13/2006. (I. 26.) önkormányzati határozat
Tárgy: az V. számú háziorvosi körzet szerződésének módosítására

13/2006. (I.26.) számú önkormányzati határozat

az V. számú háziorvosi körzet szerződésének módosítására

1./ Kisújszállás Város Önkormányzata módosítja Dr. Rab Zsuzsannával, Dr. Bozó Erzsébettel és Nagy Istvánné Dr. Balla Rózával fennálló egészségügyi alapellátásra irányuló szerződését a határozat melléklet szerinti formában. (1., 3. és 4. melléklet)

2./ Kisújszállás Város Önkormányzata módosítja a Kétdoki Kft.-vel fennálló háziorvosi ügyeleti egészségügyi alapellátásra irányuló szerződését a 2. számú melléklet szerinti formában.

A képviselő-testület megbízza a polgármestert a melléklet szerinti szerződésmódosítás aláírásával.

3./ A képviselő-testület megbízza a polgármestert az 1./ és 2./ pont szerinti szerződésmódosítások aláírásával.

4./ Az önkormányzat egységesen kívánja kezelni az egészségügyi szolgáltatókat, ezért úgy dönt, hogy az alapellátásban tevékenykedő szolgáltatók szerződéseiből törli az önkormányzat veszélyes hulladék tárolására és megsemmisítésére vonatkozó kötelezettségét, és azt a szolgáltató kötelezettségei között felsorolja.

Az e pont szerinti tartalmú szerződésmódosítások szövegének megállapítására és aláírására a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert. A felhatalmazás a háziorvosok, a vállalkozó házi gyermekorvos és a fogorvosok szerződéseinek módosítására vonatkozik.

Határidő: 2006. február 28.

Felelős: Palágyi Gábor polgármester

Erről értesül:

1./ Palágyi Gábor polgármester

2./ Polgármesteri Hivatal címzetes főjegyzője

3./ Polgármesteri Hivatal Intézményi referense

4./ Költségvetési Szolgáltató Iroda

5./ Dr. Rab Zsuzsanna

6./ Kétdoki Kft.

Kmf.

Palágyi Gábor s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.

polgármester címzetes főjegyző

Kivonat hiteléül:

Kisújszállás, 2006. január 27.

(:Kacsó Sándorné:)

aljegyző

13/2006. (I. 26.) sz. önkormányzati határozat 1. sz. melléklete

Iktatószám: ……………………..

Megállapodás módosítás

mely létrejött egyrészről Kisújszállás Város Önkormányzata (képviselője: Palágyi Gábor polgármester) mint működtető, (továbbiakban: Működető), másrészről Dr. Rab Zsuzsanna háziorvos, mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) között a háziorvosi ellátási kötelezettség tárgyáról szóló 2001. szeptemberi 10-i szerződés (továbbiakban: Szerződés) módosítására:

1./ A Szerződés 1./ bekezdésében az alábbi szöveg:

„…és az 1991. évi XX. törvény 129.§ (1) bekezdésében…”

helyére a következő kerül:

„… és az 1997. évi CLIV. törvény 152.§ (1) bekezdésében…”

2./ A Szerződésben több helyen szereplő „Egységes Egészségügyi Intézmény” helyére 2006. január 1-től a „Költségvetési Szolgáltató Iroda illetve az önkormányzat egészségügyi feladatait ellátó szerve” kerül.

3./ A Szerződés 8./ pontjában az alábbi mondat:

„Rendelési időn kívül 7 és 19 óra között Szolgáltató köteles készenlétet tartani, mobiltelefonon való elérhetőségét biztosítani.”

helyére a következő kerül:

„Rendelési időn kívül a 4. számú melléklet szerinti „rendelkezésre állási időben” Szolgáltató köteles készenlétet tartani, mobiltelefonon való elérhetőségét biztosítani.”

4./ A Szerződés 9./ pontja helyére a következő rész kerül:

„9./ A Működtető az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7.§ (2) bekezdésének da.) pontja alapján nem tart igényt a Szolgáltató ügyeleti ellátásban való közreműködésére, amíg érvényes működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval ügyeleti ellátási szerződése van a Működtetőnek.

Amennyiben a Működtető nyilatkozik arról, hogy az érvényes működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval ügyeleti ellátási szerződése megszűnt és arról a Szolgáltatót értesíti a Szolgáltató köteles az ügyeleti ellátásban részt venni, kivéve, ha a az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7.§ (2) d.) alpontja alapján az ügyeleti ellátásért felelős önkormányzat, önkormányzati társulás vagy annak egészségügyi intézménye nyilatkozik arról, hogy

- a közreműködésre nem tart igényt, vagy

- feladatátadási szerződés keretében más szolgáltatóval szerződést köt az érintett háziorvos által egyébként ellátandó ügyeleti feladatok teljes körének átadására.” 

5./ A Szerződés 12./ pontja helyére a következő rész kerül:

„12./

a.) A megállapodást a szerződő felek csak közös megegyezéssel módosíthatják.

b.) A Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha a Szolgáltató működési engedélyét visszavonták, vagy ha nem tartja be a 4. számú mellékletben meghatározott rendelési időt, ezáltal nem biztosítja az ellátás folyamatosságát. Az Önkormányzat bármikor jogosult ellenőrizni a szerződés szerinti teljesítést a polgármester által kijelölt személlyel vagy munkacsoporttal, és ez alapján kifogásait írásban közli a Szolgáltatóval. A Szolgáltató köteles 8 napon belül írásban választ adni, vita esetén a felek kikérik az ÁNTSZ és/vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának véleményét. Amennyiben az ÁNTSZ által megerősített megalapozott kifogás okát a Szolgáltató nem szünteti meg, vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága megállapítja a Szolgáltató jelentős, vagy súlyos mulasztását a Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

2

c.) A Szolgáltató azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha a Működtető nem teljesíti a Szolgáltatóval szemben fennálló, a vonatkozó jogszabályokban, illetve szerződésekben meghatározott kötelezettségeit. A Szolgáltató a kifogásait írásban közli a Működtetővel. A Működtető köteles 8 napon belül írásban választ adni, vita esetén a felek kikérik az ÁNTSZ és/vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának véleményét. Amennyiben az ÁNTSZ által megerősített megalapozott kifogás okát a Működtető nem szünteti meg, vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága megállapítja a Működtető jelentős, vagy súlyos mulasztását a Szolgáltató azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

d./ A megállapodást bármelyik szerződő fél felmondhatja. A felmondási idő 90 nap.

Amennyiben az egyik fél nem tartja be a felmondási időre vonatkozó megállapodást a másik fél ebből eredő többletköltségeit köteles viselni a felmondási idő ezen pontban megállapított lejártáig. A Szolgáltató csak az általa végzett szolgáltatás ellenértékére jogosult.”

6./ A Szerződés 13./ pontjának 3. sorából kikerül a „, illetve felmondására” kifejezés.

7./ A Szerződés a következő - számozásban utolsó - 16./ ponttal egészül ki:

„A Szolgáltató e szerződés szerinti tevékenységéről minden év márciusában beszámol a képviselő-testületnek.”

8./ Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a közöttük felmerült vitákat, illetve a megállapodásban nem rendezett kérdéseket elsősorban egymás között megállapodással rendezik, ennek hiányában kikérik az ÁNTSZ és vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának véleményét. Ha az előbbiek nem vezetnek eredményre a felek a Karcag Városi Bíróság illetékességét kötik ki.

9./ A felek megállapodnak abban, hogy jogszabályi változások esetén közösen felülvizsgálják és szükség esetén módosítják a megállapodást.

10./ Jelen szerződést a felek elolvasás és értelmezés után mind akaratukkal mindenben egyezőt helybenhagyólag aláírják.

Kisújszállás, 2005. ………hó…..nap

………………………………….. ………………………………………

Szolgáltató Működtető 

4. sz. melléklet

Rendelési idő

V. körzet: Dr. Rab Zsuzsanna

Hétfő 12,30 - 16,00 óráig

Kedd 8,00 - 12,00 óráig

Szerda 12,30 - 16,00 óráig

Csütörtök 8,00 - 12,00 óráig

Péntek 8,00 - 11,00 óráig

Rendelkezésre állási idő:

Hétfő 8,00 - 16,00 óráig

Kedd 8,00 - 16,00 óráig

Szerda 8,00 - 16,00 óráig

Csütörtök 8,00 - 16,00 óráig

Péntek 8,00 - 12,00 óráig

13/2006. (I. 26.) sz. önkormányzati határozat 2. sz. melléklete

Iktatószám:

M E G Á L L A P O D Á S

mely létrejött egyrészről Kisújszállás Város Önkormányzata (képviselője: Palágyi Gábor polgármester) mint működtető, (továbbiakban: Önkormányzat), másrészről a Kétdoki Kft. (képviselője Dr. Gyergyói László és Dr. Kórizs Tamás, Bankszámlaszám: 11745080-20008921, adószáma: 13179494-1-16), mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) között 5099-6/2004. számú megállapodás módosítására az alábbi feltételekkel:

1./ A 5099-6/2004. számú megállapodás 8./ pontját a Felek törlik.

2./ A szerződés többi pontja változatlan marad.

3./ Jelen szerződést a felek elolvasás és értelmezés után mint akaratukkal mindenben egyezőt helybenhagyólag aláírják.

Kisújszállás, 2005. ………hó…..nap

……………………………………

………………………………….. ………………………………………

Szolgáltató Önkormányzat

13/2006. (I.26.) sz. önkormányzati határozat 3. sz. melléklete

Iktatószám: ……………………..

Megállapodás módosítás

mely létrejött egyrészről Kisújszállás Város Önkormányzata (képviselője: Palágyi Gábor polgármester) mint működtető, (továbbiakban: Működető), másrészről Dr. Bozó és Társa Házi Gyermekorvosi Bt. (képviselője: Dr. Bozó Erzsébet), mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) között a háziorvosi ellátási kötelezettség tárgyáról szóló 1997. december 16-i szerződés (továbbiakban: Szerződés) módosítására:

3./ A Szerződés 9./ pontjában az alábbi mondat:

4./ A Szerződés 11./ pontja helyére a következő rész kerül:

„11./ A Működtető az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7.§ (2) bekezdésének da.) pontja alapján nem tart igényt a Szolgáltató ügyeleti ellátásban való közreműködésére, amíg érvényes működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval ügyeleti ellátási szerződése van a Működtetőnek.

Amennyiben a Működtető nyilatkozik arról, hogy az érvényes működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval ügyeleti ellátási szerződése megszűnt és arról a Szolgáltatót értesíti a Szolgáltató köteles az ügyeleti ellátásban részt venni, kivéve, ha az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7.§ (2) d.) alpontja alapján az ügyeleti ellátásért felelős önkormányzat, önkormányzati társulás vagy annak egészségügyi intézménye nyilatkozik arról, hogy

5./ A Szerződés 15./ pontja helyére a következő rész kerül:

„15./

b.) A Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha a Szolgáltató működési engedélyét visszavonták, vagy ha nem tartja be a 4. számú mellékletben meghatározott rendelési időt, ezáltal nem biztosítja az ellátás folyamatosságát. Az Önkormányzat bármikor jogosult ellenőrizni a szerződés szerinti teljesítést a polgármester által kijelölt személlyel vagy munkacsoporttal, és ez alapján kifogásait írásban közli a Szolgáltatóval. A Szolgáltató köteles 8 napon

2

belül írásban választ adni, vita esetén a felek kikérik az ÁNTSZ és/vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának véleményét. Amennyiben az ÁNTSZ által megerősített megalapozott kifogás okát a Szolgáltató nem szünteti meg, vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága megállapítja a Szolgáltató jelentős, vagy súlyos mulasztását a Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

6./ A Szerződés 16./ pontjának 3. sorából kikerül a „, illetve felmondására” kifejezés.

7./ A Szerződés a következő - számozásban utolsó - 20./ ponttal egészül ki:

I. gyermekkörzet: Dr. Bozó és Társa Bt.

Hétfő 10.00 - 12.00 12.30 - 14.00 óráig

Kedd 9.30 - 13.00 - óráig

Szerda 7.30 - 10.00 - óráig

Csütörtök 10.00 - 13.00 - óráig

Péntek 9.00 - 12.00 - óráig

Rendelkezésre állási idő:

Hétfő 8.00 - 16.00 óráig

Kedd 8.00 - 16.00 óráig

Szerda 8.00 - 16.00 óráig

Csütörtök 8.00 - 16.00 óráig

Péntek 8.00 - 12.00 óráig

13/2006. (I.26.) sz. önkormányzati határozat 4. sz. melléklete

Iktatószám: ……………………..

Megállapodás módosítás

mely létrejött egyrészről Kisújszállás Város Önkormányzata (képviselője: Palágyi Gábor polgármester) mint működtető, (továbbiakban: Működető), másrészről Nagy Istvánné Dr. Balla Róza háziorvos, mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) között a háziorvosi ellátási kötelezettség tárgyáról szóló 1997. december 17-i szerződés (továbbiakban: Szerződés) módosítására:

b.) A Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha a Szolgáltató működési engedélyét visszavonták, vagy ha nem tartja be a 4. számú mellékletben meghatározott rendelési időt, ezáltal nem biztosítja az ellátás folyamatosságát. Az Önkormányzat bármikor

jogosult ellenőrizni a szerződés szerinti teljesítést a polgármester által kijelölt személlyel vagy munkacsoporttal, és ez alapján kifogásait írásban közli a Szolgáltatóval. A Szolgáltató köteles 8 napon belül írásban választ adni, vita esetén a felek kikérik az ÁNTSZ és/vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának véleményét. Amennyiben az ÁNTSZ által megerősített megalapozott kifogás okát a

2

Szolgáltató nem szünteti meg, vagy az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága megállapítja a Szolgáltató jelentős, vagy súlyos mulasztását a Működtető azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

III. körzet: Nagy Istvánné Dr. Balla Róza

Hétfő 12,30 - 16,00 óráig

Kedd 8,00 - 11,00 óráig

Szerda 12,30 - 16,00 óráig

Csütörtök 8,00 - 11,00 óráig

1./ Palágyi

« Vissza
Vissza a főmenübe