57/2010. (II. 23.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosításáról


57/2010. (II. 23.) számú önkormányzati határozat
a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosításáról


Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Tt.), 4.§ (1) bekezdése b) pontja, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (Kt.) 8.§ (2) bekezdése a) pontja, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 100/L.§ (3) bekezdése b) pontja és 100/L.§ (4) bekezdése, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (Ámr.) 72.§ (9) bekezdése alapján az alábbi határozatot hozza:

Kisújszállás Város Önkormányzata a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodásának módosítását és módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat 1. és 2. sz. melléklete szerinti tartalommal elfogadja.


Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Dr. Ducza Lajos alpolgármester
3. Ferenczné Teleky Éva Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsának elnöke, Szolnok, Baross u. 37.
4. Szűcs Gyula Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás Munkaszervezetének igazgatója, Szolnok, Baross u. 37.
5. Szabó Tamás igazgató, Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Kisújszállás
6. Toldi Attila igazgató, Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
7. Polgármesteri Hivatal Intézményi Osztálya, Kisújszállás

 

1. sz. melléklet a 57/2010.(II.23.) sz. önkormányzati határozathoz

M EGÁLLAPODÁS
a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás
létrehozására és működtetésére
MÓDOSÍTÁSA

A társulás tagjai a szóló Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére Társulási Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) az alábbiak szerint módosítják:

1. A Megállapodásból törlésre kerül az I./4. pont, az I/5. pontból a 12. pont, valamint az I./5/a. pont és a sorszámozás ennek megfelelően folyamatos,

2. A Megállapodás I./1. pontját követően a következő pontokkal egészül ki:

„ 2.) A Társulás létrehozásának éve: 2008

3.) A Társulás létrehozását elrendelte: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B § alapján a társulási tag önkormányzatok képviselő testületei.

4.) A Társulás jogszabályban meghatározott közfeladata: 1993. évi LXXIX. törvény 89/B.§-a alapján a szakképzéssel összefüggő egyes önkormányzati feladatok végrehajtása.

5.) A Társulás működési köre: A Társulásba tagként belépő önkormányzatok illetékességi területe, valamint a Társulás tagjai által fenntartott iskolák működési köre. A Társulás tagjai által fenntartott, a társulás szakképzés-szervezési hatáskörébe tartozó iskolák, illetve ezek telephelyeinek a nevét, címét, OM azonosítóját jelen megállapodás melléklete tartalmazza.”

A pontok sorszáma ennek megfelelően módosul.

3. A Megállapodás I/8. „ A Társulás tagjai” pontját követően az alábbi szövegrésszel egészül ki:

„9.) A Társulás felügyeleti szerve: a tag önkormányzatok képviselő-testületei.
Törvényességi felügyeletét a Társulás székhelye szerint illetékes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős államigazgatási szerv látja el.
Szakmai felügyeletét a Társulás székhelye szerint illetékes szakképzésért felelős államigazgatási szerv látja el.
A Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatát - a társulási megállapodásban meghatározott keretek között - a Tanács maga állapítja meg.

10.) A Társulás irányító szerve: a társulás Társulási Tanácsa

11.) Az irányító szerv székhelye: Szolnok, Kossuth L. út 2.

12.) Az irányító szerv vezetője: a Társulás Társulási Tanácsának elnöke

13.) Az irányító szerv megválasztásának rendje:
A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amely az alapító önkormányzatok képviselőiből áll. A Társulási Tanács tagjai közül a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 12. §-a alapján elnököt és két elnökhelyettest választ minősített többséggel. A Társulást az elnök - akadályoztatása esetén az általa kijelölt elnökhelyettes - képviseli.

14.) A Társulás foglalkoztatottjaira vonatkozó jogviszonyok megjelölése:
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény,
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény.


15.) A Társulás állami feladatként ellátandó alaptevékenységét meghatározó szakmai és egyéb jogszabályok:
1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról
1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről
1997. évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről
1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról
292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet az államháztartás működési rendjéről
1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
2000. évi C. törvény a számvitelről
249/2000. (XII. 24.) kormányrendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről
2008. évi CV. törvény a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzés támogatásáról és a képzés fejlesztésének támogatásáról

16.) Alaptevékenységi szakágazat: 856000

17.) 2010. január 1-től érvényes szakfeladatrend :

TEÁOR’08
Szakfeladat száma
Szakfeladat megnevezése

8419
841901-1
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

8530
853000-1
Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása

8560
856000-2
Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása

8560
856091-2
Szakképzési és felnőttképzési támogatások

8560
856099-2
Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység

7490
749031-2
Módszertani szakirányítás

7490
749032-2
Minőségbiztosítási tevékenység”

A Társulás vállalkozási és kisegítő jellegű tevékenységet nem folytat.
Szabad kapacitását kiegészítő tevékenysége körében hasznosítja - a Szervezeti és Működési Szabályzatában felsorolt tevékenységek körében. ”

4. A Megállapodás II./4. pontja az alábbiak szerint módosul:

„A Társulás megszűnésekor a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó vagyont a tagoknak a vagyon növekménnyel együtt a jelen Megállapodás V. fejezete szerint vissza kell adni, kivéve ha jogszabályból, illetve szerződésből más nem következik. Amennyiben hiány keletkezik, azt a tagokat megillető vagyoni részesedések, illetve ha ez nem lehetséges a hozzájárulás alapjául szolgáló tanulói létszám arányában osztják meg a tagok, kivéve ha jogszabályból, illetve szerződésből más nem következik.”

5. A Megállapodás III./12. pontjából a „Nagykunsági területi munkabizottságból”
törlésre kerül a „ Tiszafüred Város” szövegrész.

6. A Megállapodás V. fejezete az alábbiak szerint módosul:


„V. TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA, ELLENŐRZÉSE

1. A Társulás gazdálkodása

1.1. A Társulás önállóan működik és költségvetési szerv módjára gazdálkodik, költségvetési elszámolási számlával rendelkezik.

1.2. A Társulás munkaszervezete részére Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolnokon elhelyezést biztosít, melynek költségei a Társulást terhelik. A Társulás éves költségvetését Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának éves költségvetése tartalmazza, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata gondoskodik az elemi költségvetés, az időszaki és az éves beszámoló Magyar Államkincstárhoz történő benyújtásáról az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII. 19.) Kormányrendelet szerint.

1.3. A Társulás működési költségét – a tanulói létszám arányában megállapított – a tagok által befizetett költségvetési hozzájárulás biztosítja. A Társulás tagjait terhelő működési költséghez történő hozzájárulás befizetését, a Társulás költségvetésének elfogadását és a befizetési értesítés kiküldését követő tizenöt napon belül rendezik a tagok.

1.4. A tagok által vállalt pénzügyi hozzájárulás határidőre történő befizetésének nem teljesítése esetén a határidő lejárta utáni nyolc napon belül fizetési felszólítás kiküldésére kerül sor. Amennyiben a Társulás tagja a fizetési felszólítást követő nyolc napon belül sem egyenlíti ki tartozását, úgy a Társulási Tanácsi tagságból fakadó jogai gyakorlását a Társulási Tanács felfüggesztheti. Egy hónapot meghaladó tartozás esetén pedig a mindenkori jegybanki alapkamat másfélszerese kerül késedelmi kamatként felszámolásra.

1.5. Fejlesztési jellegű projektek megvalósítása, illetve önrész vállalását előíró fejlesztési pályázatok benyújtása esetén a tagok hozzájárulnak, hogy azonnali beszedési megbízás – inkasszó – kerüljön kiadásra a projektben, pályázatban érintett tagokra jutó önerő mértékéig.

1.6. A költségvetéssel kapcsolatos felügyeleti jogokat a Társulási Tanács gyakorolja.
A Társulás nevében kötelezettséget a társulási tanács elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott, a megállapodásban megjelölt személy vállalhat. Az Elnök a Munkaszervezet Vezetőjét hatalmazhatja meg a szakképzés fejlesztési hozzájárulással kapcsolatos megállapodások aláírásával. A kötelezettségvállalás és a források felhasználásának rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell rögzíteni.

2. Társulás vagyona

2.1 A Társulás vagyona

2.2.1. A Társulás vagyona elsődlegesen ingatlanokból, ingóságokból, szellemi termékekből, pénzvagyonból esetlegesen értékpapírokból, üzletrészekből, és egyéb vagyoni értékű jogokból állhat.

2.2.2. A Társulás vagyonát képezi különösen:
a) a tagok tanulólétszám arányos hozzájárulása,
b) illetve a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény szerint a Társulási Tanács döntése alapján igénybevett támogatásrész,
c) a Társulás által megvalósított beruházások, fejlesztések eredményeként létrejött és egyéb módon szerzett vagyon,
d) a tagok által bevitt vagyon,
e) a Társulás által használt vagyon szaporulata a Társulás vagyonát képezi.


2.3. Vagyongazdálkodás

2.3.1. A Társulás vagyona a szakképzési, a szakképzéssel kapcsolatos feladatok ellátását szolgálja. A Társulás a vagyonát kizárólag a jelen megállapodásban meghatározott feladatok ellátása érdekében használhatja.

2.3.2. A vagyongazdálkodás során a vagyontárgyak hasznosítása nem veszélyeztetheti a Társulás jogszabályban meghatározott feladatainak ellátását.

2.3.3. Vagyongazdálkodás alatt az egyes vagyontárgyak használata (fenntartása), új vagyontárgyak megteremtése, a hasznosítható vagyontárgyak bérbe, használatba, haszonbérbe vagy vagyon-kezelésbe adása, megterhelése értendő.

2.3.4. A vagyonnal gazdálkodók, vagyont kezelők a rájuk bízott vagyont kötelesek megőrizni, a rendes gazdálkodás szabályai szerint kezelni és gyarapítani.


2.3.5. A vagyon használati, hasznosítási, üzemeltetési, működtetési, fenntartási, felújítási feladatait a Társulás munkaszervezete látja el. Az üzemeltetési, működtetési, fenntartási, felújítási kiadások fedezetét - a Társulási Tanács határozata alapján - a tagok szakképző intézményeik érintettsége figyelembevételével számított tanulólétszám arányos hozzájárulása útján biztosítja. A tagok tanuló létszáma a tervezési évet megelőző év október 1-i oktatási statisztikai létszám alapján, azzal egyezően kerül megállapításra.

2.3.6. A Társulás tagjai a szakképzés feladatainak ellátása céljából jogosultak – az erre vonatkozó jogszabályok szerint, a Társulási Tanács határozata alapján - a társulás vagyonát használni, melyet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően szerződésbe foglalnak.

2.3.7. A 2.3.6. pont szerinti szerződésben az Átvevő a Társulás vagy annak tagjai tulajdonosi hatáskörben tett kötelezettség vállalására tekintettel köteles kötelezettséget vállalni.

2.3.8. A vagyon használatára, hasznosítására, a vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó további szabályok a Társulás szervezeti és működési szabályzatában kerülnek meghatározásra.

2.3.9. A Társulás jogosult – erre vonatkozó jogszabályok és szerződés szerint - más tagok saját tulajdonában lévő vagyonát használni, melyet annak saját vagyonaként kell nyilvántartani.

2.3.10. A 2.3.9. szerinti szerződésben rögzíteni szükséges, hogy a Társulást terhelik a tagok tulajdonában lévő saját vagyon üzemeltetési, működtetési, fenntartási és felújítási költségeit, oly módon, hogy azt a Társulás útján használó tagok között a tanulólétszám arányában kell megosztani.

2.4. A vagyonnal kapcsolatos jogok és kötelezettségek rendezése a Társulás megállapodásának a felmondása, a társulás megszűnése esetén:


2.4.1. A jogi személyiséggel rendelkező társulás megállapodásának felmondása esetén a társulás tagja által a jogi személyiséggel rendelkező társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni.

2.4.2. A vagyontárgy társulás tagja részére történő kiadását a társulás jogszabályban meghatározott szakképzési feladatai ellátásának az időtartamára, de legfeljebb négy évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a társulás kötelező feladatának ellátását. Ebben az esetben a társulás kivált tagját a társulással kötött szerződés alapján - használati díj illeti meg. A használati díj összegét a Társulási Tanács döntése alapján kell megállapítani.

2.4.3. A Társulás megszűnése esetén a vagyont a társulás tagjai között a Társulási Tanács által - beruházási egységek alapján - meghatározottak szerint kell felosztani. A beruházási egység a Társulás vagyonából a társulás megszűnése után a társulás tagjait megillető részt jelzi.

2.4.4. A beruházási egységeket a Társulási Tanács határozatba foglalja a vagyon megszerzésekor. A beruházási egységet a Társulás tagjai által a beruházások, fejlesztések eredményeként létrejött és egyéb módon szerzett vagyon megszerzéséhez ténylegesen biztosított saját források aránya alapján kell meghatározni az esetleges későbbi vagyonmegosztás céljából.

2.4.5. A beruházási egységeket a Társulási Tanács a beruházás, fejlesztés aktivált értéke alapján - az aktiválást követő Társulási Tanács ülésen - határozatában rögzíti, a Társulás munkaszervezete tartja nyilván.

2.4.6. A beruházási egységek mértékének megállapítása a következők szerint történik:
a) Amennyiben a Társulás tagjai a vagyonhoz forrást biztosítanak, akkor a tulajdoni hányadok meghatározása a korábban a vagyon megszerzésekor a Társulási Tanács által határozatban megállapított beruházási egységek arányában történik.
b) Amennyiben a vagyon a Társulás tagjainak vagyoni hozzájárulása nélkül, kerül megvalósításra és a vagyon valamennyi szakképző intézményt érinti, a beruházási egység meghatározása a vagyon megszerzésekor fennálló tanulói létszám arányában történik, a tulajdonból valamennyi tag részesedik.
c) Amennyiben a vagyon a Társulás tagjainak vagyoni hozzájárulása nélkül kerül megvalósításra és a vagyon nem érinti valamennyi szakképző intézményt, abban az esetben az érintett iskolák fenntartói között kerül a vagyon megosztásra, a vagyon megszerzésekor fennálló tanulói létszám arányában megállapított beruházási egységek alapján.

2.4.7. A vagyon megosztásakor, amennyiben a vagyontárgyban a Társulás több tagja is rendelkezik beruházási egységgel, a vagyontárgy felett közös tulajdon jön létre. Közös tulajdon keletkezésekor a vagyontárgyban legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos társnak a vagyontárgyra vételi joga keletkezik a többi tulajdonostárssal szemben. A vételi jog a társulás megszűnése után nyílik meg. A vételi jog alkalmazásakor a vételár a vagyontárgy értékének az amortizációval csökkentett ellenértéke.

2.5. A vagyonkimutatás, a vagyonleltár és a vagyonnyilvántartás

2.5.1. A vagyonleltár a Társulás tulajdonában, kezelésében a tárgyévi költségvetés zárónapján meglévő vagyon kimutatása, célja a vagyon számviteli szabályok szerinti számbavétele értékben és mennyiségben.

2.5.2. A vagyonleltárban szerepeltetni kell különösen a befektetett- és forgóeszközöket, a követeléseket és a vagyont terhelő kötelezettségeket is.

2.5.3. A vagyonkimutatás a zárszámadásról szóló határozat részét képezi

2.5.4. A vagyonleltár alapját képező nyilvántartás állományának felfektetéséről, a folyamatos vezetésről, valamint a vagyonleltár összeállításáról, közzétételéről a számviteli szabályok szerinti feladat- és hatáskörében a munkaszervezet vezetője gondoskodik.

2.5.5. A Társulás tagjának a társulásba bevitt vagyonát a társult tag vagyonaként kell nyilvántartani. A Társulás a társulásba bevitt vagyont, az erre vonatkozó szerződésben meghatározott módon használhatja, illetve hasznosítja.

3. A Társulás gazdálkodásának ellenőrzése

3.1 Társulás gazdálkodásának ellenőrzését az Ellenőrző Bizottság látja el a jelen Megállapodás III. fejezete 12/A. pontjában foglaltak szerint.

3.2. A Társulás belső ellenőrzését az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII törvényben és a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI.26.) Kormány rendeletben foglaltak szerint kell biztosítani.

3.3. A Társulási Tanács által elfogadott éves ellenőrzési tervet a Tanács megbízási szerződés útján hajtatja végre, amelyről évente be kell számolni a Társulási Tanácsnak. A belső ellenőrzés külső erőforrásokkal történő megszervezéséért a Munkaszervezet vezetője a felelős.

3.4. A Társulás gazdálkodásának ellenőrzését legalább évente a Társulási Tanács elnöke által megbízott független könyvvizsgálóval végezteti, amelynek kiválasztására az Ellenőrző Bizottság javaslatot tehet.”

7. A Megállapodás melléklete, amely a Társulás tagjai által fenntartott, a társulás szakképzés-szervezési hatáskörébe tartozó iskolák, illetve ezek telephelyeinek a nevét, címét, OM azonosítóját tartalmazza, az alábbiak szerint módosul:

- A melléklet 1. pontjában az „Iskola megnevezése” oszlopban az „Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola” szövegrész helyébe „Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat” szövegrész kerül.

Az „Iskola székhelye” oszlopban a „5231 Fegyvernek, Dózsa György. u 2.” szövegrész helyébe „ 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 165.” szövegrész kerül.

A „Telephely” oszlop első bekezdését megelőzően kiegészül az alábbiak szerint „Telephely kódja: 001 Orczy Anna Általános Iskola 5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2. Tel.: 56/481072 Fax.: 56/481072 általános iskola;pedagógiai szakszolgálat;” Ugyanezen oszlop 10. bekezdése az alábbiak szerint módosul: „ Telephely kódja: 011 Tornaszoba 5412 Kuncsorba, Dózsa György út 47. Tel.: 56/590889 általános iskola” Ezt követően kiegészül egy újabb bekezdéssel, a következők szerint: „ Telephely kódja: 012 Általános iskola 5412 Kuncsorba, József Attila út 10/a. Tel.: 56/334058 általános iskola”.

- A melléklet 2. pontjában az „ Iskola megnevezése” oszlop második bekezdésében „Klapka György Szakközép-és Szakiskola” szövegrész helyébe „Klapka György Szakközép-és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola” szövegrész kerül, a „Telephely” oszlop pedig kiegészül egy utolsó bekezdéssel a következők szerint: „Telephely kódja: 003 Klapka György Szakközép-és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5100 Jászberény, Szent István krt. 22. Tel.: 57/501720 általános iskola; speciális szakiskola”.

- A melléklet 4. pontjában az „Iskola megnevezése” oszlop első bekezdésében a „Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium” szövegrész helyébe „Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium” szövegrész lép. A „Telephely” oszlopba a következő szövegrész kerül be: „Telephely kódja: 002 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Varró úti Kollégiuma 5300Karcag, Varró út 1-3. kollégium; diákotthon”.

- A melléklet 4. pontjából törlésre kerül „Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium”,

- A melléklet 4. pontjának „Telephely” oszlopában a Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 004 kódszámú telephelye a következők szerint változik: „5300 Karcag, Gépgyár u. központi műhely”

- A melléklet 4. pontjának „Telephely” oszlopában a Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium telephelyi kiegészülnek az alábbi szövegrésszel: „Telephely kódja: 005 Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag Laktanya út 1. központi műhely”

- A melléklet 12. pontja törlésre kerül és a sorszámozás ennek megfelelően folyamatos,

- A melléklet 13. pontjának „Telephely” oszlopából törlésre kerül a „Telephely kódja: 002 Ifjúsági Kollégium 5420 Túrkeve, Kinizsi út 37. Tel: 56/362003 ” szövegrész.

Szolnok, 2010. ……………...


Záradék:
A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására kötött megállapodás módosítását az alapító önkormányzatok

Önkormányzat megnevezése Határozat száma Polgármester, közgyűlés elnöke aláírása
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata
Jászberény Város Önkormányzata
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
Karcag Város Önkormányzata
Kenderes Város Önkormányzata
Kisújszállás Város Önkormányzata
Kunszentmárton Város Önkormányzata
Martfű Város Önkormányzata
Mezőtúr Város Önkormányzata
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Túrkeve Város Önkormányzata
Újszász Város Önkormányzata
Jászárokszállás Város
Önkormányzata

számú határozatukkal 2010. …………….-i hatállyal fogadták el.

 

 

 


2. sz. melléklet a 57./2010. (II.23.) sz. önkormányzati határozathoz


MEGÁLLAPODÁS
a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás
létrehozására és működtetésére

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. §-a, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B. §-a, valamint a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában foglaltakkal összhangban a társulás tagjai a szakképzéssel összefüggő egyes helyi önkormányzati feladatok végrehajtására a következő megállapodást fogadják el:


I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.) A Társulás megnevezése: Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás (továbbiakban: Társulás)
A Társulás székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.

2.) A Társulás létrehozásának éve: 2008

3.) A Társulás létrehozását elrendelte: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B. § alapján a társulási tag önkormányzatok képviselő testületei.

4.) A Társulás jogszabályban meghatározott közfeladata: 1993. évi LXXIX. törvény 89/B.§-a alapján a szakképzéssel összefüggő egyes önkormányzati feladatok végrehajtása.

5.) A Társulás működési köre: A Társulásba tagként belépő önkormányzatok illetékességi területe, valamint a Társulás tagjai által fenntartott iskolák működési köre. A Társulás tagjai által fenntartott, a társulás szakképzés-szervezési hatáskörébe tartozó iskolák, illetve ezek telephelyeinek a nevét, címét, OM azonosítóját jelen megállapodás melléklete tartalmazza.

6.) A Társulás jogi személy, térségi integrált szakképző központ. A társulás a szakképzés körében közoktatási megállapodást, vagy más megállapodást köthet.

7.) A Társulás bélyegzője: Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás

8.) A Társulás tagjai:

1. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata 5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 171
2. Jászberény Város Önkormányzata 5100 Jászberény, Lehel V. tér 18.
3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
4. Karcag Város Önkormányzata 5300 Karcag, Kossuth tér 1.
5. Kenderes Város Önkormányzata 5331 Kenderes Szent István u. 56.
6. Kisújszállás Város Önkormányzata 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
7. Kunszentmárton Város Önkormányzata 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1.
8. Martfű Város Önkormányzata 5435 Martfű, Szent István tér 1.
9. Mezőtúr Város Önkormányzata 5400 Mezőtúr, Kossuth tér 1.
10. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 5000 Szolnok, Kossuth tér 9.
11. Tiszaföldvár Város Önkormányzata 5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 2.
12. Törökszentmiklós Város Önkormányzata 5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 135/A.
13. Túrkeve Város Önkormányzata 5420 Túrkeve, Petőfi tér 1.
14. Újszász Város Önkormányzata 5052 Újszász, Szabadság tér 1.
15. Jászárokszállás Város Önkormányzata 5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1.


9.) A Társulás felügyeleti szerve: a tag önkormányzatok képviselő-testületei. Törvényességi felügyeletét a Társulás székhelye szerint illetékes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős államigazgatási szerv látja el. Szakmai felügyeletét a Társulás székhelye szerint illetékes szakképzésért felelős államigazgatási szerv látja el. A Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatát - a társulási megállapodásban meghatározott keretek között - a Tanács maga állapítja meg.

10.) A Társulás irányító szerve: a társulás Társulási Tanácsa

11.) Az irányító szerv székhelye: Szolnok, Kossuth L. út 2.

12.) Az irányító szerv vezetője: a Társulás Társulási Tanácsának elnöke

13.) Az irányító szerv megválasztásának rendje:
A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amely az alapító önkormányzatok képviselőiből áll. A Társulási Tanács tagjai közül a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 12. §-a alapján elnököt és két elnökhelyettest választ minősített többséggel. A Társulást az elnök - akadályoztatása esetén az általa kijelölt elnökhelyettes - képviseli.

14.) A Társulás foglalkoztatottjaira vonatkozó jogviszonyok megjelölése:
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény,
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény.


15.) A Társulás állami feladatként ellátandó alaptevékenységét meghatározó szakmai és egyéb jogszabályok:
1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról
1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről
1997. évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről
1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról
292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet az államháztartás működési rendjéről
1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
2000. évi C. törvény a számvitelről
249/2000. (XII. 24.) kormányrendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről
2008. évi CV. törvény a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzés támogatásáról és a képzés fejlesztésének támogatásáról

16.) Alaptevékenységi szakágazat: 856000

17.) 2010. január 1-től érvényes szakfeladatrend :

TEÁOR’08
Szakfeladat száma
Szakfeladat megnevezése

8419
841901-1
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

8530
853000-1
Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása

8560
856000-2
Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása

8560
856091-2
Szakképzési és felnőttképzési támogatások

8560
856099-2
Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység

7490
749031-2
Módszertani szakirányítás

7490
749032-2
Minőségbiztosítási tevékenység”

A Társulás vállalkozási és kisegítő jellegű tevékenységet nem folytat.
Szabad kapacitását kiegészítő tevékenysége körében hasznosítja - a Szervezeti és Működési Szabályzatában felsorolt tevékenységek körében.

18.) A Társulás feladatai:

A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás a tevékenységi területén igyekszik elősegíteni a munkaerő-piac igényeihez igazodó képzési struktúrájú és oktatási színvonalú szakképzés kialakítását. Célja a minőségi szakképzéshez való jobb hozzáférés biztosításának és a helyi munkaerő-piaci igények kielégítésének elősegítése. Összehangolt – az érdekelt és érintett felek egyetértésén alapuló – szakképzés-fejlesztési irányok meghatározásának, a koordináció javításának, a fejlesztési források hatékony felhasználásának biztosítása. A szakmai képzés színvonalának és a szakmai tudás presztízsének növelése.
Az iskolai rendszerű szakképzésben egyre növekvő számú hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók képzési problémáinak megoldásában történő segítségnyújtás a lemorzsolódás, a képzési rendszerből szakképesítés nélkül kilépők számának csökkentése érdekében.
Az önkormányzati fenntartású intézményeknek a felnőttképzési területen történő részvételét erősíteni szükséges. Elősegíti az összehangolt, ugyanakkor a helyi igényeket is figyelembe vevő moduláris rendszerű intézményi képzési programok létrehozását.
Feladata továbbá a regionális fejlesztési és képzési bizottság döntésének megfelelően:
- a szakképzés fejlesztési irányára és beiskolázási arányára tekintettel meghatározza a társulás által, illetve a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számát,
- a szakmai program tekintetében egyetértési jogot gyakorol az iskola pedagógiai programjának jóváhagyásánál.


II. A TÁRSULÁS KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

1.) A Társulás keretében az együttműködés határozatlan időre szól. A Társulás megalakultnak tekinthető, ha a képviselőtestületek mindegyike jóváhagyta a megállapodást, megválasztotta képviselőjét és a Társulási Tanács alakuló ülése kimondta a megalakulását.
A Társulásba beléphet minden olyan helyi önkormányzat, amely a szakképzés feladataiban részt vevő iskolát tart fenn. A belépés további feltétele, hogy az érintett helyi önkormányzat elfogadja a regionális fejlesztési és képzési bizottság által a szakképzés fejlesztésének összehangolásával összefüggésben hozott döntéseket.
A Társuláshoz csatlakozni minden tanév szeptember 1. napjával lehet. A belépési szándékot legalább 60 nappal korábban kell bejelenteni a Társulásnak. A Társuláshoz való csatlakozáshoz a képviselő testület minősített többséggel hozott döntése szükséges, mely a belépési szándékon kívül tartalmazza a hozzájárulási összeg befizetésének vállalását is.

A Társulásból kilépni a naptári év utolsó napjával lehet. A kilépési szándékot egy tanévvel korábban kell bejelenteni a Társulásnak a képviselő testület minősített többséggel hozott döntésével. A kilépő taggal a Társulás elszámol.

2.) A Társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:
- az együttműködési megállapodás jóváhagyásához,
- az együttműködési megállapodás módosításához,
- az együttműködési megállapodás megszüntetéséhez,
- a Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz,
- a Társulásból történő kilépéshez.

3.) A Társulás megszűnik:
- ha annak megszűnését valamennyi tag képviselő-testületi határozattal kimondja,
- ha a Társulásban csak egy tag marad.

4.) A Társulás megszűnésekor a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó vagyont a tagoknak a vagyon növekménnyel együtt a jelen Megállapodás V. fejezete szerint vissza kell adni, kivéve ha jogszabályból, illetve szerződésből más nem következik. Amennyiben hiány keletkezik, azt a tagokat megillető vagyoni részesedések, illetve ha ez nem lehetséges a hozzájárulás alapjául szolgáló tanulói létszám arányában osztják meg a tagok, kivéve ha jogszabályból, illetve szerződésből más nem következik.

5.) Jelen megállapodás valamennyi képviselő-testület elfogadó határozatával válik hatályossá.


III. A TÁRSULÁS SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE


1.) A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács. A Társulási Tanács tagjai az előző tanév – a nappali képzés munkarendje szerint folyó szakiskola 9-10, szakközépiskola 9-12 és szakképzési évfolyamok – tanulólétszáma arányában (közoktatási statisztikai adatok alapján) számított költségvetési hozzájárulás arányában rendelkeznek szavazattal.
Egyik Társulási tag sem rendelkezhet a szavazatok több, mint felével.

2.) Szavazni személyesen, vagy a társulás tagja által írásban meghatalmazott helyettes képviselő útján lehet.
A Társulási Tanács alakuló ülésén tagjai közül elnököt és két elnökhelyettest választ nyílt szavazással egy évre. Ezt követően az elnök és a két elnökhelyettes személye évente rotációs rendszerben kerül megválasztásra. A választás során figyelemmel kell lenni arra, hogy a Jászság, a Nagykunság és Szolnok térsége is képviselve legyen.

3.) A Társulási Tanács tagjai évente a képviselő-testületeiknek beszámolnak a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről, a társulás munkájáról, gazdasági helyzetéről, a társulási cél megvalósításáról.

4.) A Társulás tagja az általa választott képviselőt visszahívhatja.

5.) A Társulási Tanács döntését ülésén határozattal hozza. A Társulási Tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az elnök által kijelölt elnökhelyettes, vagy a Társulási Tanács által felhatalmazott képviselő hívja össze és vezeti. Az ülés helye: váltakozva a Jászság, a Nagykunság és a Szolnok térség valamelyik társulási tag székhelyén.

6.) Az ülést össze kell hívni:
a.) szükség szerint, de évente legalább két alkalommal;
b.) a Társulási Tanács által meghatározott időpontban;
c.) a Társulás bármely tagjának napirendet tartalmazó indítványára;
d.) a Közigazgatási Hivatal kezdeményezésére.

7.) A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott személy írja alá. A jegyzőkönyvet 15 napon belül meg kell küldeni a Közigazgatási Hivatalnak.

8.) A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a társulás tagjainak több mint fele jelen van és a jelenlévők rendelkeznek a szavazatok több, mint felével.

9.) Egyszerű szótöbbség esetén a javaslat elfogadásához legalább a jelenlévő képviselők több, mint felének igen szavazata szükséges, és az haladja meg a jelenlévő képviselők szavazatainak több, mint felét. A Társulási Tanács döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza kivéve a jelen megállapodásban megállapított, a minősített többséget igénylő döntéseket.

10.) Minősített többség esetén a javaslat elfogadásához a Társulási Tanács jelen lévő tagjai több mint 75 százalékának igen szavazata szükséges és az haladja meg a Társulási Tanács összes szavazatának 75 százalékát.

11.) A Társulási Tanács részletes működési szabályait a társulási megállapodásban meghatározott keretek között a Szervezeti és Működési Szabályzatában állapítja meg és fogadja el.

12.) A Társulási Tanács Területi Munkabizottságokat hoz létre, mely a Társulási Tanácsnál kisebb működési területen végez döntéselőkészítő munkát. A Területi Munkabizottság térségi szinten (Szolnok, Karcag, illetve Jászberény székhellyel) rendelkezik javaslattevő, véleményező jogokkal. A Munkabizottsághoz tartozó működési területre vonatkozó kérdésekben csak a Munkabizottság előterjesztése kerülhet a Társulási Tanács elé. Az olyan kérdésekben, amelyekben az összes területi munkabizottság tárgyal, a Tanács egyezteti a munkabizottságok által kialakított álláspontokat, és így hozza meg az egész TISZK területére kötelező érvényű döntést. A munkabizottságok szavazati joggal rendelkező tagjai a Társulási Tanácsba delegált tagok. A Munkabizottság működési szabályairól maga határoz. A Társulási Tanács által kért ésszerű határidő elmulasztása a munkabizottság javaslatának figyelmen kívül hagyását eredményezi.

A Területi Munkabizottságok összetétele a következő:

Jászsági területi munkabizottság:
Jászberény Város Önkormányzat
Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzat
Jászárokszállás Város Önkormányzat

Nagykunsági területi munkabizottság:
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat
Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzat
Karcag Város Önkormányzat
Kenderes Város Önkormányzat
Kisújszállás Város Önkormányzat
Kunszentmárton Város Önkormányzat
Mezőtúr Város Önkormányzat
Tiszaföldvár Város Önkormányzat
Túrkeve Város Önkormányzat

Szolnoki területi munkabizottság:
Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzat
Martfű Város Önkormányzat
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat
Törökszentmiklós Város Önkormányzat
Újszász Város Önkormányzat

12./A) Ellenőrző Bizottság
A Társulási Tanács ellenőrző szerve az Ellenőrző Bizottság, amelynek alapvető feladata a Társulás működésének és gazdálkodásának, valamint a támogatási szerződésekben rögzített feladatok és a projektek végrehajtásának ellenőrzése. Az Ellenőrző Bizottság létszáma 5 fő, melynek elnökét és tagjait a Társulási Tanács választja tagjai közül.

Az Ellenőrző Bizottság feladatai és hatásköre:
- a Társulási Megállapodásban, a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglalt, valamint a támogatási szerződésben, a projekt irányítási kézikönyvben meghatározott működési rend és eljárási szabályok betartásának ellenőrzése,
- a Projektek helyzetének és ütemterv szerinti előrehaladásának figyelemmel kísérése, a célok megvalósulása ellenőrzése,
- a Projektekkel kapcsolatos kockázatok kezelésének elősegítése és ellenőrzése,
- a Társulás bevételei és kiadásai, a vagyon változás alakulása figyelemmel kísérése, értékelése,
- az éves költségvetési tervjavaslat, a végrehajtásáról szóló féléves, éves beszámoló tervezetei véleményezése.

Az ellenőrzése során:
- a Társulás elnökétől tájékoztatást, a munkaszervezet igazgatójától, alkalmazottaitól, a projektvezetőktől illetve a projektmenedzsment tagjaitól, a bizottságok vezetőitől és tagjaitól jelentést, tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet,
- jogosult a Társulás könyvviteli elszámolásaiba és irataiba betekinteni, illetve megvizsgálhatja azokat,
- jogosult feladata ellátása során külső szakértőt igénybe venni.

Ellenőrzéseiről, vizsgálatairól a Tanácsot a Bizottság elnöke írásban tájékoztatja.

13.) A Társulási Tanács Szakmacsoportos Tantervi Bizottságokat, Intézményvezetők Tanácsát, valamint Tanácsadó Testületet hoz létre. A Szakmacsoportos Tantervi Bizottságokban az intézmények szakmai delegáltjai vesznek részt, fő tevékenysége a szakmacsoportos modultérképek előkészítése, annak megvitatása és egyéb szakmai kérdésekben történő egyeztetés. Az Intézményvezetők Tanácsát a TISZK–ben résztvevő intézmények vezetői alkotják, amely az iskolákat érintő előterjesztéseket véleményezi a Területi Munkabizottság ülése előtt. A Tanácsadó Testület a szakképzési szerkezet, beiskolázási stratégia kialakításában lát el javaslattevő, véleményező szerepet a gazdálkodó szervezetek, szakmai érdekképviseletek, kamarák, munkaügyi központ képviselőinek részvételével.

14.) A Társulási Tanács feladatainak végzésére nem önálló jogi személyiségű munkaszervezetet hoz létre. Feladata a társulás tevékenységébe tartozó feladatok közül mindazoknak az előkészítése, illetve végrehajtása, amelyeket számára a Társulási Tanács meghatároz. A munkaszervezet élén igazgató áll, akit a Társulási Tanács nevez ki, illetve ment fel és eljár fegyelmi és kártérítési ügyében. A többi munkáltatói jogot a Társulási Tanács elnöke gyakorolja a munkaszervezet igazgatója felett. A munkaszervezet egységes szervezet, tevékenységét a Társulási Tanács által jóváhagyott számú munkatárs látja el közalkalmazotti jogviszonyban a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a Munka Törvénykönyve, illetve a közoktatási ágazatra vonatkozó végrehajtási rendelet által meghatározott alkalmazási feltételek szerint. A munkaszervezet működési rendjét – beleértve a belső ellenőrzést – a Társulási Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzatban állapítja meg.

15.) A Szakképzés-szervezési Társuláshoz csatlakozó (gazdálkodó szervezetek, nem önkormányzati fenntartású szakképző intézmények, felsőoktatási intézmények stb.), a Tanácsban szavazati joggal nem rendelkező szervezetekkel kötendő megállapodásról a Tanács dönt.

16.) A Társulási Tanács minősített többséget igénylő döntései:
- a Területi Munkabizottság javaslatától eltérő döntés meghozatala,
- a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számának meghatározása,
- a fejlesztési tervének elfogadása,
- a szervezeti és működési szabályzatának elfogadása,
- a Társulási Tanács elnökének, elnökhelyetteseinek megválasztása,
- a Társulási Tanács munkaszervezete igazgatójának kinevezése,
- a Szakképzés-szervezési Társulás éves költségvetésének elfogadása, módosítása és a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása.
- tag felvételéről, tagi késedelem beálltáról, tagi kilépéssel összefüggő elszámolásról történő döntés,
- pályázat beadása 1 millió forint önrész feletti összeg vállalása esetén,
- fejlesztési irányok, projektek meghatározása,
- források felhasználásának meghatározása.


IV. A TÁRSULÁSI TANÁCS HATÁSKÖRE:

A) A TÁRSULÁSI TANÁCS SAJÁT SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ HATÁSKÖRÖK

1.) Elfogadja Szervezeti és Működési szabályzatát.

2.) Megválasztja a Társulási Tanács elnökét és elnökhelyetteseit.

3.) Kialakítja munkaszervezetét, dönt annak létszámáról, kinevezi és felmenti a munkaszervezet igazgatóját.

4.) Megállapítja éves költségvetését, elfogadja a költségvetés végrehajtásáról szóló beszá- molót.

5.) Dönt tag felvételéről, tagi késedelem beálltáról, tagi kilépéssel összefüggő elszámolásról.

6.) Megválasztja az Ellenőrző Bizottságot.


B) A TÁRSULÁSRA A TÁRSULÁSI TAG ÖNKORMÁNYZATOK HATÁSKÖRÉBŐL ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK

1.) A szakképzés-szervezési társulás az általa ellátott feladatokra – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. §-ának (1) bekezdése szerint – önálló fejlesztési tervet készít.

2.) A Társulási tag önkormányzatok által fenntartott szakképző intézmények működési körében a regionális fejlesztési és képzési bizottság döntéseivel összhangban
- meghatározza a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számát tekintettel a szakképzés fejlesztési irányára és a beiskolázás arányára,
- a regionális fejlesztési és képzési bizottság döntésének megfelelően a szakmai program tekintetében egyetértési jogot gyakorol az iskola pedagógiai programjának jóváhagyásánál.
- egyetértési jogot gyakorol az intézményi alapító okiratok elfogadásakor, módosításakor, amennyiben az a szakképzést érinti (különösen a maximális tanulói létszám, az oktatott szakmák meghatározásánál).
- véleményezi az intézmények átszervezését.

C) A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONTI FELADATOK

1.) A regionális fejlesztési és képzési bizottság által a szakképzés összehangolásával kapcsolatban hozott döntéseit elfogadja.

2.) A szakképzés-szervezési társulás megállapodhat közoktatási intézményfenntartó többcélú kistérségi társulással, felsőoktatási intézménnyel, nem önkormányzati intézményfenntartóval, a feladatok közös megszervezésében, amennyiben az vállalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B § (5) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint a szakképzésnek a regionális fejlesztési és képzési bizottság döntésének megfelelő megszervezését.

3.) A szakképzés egyéb szereplőinek bevonása a szakképzésbe, megállapodás kötése.

4.) Részt vesz pályázatokban, a pályázat lebonyolításában, fejlesztési projektek megvalósításában.

5.) Részt vesz az iskolarendszeren kívüli szakképzés szervezésében.

6.) A szakképzésfejlesztés forrásbevonási rendszerének kialakítása, az ezzel kapcsolatos szerződések megkötése, a felhasználás nyomon követése. A szakképzési hozzájárulásból a Társulást megillető pénzeszközöket a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás önálló fejlesztési terve alapján a szakképzés tárgyi és szakmai feltételeinek fejlesztésére fordítja.

7.) Pályaválasztási, pályaorientációs és karrier-tanácsadási rendszer szervezése.

8.) Pedagógus továbbképzések szervezése, koordinálása.

9.) Hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű tanulókat támogató rendszer kiépítése.

10.) Tananyagfejlesztések koordinálása, új tananyagok beszerzése.

11.) Tájékoztatás a szakképzés partnerei, média felé, kiadványokat készít.

12.) Önértékelési rendszer összehangolása a partnerek között.

13.) Családpedagógiai szolgáltatás folytatásának segítése.

14.) Intézményi mérési értékelési rendszer és közös Térségi Integrált Szakképző Központ szintű tanulói kulcskompetencia mérés-értékelési rendszer kialakítása.

15.) A Térségi Integrált Szakképző Központra vonatkozó egységes modultérkép elkészítése.

16.) Adatgyűjtés, elemzés a szakképzés vonatkozásában.

A Társulási Tanács elnökének feladat és hatásköre:

a.) Képviseli a Társulást.
b.) Egyszemélyi felelős vezetőként felelős az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban, a költségvetési keretben, valamint feladatellátási megállapodásban foglaltaknak, illetve az irányító szerv által közvetlenül meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelő ellátásáért.
c.) Összehívja és vezeti a Társulási Tanács ülését.
d.) Aláírja az ülés jegyzőkönyvét.
e.) Gyakorolja a munkáltatói jogokat a munkaszervezet igazgatója felett, kivéve a kinevezési, felmentési, fegyelmi és kártérítési jogköröket.
f.) Felügyeli a Társulási Tanács döntéseinek végrehajtását és a Társulás gazdálkodásának szabályszerűségét.
g.) Tájékoztatja az Ellenőrző Bizottságot.

Az igazgató feladatai:

a) Vezeti a munkaszervezetet.
b) Előkészíti a Társulási Tanács üléseit és a napirendeket.
c) Végrehajtja a Társulási Tanács döntéseit.
d) Gyakorolja a munkáltatói jogokat a munkaszervezet dolgozói felett.
e) Felelős a Társulás gazdálkodásának szabályszerűségéért.
f) Beszámol az Ellenőrző Bizottságnak.


V. TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA, ELLENŐRZÉSE

1. A Társulás gazdálkodása

1.1. A Társulás önállóan működik és költségvetési szerv módjára gazdálkodik, költségvetési elszámolási számlával rendelkezik.

1.2. A Társulás munkaszervezete részére Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolnokon elhelyezést biztosít, melynek költségei a társulást terhelik. A társulás éves költségvetését Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának éves költségvetése tartalmazza, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata gondoskodik az elemi költségvetés, az időszaki és az éves beszámoló Magyar Államkincstárhoz történő benyújtásáról az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.

1.3. A Társulás működési költségét – a tanulói létszám arányában megállapított – a tagok által befizetett költségvetési hozzájárulás biztosítja. A társulás tagjait terhelő működési költséghez történő hozzájárulás befizetését, a társulás költségvetésének elfogadását és a befizetési értesítés kiküldését követő tizenöt napon belül rendezik a tagok.

1.4. A tagok által vállalt pénzügyi hozzájárulás határidőre történő befizetésének nem teljesítése esetén a határidő lejárta utáni nyolc napon belül fizetési felszólítás kiküldésére kerül sor. Amennyiben a Társulás tagja a fizetési felszólítást követő nyolc napon belül sem egyenlíti ki tartozását, úgy a Társulási Tanácsi tagságból fakadó jogai gyakorlását a Társulási Tanács felfüggesztheti. Egy hónapot meghaladó tartozás esetén pedig a mindenkori jegybanki alapkamat másfélszerese kerül késedelmi kamatként felszámolásra.

1.5. Fejlesztési jellegű projektek megvalósítása, illetve önrész vállalását előíró fejlesztési pályázatok benyújtása esetén a tagok hozzájárulnak, hogy azonnali beszedési megbízás – inkasszó – kerüljön kiadásra a projektben, pályázatban érintett tagokra jutó önerő mértékéig.

1.6. A költségvetéssel kapcsolatos felügyeleti jogokat a Társulási Tanács gyakorolja. A Társulás nevében kötelezettséget a társulási tanács elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott, a megállapodásban megjelölt személy vállalhat. Az Elnök a Munkaszervezet Vezetőjét hatalmazhatja meg a szakképzés fejlesztési hozzájárulással kapcsolatos megállapodások aláírásával. A kötelezettségvállalás és a források felhasználásának rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell rögzíteni.

2. Társulás vagyona

2.1 A Társulás vagyona

2.2.1. A Társulás vagyona elsődlegesen ingatlanokból, ingóságokból, szellemi termékekből, pénzvagyonból esetlegesen értékpapírokból, üzletrészekből, és egyéb vagyoni értékű jogokból állhat.

2.2.2. A Társulás vagyonát képezi különösen:
a) a tagok tanulólétszám arányos hozzájárulása,
b) illetve a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény szerint a Társulási Tanács döntése alapján igénybevett támogatásrész,
c) a Társulás által megvalósított beruházások, fejlesztések eredményeként létrejött és egyéb módon szerzett vagyon,
d) a tagok által bevitt vagyon,
e) a Társulás által használt vagyon szaporulata a Társulás vagyonát képezi.

2.3. Vagyongazdálkodás

2.3.1. A Társulás vagyona a szakképzési, a szakképzéssel kapcsolatos feladatok ellátását szolgálja. A Társulás a vagyonát kizárólag a jelen megállapodásban meghatározott feladatok ellátása érdekében használhatja.

2.3.2. A vagyongazdálkodás során a vagyontárgyak hasznosítása nem veszélyeztetheti a Társulás jogszabályban meghatározott feladatainak ellátását.

2.3.3. Vagyongazdálkodás alatt az egyes vagyontárgyak használata (fenntartása), új vagyontárgyak megteremtése, a hasznosítható vagyontárgyak bérbe, használatba, haszonbérbe vagy vagyon-kezelésbe adása, megterhelése értendő.

2.3.4. A vagyonnal gazdálkodók, vagyont kezelők a rájuk bízott vagyont kötelesek megőrizni, a rendes gazdálkodás szabályai szerint kezelni és gyarapítani.
2.3.5. A vagyon használati, hasznosítási, üzemeltetési, működtetési, fenntartási, felújítási feladatait a Társulás munkaszervezete látja el. Az üzemeltetési, működtetési, fenntartási, felújítási kiadások fedezetét - a Társulási Tanács határozata alapján - a tagok szakképző intézményeik érintettsége figyelembevételével számított tanulólétszám arányos hozzájárulása útján biztosítja. A tagok tanuló létszáma a tervezési évet megelőző év október 1-i oktatási statisztikai létszám alapján, azzal egyezően kerül megállapításra.

2.3.6. A Társulás tagjai a szakképzés feladatainak ellátása céljából jogosultak – az erre vonatkozó jogszabályok szerint, a Társulási Tanács határozata alapján - a társulás vagyonát használni, melyet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően szerződésbe foglalnak.

2.3.7. A 2.3.6. pont szerinti szerződésben az Átvevő a Társulás vagy annak tagjai tulajdonosi hatáskörben tett kötelezettség vállalására tekintettel köteles kötelezettséget vállalni.

2.3.8. A vagyon használatára, hasznosítására, a vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó további szabályok a Társulás szervezeti és működési szabályzatában kerülnek meghatározásra.

2.3.9. A Társulás jogosult – erre vonatkozó jogszabályok és szerződés szerint - más tagok saját tulajdonában lévő vagyonát használni, melyet annak saját vagyonaként kell nyilvántartani.

2.3.10. A 2.3.9. szerinti szerződésben rögzíteni szükséges, hogy a Társulást terhelik a tagok tulajdonában lévő saját vagyon üzemeltetési, működtetési, fenntartási és felújítási költségeit, oly módon, hogy azt a Társulás útján használó tagok között a tanulólétszám arányában kell megosztani.


2.4. A vagyonnal kapcsolatos jogok és kötelezettségek rendezése a Társulás megállapodásának a felmondása, a társulás megszűnése esetén:

2.4.1. A jogi személyiséggel rendelkező társulás megállapodásának felmondása esetén a társulás tagja által a jogi személyiséggel rendelkező társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni.

2.4.2. A vagyontárgy társulás tagja részére történő kiadását a társulás jogszabályban meghatározott szakképzési feladatai ellátásának az időtartamára, de legfeljebb négy évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a társulás kötelező feladatának ellátását. Ebben az esetben a társulás kivált tagját a társulással kötött szerződés alapján - használati díj illeti meg. A használati díj összegét a Társulási Tanács döntése alapján kell megállapítani.

2.4.3. A Társulás megszűnése esetén a vagyont a társulás tagjai között a Társulási Tanács által - beruházási egységek alapján - meghatározottak szerint kell felosztani. A beruházási egység a Társulás vagyonából a társulás megszűnése után a társulás tagjait megillető részt jelzi.

2.4.4. A beruházási egységeket a Társulási Tanács határozatba foglalja a vagyon megszerzésekor. A beruházási egységet a Társulás tagjai által a beruházások, fejlesztések eredményeként létrejött és egyéb módon szerzett vagyon megszerzéséhez ténylegesen biztosított saját források aránya alapján kell meghatározni az esetleges későbbi vagyonmegosztás céljából.

2.4.5. A beruházási egységeket a Társulási Tanács a beruházás, fejlesztés aktivált értéke alapján - az aktiválást követő Társulási Tanács ülésen - határozatában rögzíti, a Társulás munkaszervezete tartja nyilván.

2.4.6. A beruházási egységek mértékének megállapítása a következők szerint történik:
a) Amennyiben a Társulás tagjai a vagyonhoz forrást biztosítanak, akkor a tulajdoni hányadok meghatározása a korábban a vagyon megszerzésekor a Társulási Tanács által határozatban megállapított beruházási egységek arányában történik.
b) Amennyiben a vagyon a Társulás tagjainak vagyoni hozzájárulása nélkül, kerül megvalósításra és a vagyon valamennyi szakképző intézményt érinti, a beruházási egység meghatározása a vagyon megszerzésekor fennálló tanulói létszám arányában történik, a tulajdonból valamennyi tag részesedik.
c) Amennyiben a vagyon a Társulás tagjainak vagyoni hozzájárulása nélkül kerül megvalósításra és a vagyon nem érinti valamennyi szakképző intézményt, abban az esetben az érintett iskolák fenntartói között kerül a vagyon megosztásra, a vagyon megszerzésekor fennálló tanulói létszám arányában megállapított beruházási egységek alapján.

2.4.7. A vagyon megosztásakor, amennyiben a vagyontárgyban a Társulás több tagja is rendelkezik beruházási egységgel, a vagyontárgy felett közös tulajdon jön létre. Közös tulajdon keletkezésekor a vagyontárgyban legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos társnak a vagyontárgyra vételi joga keletkezik a többi tulajdonostárssal szemben. A vételi jog a társulás megszűnése után nyílik meg. A vételi jog alkalmazásakor a vételár a vagyontárgy értékének az amortizációval csökkentett ellenértéke.


2.5. A vagyonkimutatás, a vagyonleltár és a vagyonnyilvántartás

2.5.1. A vagyonleltár a Társulás tulajdonában, kezelésében a tárgyévi költségvetés zárónapján meglévő vagyon kimutatása, célja a vagyon számviteli szabályok szerinti számbavétele értékben és mennyiségben.

2.5.2. A vagyonleltárban szerepeltetni kell különösen a befektetett- és forgóeszközöket, a követeléseket és a vagyont terhelő kötelezettségeket is.

2.5.3. A vagyonkimutatás a zárszámadásról szóló határozat részét képezi

2.5.4. A vagyonleltár alapját képező nyilvántartás állományának felfektetéséről, a folyamatos vezetésről, valamint a vagyonleltár összeállításáról, közzétételéről a számviteli szabályok szerinti feladat- és hatáskörében a munkaszervezet vezetője gondoskodik.

2.5.5. A Társulás tagjának a társulásba bevitt vagyonát a társult tag vagyonaként kell nyilvántartani. A Társulás a társulásba bevitt vagyont, az erre vonatkozó szerződésben meghatározott módon használhatja , illetve hasznosítja.


3. A Társulás gazdálkodásának ellenőrzése

3.1 Társulás gazdálkodásának ellenőrzését az Ellenőrző Bizottság látja el a jelen Megállapodás III. fejezete 12/A. pontjában foglaltak szerint.

3.2. A Társulás belső ellenőrzését az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII törvényben és a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI.26.) Kormány rendeletben foglaltak szerint kell biztosítani.

3.3. A Társulási Tanács által elfogadott éves ellenőrzési tervet a Tanács megbízási szerződés útján hajtatja végre, amelyről évente be kell számolni a Társulási Tanácsnak. A belső ellenőrzés külső erőforrásokkal történő megszervezéséért a Munkaszervezet vezetője a felelős.

3.4. A Társulás gazdálkodásának ellenőrzését legalább évente a Társulási Tanács elnöke által megbízott független könyvvizsgálóval végezteti, amelynek kiválasztására az Ellenőrző Bizottság javaslatot tehet.

 

VI. EGYÜTTMŰKÖDÉS

A helyi önkormányzatok képviselő-testületei, bizottságai, polgármesterei, jegyzői, az önkormányzatok intézményei, társulásai feladatkörükben egymással rendszeres kapcsolatot alakíthatnak ki. Tanácskozásokat tartanak, közösen szerveznek rendezvényeket, kicserélik szakmai tapasztalataikat, illetve fórumokat tartanak.

A Társulás tagjai feladataik ellátásában kölcsönösen együttműködnek, megfelelő információk átadásával segítik a Társulás munkáját, másik Térségi Integrált Szakképző Központba nem lépnek be.


VII. VEGYES RENDELKEZÉSEK

A Társulási megállapodást az aláírást követő 15 napon belül meg kell küldeni a Közigazgatási Hivatal vezetőjének, aki arra 30 napon belül törvényességi észrevételt tehet.
A társulási megállapodásban részt vevő felek a közöttük felmerülő vitákat előzetes egyeztetés útján rendezik.


Záradék:

A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására kötött megállapodás egységes szerkezetét az alapító önkormányzatok számú határozatukkal 2010. …………….-i hatállyal fogadták el.


Önkormányzat megnevezése Határozat száma Polgármester, közgyűlés elnöke aláírása
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata
Jászberény Város Önkormányzata
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
Karcag Város Önkormányzata
Kenderes Város Önkormányzata
Kisújszállás Város Önkormányzata
Kunszentmárton Város Önkormányzata
Martfű Város Önkormányzata
Mezőtúr Város Önkormányzata
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Túrkeve Város Önkormányzata
Újszász Város Önkormányzata
Jászárokszállás Város
Önkormányzata

 


A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodásának melléklete
A telephelyek felsorolása – a KIR adatbázissal történő egyezés érdekében – valamennyi közoktatási feladatellátási helyet tartalmazza.

 

Sor
szám Fenntartó önkormányzat Iskola megnevezése Iskola székhelye OM azonosító Telephelyek
1. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 165. 035969 Telephely kódja: 001
Orczy Anna Általános Iskola
5231 Fegyvernek Dózsa György út 2.
Tel.:56/481072
Fax.: 56/481072
általános iskola; pedagógiai szakszolgálat

Telephely kódja: 002
Sárga Iskola
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 133.
Tel.: 56/481078
általános iskola;


Telephely kódja: 003
Szakképző I.
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 165.
szakiskola;


Telephely kódja: 004
Szakképző II.
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 149.
szakiskola;


Telephely kódja: 005
Tornaszoba
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 152.
általános iskola;


Telephely kódja: 006
Szakképző III.
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 161.
szakiskola;


Telephely kódja: 007
Iskolai Könyvtár
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 165/b
általános iskola; szakiskola;


Telephely kódja: 008
Móra Ferenc Általános Iskola
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 31
Tel.: 56/556310
Fax:56/556311
általános iskola;


Telephely kódja: 009
Móra Ferenc Általános Iskola Tornaterme
5231 Fegyvernek, Felszabadulás u. 29
általános iskola;


Telephely kódja: 010
Szalai Sándor Általános Iskola
5222 Örményes, Iskola u. 24
Tel.: 56/339010
általános iskola;


Telephely kódja: 011
Tornaszoba
5412 Kuncsorba, Dózsa György u. 47
Tel.: 56/590889
általános iskola

Telephely kódja: 012
Általános iskola
5412 Kuncsorba, József Attila út 10/a
Tel.: 56/334058
általános iskola

2. Jászberény Város Önkormányzata Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 5100 Jászberény, Rákóczi u. 13. 036024 -
Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5100 Jászberény, Hatvani u. 2. 036045 Telephely kódja: 002
Klapka György Szakközép- és Szakiskola
5100 Jászberény, Kossuth u. 59.
Tel.: 57/505-836
szakiskola; szakközépiskola
Általános iskolai tagozat 5100 Jászberény
Szent István krt.22.
Telephely kódja: 003
Klapka György Szakközép-és Szakis-
kola , Általános Iskola és Spaciális Szak-
iskola
5100 Jászberény, Szent István krt.22.
Tel.: 57/501720
általános iskola;speciális szakiskola szakiskola; szakközépiskola;

3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat JNSZM Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola 5350 Tiszafüred, Ady E. u. 4. 036050 -


JNSZM Mészáros Lőrincz Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 5130 Jászapáti, Vasút u. 2. 201164 Telephely kódja: 002
Gimnáziumi Intézményegység
5130 Jászapáti, Vasút út 2.
Tel.: 57/540-960
Fax:57/440-347
gimnázium;


Telephely kódja: 003
Szakképző Intézményegység
5130 Jászapáti, Vasút út 4.
Tel.: 57/540-260
Fax:57/540-260
szakközépiskola;


Telephely kódja: 004
Kollégiumi Intézményegység
5130 Jászapáti, Vasút út 4.
Tel.: 57/441-149
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 005
Tanügyi épület
5130 Jászapáti, Velemi Endre u. 1.
szakiskola;


Telephely kódja: 006
Vendéglátóipari Tanbázis
5130 Jászapáti, Hősök tere 2.
szakiskola;


Telephely kódja: 007
Tanügyi Épület
5130 Jászapáti, Hősök tere 9.
szakiskola;


Telephely kódja: 008
Ruhaipari Tanműhely
5130 Jászapáti, István Király u. 36.
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 009
Faipari Tanműhely
5130 Jászapáti, Arany János u. 64.
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 010
Építőipari Tanműhely
5130 Jászapáti, Damjanich u. 11.
szakiskola;


Telephely kódja: 011
Tornaterem, Sporttelep
5130 Jászapáti, Juhász Máté u. 2.
szakiskola;


Telephely kódja: 012
Mezőgazdasági Tanbázis
5130 Jászapáti, Tanüzem
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 013
Konyha-étterem
5130 Jászapáti, Juhász Máté u. 4.
egyéb - nem közoktatási feladat;

JNSZM Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 15-17. 036056 Telephely kódja: 002
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola,
Gimnázium és Kollégium
5340 Kunhegyes, Kossuth Lajos u. 30-32
Tel.: 59/530149
Fax:59/530149
gimnázium; szakközépiskola;


Telephely kódja: 003
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola,
Gimnázium és Kollégium
5340 Kunhegyes, kálvin u. 1.
Tel.: 59/326068
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 004
Vasipari szakmák gyakorlati oktatásának tanműhelye
5340 Kunhegyes, Széchenyi u. 1.
szakiskola;


Telephely kódja: 005
Tancukrászda
5340 Kunhegyes, Kossuth Lajos út 58.
Tel.: 59/530-102
szakiskola;

JNSZM Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium 5000 Szolnok, Gyermekváros u. 1. 036073 -
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 5310 Kisújszállás, Bajcsy-Zsilinszky u. 37. 038402 Telephely kódja: 006
Nevelőotthon
5310 Kisújszállás, Kossuth u. 57.
Tel.: 59/321471
Fax:59/321471
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 008
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Csorbai 15.
Tel.: 59/324-407
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 009
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Bem 43.
Tel.: 59/324-388
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 010
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Balassi 5.
Tel.: 59/324-389
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 011
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Nyár 46.
Tel.: 59/324-391
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 013
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Bajcsy-Zsilinszky 21/A
Tel.: 59/520-772
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 015
Lakásotthon
5310 Kisújszállás, Kígyó 1/A
Tel.: 59/520-778
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 017
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda,
Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai
Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
5300 Karcag, Kisújszállási út 45.
Tel.: 59/503-144
Fax:59/503-165
általános iskola; szakiskola; kollégium, diákotthon;
pedagógiai szakszolgálat; pedagógiai szakmai szolgáltatás;
korai fejlesztés, gondozás;


Telephely kódja: 018
Speciális Gyermekotthon
5310 Kisújszállás, Váci M. u. 1.
Tel.: 59/520-730
egyéb - nem közoktatási feladat;


Telephely kódja: 019
Utógondozói Otthon
5310 Kisújszállás, Kun B. u. 1.
Tel.: 59/324-390
egyéb - nem közoktatási feladat;


JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon 5461 Tiszaföldvár, Homok, Beniczky Géza u. 5. 038406 Telephely kódja: 002
J-N-Sz. Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium,
Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
5461 Tiszaföldvár, Malom u. 1
Tel.: 56/472-404
Fax:56/570-541
pedagógiai szakszolgálat;


Telephely kódja: 003
J-N-Sz. Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium,
Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
5440 Kunszentmárton, Deák Ferenc u. 4
Tel.: 56/560-367
pedagógiai szakszolgálat;

4. Karcag Város Önkormányzata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. 036005 Telephely kódja: 002
Szentannai Sámuel Gimnázium,
Szakközépiskola és Kollégium
Varró úti Kollégiuma
5300 Karcag, Varró út 1-3.
kollégium; diákotthon

Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Varró u. 8. 036035 Telephely kódja: 002
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Kollégiuma
5300 Karcag, Varró u. 6.
Tel.: 59/312110
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 003
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Tanműhelye
5300 Karcag, Kossuth tér 14.
Tel.: 59/312456
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 004
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Tanműhelye
5300 Karcag, Gépgyár u.
központi műhely

Telephely kódja: 005
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium
5300 Karcag Laktanya út 1.
Központi műhely
5. Kenderes Város Önkormányzata Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium
5331 Kenderes, Szent István u. 27. 036057 -
6. Kisújszállás Város Önkormányzata Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 5310 Kisújszállás, Széchenyi u. 4. 035997 Telephely kódja: 002
Széchenyi úti Kollégium
5310 Kisújszállás, Széchenyi út 3.
Tel.: 59/520814
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 003
Dózsa György Úti Kollégium
5310 Kisújszállás, Dózsa György u. 4.
Tel.: 59/520815
kollégium, diákotthon;


Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola

 

 

5310 Kisújszállás, Arany János u. 1/a. 036051 Telephely kódja: 004
Vendéglátó Tanműhely
5310 Kisújszállás, Dózsa György u. 2.
Tel.: 59/321329
szakiskola;


Telephely kódja: 007
Rézműves Iskola
5310 Kisújszállás, Vásár u. 25.
Tel.: 321-123
szakiskola;


Telephely kódja: 008
Faipari tanműhely
5310 Kisújszállás, Északi Ipartelep 1.
szakiskola;


Telephely kódja: 009
Szerkezetlakatos tanműhely
5310 Kisújszállás, Kossuth u. 16-20.
szakiskola;


Telephely kódja: 010
Építőipari tanműhely
5310 Kisújszállás, Kossuth u. 10.
szakiskola;


Telephely kódja: 011
Szobafestő tanműhely
5310 Kisújszállás, Nagy Imre u. 15.
szakiskola;


7. Kunszentmárton Város Önkormányzata Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola 5440 Kunszentmárton, Kossuth u. 37. 036063 Telephely kódja: 002
Gimnázium "G" Épület
5440 Kunszentmárton, Rákóczi u. 2.
Tel.: 56/461115
Fax:56/461115
gimnázium; szakközépiskola; pedagógiai szakszolgálat;


Telephely kódja: 004
Tanüzem
5440 Kunszentmárton, Vég u. 8.
Tel.: 56/461331
szakiskola;

8. Martfű Város Önkormányzata Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 5435 Martfű, Lenin u. 15-17. 036068 Telephely kódja: 002
Általános Iskola
5435 Martfű, Május 1. út 2.
Tel.: 56/450025
Fax:56/450025
általános iskola;


Telephely kódja: 003
Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola
és Kollégium Mezőhéki Általános Iskolája
5453 Mezőhék, Mártírok út 9/B.
Tel.: 56/314017
általános iskola;

9. Mezőtúr Város Önkormányzata Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 5400 Mezőtúr, Dózsa György u. 17. 035999 Telephely kódja: 002
szakközépiskola, szakiskola, kollégium
5400 Mezőtúr, Petőfi u. 6.
Tel.: 56/350350
szakiskola; szakközépiskola; kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 004
Kollégium
5400 Mezőtúr, Dózsa Gy. u 17.
Tel.: 56/350136
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 006
szakközépiskola, szakiskola
5400 Mezőtúr, Petőfi út 5.
Tel.: 56/350169
Fax:56/350381
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 007
Kollégium
5400 Mezőtúr, Gorkij út 25.
Tel.: 56/353242
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 008
626. Szakképző Iskola és Kollégium a Teleki Blanka Gimnázium,
Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Tagintézménye
5400 Mezőtúr, Földvári út 8.
Tel.: 56/350-422
szakiskola;


Telephely kódja: 009
Kollégium
5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1.
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 010
Kollégium
5400 Mezőtúr, Földvári út 8.
Tel.: 56/350-422
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 011
Tankonyha
5400 Mezőtúr, Sugár út 38.
szakiskola;


Telephely kódja: 012
Tanműhely
5400 Mezőtúr, Gorkij út 31.
szakiskola;


Telephely kódja: 013
Tanműhely
5400 Mezőtúr, Földvári út 8.
Tel.: 56/350-422
szakiskola;

10. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Baross u. 43. 201166 Telephely kódja: 002
Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű
Tagintézmény
5000 Szolnok, Baross út 43.
Tel.: 56/414383
Fax:56/414382
szakközépiskola;


Telephely kódja: 003
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény
5000 Szolnok, Károly Róbert út 2.
Tel.: 56/413363
Fax:56/413363
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 004
Ruhaipari Tagintézmény
5000 Szolnok, Áchim András u. 12-14.
Tel.: 56/426036
Fax:56/425967
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 005
Egészségügyi és Szociális Tagintézmény
5000 Szolnok, Abonyi út 36.
Tel.: 56/375106
Fax:56/375106
szakiskola; szakközépiskola;

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Baross u. 37. 201165 Székhely kódja: 001
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola
5000 Szolnok, Baross út 37.
Tel.: 56/425-844
Fax:56/427-200
pedagógiai szakmai szolgáltatás;


Telephely kódja: 002
Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Tagintézmény
5000 Szolnok, Bán út 9.
Tel.: 56/341-710
Fax:56/341-710
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 003
Építészeti, Faipari Tagintézmény
5000 Szolnok, Petőfi út 1.
Tel.: 56/420-203
Fax:56/423-806
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 004
Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézmény
5000 Szolnok, Baross út 42.
Tel.: 56/420-010
Fax:56/516-092
szakközépiskola;


Telephely kódja: 005
Jendrassik György Gépipari Tagintézmény
5000 Szolnok, Baross út 37.
Tel.: 56/425-844
Fax:56/427-200
gimnázium; szakközépiskola;


Telephely kódja: 006
Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Tagintézmény
5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 2-3.
Tel.: 56/513-919
Fax:56/513-919
szakközépiskola;


Telephely kódja: 007
Tanműhely I.
5000 Szolnok, Tószegi út 24.
Tel.: 56/412-180
Fax:56/412-200
szakiskola; szakközépiskola;


Telephely kódja: 008
Tanműhely II.
5000 Szolnok, Vércse út 17.
Tel.: 56/374-747
szakiskola; szakközépiskola;

11. Tiszaföldvár Város Önkormányzata Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium 5430 Tiszaföldvár, Kossuth u. 122. 037923 Telephely kódja: 002
Kollégium
5430 Tiszaföldvár, Kossuth Lajos u. 61-61/A.
Tel.: 56/470065
kollégium, diákotthon;


12. Törökszentmiklós Város Önkormányzata Székács Elemér Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 5200 Törökszentmiklós, Almásy u. 50. 036032 Telephely kódja: 002
Bartapusztai Tangazdaság
5200 Törökszentmiklós, Bartapuszta
Tel.: 30/3838263
Fax:56/590660 szakközépiskola

Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

5200 Törökszentmiklós, Almásy u. 51. 036058 Telephely kódja: 002
Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
5200 Törökszentmiklós, Almásy u. 69
Tel.: 56/394-354
kollégium, diákotthon;


Telephely kódja: 004
Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium II. sz. Tanműhely
5200 Törökszentmiklós, Dózsa György út 54.
Tel.: 56/394-344
szakiskola;


Telephely kódja: 005
Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Építőipari
tanműhelye
5200 Törökszentmiklós, Kapisztrán út 3.
szakiskola;

13. Túrkeve Város Önkormányzata Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola 5420 Túrkeve, József A. u. 23. 036022 kollégium, diákotthon

14. Újszász Város Önkormányzata Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 5052 Újszász, Dózsa György u. 23. 036023 -
15. Jászárokszállás Város Önkormányzata Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. 035987 -

 

 



 

« Vissza
Vissza a főmenübe