192/2006. (VII.17.) számú önkormányzati határozat
a HEFOP 2.2.1 pályázat benyújtásáról
1./ Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság (HEFOP IH) „A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” címmel kiírt 2.2.1-06/1 számú felhívására az e határozati javaslathoz kapcsolódó előterjesztéssel megegyező tartalommal.
2./ Az önkormányzat nyertes pályázat esetén vállalja a pályázat 20.000.000.- Ft összegű 100%-os támogatási intenzitású támogatásának előfinanszírozását a 2007. és 2008. évi költségvetésében, biztosítja a támogatás elkülönített, vagyis e célra nyitott alszámlán történő kezelését és vállalja az alábbi költségeket, mint pályázati önerőt:
- a képzésben részt vevő, az önkormányzattal közalkalmazotti, vagy köztisztviselői jogviszonyban álló szakemberek képzéseken történő részvételének biztosítását,
- a projekt hosszú távú fenntarthatóságát legalább 2013-ig (szinten tartó tréningek és képzések),
- a projekt szervezése során felmerülő telefonköltségeket, irodaszereket,
3./ Az önkormányzat hozzájárul a Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ és az Illéssy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola intézmények konzorciumi tagságához az 1./ pont szerinti pályázat kapcsán és felhatalmazza a két intézményvezetőt a konzorciumi szerződés aláírására, továbbá kötelezi a két intézményvezetőt, hogy az intézmények 2007. és 2008. évi költségvetésébe tervezzék be a pályázat kapcsán felmerülő kiadásokat.
4./ A testület az 1./ pont szerinti pályázat elkészítésével és benyújtásával megbízza az Aventis Consult Kft.-t (továbbiakban: Kft.) a melléklet szerinti megállapodás alapján. A testület megbízza Palágyi Gábor polgármestert a melléklet szerinti megállapodás aláírásával.
5./ A testület megbízza Kiss Endrét a projektmenedzseri, Máthé Zsoltot a projektmenedzser asszisztensi, Bögös Katalint a projekt pénzügyi feladatainak elvégzésével.
6./ A testület felhatalmazza Palágyi Gábor polgármestert az 1./ pont szerinti pályázat aláírására.
Határidő: az 1./, 3./ és 4./ pont esetében 2006. július 31.
A 2./ pont esetében a 2007. évi költségvetési koncepció tervezésének időpontja
Felelős: Az 1./ pont esetében Aventis Consult Kft., az 5./ pont szerint
projektmenedzsment és Palágyi Gábor polgármester
a 2./ pont esetében Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
a 3./ pont esetében Debreczeny Zoltán és Tapasztó Szabolcs intézményvezetők
a 4./ pont esetében Palágyi Gábor polgármester
2/2
Erről értesül: 1./ Palágyi Gábor polgármester
2./ Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
3./ Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya
4./ Polgármesteri Hivatal intézményi referense
5./ Aventis Consult Kft.
6./ Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ
7./ Illéssy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola
8./ Cigány Kisebbségi Önkormányzat
9./ Városi Polgárőrség
10./ MOVE Rehabilitációs és Szolgáltató Kht.
11./ J-N-Sz. M. Munkaügyi Központ Karcagi Kirendeltsége
Palágyi Gábor s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.
polgármester címzetes főjegyző
Kivonat hiteléül:
Kisújszállás, 2006. július 18.
(:Kacsó Sándorné:)
aljegyző
Melléklet a 192/2006. (VII.17.) számú önkormányzati határozathoz
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS
,amely létrejött egyrészről a Kisújszállás Város Önkormányzata (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., adószáma: 15408710-2-16, bankszámlaszám: 11745080-15408710, képviselője Palágyi Gábor Kisújszállás Város polgármestere), mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő) másrészről az Aventis Consult Üzleti Tanácsadó Kft. (3530 Miskolc, Széchenyi I. u. 68. I. em., cégjegyzék száma:………., adószáma:………….., bankszámla száma: ……………, képviselője: Dr. Dámóczi János ügyvezető-igazgató), mint Megbízott (a továbbiakban Megbízott) között az alábbi feltételekkel.
1./ A szerződés tárgya és teljesítése
1.1./ Megrendelő megrendeli, a Megbízott elvállalja, hogy a HEFOP „Társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” című, 2.2.1-06/1 kódszámú pályázatot (továbbiakban: Pályázat) elkészíti, menedzseli a végelszámolás elkészítéséig és e pályázattal kapcsolatban pályázati tanácsadást nyújt.
A Pályázat benyújtásának határideje: a Megbízott által kért valamennyi irat, adat, engedély Megrendelő által rendelkezésre bocsátását követő 14. munkanap.
A Pályázat megvalósításának, illetve végelszámolásának határideje 2008. július 31., eddig tart Megbízott tanácsadási, menedzselési kötelezettsége.
1.2./ Amennyiben az 1.1./ pont szerinti Pályázat nyer a Megrendelő megrendeli, a Megbízott elvállalja, hogy az Európai Unióról szóló ismeretek egyéni elektronikus formában történő tanulását biztosítja egy Európai Uniós Ismeretterjesztő kiadvány (továbbiakban: Kiadvány) elkészítésével. A Kiadványt a tanfolyam résztvevőivel megegyező darabszámban elektronikus és nyomtatot formában Megrendelő rendelkezésére bocsátja 2007. december 31-ig.
2./ Megbízási díj
2.1./ A Megbízott az 1.1./ pont szerinti feladatok teljesítését ingyenesen végzi és semmilyen ellenszolgáltatásra nem tart igényt. Az ingyenesség vonatkozik a Pályázat teljes elkészítésére, beleértve annak adathordozóra történő rögzítését, nyomtatását, fénymásolását, de nem vonatkozik a Megrendelő által, mint pályázó által befizetendő pályázati díjra. Továbbá az ingyenesen nyújtott 1.1./ pont szerinti szolgáltatás nem tartalmazza azokat az illetékeket, járulékokat melyek a pályamunka elkészítéséhez szükséges iratok, engedélyek, igazolások, adatok beszerzésekor merülnek fel, azok Megrendelőt terhelik.
2.2./ A szerződő felek az 1.2./ pont szerinti Kiadvány bruttó díját az 1.1./ pont szerinti Pályázaton elnyert támogatási összeg 6%-ában állapítják meg. A Megbízott a Képzés teljesítését követően jogosult számlát benyújtani. A Megrendelő köteles a díjat az igazolt számla kézhezvételét követő 15 napon belül a Megbízott ………………………vezetett …………………….. számú számlájára átutalni.
2/2
3./ Kölcsönös kötelezettségek
A szerződő Felek a szerződés teljesítése során kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni a sikeres Pályázat érdekében. Mindkét felet tájékoztatási és figyelmeztetési kötelezettség terheli a szerződés teljesítését befolyásoló bármely körülményt illetően. Mindkét fél köteles a károk megelőzése és az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében minden tőle elvárható intézkedést megtenni.
4./ Egyéb rendelkezések
4.1./ Az e szerződésben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.
4.2./ A Felek az e szerződésből eredő vitáikat megkísérlik megegyezés útján rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a Felek a Karcagi Bíróság. illetékességét kötik ki.
4.3./ A jelen szerződést - amely három egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült - a szerződő Felek elolvasták és mint akaratukkal egyezőt aláírták.
Kisújszállás, ……………………… ……………..,…………………………….
Megrendelő Megbízott
(cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)