7/2010. (I.13.) számú önkormányzati határozat
a TÁMOP 3.1.5-09/A/2 című, pedagógusképzésekre vonatkozó pályázatok fenntartói támogatásáról
1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a fenntartásában működő közoktatási intézmények pályázatot nyújtsanak be a 100 %-os finaszírozottságú TÁMOP 3.1.5-09/A/2 jelzésű, pedagógusképzésekre vonatkozó („Pedagógusképzések; a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) pályázati felhívásra, ezért felhatalmazza a polgármestert azzal, hogy a pályázat benyújtásához szükséges, e határozat 1-2. mellékletét képező fenntartói nyilatkozatokat aláírja.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2010. január 31.
2.) A képviselő-testület az 1. pont szerint benyújtott pályázatok finanszírozásához (beleértve az elő- és utófinanszírozást) költségvetésében nem biztosít fedezetet.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: a pályázat időtartama
Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Gönczi Károly bizottsági elnök
3. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
4. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
5. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
6. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
7. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálya
1. sz. melléklet a 7/2010. (I. 13.) sz. önkormányzati határozathoz
Fenntartói nyilatkozat
önállóan működő/ önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv pályázata esetén
1. Önálló adószámmal nem rendelkező, önállóan működő költségvetési szervek pályázata esetén:
A <<pályázó szervezet neve>> fenntartójaként nyilatkozom, hogy a <<pályázat megnevezése>> keretében <<pályázó szervezet neve>> által elkészített pályázat benyújtását támogatom.
Emellett a TÁMOP 3.1.5-09/A/1 / TÁMOP 3.1.5-09/A/2 kitöltő programjában szereplő 1., 2., 3., 4., 12., 14., 15. és 37. számú nyilatkozati pontok alapján a következő nyilatkozatokat teszem:
Az 1. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Kijelentem, hogy a pályázat benyújtásának időpontjában lejárt esedékességű, meg nem fizetett adótartozásom, illetve adók módjára behajtható köztartozásom az állam vagy az önkormányzat felé, ideértve az egészségbiztosításai és nyugdíjbiztosítási járulékot is, illetve az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen nem áll fenn.
A 2. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: A pályázat benyújtásának időpontjában nem folyik ellenem csőd-, végelszámolási vagy felszámolási eljárás, továbbá amennyiben csőd-, végelszámolási vagy felszámolási eljárás indul ellenünk a pályázat elbírálásáig, illetve a Támogatói Okirat lejártáig, annak tényét azonnal bejelentjük.
A 3. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Kijelentem, hogy az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt, és ki nem egyenlített tartozásom nincs, valamint az adott célelőirányzatból vagy jogelődjétől korábban kapott támogatás felhasználásának a Támogatói Okiratban vállalt kötelezettségeimet teljesítettem.
A 4. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet ellen az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata nincs érvényben.
A 12. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Tudomásul veszem, hogy a lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig támogatás nem illet meg, az esedékes támogatás folyósítása a 217/1998. (XII. 30) Kormány rendelet 92.§ (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerül.
A 14. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Hozzájárulok, hogy az APEH, a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 92. §-ának (4) bekezdése alapján, a pályázat elbírálása során a szervezet adótartozásra vonatkozó adatát a közreműködő szervezet és a Támogató tudomására hozza.
A 15. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Hozzájárulok ahhoz, hogy elnyert támogatás esetén a Támogatói Okiratban vállalt kötelezettségeim nem, vagy nem szerződésszerű teljesítése, illetve az Okirattól való elállás miatt visszavont támogatás – a jegybanki alapkamat kétszeres mértékével növelt – összegének megfizetésére irányuló követelés érvényesítése bármelyik biztosíték beváltása (a biztosítékként elfogadott bankgarancia és azonnali beszedési megbízás stb..) alapján történjen.
A 37. nyilatkozati ponthoz kapcsolódóan: Hozzájárulok, hogy a köztartozások - az Áht. 13/A. § (4) bekezdésében és az e rendelet 92. § (4) bekezdésében foglaltak szerinti - figyelemmel kísérése céljából a pályázó adószámát vagy adóazonosító jelét a támogatást nyújtó szerv és a Magyar Államkincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez.
2. Minden intézményi pályázó esetén:
A <<pályázó szervezet neve>> fenntartójaként nyilatkozom, hogy a <<pályázat megnevezése>> keretében <<pályázó szervezet neve>> által elkészített pályázat kapcsán eleget tettem az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló jogszabályi kötelezettségnek, azaz rendelkezem a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. § szerinti Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervvel.
Dátum
aláírás
fenntartó
2. sz. melléklet a 7/2010. (I. 13.) sz. önkormányzati határozathoz
NYILATKOZAT
köztartozás-mentességről
Alulírott ……………………….. mint az ……………………………. intézmény/intézmény fenntartójának képviselője, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az ………………………………..a székhely szerint illetékes állami-, illetve önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban együtt: adóhatóság) hatáskörébe tartozó köztartozás alapján köztartozásmentes adózónak minősül, és ennek igazolására
a) 30 napnál nem régebbi közokiratot a támogatás folyósításának feltételeként csatolom
b) kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet a köztartozásmentes adózók adatbázisában szerepel. (A megfelelő válasz betűjelét kérjük karikázással jelölni, illetve közirat választása esetén a dokumentumot csatolni.)
Emellett kijelentem, hogy általam képviselt intézmény/intézmény fenntartójának az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása nincs vagy arra az illetékes adóhatóság fizetési könnyítést (részletfizetés, fizetési halasztás) engedélyezett.
……………..……………………………
Kedvezményezett/Kedvezményezett fenntartója
……………………………..
képviseletében: …………………..
P.H.
Kelt: ……………..…………………..………..,
200... év …….……….. hónap …... napján.
Előttünk mint tanúk előtt:
1,………………………………………..
aláírás
…………………………………………….
olvasható név
……………………………………………..…
állandó lakcím
………………………………………….
személyi igazolvány száma 2,………………………………………..
aláírás
…………………………………………….
olvasható név
……………………………………………..…
állandó lakcím
………………………………………….
személyi igazolvány száma