227/2005. (VI.30.) számú önkormányzati határozat
a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról
Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát (melyet legutóbb az 51/2004. (III. 25.) sz. határozatával módosított és fogadott el egységes szerkezetben) 2005. július 1. napjától az alábbiak szerint módosítja:
1.) Az alapító okirat III. Állami feladatként ellátandó alaptevékenységek c. részének 12. pontja /„Az iskola személyi-tárgyi felkészültsége alapján a testi, érzékszervi, valamint a más fogyatékosok közül a részképesség-zavarra diagnosztizált tanulók nevelése, oktatása szakértői vélemény(ek) alapján (a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86-87. §-a, illetve testi, érzékszervi és más fogyatékos tanulók nevelésére, oktatására vonatkozó rendelkezéseinek szellemisége alapján)/.
„12. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § 29. bekezdése szerint, szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi tanulóval együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók ellátása az intézmény személyi-tárgyi felkészültsége szerint.”
2.) Az alapító okirat III. Állami feladatként ellátandó alaptevékenységek c. része a következő, 22. ponttal egészül ki: „22. Az intézmény tanulói részére tankönyvellátás biztosítása a jogszabályi előírások alapján”
3.) Az alapító okirat IV. Az intézmény által állami feladatként végzett tevékenység TEÁOR-száma c. rész törlésre kerül, a számozás azonban a következők szerint megmarad: „IV. - ”
4.) Az alapító okirat V. Az állami feladatként ellátott alaptevékenységhez kapcsolódó szakfeladatszámok c. rész tartalma a következő szövegre változik:
„55131-5 diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás
72901-7 egyéb számítástechnikai tevékenység
75176-8 intézményi vagyon működtetése
75192-2 önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
75195-3 közoktatási intézményben végzett vállalkozási tevékenységek
80121-4 általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás
80214-4 nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás
80215-5 sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása
80216-6 gimnáziumi felnőttoktatás
80217-7 nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás
80218-8 sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása
80219-9 szakközépiskolai felnőttoktatás
80224-1 nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás
80226-3 szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás
80341-6 felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés
80401-7 iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás
80402-8 iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás
80512-4 nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása
80541-0 pedagógiai szakmai szolgáltatás
80591-5 oktatási célok és egyéb feladatok
92321-5 múzeumi tevékenység
2/2
92403-6 diáksport
92404-7 sportcélok és feladatok
93093-2 máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás”
5.) Az alapító okirat XII. A vagyon feletti rendelkezési jog: c. rész tartalma a következő szövegre változik:
„Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint. „
Erről értesülnek:
1. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
2. Educatio Kht.Közoktatási Információs Iroda, 9001 Győr, Pf. 1646
3. JNSZ Megyei Államkincstár
4. KÖSZIR
5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
6. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei