322/2006. (XI. 30.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulást működésére vonatkozó Megállapodás módosí

322/ 2006.(XI.30.) számú önkormányzati határozat

a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulást működésére vonatkozó Megállapodás módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról  

 

1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 41. §. (1) bekezdése, illetve a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1. §. (1) bekezdése alapján a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működtetésére vonatkozó megállapodást- a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva - a határozat melléklete szerint elfogadja.

 

2. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megállapodás az utolsóként elfogadó képviselő testület határozatával válik hatályossá.

 

 

Erről értesülnek:

1. Társult önkormányzatok polgármesterei, Székhelyeiken

2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

a. Gazdálkodási és Kistérségi Iroda

3. Polgármesteri Hivatal szervezési osztálya Kisújszállás

 

Kmf.

 

Kecze István s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.

polgármester címzetes főjegyző

 

 

 

Kivonat hiteléül:

Kisújszállás, 2006. december 1.

 

 

 

(:Kacsó Sándorné:)

aljegyző

322/2006. (XI.30.) számú önkormányzati határozat melléklete

 

M E G Á L L A P O D Á S

- egységes szerkezetben -

 

A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működtetésére

 

 

A Karcagi kistérség önkormányzatai - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. sz. 41.§ (1) bekezdése, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1. §. (1) bekezdése alapján

 

  • a kistérségek összehangolt fejlesztésének előmozdítása, valamint

  • együttműködéssel, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával magasabb színtű ellátás, szolgáltatás biztosítsa érdekében

 

jogi személyiséggel rendelkező többcélú kistérségi társulás (a továbbiakban: társulás) létrehozásában állapodnak meg.

 

I.

 

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

 

1. A társulás neve: Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás

 

2. A társulás székhelye: 5300 Karcag, Kossuth tér 1.sz.

 

3. A Társulás működési területe: Karcagi Kistérség (kistérségi jelzőszám: 4602)

 

4. A Kistérség lakosságszáma: 47.268 fő (2006. január 1.)

 

5. A társulás gazdálkodási jogköre, jogállása:

 

A társulás jogi személyként működő, önálló bankszámlával rendelkező gazdálkodó szerv.

A társulás pénzügyi, gazdálkodási feladatait Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala látja el.

A Polgármesteri Hivatal és a társulás közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét a két intézmény közötti megállapodásban kell rendezni. A munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzítő megállapodást - az alapító okirat elfogadását követő 30 napon belül - jóváhagyásra a felügyeleti szervhez kell benyújtani.

 

6. Az alapítók neve:  

Karcag Város Önkormányzata, 5300 Karcag, Kossuth tér 1.sz.lakosságszám : 22.322 fő

Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. lakosságszám: 12.538 fő

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata, 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 1.sz. lakosságszám: 6.051 fő

Kenderes Város Önkormányzata, 5331 Kenderes, Szent István út. 56. lakosságszám: 5.280 fő

Berekfürdő Község Önkormányzata, 5309 Berekfürdő, Berek tér. 15. lakosságszám: 1.077 fő

 

2/15

 

7. A társulás felügyeleti szerve:  

Karcag Város Önkormányzata, 5300 Karcag, Kossuth tér 1.sz.

Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata, 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 1.sz.

Kenderes Város Önkormányzata, 5331 Kenderes, Szent István út. 56.

Berekfürdő Község Önkormányzata, 5309 Berekfürdő, Berek tér. 15.

 

8. Az alapító önkormányzatok a társulást legalább 3 éves időtartamra hozzák létre.

 

9. A Társulás bélyegzője:

 

Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Karcag (székhely) felirattal ellátott körbélyegző, középen a Magyar Köztársaság címerével.

 

10. A Társulás képviseletét a Társulás elnöke (akadályoztatása esetén elnökhelyettese, mindkettőjük akadályoztatása esetén a Társulás Tanácsa által megbízott polgármester) látja el.

 

11. A megállapodásban meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról a társulás gondoskodik.

 

II.

 

A TÁRSULÁS CÉLJA ÉS FELADATA

 

 

 

1. A Társulás a résztvevő önkormányzatok által átruházott, jelen pontban meghatározott feladatok ellátásáról gondoskodik:

- 75.13 Üzleti élet szabályozása (a regionális területfejlesztési politika megvalósulása)

- 75.18.89 Gazdasági és területfejlesztési feladatok

  • 74.20.51.0 A kistérség területének összehangolt fejlesztése (különösen: településfejlesztés összehangolása, fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítése, megvalósítása),

  • 75.12.11.0 Közoktatási feladatok ellátása (óvodai és általános iskolai intézmények fenntartásával összefüggő egyes feladatok ellátása)

  • 75.12.12.0 egészségügyi alapellátás (pl.: orvosi ügyelet)

  • 85.31.13.0 Szociális és gyermekjóléti alapellátás biztosítása

  • 75.11.Általános közigazgatás.

  • 7.5.24.12.9. Egyéb közrendi, közbiztonsági igazgatás

  • 92.6 Sporttevékenység

 

 

2. A fenti feladatok ellátása során követendő eljárást e megállapodás rögzíti.

 

3. A Társulás az e megállapodásban foglalt feladatokat a megvalósíthatóságtól függően fokozatos bevezetéssel végzi. (A fokozatosság elve nem vonatkozik a jogszabályváltozás miatt kötelezővé váló feladatokra.)

 

4. A Társulás a II/1. pontban meghatározott feladatok ellátása során

 

- szakmai és komplex program előkészítő,

 

3/15

- javaslattevő,

- programmenedzselő,

- koordináló,

- döntést hozó, végrehajtó, a döntések végrehajtását figyelemmel kísérő

tevékenységet folytat.

 

5. A Társulás a megállapodás II/1. pontjában meghatározott feladatok összehangolt és szervezett ellátása érdekében a kistérségben egybevont térségi adatbázist működtet.

 

6. Az adatbázissal szemben követelmény, hogy alkalmas legyen a térségi, ágazati tervek, projektek elkészítésére és biztosítsa a megalapozott elemzés feltételeit.

 

III.

 

A TÁRSULÁS RÉSZLETES FELADATAI

 

A/ Döntéselőkészítő, koordináló és végrehajtás szervező feladatok 

1. A programok tervezése és előkészítése során számba kell venni, hogy:

 

- milyen önkormányzati erőforrások vehetők igénybe a célok megvalósításához,

- milyen egységes kedvezmény vagy támogatási rendszer kidolgozása és működtetése indokolt,

- fel kell kutatni a szóba jöhető állami és nem állami, külső és helyi forrásokat,

- vizsgálni kell, hogy más kistérségekkel az együttműködésnek milyen eljárása és módozata lehet (az ilyen irányú alternatívák elemzését előnyeivel, hátrányaival számba kell venni),

- a tervezés során a Társulás települései és más érintettek érdekviszonyait fel kell tárni, az érdekeket össze kell hangolni,

- a programtervezésnél a lehetséges együttműködők teljes körét fel kell tárni.

 

2. A Társulás (a program előkészítést követően) a programmenedzselés során:

 

- figyelemmel kíséri és az elbírálásig gondozza a projekteket (útját figyelemmel kíséri, a szükséges hiánypótlásokat teljesíti),

- gondoskodik a döntést követően a végrehajtás érdekében szükséges szerződések megkötéséről, az önkormányzati szabályozások előkészítéséről,

- a megvalósítás érdekében szükséges pályázati kiírások előkészítéséről és a pályázatok lebonyolításáról.

 

3. A Társulás koordináló feladatkörében - a cél megvalósulásáig (ha a feladat folyamatos működtetést kíván a működtetés során) valamennyi résztvevő munkáját összefogja, szervezi.

 

 

4. A Társulás a döntések végrehajtása és figyelemmel kísérése során:

 

- megteszi a döntések végrehajtása érdekében szükséges intézkedéseket,

- komplex módon elemzi a végrehajtást, a cél megvalósulása szempontjából,

- a végrehajtás tapasztalatai alapján - a hatékonyabb és magasabb szintű ellátás biztosítása céljából - a Társulás Tanácsát összefoglaló elemzéssel és javaslattal tájékoztatja.

 

4/15

B/ Ágazati feladatok 

1. Területfejlesztési feladatok

 

A kistérségi társulás területfejlesztési feladatkörében összehangolja a társulás tagjai, és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Ennek keretében:

 

a) Kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, az ennek figyelembevételével készített területfejlesztési programját, illetve településfejlesztési terveket, ellenőrzi azok megvalósítását.

 

b) Lebonyolítja és finanszírozza a kistérségi fejlesztési programokat, elkészíti az erre irányuló pályázatokhoz szükséges tervdokumentációkat, valamint biztosítja a megvalósításhoz szükséges saját erőt.

 

c) A területfejlesztési programok végrehajtásával összefüggésben dönt a megfelelő szakértők igénybe vételéről.

 

d) Pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében. Elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását.

 

e) Pályázatot nyújthat be a kistérségi társulás működtetéséhez és a kistérségi fejlesztési programok megvalósításához.

 

f) A kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit.

 

g) Vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi és gazdasági helyzetét, adottságait.

 

h) A meghirdetett központi, regionális és megyei pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott támogatási kérelmekről - a kistérségi területfejlesztési program figyelembevételével - előzetes véleményt nyilvánít.

 

i) Megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális fejlesztési tanáccsal a saját kistérségi fejlesztési programjai finanszírozására.

 

j) Véleményt nyilvánít a megyei, illetve regionális fejlesztési koncepciókról, programokról (különösen azoknak a kistérség területét érintő intézkedéseit illetően).

 

k) Közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzetek kezelésében.

 

l) Képviseli a kistérséget más, területfejlesztési döntések meghozatalára hatáskörrel rendelkező szervezeteknél.

 

m) Koordinálja a kistérségben működő társulások és más - a területfejlesztésben érdekelt - szervezetek együttműködését, együttműködik az állami és civil szervezetekkel. 

 

n) Kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a Nagykun Együttműködési Társulással, a

 

5/15

 

kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében.

 

o) A kistérséghez tartozó önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a területfejlesztéssel összefüggő feladatokat legalább 3 évig, az adott kistérséghez tartozó valamennyi települési önkormányzat részvételével kilépés, vagy a társulás megszüntetése nélkül ellátják.

 

p) A Társulás a területfejlesztésről és területrendezésről szóló módosított 1996. évi XXI. tv. 10/G. §-ában foglaltak alapján ellátja a Kistérségi Fejlesztési Tanács feladatait.

 

 

2. Közoktatási feladatok ellátása

 

A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. törvény 34.§-ában meghatározott pedagógiai szakszolgálati feladatok közül biztosítja a kistérségben

 

  • nevelési tanácsadás működtetését, valamint

  • a logopédiai tevékenység ellátását.

 

3. Egészségügyi alapellátás

 

a) A Társulás gondoskodik az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó - háziorvosi - Központi Ügyelet létrehozásáról és az egész kistérségre kiterjedő működtetéséről, melynek során biztosítja a hétvégi és hétközi háziorvosi ügyeletet.

 

b) Koordinálja a térségben található gyógyvizek, gyógyforrások, illetve gyógyiszap lelőhelyek hasznosítását, alternatívákat dolgoz ki a hasznosításra.

 

 

4. Szociális és gyermekjóléti alapellátás biztosítása

 

a) A Társulás biztosítja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény 15.§ (2) bekezdésében meghatározott személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások közül

 

- a gyermekek átmeneti gondozását, valamint

- a gyermekek napközbeni ellátását, ennek keretében bölcsődei ellátást.

 

A gyermekjóléti alapellátások biztosítására a Társulás külön megállapodást köt Karcag Város Önkormányzatával és Kisújszállás Város Önkormányzatával a következők szerint:

 

  • Karcag Város Önkormányzata Karcag székhellyel biztosítja Karcag, Berekfürdő és Kunmadaras települések tekintetében a jelen pontban meghatározott gyermekjóléti alapellátásokat.

  • Kisújszállás Város Önkormányzata Kisújszállás székhellyel biztosítja Kisújszállás és Kenderes települések tekintetében a jelen pontban meghatározott gyermekjóléti alapellátásokat.

 

b) A Társulás biztosítja a szociális és gyermekjóléti alapellátáson belül családsegítő és gyermekjóléti szolgálat megszervezését.

 

c) A Társulás dolgozza ki a települési szolgáltatás-tervezési koncepciókat.

 

6/15

 

d) A Társulás gyermekvédelmi pályázatokat nyújthat be.

 

e) A Társulás szakmai fórumokat szervez a kistérség gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberei számára. 

5. A belső ellenőrzési feladatok ellátása.

A Társulás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 120/A.§ (2), (3) bekezdésében és a 121/A. §-ban, valamint a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) számú Korm. rendeletben meghatározottak szerint ellátja a társult önkormányzatok valamennyi intézményénél a belső ellenőrzési feladatokat.

   

IV.

 

A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE

 

1. A tagsági jogviszony keletkezése

 

a) A Társulásban résztvevő települések képviselő-testületi minősített többséggel hozott határozattal mondják ki a Társulásban való részvételüket.

 

2. A tagsági jogviszony megszűnése

 

a) A társulásban résztvevő települések kötelezettséget vállalnak arra, hogy legalább 2007. december 31-ig együttműködnek a Társulás keretében.

 

A 2007. december 31. elteltét követően a Társulásból bármelyik résztvevő a képviselő-testület kilépésére vonatkozó, minősített többséggel hozott határozat megküldésével a naptári év utolsó napjával kiléphet. A kilépésre vonatkozó határozatot legalább 6 hónappal a kilépést megelőzően kell a Társulás képviseletét ellátó személynek írásban bejelenteni.

 

 

b) A Társulási tagság megszűnik

 

- ha a település megszűnik, összeolvad vagy egyesül,

- ha a társulási tagság a Társulás megszűnését kimondja, s azt a Társulást képező települések képviselő-testületei megerősítik határozatukkal,

- ha a társulás céljainak megvalósításához szükséges pénzügyi alapba történő befizetést (több mint hat hónap) elmulasztják, vagy a cél megvalósításához szükséges többletforrás befizetési kötelezettségének a Társulás települési önkormányzat tagja a Társulás döntésében megjelölt határidőben nem tett eleget. (E jogcímen a tagsági viszony megszüntetéséhez egyhangú szavazat szükséges. A tagság a döntés kézbesítésével szűnik meg.)

 

c) Nem szűntethető meg a Társulás, illetve az adott település tagsága mindaddig, amíg visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti.

 

2/A. Visszafizetési kötelezettség (hivatkozva a 65/2004. (IV.15.) Korm. rendelet rendelkezéseire)

a) A támogatást kamattal növelt összegben vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe, ha

 

7/15

aa) a támogatás igénybevételével keletkezett vagyont a beruházás időtartama alatt vagy az aktiválást követően ingatlanvagyon esetében tíz éven, más vagyon esetében öt éven belül - elidegenítik, ide nem értve a 15. §-ban foglaltakat;

ab) a támogatást nem a támogatási megállapodásban rögzített támogatási célra és feltételeknek megfelelően használják fel.

b) Amennyiben az adott feladat többcélú kistérségi társulásban történő ellátása a 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti időtartamon belül megszűnik - kivéve, ha a feladat jogszabály által kerül megszüntetésre-, úgy az adott feladatra jóváhagyott támogatást kamattal növelten kell visszafizetni a központi költségvetésbe,

c) Amennyiben a többcélú kistérségi társulásból történő kilépés eredményeként a többcélú kistérségi társulás a 7. § (2) bekezdése szerinti támogatás esetén nem felel meg az 1. § ab) pontjában meghatározott feltételeknek, a 7. § (3) bekezdése szerinti támogatás esetén pedig nem felel meg az 1. § ba) pontjában meghatározott feltételeknek, úgy a kilépő önkormányzat(ok) köteles(ek) a kilépő önkormányzatra - lakosságszám szerint - jutó támogatásnak megfelelő összeget kamattal növelten a központi költségvetésnek megfizetni.

d) Az (1)-(3) bekezdés szerinti fizetési kötelezettség esetén a kamat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. § (2) bekezdése szerint számított összeg, amelyet a támogatás igénybevétele napjától a visszafizetés napjáig kell felszámítani.

 

3. A Társulás tagnyilvántartása

 

a) A Társulás tagjait nyilvántartásba kell venni, amely a határozatképesség és szavazati jog megállapításának alapja is.

 

b) A tagnyilvántartás tartalmazza:

 

- az önkormányzat megnevezését, székhelyét,

- belépés időpontját,

- az alapba évente folyamatosan fizetett összeget és a végleges támogatásként kapott összeget,

- a tagság megszűnésének időpontját,

- a szavazati jogosultságot.

 

c) A tagnyilvántartást a társulás munkaszervezete vezeti.

 

4. A Társulás szervei

 

- a Társulás Tanácsa,

- a Társulás elnöke,

- a Társulás elnökhelyettese,

- a Társulás munkaszervezete,

- Pénzügyi Bizottság.

 

5. Társulási Tanács

 

A Társulási Tanács (a továbbiakban: Tanács) a Társulás vezető szerve. A Tanács tagjai a társult önkormányzatok mindenkori polgármesterei. A polgármester helyettesítésének rendjéről a tagönkormányzatok Képviselő-testületei rendelkeznek.

 

A Társulási Tanács a kistérségi területfejlesztési feladatok tekintetében kistérségi fejlesztési tanácsként jár el.

 

8/15

6. Társulás Elnöke:

 

- A Társulás elnökét a Társulási Tanács saját tagjai sorából, egy önkormányzati választási ciklusra választja meg. Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökének megválasztása zárt ülésen, titkos szavazással történik, megválasztásához a Társulási Tanács egyhangú, igen szavazata szükséges.

 

A Társulás elnöke képviseli a Társulást. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét - külön meghatalmazás nélkül - a Társulás elnökhelyettese látja el.

 

A Társulás szervezeti keretein belül foglalkoztatott munkavállalók esetében a munkáltatói jogokat a Társulás elnöke gyakorolja.

 

Az elnök részletes feladatát és hatáskörét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

 

 

7. A Társulás elnökhelyettese

 

- A Társulási Tanács - egy önkormányzati választási ciklusra - a saját tagjai sorából elnökhelyettest választ. Az elnökhelyettes személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökhelyettesének megválasztása zárt ülésen, titkos szavazással történik, megválasztásához a Társulási Tanács egyhangú, igen szavazata szükséges.

 

 

8. A Társulás munkaszervezete

 

A Társulási Tanács feladatainak végrehajtását és döntéseinek előkészítését a Karcagi Polgármesteri Hivatal látja el, ha megfelelő pénzügyi forrás rendelkezésre áll, önálló munkaszervezet jön létre.

a) A Társulás munkaszervezetének feladata különösen:

 

- a Társulási Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítése,

- a kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit,

- folyamatos kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében,

- a kistérségben lévő egyes önkormányzatoktól, önkormányzati társulásoktól és vállalkozásoktól a pályázatok kidolgozásához, a fejlesztések lebonyolításához megbízást vállalhat.

- Pályázatok figyelése, pályázatok készítése.

 

b) A Társulási Tanács határozza meg az ellátandó feladatokhoz igazodó foglalkoztatotti létszámot.

 

c) A Társulás munkaszervezetében feladatokat ellátó foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat a Társulás elnöke gyakorolja.

 

d) A munkaszervezet részletes feladatait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában kell meghatározni.

 

9/15

 

 

9. A Pénzügyi Bizottság:

 

a) A Pénzügyi Bizottság feladata a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának, valamint azok jogszerűségének ellenőrzése, részletes feladatait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában kell meghatározni. 

 

b) A Pénzügyi Bizottság 3 tagból áll.

 

c) A Pénzügyi Bizottság elnöke és tagja csak a Társulási Tanács tagja lehet.

 

d) A Pénzügyi Bizottsági tagok mandátuma, a 2010-os választási ciklusig tart, a választásokat követően a Társulási Tanács saját tagjai sorából egy önkormányzati ciklusra választja nyílt szavazással.

 

 

V.

A TÁRSULÁSI SZERVEK MŰKÖDÉSE

 

1. A Társulási Tanács ülései

 

a) A Tanács a Társulás döntéshozó szerve.

 

b) A Társulási Tanács üléseit évente legalább négyszer, negyedévenként, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban tartja.

c) A Társulási Tanács ülésén a tag önkormányzatok jegyzői, vidékfejlesztési managerek és a kistérségi megbízott meghívottként, tanácskozási joggal vehetnek részt. Állandó meghívottként vesz részt továbbá a Tanács ülésén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat. A Megyei Önkormányzattal való együttműködést külön megállapodás szabályozza.

 

d) A Társulási Tanács ülésének összehívását írásban kezdeményezheti

 

- bármely tag a napirend megjelölésével,

- a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője.

 

Az elnök a fenti esetekben legkésőbb 15 napon belül köteles a tanácsot összehívni.

 

e) A Társulási Tanács összehívásának, az ülés előkészítésének rendjét, az előterjesztések tartalmi és formai követelményeit a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

f) A Társulási Tanács üléseit az elnök, távolléte és akadályoztatása esetén az őt helyettesítő elnökhelyettes vezeti le.

 

g) A Társulási Tanács határozatképes, ha az ülésen az 5 tag jelen van.

 

h) A Társulási Tanács üléseiről - a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveire vonatkozó szabályok szerinti - jegyzőkönyvet kell készíteni.

 

i) A jegyzőkönyvet az elnök és a Tanács ülésén aláírásra kijelölt tanácstag írja alá.

 

10/15

 

j) A jegyzőkönyvet, az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak és a társult önkormányzatok részére.

 

k) A jegyzőkönyvre vonatkozó részletes szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

 

2. A Társulási Tanács döntése: határozat

 

A határozat általános érvényű döntés. A működés, egyes feladatok ellátása, pénzügyi forrást és vagyoni hozzájárulást igénylő, továbbá szervezeti és személyi döntések megjelenési formája.

 

Az önkormányzatok külön megerősítő döntését igénylő esetekben (bármely társulási tag önkormányzatának eltérő véleménye esetén) a tanács a döntését újra tárgyalja.

 

 

3. A tagok szavazatainak száma:

 

A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik.

 

4. A Társulási Tanács döntéséhez szükséges szavazati arány:

A Tanács döntéséhez a tagok egyhangú szavazata szükséges.

 

VI.

 

A TÁRSULÁS TAGJÁNAK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI

 

1. A Társulás tagjának jogai

 

a) Képviselője útján részt vehet a Társulás tevékenységében, rendezvényein, céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotásában, a Társulás szervezetének kialakításában.

 

b) Képviselője választhat és választható a Társulás tisztségeire.

 

c) Képviselője útján teljes joggal képviseli a tanácsülésen a saját önkormányzata érdekeit.

 

d) Igényelheti a Társulás érdekképviseletét, érdekérvényesítési tevékenységét.

 

e) Igényelheti a Társulás szolgáltatásait, amely szolgáltatásokra megállapodást kötött.

 

f) Igénybe veheti a Társulás és a tagok által megállapított és biztosított kedvezményeket.

 

g) A tanács döntése alapján részesedhet a Társulás tevékenysége révén elért pénzbevételekből (alapítványi támogatások, pályázatok, vállalkozás, egyéb pénzbevételi stb.)

 

h) Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely - tagságának megfelelő - kérdésben, jogosult a Társulás törvénysértő határozatának észrevételezésére és megtámadására.

 

i) Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat tehet a Társulás tisztségviselőihez és szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a Társulás bármely tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül kötelesek választ adni. Betekinthet a Társulás irataiba.

 

11/15

 

j) Részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből.

 

 

2. A társulás tagjainak kötelességei

 

a) A Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása.

 

b) Képviselője útján rendszeres részvétel a Társulás szerveinek munkájában, elősegítve a társulási célok és feladatok közös megvalósulását.

 

c) Az önként vállalt feladatok maradéktalan teljesítése.

 

d) A Társulás határozatainak végrehajtása.

 

e) A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos döntéseinek a társulás vezetőjével való egyeztetése, illetve a társulással való közlése.

 

f) Befizetési kötelezettségek teljesítése.

 

g) A Társulás feladatkörébe tartozó és a településen keletkező ügyekhez a szükséges adatok és információk továbbítása a Társuláshoz.

 

h) A befizetések teljesítése, a vagyon megóvása, annak lehetőség szerinti gyarapítása.

 

 

VII.

 

A TÁRSULÁS PÉNZÜGYI ALAPJA, GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA

 

1. A Társulás tevékenységi körének ellátásához az évenkénti működési költségeket a tagok vagyoni hozzájárulásuk arányában az évi költségvetési rendeleteikben biztosítják.

 

2. Kötelező befizetés:

 

a) A települési önkormányzat tag évenként - az önkormányzat folyó évi költségvetésének tervezésénél figyelembe vett népesség szám után számított 50.- Ft/fő/év összegű a hozzájárulást fizet 2007. január 1-től

A hozzájáruláson túl felmerülő pénzügyi kötelezettségeket, valamint egyéb költségeket és terheket a tagok lakosságszámuk arányában viselik.

 

A hozzájárulás minden évben két részletben esedékes:

 

az első részletet július 30-ig,

a második részletet november 30-ig

 

kell befizetni a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás OTP-nél vezetett 11745073-15577142-00000000 számú költségvetési számlájára.

 

3. Egyéb források:

 

a) állami támogatás, hozzájárulás,

b) állami pályázati forrás,

 

12/15

 

c) gazdálkodó vagy más szerv által biztosított támogatás vagy forrás,

d) a Társulás vagyonának hasznosításából vagy pénzbeli befektetéséből származó, az adott évben fel nem használt tőke pénzpiaci elhelyezéséből származó hozadék,

e) az alapból kihelyezett összeg hozadéka.

 

4. A számla feletti rendelkezési jogot a Társulás elnöke (távollétében vagy akadályoztatása esetén az elnökhelyettes) és a munkaszervezet Tanács által megbízott dolgozói gyakorolják. Az ellenjegyzés jogát Karcag Város Polgármesteri Hivatala, mint gazdálkodó szerv, gazdálkodási előírásaiban meghatározott személy gyakorolja.

 

5. A Társulás az Államháztartási Törvény előírásai alapján (az önkormányzati költségvetések elkészítését megelőzően) éves költségvetést készít.

 

 

6. A Tanács által elfogadott költségvetés Karcag Város Önkormányzata költségvetésének önálló címe, amelyen Karcag Város Képviselő-testülete nem módosíthat.

 

 

7. A Pénzügyi Bizottságnak az éves gazdálkodásról szóló jelentése mellett a Tanács elnöke évente írásban minden tagnak beszámol a Társulás költségvetése állapotáról. a teljesített közös célú kiadásokról, a Társulás által a tagoknak nyújtott visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatások felvételéről és törlesztéséről, a Társulás éves működéséről.

 

 

8. A Társulás éves gazdálkodásáról szóló beszámolót a Tanács fogadja el, a Karcag Város Képviselő-testülete zárszámadási rendeletének része, s azt Karcag Város Képviselő-testülete nem módosíthatja.

 

9. A Társulás saját vagyonának részét képezi:

a.) a tagok által a feladatellátáshoz esetlegesen átadásra (bevitelre) kerülő vagyon,

b.) a tagok közös beruházása, fejlesztése révén létrejövő vagyon,

c.) részben, vagy egészben pályázati pénzeszközből megszerzendő vagyon.

 

A Társulás saját vagyonának szaporulata a Társulást illeti meg.

 

10. A Társulásból történő kiválás, kizárás esetén a 9.a.) és b.) pontokban meghatározott vagyonnal el kell számolni.

 

A kiváló, kizárt tag a 9.a.) pontban meghatározott, a Társulás részére általa a feladatellátáshoz átadott vagyonra csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatának ellátását. Amennyiben a feladatellátás az átadott eszköz nélkül nem biztosítható, úgy a kivált, kizárt tag a Társulással kötött szerződés alapján használati díj ellenében a vagyont a Társulás rendelkezésére bocsátja.

 

 

11. A 9.c.) pontban meghatározott vagyonelemek közül a Társulás feladatellátása érdekében létrehozott vagyon - az aktiválást követően - ingatlanvagyon esetében 10 évig, más vagyon esetében 5 évig nem idegeníthető el, kivéve, ha:

 

- az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok teszik szükségessé és az abból származó ellenértéket a Társulás ugyanazon közszolgáltatási feladata ellátásnak fejlesztésére fordítja, melyhez az értékesítést megelőzően az adott vagyonelem kapcsolódott, vagy

 

13/15

- amennyiben a támogatással létrehozott vagyon - az adott közszolgáltatás kistérségi szintű ellátásának megszűnéséből adódóan - a közszolgáltatási feladatot továbbiakban ellátó helyi önkormányzat tulajdonába kerül.

 

12. A 9. pontban meghatározott Társulási vagyon elidegenítéséről, vállalkozásba történő beviteléről, illetve más módon történő hasznosításáról, valamint esetleges megterheléséről a Pénzügyi Bizottság előzetes javaslata alapján a Tanács dönt. A Társulás kizárólag olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.

 

Társulási vagyont elidegeníteni - a 9.c.) pontban meghatározott vagyonkörbe tartozó vagyonelemekre vonatkozóan a 11. pontban előírt időtartam leteltével - kizárólag nyilvánosan meghirdetett pályázat útján, a legkedvezőbb vételi ajánlatot tevő részére lehet. Az elidegenítésből származó bevétel a Társulást illeti meg.

 

 

 

VIII.

 

A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE

  

1. A Társulás tárgy év végével megszűnhet, ha a működéséhez az állami támogatás nem biztosított.  

2. A Társulás megszűnik, ha:

 

  • annak megszűnését valamennyi tag képviselő-testületi határozattal kimondja,

  • ha a társulásban csak egy tag marad.

 

3. A Társulás megszűnése esetén, a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó vagyont a tagok között a Társulás működéséhez biztosított tagi hozzájárulásuk arányában kell felosztani. A vagyon felosztása, a közös tulajdon megszüntetése nem történhet olyan módon, hogy az a közfeladatok ellátást veszélyeztesse. 

  

IX.

 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

 

  1. Jelen megállapodás valamennyi társult önkormányzat közül az utolsóként jóváhagyó önkormányzat képviselő-testületének határozatával válik hatályossá.

 

  1. A társuló önkormányzatok kölcsönösen rögzítik, hogy e megállapodásból eredő vitás kérdéseket elsődlegesen tárgyalásos úton, egyeztetéssel kívánják rendezni.

 

  1. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok és az SZMSZ rendelkezései az irányadók.

 

 

Záradék

 

A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő-testületek/közgyűlés hagyták jóvá, fogadták el előírásait, önmagukra és testületeikre vonatkozó kötelező rendelkezésként:

 

14/15

 

Karcag Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 238/2004. (VI.29.) „kt." sz. határozatával

Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 178/2004. sz. határozatával

Kunmadaras Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 74/2004. sz. határozatával

Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 51/2004. sz. határozatával

Berekfürdő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 74/2004. sz. határozatával

 

A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő testületek a következő határozataikkal módosították:

Karcag Város Önkormányzat Képviselő Testülete 415/2004. (X.05.) kt. sz. határozata

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő Testülete 246/2004. (X.06.) sz. önkormányzati

határozata

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 121/2004. (X.08.) sz.

képviselő testületi határozat

Kenderes Város Önkormányzatának 112/2004. (X.07.) kt. sz. határozata

Berekfürdő Község Önkormányzat Képviselő Testülete 116/2004. (X.06.) önk. határozata

 

A Társulási Megállapodást a tag önkormányzatok Képviselő Testületei az alábbi határozataikkal ismét módosították.

Karcag Város Önkormányzat Képviselő Testülete 415/2004. (X.05.) kt. sz. határozata

Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő Testülete 275/2004.(X.28.) sz. önkormányzati

határozata

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 152/2004. (X.26.) sz. képviselő-testületi határozat

Kenderes Város Önkormányzatának 118/2004. (X.26.) kt. sz. határozata

Berekfürdő Község Önkormányzat Képviselő Testülete 125/2004. (X.26.) önk. határozata

 

A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok harmadszor a következő határozataikkal módosították:

 

Karcag Város Önkormányzat Képviselő Testülete 9/2005. (I.25.) „kt." sz. határozat

Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő Testülete 24/2005. (I.27.) sz. önkormányzati határozat

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete 16/2005. (I.31.) sz. képviselő-testületi határozat

Kenderes Város Önkormányzatának 4/2005. (I.20.) Kt. számú határozata

Berekfürdő Község Önkormányzat Képviselő Testülete 10/2005. (I.31.) „kt." sz. határozat

 

A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok negyedszer a következő határozataikkal módosították:

 

Karcag Város Önkormányzat Képviselő Testülete 34/2005. (II.15.) „kt." sz. határozat

Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő Testülete 48/2005. (II.18.) sz. önkormányzati határozat

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete 29/2005. (II.22.) sz. képviselő-testületi határozat

Kenderes Város Önkormányzatának 21/2005. (II.25.) Kt. számú határozata

Berekfürdő Község Önkormányzat Képviselő Testülete 11/2005. (II.24.) „kt." sz. határozat

 

 

 

15/15

 

Karcag Város Önkormányzatának Képviselő Testülete nevében:

 

Dr. Fazekas Sándor sk.

polgármester

 

 

Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete nevében:

 

Palágyi Gábor sk.

polgármester

 

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-Testülete nevében:

 

Márki Sándor sk.

polgármester

 

Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő Testülete nevében:

 

 

Baranyi Mihály sk.

polgármester

 

Berekfürdő Község Önkormányzatának Képviselő-Testülete nevében:

 

 

Dr. Hajdu Lajos sk.

polgármester

 

Karcag, 2006. október

 

 

  

« Vissza
Vissza a főmenübe