28/2007. (II. 13.) önkormányzati határozat
Tárgy: a Kisújszállás Város II/a., II/b., III/a. szennyvízöblözeteiben a szennyvízcsato
 

Hatályon kívül helezte a 47/2007. (II.27.) számú önkormányzati határozat.

 

28/2007. (II.13.) számú önkormányzati határozat

a Kisújszállás Város II/a., II/b., III/a. szennyvízöblözeteiben a szennyvízcsatorna-hálózat megvalósítása és a szennyvíztisztítótelep rekonstrukciója tárgyú közbeszerzési eljárás ismételt megindítására

 
  1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljárást jelen határozat mellékletét képező ajánlati felhívásnak a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága részére a Közbeszerzési Értesítőben való megjelentetés céljából történő megküldésével haladéktalanul megindítja.

 

  1. A képviselő-testület az ajánlattételi felhívás közzétételéhez szükséges, a Közbeszerzések Tanácsa számára fizetendő szerkesztési díjat, valamint a közbeszerzési eljárásban felmerülő, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény szerint az eljárás fajtájától függően kötelezően közzéteendő hirdetmények - például tájékoztató az eredményhirdetésről, a szerződés módosításáról, illetve a szerződés teljesítéséről - szerkesztési díjait biztosítja.

 

  1. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban a szükséges nyilatkozatok, tájékoztatók és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során felmerülő egyéb dokumentumok aláírására. A polgármester jelen pontban meghatározott joga nem terjed ki a címben szereplő közbeszerzési eljárás tartalmának módosítására.

 

  1. A képviselő-testület külön felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat, mint ajánlatkérő által a Kbt. 83. §-a alapján kezdeményezett hiánypótlási eljárásban felmerülő dokumentumok aláírására.

 

  1. A képviselő-testület a 3. pontban meghatározott tartalmi módosításnak tekinti különösen a közbeszerzési eljárásban (az ajánlati felhívásban) meghatározott szerződéses tárgyat, a szerződés mennyiségét, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek típusát és mértékét, a bírálati szempontot (adott esetben az alszempontokat és a hozzá tartozó súlyszámokat) érintő módosítást.

 

  1. A képviselő-testület nem tekinti tartalmi módosításnak az 5. pontban felsorolt tartalmi elemeket nem érintő módosításokat, ide értve különösen a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága által kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt kötelezően módosítandó határidőket, vagy a pénzügyi, gazdasági, illetve a műszaki, szakmai alkalmassági feltételek körében meghatározott mennyiségi követelményeket.

 

  1. A képviselő-testület a tárgy szerinti közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatok elbírálása, írásbeli szakvélemény és döntési javaslat készítése érdekében a Kbt. 8. § (3) bekezdése alapján eseti Bíráló Bizottságot hoz létre. A Bíráló Bizottság feladatainak ellátására az alábbi személyeket kéri fel az önkormányzat:

 

- Dr.Bogdán Zsolt a tenderdokumentáció felülvizsgálatát végző szakértő

- Kovács Péter a tenderdokumentáció felülvizsgálatát végző megbízott szakértő

- Dr. Kui Gábor, közbeszerzési referens

 

  1. A Képviselő-testület ismét felhatalmazza a polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás eredményessége érdekében - a címzett támogatás terhére - a 7. pontban meghatározott személyeken túl további szakértőket kérjen fel a Bíráló Bizottság tagjának.

 

2/2

Erről értesül:

  1. Kecze István polgármester

  2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

  3. Polgármesteri Hivatal műszaki osztálya

  4. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya

 

A határozat melléklete a kézi nyilvántartásban található. 

« Vissza
Vissza a főmenübe