313/2006. (XI. 30.) önkormányzati határozat
Tárgy: a 2006 és a 2007 évi belvízrendezési feladatokról
 

313/2006.(XI. 30.) számú önkormányzati határozat

a 2006 és a 2007 évi belvízrendezési feladatokról 

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2006 évi belvízkár-elhárítási, csapadékvíz elvezetési, karbantartási munkákról, lakossági bejelentésekre és észrevételekre hozott intézkedésekről, valamint javaslat a 2007. csapadékvíz elvezetési, karbantartási munkákra és feladatokra című, a Kisújszállási Vízmű Kft által készített beszámolót megismerte, és azzal kapcsolatban a következő döntést hozza:

 

1. A képviselő-testület a határozat 1. sz. melléklete szerinti, a 2006. évben a belvizes keret terhére végzett munkák, novemberig megnevezésű részt elfogadja és a képviselő-testület ennek megfelelően a 2006. évi költségvetésben elfogadott előirányzat terhére, a Kisújszállási Vízmű Kft-vel kötött megállapodás szerint teljesít.

 

2. A képviselő-testület a határozat 1. sz. mellékletben szereplő, a 2006. évben még elvégzendő munkákat - azok kötelezettségvállalását, az elvégzett munka értékét - kivizsgáltatja és a vizsgálat eredménye alapján a következő ülésén hozza meg döntését.

Határidő: a vizsgálat befejezésére: 2006. december 10.

 

3. A képviselő-testület a határozat 2. sz. mellékletét - mely a 2007. évi belvízrendszer üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák, munkák és költségeik leírását tartalmazza - a 2007. évi költségvetési koncepció részeként kezeli, és a 2007. évi belvízi munkákról a 2007. évi költségvetés elfogadását követően hozza meg döntését.

A képviselő-testület felkéri a Kisújszállási Vízmű Kft-t ,hogy. a 2007. évi belvízrendezési munkákat az EN és az ENK alapján készítse elő.

 

4. A képviselő-testület kéri a Kisújszállási Vízmű Kft-t, hogy a belvízrendezési feladatokra eddig foglalkoztatott létszámot és az e feladatokra fordított 2006. évi beszerzéseit vizsgálja meg és erről készítsen előterjesztést a képviselő-testület 2006. decemberi soron következő ülésére.

Felelős: Király Csaba ügyvezető igazgató

 

 

Erről értesül:

1. Kecze István polgármester

2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

3. Nagy István Zoltán bizottsági elnök

4. Szepesi Jenő bizottsági elnök

5. Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya

6. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

7. Polgármesteri Hivatal szervezési osztálya

A 313/2006. (XI.30.) számú önkormányzati határozat 1. számú melléklete

 

A 2006. évben a belvizes keret terhére végzett munkák, novemberig

 

A 2006. évben a belvízi munkákra fordítható bruttó keretösszeg: 15˙053˙000,- Ft volt, ebből 10˙452˙000,-Ft volt az üzemeltetési alapdíj, ezen felül a beépített anyagok díját számoltuk el a megállapodásunk alapján.

A 2006. évben végzett munkálatok a városi belvíz-keretből:

- Kossuth Lajos utca egy szakaszának (Honvéd u.-Váci Mihály u. közt) rendbetétele,

átereszcserékkel, árokprofilozással

- Váci Mihály utca (kapcsolódik az előzőhöz) rendbetétele

- Illésy úti burkolt árok felmérése, hibaelhárítás (részlegesen)

- Nyár, Illésy, Báthory, és Baross utcák burkolt szakaszának kiiszapolása, többször

- Határ utca árokrendezés (részleges)

- Erzsébet liget, Csatorna utca északi oldala és Rákóczi utca vízrendezése

- Víznyelő rácsok javítása a város több pontján (Szabadságtéri ltp., Vásár u., stb.)

- Dózsa György utcai zug vízelvezetésének a megoldása

- Lehel utca, Nagy I. utcai végén vízvízlevezetés javítása (drénszerűen megoldva)

- Deák Ferenc utcai vízlevezetés kiépítése a Közraktár utcára (Közraktár u. - Sugár u. között)

- Zárt csapadékelvezető csatornák mosatása (Mikes u., Kossuth Lajos u., Ifjúsági u., Petőfi u.,

Rákóczi u.)

- Kritikus átereszek kitakarítása a város több pontján (kézzel, illetve géppel is)

- Közterületi árokpartok folyamatos kaszálása és cserjézése (Báthory u., Lomb u., Csatorna u.,

stb.)

- Átereszcserék és átereszcserékhez anyagbiztosítások a város több pontján (~50db)

 

Így mindösszesen az alapdíjon felüli bruttó: 4˙601˙000,- Ft keretösszegből levéve a 4˙421˙756,- Ft eddig felhasznált költséget, még van: 179˙244,- Ft, melyből még történnek munkák az idén.

 

 

A 2006. évben még elvégzendő munkák

 

- Megyeri utca burkolt szakaszának a kiigazítása,

- Pillangó utcai átemelő intenzifikálás befejezése (nagy szivattyú beépítése, nyomócsővel) - +600˙000,-Ft,

- Széchenyi 77.-es zug vízelvezetés befejezése (zárt csatorna),

- Sugár 34.-es zug vízelvezető árok elkészítése (a friss út mellett),

- Bocskai 26. előtti veszélyes nyílt árokrész lefedése (3 fm),

- Tűzoltó tömlők beszerzése a régi lyukasok helyett, és 2 db tömlőhíd beszerzése is a tömlők védelme miatt,

- Zártrendszer mosatás, womával és szippantóval (100 óra) - +1˙500˙000,-Ft. Ez már megtörtént, de még nincs kifizetve,

- Egyéb bejelentett és még sürgősnek ítélt munkák anyagigénye: +200˙000,-Ft.

Tehát a még visszalévő, illetve ki nem fizetett munkák várható költségvonzata, jelen információk alapján: 2˙300˙000,-Ft lesz, mely kifizetésre kerül elszámolás alapján, a műszaki ellenőri leigazolást követően, még a 2006. évben.

 

A 313/2006. (XI.30.) számú önkormányzati határozat 2. számú melléklete

 

A 2007. évi belvízrendszer üzemeltetése kapcsán

felmerülő problémák, munkák és költségeik 

A 2007. évben, hasonlóan a 2006. évihez, egy főállású belvizes művezető irányítja majd a munkákat a terepen. Neki a belvíz problémakörén kívül mással nem kell foglalkoznia ezért az ő költségei teljes mértékben ide vannak elszámolva.

Továbbá szükség volna még a belvízre egy új platós csapatszállító járműre is, melyet 2007 év folyamán kíván a Vízmű a belvíz céljára beszerezni, ha az anyagi lehetőségei megengedik. Ez fontos hisz a közmunkások szállítását is megoldaná, mindamellett, hogy az UAZ teherautó leállítása törvényszerű a kora és az állapota miatt. Az UAZ-t elteszi a Vízmű olyan havária helyzetekre, melyekben a terepjáró-képesség elsődleges fontosságú. Ezt a pár alkalmat kibírja kis ráfordítással jó pár évig még. Az új teherautó amortizációs költségének, csak az autó értékének egy részét számolná el a Vízmű 2007 évben.

A jövőre is, az Önkormányzat idevágó 370/2005. (X.27.) számú határozata alapján megállapodást kell kötni a rendszer üzemeltetésére, az Önkormányzat és a Vízmű Kft. között.

A 2007. évben, úgymint a 2006. évben ahol a Vízmű már, mint üzemeltető kezelte a városi belvízrendszert, az üzemeltetési díj két részből tevődött össze. Volt egy üzemeltetési alapdíj, mely tartalmazza azon költségeket, mely egy átlagos évre előre kalkulálhatóak. Ezek az alapvető rendszer-karbantartási és fenntartási munkák költség-vonzatai, úgymint:

- a feladatok folyamatos felmérése, a prioritási sorrend dinamikus kialakítása,

- a beérkező panaszok regisztrálása és kivizsgálása,

- folyamatos akadálymentesítése a víz útjának a városban,

- gazvágás, cserje- és nádirtás folyamatosan,

- árokprofilozások és új földmedrű árok nyitások a városban,

- Pillangó utcai átemelő folyamatos üzemeltetése,

- az újonnan létesülő lefedések, átereszek szintbeli elhelyezésének a kontrollálása,

- rezsianyagok, kis értékű eszközök, szerszámok beszerzése,

- bér a járulékaival (2 fő szakmunkás, 1 fő irányító művezető),

- Új csapatszállító teherautó amortizációja

- stb..

Ezeken az „alapdíjas" feladatokon kívül természetesen az üzemeltetett rendszeren működő-képességi beavatkozásokat kell végrehajtani, úgymint:

- új árok-, illetve zárt szakaszok kialakítása,

- átereszcserék és bővítések,

- burkolt árokszakaszok kialakítása (indokolt esetben),

- folyókák kialakítása, ha megoldható,

- drén rendszer kiépítése ahol ez a megoldás,

- gépi kotrás, iszapolás elvégzése,

- zárt rendszer és kritikus áteresz mosatások Womával (és szippantóval),

- hibakeresés kamerával,

- esetleges tervezések, (melyek már vízjogi kötelesek is akár),

- stb..

 

A munkák erőforrásait az alábbiak biztosítják:

- 1 fő teljes állású irányító alkalmazása (belvízi művezető),

- 2 fő állandó belvizes dolgozó, tapasztalt szakmunkás,

- közmunkások, melyeket az Önkormányzat ad (támogat) a munkára,

- 1 darab platós kisteherautó,

- 1 darab kistraktor pótkocsival, szivattyúval (nyomócsövekkel),

- 3 darab mobil kisszivattyú (tömlőkkel),

- 1 darab mobil vállraakasztós robbanómotoros kasza,

- egyéb gépek, szállítóeszközök és szerszámok,

 

2/3

 

- vegyes használatú földmunkagép, ha kell,

- magasnyomású csatornamosó gép (woma) és esetenként szippantós kocsi (alvállalkozó).

A belvizes munkák elszámolása 

A 2007. évre megkötendő megállapodásban az elszámolás két részből tevődik össze: alapdíjból és költség alapú díjakból.

Az éves üzemletetési alapdíj, mely a következőkből tevődik össze (nettó ezer Ft- ban):

Belvíz elvezetési munkákon foglalkoztatott 3 fő személyi jellegű juttatásai → 7˙100

Dologi kiadások várhatóan, melyben van amortizáció is kalkulálva → 3˙100

(Teherautó és a Tz-4K traktor üzemanyaga, karbantartások, áramdíj, javítás,

kisértékű eszközök pótlása, biztosítási díjak, munkaruha, szerszám és egy új

csapatszállító platós kisteherautó 2007 évi várható amortizációs hányada)

Üzemi általános költség (( ~ 26% )) → 2˙650

Összesen: 12˙850

+ 20 % ÁFA: 2˙570

Éves, bruttó üzemeltetési alapdíj: 15˙420 e Ft

Ezt a 2007. évi, bruttó 15˙420˙000,- Forint alapdíjat, egyenlő részletekben és havonta számlázza a Kisújszállási Vízmű Kft, az Önkormányzat felé. Ez havonta, bruttó: 1˙285˙000,- Ft lesz.

A megállapított éves alapdíjon felül minden, a felmerülő költségek alapján lenne elszámolva. Ezek a költség alapú díjak a következők lehetnek:

 

- Beépített anyagok költsége (cső, beton, kavics, fedlap, stb.),

- Géphasználat (pl.: földmunkagép, WOMA, szippantó, döngölő, stb.),

- Szállítóeszköz használat (pl.: billenős és darus teherautó),

- Igénybe vett alvállalkozók díja (pl.: a nagy belvízcsatornák kotrása, felújítása),

- Esetleges terveztetés (főképp a vízjogi engedélyes ügyekben),

- Nem az üzemeltetéssel összefüggő, megrendelt munkák,

- Esetlegesen nem a nevezett 3 fővel végzett szakmunka díja (pl.: kőműves, ács, lakatos). 

Az esetleges rendkívüli időjárás miatti többletköltség külön elszámolás tárgyát képezi.

A mindenkori teljesítést a műszaki ellenőr igazolja, havonta a Vízmű részére, mely alapját a helyszíni bejáráson felvett felmérés adja. Ez alapján nyújtja be a Vízmű a számlát az Önkormányzat felé.

A 2007. évben szóbajöhető főbb munkák

 

Ezek a munkák olyan üzemeltetői beavatkozások, melyek a rendszer működőképességét erősítik, de valószínűleg nem lesznek a remélhetőleg nemsokára elkészülő koncepciótervvel ellentétesek. A munkák természetesen a műszaki ellenőrrel egyeztetett módon kerülnek majd megoldásra.

Az időjáráson és a létszámon kívül főképp még a pénzkeret határolja be a pontos lehetőségeket, hogy 2007. évben pontosan mi is kerülhet elvégzésre. A felsorolt munkák pontos költségvonzatai a kivitelezésük közbeni felmérési naplóból derül ki pontosan, ezek csak előirányzatok.

 

3/3

Jelen információnk alapján, a készülő koncepciós tervbe beilleszthető, javasolt munkák:

Sorszám
Tárgy megnevezése
A munka rövid leírása
Várható költség (bruttó ezer Ft)
1.
Vásár utcai földmedrű árok rendbetétele a Ny-i oldalon, a 15. számtól a Libaszigetig
760 fm árokprofil, Ebből 30db áteresz - 100m Kotrás: 40ó JCB, Szállítás: 20ó IFA
1˙600
2.
Kossuth L. úti, földmedrű árok rendbetétele a Ny-i oldalon, a 13. számtól a Kígyó utcáig
500 fm árokprofil Ebből 21db áteresz - 78m Kotrás: 24ó JCB, Szállítás: 12ó IFA
1˙200
3.
Petőfi utcai földmedrű árok rendbetétele és kialakítása a Ny-i oldalon, a Nagy I. utcától az Erdő utcáig
380 fm árokprofil Ebből 15db áteresz - 57m Kotrás: 20ó JCB Szállítás: 10ó IFA
900
4.
Olajütő gödörtől nyomócsatorna építése a Csorbai úti áteresz felé
500m ároknyitás és föld elhordás, 3db áteresz építése Ároknyitás: JCB 40ó Föld elhordás: IFA 20ó
600
5.
Arany János utcai földmedrű árok rendbetétele a Ny-i oldalon, a Pillangó utcától a Csónakázó tóig
150 fm árokprofil Ebből 5db áteresz - 20m Kotrás: JCB 10ó Szállítás: IFA 5ó
350
6.
Nyár utca É-i oldalának a renbetétele, a Báthory és a Baross utcák között
120 fm árokprofil Ebből 5db áteresz - 20m Kotrás: JCB 8ó Szállítás: IFA 4ó
350
 
7.
A Kórház utcai árok, Petőfi utca felőli részének a zárttá tétele
NA 200 csővel oldva meg Víznyelő aknák beépítésével
300
8.
Tiltók karbantartása
A városban lévő tiltók karbantartása
0
9.
Zárt rendszer mosatások
A 2006.-os mosatások folytatása
1˙500
10.
Ülepítős aknák kézi takarítása
Az iszaptérben lerakódott hordalék kitermelése, száraz időben
0
11.
Egyéb karbantartások
Kaszálás, cserjézés, árokigazítások, permetezés stb.
100
12.
Egyéb munkák
Bejelentett, előre nem látható szükségből elvégzett munkák, és más egyéb munkák, amik szükségesek lehetnek még
1˙000

Ezen munkák előirányzott bruttó költsége előreláthatólag, együttesen: 7˙900˙000,-Ft lenne, mely összeg egészen pontosan a munkák elvégzése után jön ki, a tételesen leigazolt elszámolásnál.

A munkák között értelemszerűen pénzátcsoportosítások lehetnek leegyeztetett módon.

Mindösszesen, az előzetes kalkulációink szerint, a 2007 évi belvízkeretnek: 23˙320˙000,-Ft bruttó összegűnek kell lennie.

Természetesen ezen összegben a változó, a költségalapú díj lehet.  

« Vissza
Vissza a főmenübe