341/2006. (XII. 14.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Művelődési és Ifjúsági Központ alapító okiratának módosítására és közszolgálat

341/2006. (XII.14.) számú önkormányzati határozat

a Művelődési és Ifjúsági Központ alapító okiratának módosítására és közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatának elfogadására

 

1./ Az önkormányzat a 2007. évi költségvetési koncepciójának 9./ pontjában úgy döntött, hogy a helyi televízió megszervezésével és üzemeltetésével megbízza a Művelődési és Ifjúsági Központot 2007. január 1-jétől. A 2007. évi költségvetési koncepció 4. ad.) pontja alapján az önkormányzat 2007. január 1-jétől a tourinform feladatot is átadta a Művelődési és Ifjúsági Központnak.

 

2./ Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. január 1-jei hatállyal a következők szerint módosítja a Művelődési és Ifjúsági Központ alapító okiratát:

4.1./ A „III./ Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége:” pontot egy 22. és 23. alponttal egészíti ki:

„22. Az alaptevékenységén belül kiegészítő tevékenységként - nem nyereségszerzés céljából, az alaptevékenységét nem veszélyeztető mértékben - a városi televízió üzemeltetését végzi.

23. Tourinform Iroda működtetése a Magyar Turizmus Rt. és Kisújszállás Város Önkormányzata közötti névhasználati szerződés alapján.”  

4.2./ A „III./ Az állami feladatként ellátott alaptevékenységekhez kapcsolódó szakfeladatszámok” pontban felsorolt szakfeladatszámokat az alábbi negyedik és ötödik szakfeladatszámmal egészíti ki:

„64202-4 Városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése

63321-5 Utazásszervezés, idegenvezetés” 

3./ Az önkormányzat, mint fenntartó a határozat 1. számú melléklete szerinti formában jóváhagyja a Művelődési és Ifjúsági Központ közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatát.

 

4./ A képviselő-testület megbízza a Művelődési és Ifjúsági Központ vezetőjét a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának a 2007. januári testületi ülésre történő előkészítésével.

 

5./ Az intézmény 2006. december 31-éig köteles kérelmezni közműsorszolgáltatóként történő nyilvántartásba vételét az Országos Rádió és Televízió Testületnél. A nyilvántartásba vétel feltételeinek megteremtése érdekében a testület megbízza az intézményt, hogy kössön megállapodást egy Kisújszálláson műsorelosztásra jogosult kábeltelevíziós műsorelosztóval.

 

Erről értesül:

1./ Kecze István polgármester

2./ Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

3./ Művelődési és Ifjúsági Központ

4./ Polgármesteri Hivatal szervezési osztálya

5./ Polgármesteri Hivatal intézményi referense

6./ Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága

 

A 341/2006. (XII.14.) számú önkormányzati határozat 1. számú melléklee

Művelődési és Ifjúsági Központ

TV KISÚJ Műsorszolgáltatási Szabályzat Érvényes: 2007. január 01-től

 

 

 

 

1. Alapelvek 

 

1.1. A kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ ( 5310 Kisújszállás Deák F. u. 6. ) a továbbiakban, mint a TV KISÚJ, az Országos Rádió és Televízió Testületnél történt bejegyzés alapján televíziós műsorszolgáltatást végez.

1.2. A TV KISÚJ tevékenységét a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Törvény), a bejelentésben foglaltak és a jelen műsorszolgáltatási szabályzat alapján közműsor-szolgáltatóként folytatja. A TV KISÚJ a közműsor szolgáltatás törvényes és szakmai feltételeiről a jelen szabályzatban rendelkezik.

 

 

2. Általános szabályok 

 

2.1. Jelen szabályzat a Törvény 2. § alatt felsorolt fogalmi meghatározásokat alkalmazza.

2.2. A TV KISÚJ köteles a nemzet, a nemzeti, az etnikai, nyelvi és más kisebbségek méltóságát és alapvető érdekeit tiszteletben tartani, nem sértheti más nemzetek méltóságát.

2.3. A TV KISÚJ köteles rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és pontosan tájékoztatni a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, összefüggésekről, vitatott kérdésekről, az eseményekről alkotott jellemző véleményekről, az eltérő véleményeket is beleértve.

2.4. A TV KISÚJ köteles biztosítani a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének, a kisebbségi álláspontoknak a megjelenését, a műsorszámok változatosságával köteles gondoskodni a nézők széles köre, illetve több csoportja érdeklődésének színvonalas kielégítéséről.

2.5. A TV KISÚJ külön figyelmet fordít:

- az egyetemes és a nemzeti, és helyi kulturális örökség értékeinek ápolására,

a kulturális sokszínűség érvényesülésére,

- a kiskorúak, testi, lelki és erkölcsi fejlődését, érdeklődését szolgáló, ismere-

teit gazdagító műsorszámok bemutatására,

- a vallási, egyházi, továbbá a nemzeti, etnikai és más kisebbségi kulturális értékek megjelenítésére,

- az életkoruk, testi és szellemi állapotuk, társadalmi körülményeik következté-

ben hátrányos helyzetű csoportok számára fontos információk elérhetővé té-

telére,

- az ország, a település különböző területeinek társadalmi, gazdasági, kulturális

életét megjelenítő műsorszámok bemutatására.

2.6. A TV KISÚJ-nak az erőszak öncélú alkalmazását követendő magatartási mintaként bemutató, illetve a szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot közzétenni TILOS.

2.7. A TV KISÚJ teljes műsorideje min. havi 16 óra. Ebből mind a képújság, mind a mozgóképes műsorok esetében a közszolgálati hírek, információs műsorok aránya meghaladja a teljes műsoridő 50 %-át. Az erről szóló nyilatkozatot az 1. sz. melléklet tartalmazza.

2.8. Jelen szabályzat 2. számú melléklete a TV KISÚJ műsorszerkezete.

 

 

2/10

3. A pártoktól, politikai mozgalmaktól való

függetlenség biztosítékai 

3.1. A TV KISÚJ tevékenységét a pártoktól és politikai mozgalmaktól függetlenül folytatja, a vélemény nyilvánítás és a sajtó szabadságára vonatkozó garanciák alapján.

3.2. A TV KISÚJ politikai pártokat és szervezeteket nem támogat, tőlük támogatást semmilyen formában el nem fogad. Országgyűlési, és önkormányzati választásokon nem állít, és nem támogat jelölteket.

3.3. A pártok és politikai mozgalmak tevékenységéről, elveiről a TV KISÚJ tájékoztatást ad úgy, hogy az objektív, tárgyszerű, kiegyensúlyozott és pártatlan legyen. Az eltérő álláspontokat meg kell világítani, és lehetőséget kell biztosítani, arra, hogy a néző a véleményeket összehasonlíthassa.

3.4. A politikai pártok és mozgalmak sem közvetlenül, sem közvetve nem befolyásolhatják sem maguk, sem más hasonló szervezetek megjelenésének körülményeit. A TV KISÚJ nem készít olyan műsorszámot, amely egyetlen politikai párt vagy mozgalom nézeteit képviseli. A TV KISÚJ nem toborozhat politikai párt vagy mozgalom rendezvényein való részvételre,

3.5. A TV KISÚJ politikai hirdetést az országgyűlési, az önkormányzati választások, valamint elrendelt népszavazás esetén külön szabályzatban meghatározott módon és feltételekkel tesz közzé, mely minden elemében megfelel a közműsor-szolgáltatással kapcsolatos elveknek. A politikai hirdetések közzétételének szabályaira nézve a TV KISÚJ-t csak a jogszabályok előírásai kötelezik.

3.6. Politikai pártok tisztségviselőinek, országgyűlési és önkormányzati képviselőknek, valamint a polgármesternek, alpolgármesternek pártpolitikai kommentárjai, hírmagyarázatai, jegyzetei a TV KISÚJ műsorában nem kapnak helyet. E személyek egyéb megszólalásakor pártállásukat, illetve az általuk képviselt politikai mozgalom megnevezését a nézők tudomására kell hozni.

3.7. A TV KISÚJ sem politikai párttól vagy mozgalomtól, sem központi vagy helyi hatalomtól vagy igazgatási szervtől, azok tisztségviselőitől nem fogadhat el olyan kérést vagy utasítást, amely valamely műsorszám tartalmára, időtartamára, műsorkörnyezetére, szerkezetére, a szerkesztés egyéb elemeire irányul.

 

 

4. A hírek, időszerű politikai műsorok sokoldalúságának

és kiegyensúlyozottságának, a vitatott kérdések ismertetésének,

a vélemények, nézetek sokféleségének bemutatására vonatkozó elvek

 

4.1. A TV KISÚJ hírműsorában, a saját vételkörzetében történő helyi eseményekről számol be. A híreket tárgyszerűen, kommentár és saját vélemény elkülönítésével, jelentőségüknek megfelelő arányban közli. Az arra hatáskörrel rendelkező állami

szerv által elrendelt hírzárlatot tiszteletben tartja, de a hírzárlat tényét a nézők

tudomására hozza.

4.2. A TV KISÚJ köteles gondoskodni arról, hogy a közvéleményt foglalkoztató,

a közérdeklődésre számot tartó, vagy a vitatott kérdésekben minden lényeges, a

helyi közélet szempontjából befolyásoló vélemény megismerhető legyen.

 

4.3. A helyi közéletben felmerülő vitás kérdéseket a különböző álláspontok tárgyilagos,

elfogulatlan bemutatásával viszi képernyőre, tekintet nélkül az érdekeltek társadalmi státusára. Nem zárkózik el a kényes témák megfelelően udvarias formában történő felvetésétől sem.

4.4. A TV KISÚJ törekszik arra, hogy a hír-, a közéleti műsorokban a helyi közélet meghatározó társadalmi csoportjai véleménye helyet kapjon.

4.5. A Műsor közzétételének nem akadálya, ha valamely álláspont képviseletére objektív okból nincs lehetőség. Ebben az esetben az akadály okáról a nézőt tájékoztatni kell.

 

3/10

4.6. A hír- és politikai műsorokban megjelenő információk forrását ellenőrizni kell, és szükség esetén meg kell nevezni. Ha több ellentétes információ áll rendelkezésre, akkor azokat a hírforrás megjelölése, és az ellentmondásra történő felhívás mellett kell megjelentetni.

4.7. A különböző vélemények megszólaltatásakor a TV KISÚJ a vélemény nyilvánításhoz fűződő alkotmányossági jog elvei szerint lehetőséget ad arra, hogy a megszólaló álláspontját megismertesse. Ez azonban nem járhat a személyiségi jogok sérelmével, megfogalmazásában nem lehet durva, illetve nem lehet alkalmas arra, hogy más becsületét vagy jó hírét sértse. Ha ez mégis előfordulna, akkor a műsorvezetőnek haladéktalanul közölnie kell, hogy a TV KISÚJ nem azonosul az elhangzottakkal.

4.8. A TV KISÚJ munkatársa a műsorkészítés során saját politikai kötődését nem jelenítheti meg, saját véleményét az elhangzott álláspontok mellett vagy ellen nem ismertetheti.

4.9. Minden munkatárs ügyel arra, hogy a szerkesztés során a műsorba kerülő vélemény egyező maradjon a megkérdezett álláspontjával.

4. 10. Ha a hír- vagy politikai műsorban tartalmi vagy tárgyi tévedés hangzott el, akkor azt a leghamarabb ki kell javítani, a nézők figyelmének erre történő egyértelmű felhívása mellett. 

4.11. Helyreigazítást, illetve kifogást lehet közzétenni az érintett kérelmére. Kötelező a közzététel akkor, ha ezt jogerős bírósági ítélet vagy ORTT határozat írja elő.

4.12. A Műsorszolgáltató politikai tájékoztató és hírszolgáltató műsorszámaiban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársak - munkavégzésükre irányuló jogviszonyuktól függetlenül - műsorszolgáltatónál politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot - kivéve a hírmagyarázatot - nem

fűzhetnek.

 

 

5. Az anyanyelvi kultúra ápolását szolgáló

szakmai követelmények 

 

5.1. A TV KISÚJ a műsorkészítés során megköveteli minden munkatársától az adott helyzethez alkalmazkodó stílusú, nyelvileg kifogástalan, a trágárságot elkerülő beszédet.

5.2. Kerülni kell a magyarul is kifejezhető idegen szavak indokolatlan használatát. Idegen nevek és szavak kimondásakor az adott nyelv kiejtési szabályait kell figyelembe venni, kivéve, ha az adott név vagy kifejezés attól eltérő kiejtéssel került köztudatba.

5.3. A munkatársnak arra is figyelmet kell fordítania, hogy a megszólalókat - személyük sérelme nélkül - a magyar nyelv helyes használatára késztessék.

 

 

6. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának,

élete bemutatásának rendje 

6.1. A TV KISÚJ az eseményekhez alkalmazkodó gyakorisággal rendszeresen műsorára tűzi a vételkörzetében élő kisebbségek rendezvényeinek, szervezeteinek, élethelyzeteinek magyar nyelven történő bemutatását, elősegítve ezzel azt, hogy a többség is megismerhesse életüket. Az ilyen műsorszámok elkészítésekor az érintett nemzetiségek és kisebbségek képviselőinek tanácsait is figyelembe kell venni.

6.2. A nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó személyeknek akkor is joga van saját nyelvén megszólalni, ha a magyar nyelvet érti és beszéli. Ebben az esetben a TV KISÚJ feladata a fordításról gondoskodni.

 

4/10

 

7. A kulturális, tudományos, világnézeti és vallási sokféleség

tárgyilagos bemutatásának rendszere 

 

7.1. A TV KISÚJ kulturális műsorszámaiban elsősorban a vételkörzetében történő kulturális eseményeket dolgozza fel, ezekről rendszeresen beszámol, de egy-egy téma kapcsán bemutatja a műfaj országosan elismert képviselőit is.

7.2. A világnézeti műsorszámoknál a kiegyensúlyozottságra, a különféle nézetek bemutatására törekszik. Tilos bármilyen formában értékítéletet mondani, vagy szimpátia sorrendet állítani, vagy sugallni az egyes vallási-, vagy világnézetek között. Tilos különböző vallások tanait, szokásait egymással ütköztetni.

7.3. A vallási, hitéleti műsorok - ideértve a szertartások közvetítését is - nem szolgálhatnak pártpolitikai propagandát, és nem irányulhatnak más egyházak, vallási és világnézeti meggyőződések ellen.

7.4. Az egyházi műsorok készítése során az érintett egyház képviselői részére a TV KISÚJ konzultációs lehetőséget biztosít.

7.5. A szertartások tartalmáért a TV KISÚJ nem tartozik felelősséggel. A szertatások és egyházi események közvetítésekor, a műsorkörnyezet kialakításakor figyelembe kell venni a vallásos emberek érzéseit és a hitélet méltóságát.

7.6. A TV KISÚJ a tudományos műsorszámokban teret ad az egymástól eltérő vélemények kifejtésének. Ügyel arra, hogy új tudományos eredmények ismertetése ne kelthessen a nézőben alaptalan várakozást.

7.7. Tudományos műsorszám nem szolgáltatható a néző egészségi állapotának közvetlen befolyásolása céljából, illetve e célra eszközök és módszerek nem ajánlhatók.

7.8. A műsorszámok között a szerkesztés folyamán előnyös megkülönböztetést élveznek azok, amelyek magas színvonalon segítik a nemzeti, és települési kulturális örökség ápolását vagy a fiatalok szellemi, erkölcsi fejlődését.

 

 

 

8. A megkülönböztető jelzéssel ellátandó műsorszámok

közzétételének módja 

 

8.1. A TV KISÚJ a következő műsorszámokat látja el megkülönböztető jelzéssel és/vagy szöveges felvezetéssel:

- reklámok,

- közérdekű közlemények és jótékonysági felhívások,

- politikai és választási hirdetések,

- kiskorúaknak nem ajánlott műsorok,

- támogatott műsorok,

- vallási és egyházi műsorok,

- kommentár és hírmagyarázat.

 

 

8.2. Reklámot csak műsoroktól elkülönítetten, azonosítható szignállal kell közzé tenni, akkor is, ha reklámriportról van szó. A reklám végét is azonosítható szignál jelzi.

8.3. Közérdekű közlemény és jótékonysági felhívás közzététele során meg kell nevezni a közzétevő szervezet, illetve közlemény forrását. Az ilyen jellegű műsorszámokat az elején és a végén azonosítható szignál jelzi. Jótékonysági felhívás reklámozásra nem használható fel.

8.4. A politikai és választási hirdetéseket az egyéb műsoroktól jól elkülönítetten, előtte és utána beazonosítható szignállal ellátva kell közzétenni.

 

5/10

8.5. A nézők figyelmét külön fel kell hívni minden olyan műsorszámra, amely a kiskorúak fejlődését hátrányosan befolyásolhatja. A törvényben e körbe utalt műsorokon kívül a TV KISÚJ maga határozza meg az érintett műsorszámok körét. A korlátozásra a műsor előzetesekben, ajánlókban és műsorújságokban is utalni kell. Az ilyen jellegű műsorok esetén a műsorszám teljes időtartama alatt a korhatárjelzést mutató jelet kell alkalmazni.

8.6. A támogatott műsorszám támogatóját a közzétételt közvetlenül megelőzően vagy azt követően meg kell nevezni.. A megnevezés nem járhat együtt a támogató reklámjával.

8.7. A vallási vagy világnézeti műsorszámok esetében közvetlenül azokat megelőzően a nézőt tájékoztatni kell annak jellegéről.

8.8. Politikai tájékoztatóban, vagy hírműsorokban a hírekhez kommentárt, jegyzetet és magyarázatot fűzni csak elkülönítetten és a műfaj, valamint a szerző egyértelmű megnevezésével lehet.

  

9. Kiskorúakkal kapcsolatos rendelkezések

 

 

 

9.1. A TV KISÚJ nem ad olyan műsorszámot, ami a kiskorúak személyiségfejlődésére káros hatással lehet.

9.2. A TV KISÚJ műsoraival igyekszik elősegíteni a kiskorúak szellemi, erkölcsi és társadalmi fejlődését, az életkorukhoz illő, pozitív magatartásformák kialakítását.

9.3. A TV KISÚJ fokozottan tiszteletben tartja a műsorszámaiban szereplő kiskorúak személyiségi jogait, emberi méltóságát, nem él vissza tapasztalatlanságukkal. Kiskorú szereplésekor kikéri a szülő, gondviselő hozzájárulását. (3. számú melléklet)

9.4. A TV KISÚJ műsoraiban nem ösztönöz a család erejét meghaladó fogyasztásra, nem használ közízlést sértő kifejezéseket.

9.5. A kiskorúaknak szóló reklámokra a Törvény 14 §-ának rendelkezései az irányadók.

 

 

 

 

10. Reklámtevékenység, műsorszámok támogatása

  

10.1. A TV KISÚJ műsorrendjében a reklámidő nem haladhatja meg a bármiként számított egy órán belül a hat percet. A napi műsoridő átlagában számított óránként a reklám időtartama nem haladhatja meg az öt percet. Reklám csak az egyes műsorszámok között jelenthet meg, műsorszámot megszakítva nem.

10.2. A reklám nem élhet vissza a kiskorú nézők tapasztalatlanságával. Nem szólíthatja fel közvetlen formában őket arra, hogy ösztönözzék szüleiket vagy más felnőtteket áruk, szolgáltatások megvásárlására, igénybe vételére.

10.3. A reklám tartalma nem sértheti az ide vonatkozó jogszabályokat, és a jó ízlést. Nem kelthet félelmet, nem népszerűsítheti az erőszakos magatartást, az emberi, természeti környezet károsítását, az állatok kínzását.

10.4. A TV KISÚJ adásaiban alkoholtartalmú ital nem reklámozható, műsorszámot nem támogathat a főtevékenysége szerint alkohol tartalmú ital előállítója és forgalmazója.

10.5. A közműsor-szolgáltatásban rendszeresen szereplő belső és külső munkatársak - munkavégzésükre irányuló jogviszonyuktól függetlenül - sem képben, sem hangban nem jelenhetnek meg a TV KISÚJ műsoridejében megjelenő reklámban, vagy politikai hirdetésben.

10.6. A reklám nem élhet vissza a műszaki és tudományos kutatás eredményeivel. Nem tűntethet fel tudományosan megalapozottnak olyan állításokat, amelyek nem azok.

 

6/10

10.7. Nemzeti ünnepek eseményeiről, egyházi szertartásokról vagy tudományos előadásokról készített műsorokat közvetlenül megelőzően vagy azokat közvetlenül követően reklám nem közölhető.

10.8. Szponzori támogatást kizárólag kulturális eseményeket, vallási tárgyú, kisebbségi témákat bemutató, valamint életkoruk, testi, szellemi vagy lelki állapotuk miatt hátrányos helyzetű személyek vagy csoportok problémáival foglalkozó műsorokhoz lehet igénybe venni.

10.9. A műsor támogatója nem befolyásolhatja a műsorszámok tartalmát, illetve elhelyezését. A támogatót a műsorszám előtt vagy után egyértelműen meg kell nevezni. A megnevezés nem bírhat reklámértékkel.

 

 

 

11. Közérdekű közlemények közzététele

  

11.1. A TV KISÚJ csak olyan közérdekű közleményeket tesz közzé, mely hiteles, ellenőrizhető forrásból származik, és arra illetékes személy írásban rendeli meg. A közérdekű közlemények közzététele térítésmentes.

11.2. Közérdekűnek számít az olyan állami vagy helyi közfeladatokat ellátó intézmény (pl. Rendőrség, Polgármesteri Hivatal stb.) felhívása, mely nem az illető szervezet működésére vagy fenntartására irányul (pl. álláshirdetés, vállalkozás, tanfolyam stb.), hanem nagyobb csoportokat érintő fontos információkat közöl.

11.3. Minden egyéb közérdekű felhívás térítés köteles, pl. közérdekű cél támogatására irányuló felhívás, magánszemélyek, nem közcélokat ellátó szervezetek stb. közérdekű felhívása térítés köteles.

11.4. Méltánylást érdemlő esetekben civil szervezeteket, magánszemélyek közérdekűnek ítélt közleményeit ingyenesen lehet közzétenni a főszerkesztő eseti döntése alapján.

11.5. A közérdekű közleményt haladéktalanul, az átvételtől számított első műsorszámot megelőzően vagy rendkívüli esetben az adás megszakításával közzé kell tenni, ha a közzététel elmaradása az élet- és vagyonbiztonságot, társadalmi csoportok vagy személyek méltányolható gazdasági érdekeit veszélyeztetné vagy károsodással járna.

 

 

 

12. A közműsor-szolgáltatónál alkalmazott műsorkészítők önállóságának és felelősségének mértéke és biztosítékai 

 

12.1. A TV KISÚJ-nál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló műsorszerkesztők, technikai munkatársak. Tevékenységüket az ara vonatkozó jogszabályoknak, és ezen szabályzat keretein belül végzik. A műsorszerkesztők, a technikai személyzet a TV KISÚJ erre illetékes vezetőin kívül nem utasítható. A műsorszerkesztőnek joga van arra, hogy a jogszabályt sértő, vagy jelen szabályzattal ellentétes utasítás végrehajtását megtagadja. Az utasítás megtagadásának okairól és körülményeiről aláírt jegyzőkönyvet kell készíteni. 

12.2. A Főszerkesztő (felelős szerkesztő) műsorértékelése nem minősül a műsorkészítési függetlenség megsértésének. Abban az esetben, ha a műsorértékelés a műsorszerkesztő számára sérelmes, joga van írásban rögzíteni.

12.3. A műsorkészítő nem kötelezhető meggyőződésével vagy lelkiismeretével ellentétes tartalmú műsorszám készítésére vagy abban való közreműködésre. Ennek körülményeit jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A műsorkészítőnek joga van nevét a műsorszámról levetetni, de ez nem akadályozhatja a műsor közzétételét.

12.4. A műsorszerkesztőt a jogszabályok szerint megilleti a szellemi alkotáshoz fűződő jog védelme. Ennek szabályait a műsorszerkesztő foglalkozási szerződésében rögzíteni kell.

 

7/10

12.5. A műsorszerkesztőt a műsorszolgáltató alkotmányos jogaiban nem akadályozhatja meg. A műsorkészítőt tevékenysége során megilleti a sajtóról szóló 1986. évi II. törvényben foglalt védelem.

12.6. A műsorkészítő nem hallgathat el fontos információkat. Vitás esetekben - különösen akkor, ha az információ személyiségi jogokat sért, vagy erkölcsi, anyagi kárt okoz - a műsorkészítő köteles konzultálni a főszerkesztővel.

12.7. A műsorszerkesztő nem felelős azokért a változtatásokért, amelyeket tudta nélkül vagy tiltakozása ellenére hajtottak végre műsorán.

12.8. A műsorszerkesztő saját véleményét, meggyőződését a műsorban nem fejtheti ki, továbbá nem kelthet olyan benyomást, hogy az elhangzott álláspont a TV KISÚJ véleménye.

12.9. A műsorszerkesztőnek a műsorban való személyes közreműködése során kerülnie kell az indulatos megnyilvánulásokat, illetve azt, hogy mások indulatos megnyilvánulását elfogadja. A műsorszerkesztőnek tiszteletben kell tartania a műsorban részt vevők álláspontját, illetve személyes megjelenését. A műsorszerkesztő nem tehet megjegyzést a műsorban szereplők társadalmi helyzetére, testi adottságaira, nevére, családi állapotára, és nem használhat olyan kifejezéseket, nem teremthet olyan helyzetet, amelyben a résztvevők nevetségessé válnának, vagy megalázó helyzetbe kerülnének.

12.10. A műsorszerkesztőnek lehetővé kell tennie, hogy minden szereplő kifejthesse véleményét. A vélemény kinyilvánítása azonban nem lehet alkotmány- vagy törvénysértő, nem sérthet személyiségi jogokat és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. A műsorszerkesztő felelőssége, hogy az ilyen megnyilvánulást - indokolt esetben - akár technikai eszközökkel is megakadályozza.

12.11. A műsorszerkesztő közvetlenül részt vehet a műsorkészítés elveinek kialakításában, ehhez észrevételeket fűzhet. Álláspontjuk kifejezésében a műsorszerkesztők egyenlő jogokat élveznek.

12.12. A Művelődési és Ifjúsági Központ biztosítja a zavartalan munka anyagi, technikai, és személyi feltételeit.

12.13. A munkáltatói, főszerkesztői jogokat a Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója gyakorolja.

12.14. A főszerkesztő felelős a jelen szabályzatban foglalt tárgyszerű működésért, valamint a TV KISÚJ-nál tevékenykedő műsorkészítők szabályzatban és munkaszerződésükben körülírt tevékenységért és az adásba kerülő anyagokért.

 

 

 

13. A munkatársakra vonatkozó összeférhetetlenségi és magatartási szabályok 

 

 

13.1. A TV KISÚJ munkatársa minden, műsorszolgáltatónál bármely foglalkoztatási, munka-, megbízási-, vállalkozói jogviszonyban álló, a műsorkészítésben aktív alkotói felelősséggel közreműködő személy.

13.2. A TV KISÚJ munkatársa nem lehet politikai párt vagy mozgalom tisztségviselője. A hírekben, politikai műsorokban szereplő munkatársak politikai párt vagy mozgalom nevében közszereplést nem vállalhatnak, a műsorkészítés során nem propagálhatnak semmilyen politikai vagy világnézetet.

13.3. Ha a munkatárs egyesület vagy nem politikai célra létrejött társadalmi szervezet vezetőségi tagja, illetve alapítvány kuratóriumának a tagja, gazdálkodó szervezet, tulajdonosa, igazgatósági, felügyelő bizottsági tagja, ezen szervezetekkel kapcsolatos műsorokat nem készíthet.

13.4. Amennyiben a műsorkészítő országgyűlési vagy helyi önkormányzati képviselői, polgármesteri jelöltséget vállal, ennek bejelentésétől a választási eredmény kihirdetéséig a műsorkészítésben nem vehet részt.

 

8/10

13.5. A TV KISÚJ munkatársai és azok közvetlen hozzátartozói nem lehetnek befolyásoló részesedés birtokosai olyan gazdálkodó szervezetnek, mellyel a műsorszolgáltató szerződéses gazdálkodói kapcsolatban áll.

13.6. A műsorkészítő más műsorszolgáltatónál csak a TV KISÚJ tulajdonosának, elnökének engedélyével végezhet munkát. A főszerkesztő felelőssége, hogy a munkatársak között ne legyen olyan személy, aki vagy akinek közvetlen hozzátartozója befolyásoló részesedéssel rendelkezik más műsorszolgáltató vállalkozásban.

13.7. A munkatársak magatartásukkal, külső megjelenésükkel sem magánéletükben, sem munkahelyükön kívüli társadalmi életükben nem veszélyeztethetik a TV KISÚJ jó hírét.

13.8. A munkatársak nem hozhatnak nyilvánosságra olyan adatokat, amelyek a TV KISÚJ vagy annak tulajdonosa üzleti titokkörébe tartozik. Ennek körét a munkatársak munkavégzésre irányuló szerződésében rögzíteni kell.

13.9. A műsorszerkesztőnek mindig figyelembe kell vennie azt, hogy a műsorban megjelenő személyek számára a nyilvánosság nem természetes közeg, ezért törekednie kell arra, hogy a szerepet vállaló személy ilyen irányú feszültségét csökkentse. A műsorban szereplő személy tapasztalatlanságával a műsorszerkesztő nem élhet vissza, különösen a kiskorúak és társadalmi szerepükben kiszolgáltatott személyek esetében.

13.10. A műsorkészítő magatartásában nem tehet különbséget a résztvevők helyzete között. Ezen belül törekednie kell arra, hogy egyforma megszólításokat alkalmazzon a szereplők irányába, azok társadalmi helyzetétől függetlenül. A megszólításokban, a köznyelvben elfogadott udvarias formákat kell használni, ideértve a szereplő rangjával vagy foglalkozásával történő megszólítást.

13.11. A műsorszerkesztő külső megjelenésében kerülje a szélsőségeket, és ne utaljon saját anyagi helyzetére. A műsorszerkesztő öltözékében lehetőség szerint alkalmazkodjék ahhoz a közösséghez, amelynek bemutatására a műsor irányul.

13.12. A műsorszerkesztő ne hangsúlyozza a műsor tárgyát meghatározó közegben való bennfentességét és kerülje az ezekre vonatkozó, a néző által nem érthető kifejezések és fordulatok használatát.

13.13. A hír és politikai tájékoztató műsorszámok műsorvezetőjeként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársak - a politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot nem fűzhetnek, csak megfelelő megkülönböztető jelzés mellett.

13.14. A TV KISÚJ megbízásait, megrendeléseit, valamint a külső munkatársak megbízásait minden esetben írásban kell rögzíteni.

13.15. A műsorszerkezet és az egyes műsorok jellegének meghatározása a főszerkesztő feladata, amit a műsorkészítő munkatársakkal egyeztetve végez el. A kialakított műsorszerkezet betartásáért a főszerkesztő felel.

13.16. A szakmai vagy etikai normák megsértése, ha az egyébként törvénysértéssel nem jár együtt - figyelmeztetést, ismétlődés esetén a műsorkészítésből való kizárást, súlyos esetben fegyelmi eljárást von maga után.

13.17. A munkatársak a sajtóajándéktárgyakon kívül ajándékot nem fogadhatnak el és a támogatott műsorszám bevételéből, továbbá műsorszámhoz kapcsolódó reklámbevételből közvetlenül nem részesülhetnek.

13.18. A munkatársak műsorkészítési munkájukhoz kapcsolódó kiadásaik fedezetére (pl. telefonköltség, szállítási költség stb. ) költségtérítésben részesülhetnek.

 

 

 

14. A műsorkészítési tevékenység szakmai szabályai

  

14.1. A TV KISÚJ munkatársaitól megköveteli a szakirányú végzettséget, vagy a televíziós, újságírói gyakorlatot.

14.2. A munkatárak kötelesek feladataikat legjobb szakmai tudásuk szerint végezni és színvonalas előkészítő munkával felkészülten közelíteni a műsorkészítés bármely feladatához.

 

9/10

14.3. A TV KISÚJ-nak tartózkodnia kell ellenőrizhetetlen tények, számok adatok közlésétől.

14.4. A TV KISÚJ az általa elkövetett tévedést köteles azonnal elismerni, és a néző tudomására juttatni. A műsorszolgáltató a tudatos megtévesztés eszközeivel soha és semmilyen körülmények között nem élhet, az ebből adódó kárt viselnie kell.

14.5. Olyan közlés esetén, amely az emberi életre vonatkozik - pl. balesetek, tűzesetek, bűnügyek - az áldozatok megnevezése csak akkor lehetséges, ha ez hivatalos megerősítést nyer, és az áldozat hozzátartozói a közzétételhez hozzájárultak. Közismert személyek esetén a szabály alól kivételt lehet tenni.

14.6. A TV KISÚJ munkatársa köteles tiszteletben tartani az ártatlanság vélelméhez fűződő alkotmányos jogot.

14.7. Bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy megszólítása esetén a műsorkészítőnek ügyelni kell arra, hogy a bűnelkövetést ne tüntesse fel pozitív színben. A bűncselekmények, balesetek helyszínén készített felvételek közzétételét megelőzően - amennyiben azok alkalmasak a néző fizikai vagy érzelmi megrendülésének kiváltására - a következményre a nézők figyelmét fel kell hívni.

14.8. Rejtett kamerát vagy mikrofont csak kivételes esetben, a főszerkesztő egyedi, írásos engedélyével lehet használni.

14.9. Névtelen, kép-, illetve hangtorzításos közlést csak akkor szabad közzétenni, ha azt különösen súlyos társadalmi vagy személyes érdek indokolja.

14.10. A TV KISÚJ csak a televíziózás és rádiózás témájával foglalkozó műsorszámaiban nyilváníthat véleményt más műsorszolgáltatókról. Saját belső ügyeiről információkat csak akkor közöl, ha az érinti a helyi közéletet és joggal számíthat a nézők érdeklődésére.

14.11. A szereplőket tájékoztatni kell arról, hogy a műsornak mi a célja, és ki lesz a többi szereplő. Egyenes adásban a szereplőkkel ismertetni kell az egyenes adás sajátosságait, és a szükséges viselkedési szabályokat. A felvétel a szereplő tiltakozása esetén nem használható fel, azonban a szereplő nem ellenőrizheti a részvételével készült műsorszámban a más szereplők által elmondottakat.

14.12. Ha a műsor lehetőséget biztosít a nézőnek, hogy véleményét közvetlenül kifejthesse az adás folyamán, akkor a telefonálók között válogatni nem szabad. Abban az esetben, ha csak egyoldalú megnyilvánulások történnek, akkor a műsorvezetőnek kell ismertetnie a hívásokban meg nem nyilvánult álláspontot. 

14.13. A műsor szerkesztési folyamata a szereplők mondanivalóját nem módosíthatja.

14.14. Utólag feltett kérdést nem szabad a műsorban olyan látszattal közölni, mintha a helyszínen hangzott volna el.

14.15. A szereplő magánéletére vonatkozó kérdés csak akkor tehető fel, ha abban az illető személy előzetesen beleegyezett. Ebben az esetben is ügyelni kell arra, hogy a kérdés a jó ízlést, illetve a személy jó hírét és becsületét ne sértse.

14.16. Közvélemény-kutatási eredményeket, statisztikákat közölni csak pontosan, a forrás megjelölésével és az adatok manipulálása nélkül szabad.

14.17. Archív anyag felhasználásakor egyértelműen jelezni kell annak jellegét, és tekintetbe kell venni, hogy az abban szereplő személyek álláspontjának megváltoztatása folytán jogaik és jogos érdekeik ne sérüljenek.

 

 

 

15. Egyéb szabályok 

 

 

15.1. A TV KISÚJ különös figyelmet fordít a vételkörzetében élők tájékoztatási szabadsághoz fűződő jogaira.

15.2. Együttműködésre törekszik a helyi önkormányzattal, önkormányzati intézményekkel, civil szervezetekkel, gazdálkodó egységekkel a műsorszámok arányossága és tartalmi

 

10/10

sokszínűsége érdekében. A jogszabályban előírt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítése mellett segítséget nyújt a helyi nyilvánosság fórumainak megteremtésében.

15.3. Telefonszámának nyilvánossá tételével rendszeresen kapcsolatot tart nézőivel.

15.4. A TV KISÚJ műsorát többségében saját gyártású műsorszámokra építi, az átvett külső műsorok többségének a magyarországi gyártásúnak kell lennie.

15.5. A TV KISÚJ a műsorral kapcsolatos nézői észrevételekre a főszerkesztő által meghatározott módon, érdemben válaszol.

15.6. A TV KISÚJ saját gyártású műsoraiban alkoholt fogyasztó vagy dohányzó személyt csak akkor jelenít meg, ha ez a történések szerves részét képezi.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisújszállás, 2006. december 9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-------------------------------------------------------

Janó Lajos

igazgató, főszerkesztő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. számú melléklet

 

  

 

 

NYILATKOZAT

 

  

A kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ által működtetett TV KISÚJ műsorideje havi minimum 16 óra. Ebből mind a képújság, mind a mozgóképes műsorok esetében a közszolgálati hírek, információs műsorok aránya meghaladja a teljes műsoridő 50 %-át.

 

 

 

 

 

 

Kisújszállás, 2006. december 9.

 

 

 

 

 

 

 

 

---------------------------------------------------

Janó Lajos

igazgató, főszerkesztő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. számú melléklet

 

 

A TV KISÚJ MŰSORSZERKEZETE

 

 

Minden szerdán 17.30-18.30 között a TV KISÚJ heti egy új, szerkesztett műsorral jelentkezik, amelyet pénteken és következő hét hétfőjén ugyanebben az időben megismételünk.

 

A fenti szerkesztett műsoron túl minden hónapban a soros önkormányzati ülést követő 10 napon belül (lehetőségekhez mérten szombat délután 13 órai kezdéssel) az önkormányzati nyílt ülés teljes, vágatlan felvételét sugározzuk.

 

 

 

  

Műsor- kezdés
A műsor címe
A műsor jellege
Rovatvezető
17.30
Szignál, előzetesek
 
 
17.32
Kisúji Híradó
Hírműsor
Janó Lajos
18.05
Civil Körkép
Civil szervezetekről szóló műsor
Szűcsné Nagy Zita
18.10
Kisúji Mozaik
Kulturális műsor
Gubuczné Tomor Mária
18.20
Romapercek
Kisebbségi műsor
Majláth Emese
18.25
Hit-vallás
Vallási műsor
Majláth Emese
18.28
Reklám
 
 
18.29
Impresszum
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. számú melléklet

 

  

SZÜLŐI HOZZÁJÁRULÁS

 

 

 

 

Alulírott……………………………………( név )……………………………..( cím )

Alatti lakos ezúton hozzájárulok, hogy az itt felsorolt gyermeke(i)ma TV KISÚJ-ban szerepeljenek, a műsor készítésében tevőlegesen részt vegyen(ek).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisújszállás, 200……………………………………………………..

 

 

 

 

 

 

 

…………………………………………

szülő ( gondviselő ) aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

4. számú melléklet

 

 

 

 

MEGÁLLAPODÁS

 

 

 

 

 

Amely létrejött egyrészről a Művelődési és Ifjúsági Központ ( 5310 Kisújszállás Deák Ferenc utca 6. ), másrészről

 

 

…………………………………………(név)………………………………………….(lakcím) megállapodnak abban, hogy a TV KISÚJ műsor készítésében együttműködnek egymással.

 

Megállapodnak továbbá abban, hogy az együttműködés során alulírott műsorszerkesztő, a TV KISÚJ műsorszolgáltatási szabályzatának megfelelően végzi a műsor szerkesztését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisújszállás, 200………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

 

…………………………………………… …………………………………………

Művelődési és Ifjúsági Központ részéről műsorszerkesztő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. számú melléklet

 

 

NYILATKOZATOK

 

 

Alulírott……………………………………., a TV KISÚJ munkatársa és közvetlen hozzátartozói nem befolyásoló részesedés birtokosai olyan gazdálkodó szervezetnek, mellyel a műsorszolgáltató szerződéses gazdálkodási kapcsolatban áll.

 

 

 

Kisújszállás, 200…………………………………………..

 

 

 

aláírás

 

 

Alulírott………………………………………., a TV KISÚJ munkatársa nem politikai párt vagy mozgalom tisztségviselője. A hírekben, politikai műsorokban szerepelve, politikai párt vagy mozgalom nevében közszereplést nem vállal, a műsorkészítés során nem propagál semmilyen politikai vagy világnézetet.

 

 

 

Kisújszállás, 200……………………………………………

 

 

 

 

Aláírás

 

 

Alulírott…………………………………….., a TV KISÚJ munkatársa a szokásos sajtóajándék-tárgyakon kívül, ajándékot nem fogad el, és a támogatott műsorszám bevételéből, továbbá műsorszámhoz kapcsolódó reklámbevételből közvetlenül nem részesül.

 

 

Kisújszállás, 200………………………………….

 

 

aláírás

 

 

 

 

 

 
« Vissza
Vissza a főmenübe