33/2005. (I.27.) számú önkormányzati határozat
a Kisújszállás belterületén lévő Hajnal, Lehel, Vörösmarty és Pólya utcai szilárdburkolatú utak útépítési munkái kivitelezőjének kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás eredményének megállapítására
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 289/2004.(XI.25.) számú önkormányzati határozattal megindított, a határozat címében szereplő közbeszerzési eljárás eredményét a jelen határozatban foglaltak szerint állapítja meg.
A Képviselő-testület megállapítja, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljáráshoz elkészített ajánlati dokumentációt öt gazdálkodó szervezet vásárolta meg, amelyből három szervezet nyújtott be szabályszerűen ajánlatot az ajánlattételi felhívásban megadott határidőre (2005. január 18. 10.00 óra). Sorrendben:
SWIETELSKY Építő Kft. (1117 Budapest, Irinyi u. 4-20.)
DUNA ASZFALT Kft. (6060 Tiszakécske, Kerekdombi dűlő 138.)
DEBMUT Rt. (4025 Debrecen, Barna utca 15.)
A Képviselő-testület megállapítja, hogy a SWIETELSKY Kft. ajánlata érvényes, mivel az ajánlat mindenben megfelel a vonatkozó közbeszerzési jogszabályokban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai (alaki) és tartalmi követelményeknek.
A SWIETELSKY Építő Kft. az ajánlattételi felhívásban meghatározott bírálati szempontokhoz kapcsolódóan az alábbi adatokat adta meg ajánlatában:
bruttó ajánlati ár (Ft): 49.299.185.-Ft
a 2005. évre vállalt építési ütem nagysága (m2-ben): 4577 m2
jóteljesítési garancia (nettó vállalási ár százalékában): 15%
késedelmi kötbér (Ft/nap): 500.000.- Ft/nap
meghiúsulási kötbér (nettó vállalási ár százalékában): 15%
jótállás (hónapokban): 36 hónap
A Képviselő-testület megállapítja, hogy a DUNA ASZFALT Kft. által benyújtott ajánlat érvényes mivel az ajánlat mindenben megfelel a vonatkozó közbeszerzési jogszabályokban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai (alaki) és tartalmi követelményeknek.
A DUNA ASZFALT Kft. az ajánlattételi felhívásban meghatározott bírálati szempontokhoz kapcsolódóan az alábbi adatokat adta meg ajánlatában:
bruttó ajánlati ár (Ft): 49.100.000.-Ft
b.) a 2005. évre vállalt építési ütem nagysága (m2-ben): 3258 m2
2/3
c.) jóteljesítési garancia (nettó vállalási ár százalékában): 20%
késedelmi kötbér (Ft/nap): 500.000.- Ft/nap
meghiúsulási kötbér (nettó vállalási ár százalékában): 20%
jótállás (hónapokban): 36 hónap
A Képviselő-testület megállapítja, hogy a DEBMUT Rt. Által benyújtott ajánlat érvényes mivel az ajánlat mindenben megfelel a vonatkozó közbeszerzési jogszabályokban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai (alaki) és tartalmi követelményeknek.
A DEBMUT Rt. Az ajánlattételi felhívásban meghatározott bírálati szempontokhoz kapcsolódóan az alábbi adatokat adta meg ajánlatában:
bruttó ajánlati ár (Ft): 46.494.809.-Ft
a 2005. évre vállalt építési ütem nagysága (m2-ben): 4577 m2
jóteljesítési garancia (nettó vállalási ár százalékában): 20%
késedelmi kötbér (Ft/nap): 1.000.000.- Ft/nap
meghiúsulási kötbér (nettó vállalási ár százalékában): 30%
jótállás (hónapokban): 36 hónap
Az 2.-4. pontokban foglaltak alapján a Képviselő-testület megállapítja, hogy a jelen határozat címében szereplő közbeszerzési eljárás eredményes, mivel mindhárom ajánlatot benyújtó ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be.
A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője a DEBMUT Rt. (4025 Debrecen, Barna utca 15.), mivel az általa benyújtott ajánlat mindenben megfelel a vonatkozó közbeszerzési jogszabályokban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai (alaki) és tartalmi követelményeknek és a közbeszerzési ajánlati dokumentáció II. rész 9. pontjában meghatározott értékelési módszer szerint ő adta az összességében legelőnyösebb ajánlatot.
A Képviselő-testület a Hajnal-Lehel-Vörösmarty-Pólya utcai útépítésekre területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú (TEKI) pályázat benyújtásáról szóló 83/2004. (VII.12.) számú önkormányzati határozat módosításáról szóló 255/2004. (X. 28.) számú önkormányzati határozat 1. pontját - tekintettel a beruházás lefolytatásához jelenleg az önkormányzat rendelkezésére álló pénzösszeg és a tényleges bekerülési költség különbözetére - az alábbiak szerint módosítja:
„A határozat 2. és 3. pontja helyébe a következő 2. és 3. pont lép:
2. A 46.840.000.- Ft összköltségű beruházáshoz, melyet három év alatt valósít meg, 31.718.000.- Ft támogatást igényel.
3. Az útépítésekhez összesen 15.381.000.-Ft saját erőt biztosít. A 2004. évi költségvetésben 3.857.000.-Ft saját erő fedezete: 2.200.000.- Ft 2003. évi pénzmaradvány, 600.00.-Ft az útépítésekből befolyt lakossági közműfejlesztési hozzájárulás, 771.000.-Ft a 2004. évi költségvetés 14. cím, 1. alcím 4. sorszám, 286.000.-Ft a 2004. évi költségvetés 14. cím 1. alcím 7. sorszám előirányzata.
A saját erőből fennmaradó 11.524.000.-Ft-ot a 2005. évi és a 2006. évi költségvetésbe betervezi a következők szerint:
3/3
Megnevezés |
Források ütemezése |
2004. év |
2005. év |
2006. év |
Összesen: |
|
A fejlesztés forrásai: |
||||
Saját forrás |
3.857 |
7.645 |
3.879 |
15.381 |
TEKI támogatás |
8.093 |
16.035 |
7.590 |
31.718 |
A fejlesztés forrásai mindösszesen: |
11.950 |
23.680 |
11.469 |
47.099 |
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel a közbeszerzési vállalkozási szerződést kösse meg.
Erről értesül:
1. Palágyi Gábor polgármester
2. Valamennyi ajánlattevő
3. Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya
4. Polgármesteri Hivatal pézügyi osztálya