9/2005. (I. 27.) önkormányzati határozat
Tárgy: az 2005. évi önkormányzati rendezvénytervről

Módosította a 146/2005.(IV.28.) számú önkormányzati határozat.

9/2005. (I.27.) számú önkormányzati határozat

az 2005. évi önkormányzati rendezvénytervről 

Kisújszállás Város Önkormányzata a 2005. évre szóló rendezvénytervét az alábbiak szerint (1-12. pont) fogadja el:

1. Önkormányzati rendezvények

Időpont:
Rendezvény:
Költség (Ft):
01.21- 02.04.
A magyar kultúra napjához kapcsolódóan: Móricz Zsigmond emlékkiállítás „Magvető" címmel Megnyitó: január 21-én du. 15 órakor, megnyitót mond Hegyi Katalin muzeológus, majd találkozó Kolos Virággal és Rindt Katával (Móricz unokája és dédunokáka)
60.000 Ft
01. 22.
A magyar kultúra napja és jótékonysági műsoros est a szökőár miatt árván maradt gyermekek segítésére Fellép: Nagykun Néptáncegyüttes és a város iskoláinak diákjai (a jótékonysági program szervezője a művészeti iskola); Köszöntőt mond: Szenti Ernő költő
110.000
03. 05.
Nőnapi hangverseny Fellép: Horváth Gyula klarinétegyüttese (5 fő) Köszöntőt mond: Palágyi Gábor polgármester
180.000
03. 15.
Nemzeti ünnep - városi ünnepség Szerkesztett műsor Ünnepi beszédet mond: Horváth György nagykunkapitány
150.000
04. 30.
Strandmegnyitó (protokolláris jellegű rendezvény a Mellofon Fúvósegyüttes közreműködésével) Rendező: Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő Intézmény Megnyitó beszédet mond: Palágyi Gábor polgármester
150.000
05. 01.
Strandmegnyitó: ingyenes belépés Majális az Erzsébet-ligetben A határainkon túl, testvérvárosainkban élő magyar népművészek meghívása Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ
700.000
05. 08.
Megemlékezés a II. világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából Beszédet mond: Rózsa Endre országgyűlési képviselő
20.000
05. 29.
Hősök napja Beszédet mond: Dr. Ducza Lajos települési képviselő
30.000
06. 04.
Pedagógusnap Köszöntőt mond: Szabó Győzőné, a JNSZ Megyei Ped. Int. igazgatója
80.000
07. 01.
Köztisztviselők napja Köszöntőt mond: Palágyi Gábor polgármester
50.000
07. 02.
Semmelweis-nap Köszöntőt mond: Sánta Gábor tel. képviselő, eü. Biz. elnöke
60.000
 

 

2

 

08. 19-20.
Szent István-napi programok 1.) 19-én du. városi ünnepség, melyen köszöntőt mond: Palágyi Gábor polgármester; fellép a wilamowicwei néptáncegyüttes; rendező: Polgármesteri Hivatal 2.) 19-én este a Kálvin téren: táncház a Nagykun Néptáncegyüttessel és a wilamowicwei néptáncegyüttesel, közreműködő egy neves táncházi zenekar (Düvő együttes), rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ 3.) 20-án: Jászkunsági Hagyományőrzők Találkozója - egész napos program az Erzsébet-ligetben és a strandon, este koncert a NOX együttessel, tűzijáték és utcabál A határainkon túl, testvérvárosainkban élő magyar népművészek meghívása. rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ Nagykunsági Kistérségi Iroda
1.) 400.000 2-3.) 3.235.000
10. 01.
Idősek napja Köszöntőt mond: Palágyi Gábor polgármester Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ
120.000
10. 06.
Megemlékezés az aradi vértanúkról Megemlékező műsort ad: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola Emlékező beszédet tart: Debreczeny Zoltán igazgató
50.000
10. 22.
Nemzeti ünnep - városi ünnepség Beszédet mond: Balogh András történész Ünnepi hangverseny
300.000
11. 01.
Halottak napja Beszédet mond: Dr. Kiss Kálmán ny. középiskolai tanár
25.000
12. 18.
Karácsonyi hangverseny Köszöntőt mond: Szepesi Gyula alpolgármester
120.000
 
MINDÖSSZESEN:
5.840.000
 

2. Az önkormányzat által támogatott rendezvények

Időpont:
Rendezvény:
Költség (Ft):
02. 26.
Nagykunsági bál Rendező: Városi Nyugdíjas Klub
80.000
02.
Zrínyi Matematika Verseny (körzeti) Házigazda: Kossuth Lajos Általános Iskola
10.000
03. 14-16.
Arany-napok Rendező: Arany János Általános Iskola
100.000
03.
Pallagi Gyula Matematika Verseny Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium
50.000
03. 17.
Éneklő Ifjúság hangverseny Házigazda: Kossuth Lajos Általános Iskola
10.000
04. 02.
Kodály-hangverseny Rendező: Kossuth Lajos Általános Iskola
50.000
 

3

03.
JNSZ Megyei Pedagógiai Hét - helyi programok Koordinátor: JNSZ Megyei Pedagógiai Intézet
80.000
04. 08-10.
Szép Magyar Beszéd Verseny Házigazda: Móricz Zsigmond Gimnázium
150.000
04. 11.
József Attila szavalóverseny Felelős: Arany János Városi Könyvtár
100.000
05. 01.
Megyei Polgárőrnap - egész napos rendezvény a ligetben Rendező: Kisújszállási Polgárőrség
Támogatás a máj. 1-jei költségekben.
05. vége
Herman Ottó Országos Biológia Verseny Házigazda: Móricz Zsigmond Gimnázium+TIT+MTT
30.000
06. 05.
Gyermeknap Rendező: Városi Művelődési és Ifjúsági Központ
A műv. ház költségvetésében.
06. 18.
Öregdiákok találkozója Rendező: Öregdiákok Baráti Köre
50.000
06. 26.
Fogathajtók versenye Rendező: JNSZ Megyei Lovasszövetség Fogathajtó Szakága, Kisújszállás Támogatási igény: 100.000 Ft
75.000
08.
CKÖ-rendezvények Rendező: Cigány Kisebbségi Önkormányzat
30.000
09.
Kossuth-napok Rendező: Kossuth Lajos Általános Iskola
100.000
09. 16-18.
Tárogatós találkozó Rendező: Nagy István tárogatóművész
30.000
09. 16-18.
Kun Viadal Rendező: Horváth György vállalkozó
236.000
09.
A Kun Viadal ideje alatt: belszervi betegek rendezvénye Támogatási igény: 100.000 Ft
75.000
09.
Szüreti felvonulás és bál Rendező: Nagycsaládosok Egyesülete
50.000
12. 17.
Mindenki karácsonya Rendező: Városi Művelődési és Ifjúsági Központ
50.000
MINDÖSSZESEN:
1.356.000

 

 

3. A redemptió 260. évfordulójához kapcsolódó rendezvények

Időpont:
Rendezvény:
Költség (Ft):
02.26
Nagykunsági bál Rendező: Városi Nyugdíjas Klub
az önkormányzat által támogatott rendezvények között tervezve
04. közepe
„Konok kunok" 24 órás vetélkedője Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ
a műv. ház költségvetésében tervezve
05.06.
„Tanúságtevők" - emlékezés a Kun Emlékhelyen, emlékharang-avatás, emlékpénzek átadása, népi gyermekjátékok és történelmi játékok előadása Rendező: Nagykunsági Szellemi Műhely
pályázati forrásból
 

02-04. 04.29-ei zárással
Író-olvasó találkozó, „Kun kvíz" címmel vetélkedősorozat a Nagykunságról; nagykunsági totó; „Az én Nagykunságom" címmel rajz-, fotó- és irodalmi pályázat; a beérkezett pályamunkákból április 29-én kiállítás, ünnepélyes díjkiosztóval Rendezők: Arany János Városi Könyvtár, Nagykunsági Kistérségi Iroda, Városi Művelődési és Ifjúsági Központ
250.000
08. 20.
Jászkunsági Hagyományőrzők Találkozója Díszvendég: Csukás István költő A programokból: · „A kunok bejövetele" - felvonulás népviseletben; · „Kun kavalkád" (játékok, vetélkedők, bemutatók, vásárosok, „Gyermekcéhek versenye", lovas bemutató, lovas fáklyás felvonulás); · „Mindenki a magáét" - főzőverseny; · „Vizesblokk" (modellhajók versenye, csónakralli, úszóverseny); „Folkfesztivál"; · „Kézművesek utcája" (hagyományos népi mesterségek bemutatása, kirakodóvásár); · NOX-koncert; tűzijáték; utcabál. Rendező: Nagykunsági Kistérségi Iroda, Művelődési és Ifjúsági Központ, Horváth György nagykunkapitány és dr. Bartha Júlia muzeológus, Tourinform Iroda Koordinál: Városi Művelődési és Ifjúsági Központ
Az önkormányzati rendezvények között tervezve
02. 26.
Kiadványkészítés a programsorozatról (a Nagykunsági bál időpontjára) Készíti: Nagykunsági Kistérségi Iroda
150.000
09. 16-18.
Kun Viadal Rendező: Horváth György vállalkozó
az önkormányzat által támogatott rendezvények között tervezve
09. 16-18.
Tárogatós találkozó Rendező: Nagy István tárogatóművész
 
 
Dekorációs költségek, logótervezés és -készítés
300.000
 
A „Hármas Kerület" rendezvényein való részvétel költségei (protokolláris részvételek, autóbuszos utazások más települések rendezvényeire, a Nagykunsági Néptáncegyüttes utaztatása hivatalos fellépésre)
300.000
 
1.000.000

 

 

4. Egyéb várható kiadások

Rendezvény:
Költség:
Hozzájárulás a Nagykunsági Lovasbandérium működési költségeihez
65.000
Kunkapitány-választás (részvételi költségek)
100.000
Rendezvényekkel kapcsolatos technikai feladatok
100.000
Évközi váratlan kiadások, különdíjak, Szerzői Jogvédő Hivatal
50.000
Részvétel meghívásos, előre nem ismert rendezvényeken
65.000
 
MINDÖSSZESEN
380.000

 

 

5

 

5. Partnertelepülési együttműködéshez kapcsolódó kiadások

Rendezvény
Költség (Ft):
- Aug. 18-21.: Lengyelországi delegáció és néptánccsoport fogadása - Helyi delegációk utazása, vendégek érkezése, különös tekintettel az aug. 19-20-ai programokra
1.700.000
 

 

6. Tervezett kiadványok költségei

Kiadvány
Költség (Ft):
Kisbíró
3.000.000
2006. évi kalendárium
200.000
Helyi kiadványok támogatása pályázati úton (várhatók: a Helytörténeti füzetek sorozatban: - A Nagykunság európai értékei (konferenciakötet) - Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben önálló kiadványként: Papi Lajos fotóalbuma)
200.000
Városmarketing (pl. idegenforgalmi és egyéb kiadványokban, sajtóban való megjelenések, hirdetések)
750.000
ÖSSZESEN:
4.150.000

 

 

 

 

 

7. Díjak, kitüntetések költségei

Kitüntetések
Költség (Ft):
Pro Urbe Díj plakettje (2db) Pro Communitate Urbis Díj érméje (2db) Díszpolgári cím plakettje (1 db) Arany János díjhoz plakettek (10 db) + fadobozok oklevelek készíttetése, beköttetése (7 db)
40.000 40.000 20.000 200.000 70.000
Nagykunságért Díjhoz hozzájárulás
30.000
Díszpolgári Cím
100.000
2 db Arany János-díj (2 fő x a köztisztviselői ill. alap = 35.000 Ft 4,8-szeresével)
336.000
2 db Pro Urbe Díj (2 fő x a köztisztviselői ill. alap = 35.000 Ft 6-szorosával)
420.000
2db Pro Comm. Urbis Díj (2 fő x a köztisztviselői ill. alap = 35.000 Ft 4-szeresével)
280.000
Pedagógus Szolgálati Emlékérem (5 fő részére 1,5 havi alapilletmény)
1.222.000
Munkaadói járulékok (11% eü. hozzájárulás: Arany János-díj 1 fő, Pro Urbe Díj 2 fő, Pro Comm. U. Díj 2 fő; valamint 32 % Ped. Szolg. Emlékérem 5 fő)
486.000 Ft
Összesen:
3.244.000
 

  

6

Tájékoztató adatok az 1-7. táblázat alapján:

 
 
2005-ben tervezett összeg (Ft)
1.
Önkormányzati rendezvények
5.840.000
2.
Az önkormányzat által támogatott rendezvények
1.356.000
3.
A redemptió 260. évfordulójához kapcs. rendezvények
1.000.000
4.
Egyéb várható kiadások
380.000
5.
Partnertelepülési együttműködéshez kapcsolódó kiadások
1.700.000
 
6.
Tervezett kiadványok költségei
4.150.000
 
Költségek összesen 1-6. sorok
14.426.000
7.
Díjak, kitüntetések költségei
3.244.000
 
Költségek mindösszesen 1-7. sorok
17.670.000
 

8.) Az önkormányzat az önkormányzati rendezvények megvalósításának irányításával Palágyi Gábor

polgármestert bízza meg.

Határidő: értelemszerűen folyamatos

 

9.) A képviselő-testület megbízza Palágyi Gábor polgármestert, hogy az október 23-ai nemzeti ünnep városi megünneplése ügyébe egyeztessen a „Kisújszállási '56-os Emlékek Ápolása" Alapítvány Kuratóriumának Elnökével.

 

10.) Az önkormányzati rendezvényeken történő hangosítás biztosításával az önkormányzat

szakintézményét, a Művelődési és Ifjúsági Központot bízza meg.

Felelős: a Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója

Határidő: értelemszerűen folyamatos

 

11.) A kiadványkeretben (6. pont) helyi kiadványok támogatására meghatározott 200.000 Ft - pályázat

útján történő - felosztásával az önkormányzat a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottságot bízza

meg.

Felelős: a pályázat kiírásáért és elbírálásáért Janó Lajos bizottsági elnök

Határidő: 2005. április 30.

 

12.) A 2006. évre szóló városi kalendárium megjelenésének időpontja: 2005. december 1.

Felelős: Dr. Ducza Lajos önkormányzati képviselő, főszerkesztő

 

13.) Az önkormányzat a Kisbíró költségeinek csökkentése érdekében felülvizsgálja a Kisbíró szerkesztésének alapelveit.

 

Felelős: Palágyi Gábor polgármester

Határidő: 2005. februári testületi ülés

 

A teljes határozatról értesülnek:

1. Palágyi Gábor polgármester

2. Szepesi Gyula alpolgármester

3. Janó Lajos bizottsági elnök

4. Művelődési és Ifjúsági Központ

5. Arany János Városi Könyvtár

6. Nagykunsági Kistérségi Iroda

7. Tourinform Iroda

8. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

9. Polgármesteri Hivatal gazdálkodási osztálya

10. Polgármesteri Hivatal gondnoka

11. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei

 

7

 

Az őket érintő részről értesülnek:

12. Arany János Általános Iskola

13. Kossuth Lajos Általános Iskola

14. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

15. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

16. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás

17. Városi Nyugdíjas Klub

18. Horváth György vállalkozó

19. Nagy István tárogatóművész

20. Dr. Ducza Lajos önkormányzati képviselő

21. Ponyokai Bálint díszpolgár

22. Nagykunsági Szellemi Műhely, Kisújszállás

23. A felkért szónokok

24. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

25. Polgármesteri Hivatal gazdálkodási osztálya

26. Polgármesteri Hivatal gondnoka

27. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei 

  
« Vissza
Vissza a főmenübe