könyvvizsgáló felelősségére a könyvvizsgálókra vonatkozó jogszabályokban, illetve a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felelősségi szabályok az irányadók.
VIII. VAGYONI VISZONYOK
1/ A társaság bejegyzését követően az alapító jogait és a társaság vagyonából megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. Az alapító a nyereségből, illetve a vagyoni növekményből a társaság megszűnésekor fennmaradó vagyonból üzletrésze arányában részesül.
2/ Az üzletrész átruházása, a megszűnt tag jogutódlása és öröklése esetén felosztható.
3/ Üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági viszonyból eredő jogai és kötelezettségei a megszerzőre, illetve a jogutódra szállnak át. Az üzletrész részleges átruházása és minden más részleges jogutódlás esetén az alapító okiratot át kell alakítani társasági szerződéssé.
4/ A társaság fennállása alatt az alapító a társaságtól törzsbetétét nem követelheti vissza, csak a mérleg szerinti eredmény felosztható részére tarthat igényt. A felosztható adózott eredményről az alapító az év végi mérleg- és eredmény kimutatás megállapításával egyidejűleg dönt.
5/ A társaság a törzstőke fedezéséhez szükséges vagyonból az alapító részére fizetést teljesíteni - a törzstőke leszállítását kivéve - nem szabad.
IX. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE
1/ A társaság megszűnik, ha az alapító annak megszüntetéséről döntést hoz.
2/ A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy az alapító a zárómérleg jóváhagyásával egyidejűleg határoz a végelszámoló
+(ügyvezető) felmentéséről.
3/ A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból először az esetleges pótbefizetéseket kell visszafizetni, majd a további rész az alapítót illeti.
4/ A társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg.
8
X. ZÁRADÉK
1/ Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokra vonatkozó 1997. évi CXLIV. sz. törvény, valamint az alapító rendelkezései az irányadók.
2/ Ezt az alapító okiratot Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. augusztus 28-i hatállyal 214/2003. (08. 28. ) sz. határozatával állapította meg.
Kelt.: Kisújszállás, 2004. február ……
Palágyi Gábor
polgármester
Ellenjegyzem: