44/2010.(II.23.) számú önkormányzati határozat
a közoktatási feladatellátás működési költségeinek csökkentésére: a kollégiumi ellátás átszervezéséről
Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2010. évi költségvetési koncepció elfogadásáról szóló 339/2009.(XI.26.) határozata V. rész a) és f) pontja alapján a következőkről dönt:
1.) Kisújszállás Város Önkormányzata 2010. július 1-jétől a középiskolai kollégiumi ellátást a Dózsa György út 4. sz. alatti kollégiumi épületben biztosítja.
Felelősök: Szabó Tamás igazgató
Határidő: 2010. június 31.
2.) Az önkormányzat az 1). pontban szereplő átszervezés miatt a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium álláshelyeinek számát 2010. július 1. napjától nem pedagógus álláshellyel csökkenti. A létszámcsökkentésről szóló határozatot a 2010. májusi soros testületi ülésre elő kell terjeszteni.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2010. május 25.
3.) Fel kell mérni, hogy az 1.) pontban szereplő átszervezés miatt milyen munkálatok elvégzése válik szükségessé a Dózsa György úti kollégiumban, az esetleges kollégiumi átszervezés miatt a Dózsa György úti kollégiumban való gyermekáthelyezés kerüljön megvizsgálásra (kitérve a költségekre, esetleges átépítésre, személyi vonatkozásra, stb.).
Felelős: Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző és Szabó Tamás igazgató
Határidő: 2010. május 25.
4.) Az 1.) pontban szereplő átszervezés és annak e határozat 3. pontja szerinti költségei a miatt az önkormányzat és a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 2010. évi költségvetését módosítani kell.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2010. augusztus 31.
5.) Az 1.) pontban szereplő átszervezés miatt módosítani kell továbbá – a közoktatási törvényben meghatározott véleményeztetési eljárás lefolytatásával – a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát.
Felelős: Kecze István polgármester és Szabó Tamás igazgató
Határidő: 2010. május 25.
6.) A Széchenyi 3. sz. alatti épületnek 2010. július 1-jétől történő további hasznosításáról az önkormányzat külön dönt a szakmai, pedagógiai érdekek figyelembevételével. A Széchenyi úti kollégium épületére készüljön egy hasznosítási tanulmány, melynek eredményétől függően dönt az önkormányzat az épület hasznosításáról, vagy az intézmény átszervezéséről.
Felelős: Kecze István polgármester
Határidő: 2010. június 30.
Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Gönczi Károly bizottsági elnök
3. Nagy István Zoltán bizottsági elnök
4. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
5. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
6. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
7. Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya
8. Polgármesteri Hivatal Intézményi Osztálya