44/2007. (II.27.) számú önkormányzati határozat
az önkormányzati közoktatási minőségirányítási program felülvizsgálatáról
1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete -az intézmény működésének hosszú távra szóló terveire, és a megvalósítást igénylő elképzelésekre, a közoktatásról szóló 1993. évi törvénynek a 2006. évi LXXI. törvénnyel való módosítása nyomán: a közoktatási törvény módosított 40. § (11), a 99. § (5)-(6)-(7) és a 133. § (5) bekezdése alapján, valamint a feladat egyebekben is időszerűvé vált elvégzése miatt - felülvizsgálta a 28/2004. (II. 26.) sz. határozattal elfogadott közoktatási minőségirányítási programját. Ennek nyomán a módosított közoktatási önkormányzati minőségirányítási programot e határozat 1. sz. mellékleteként elfogadja.
2.) Az önkormányzat hatályon kívül helyezi az önkormányzat közoktatási minőségirányítási programjáról szóló 28/2004. (II. 26.) sz., valamint az ezt módosító 6/2006. (I.26.) sz. határozatát.
Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Gönczi Károly bizottsági elnök
3. Városi Óvodai Intézmény
4. Arany János Általános Iskola
5. Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
6. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
7. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
8. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
9. Polgármesteri Hivatal intézményi referensei
Melléklet a 44/2007. (II. 27.) sz. önkormányzati határozathoz
KISÚJSZÁLLÁS VÁROS
ÖNKORMÁNYZATÁNAK
KÖZOKTATÁSI
ÖNKORMÁNYZATI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI
PROGRAMJA
Hatályba lép:
a 44/2007. (II. 27.) sz. önkormányzati határozattal
2
Bevezetés
A közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXIX. tv. 85. §-ának (7) bekezdése a helyi önkormányzati intézményfenntartók számára önkormányzati minőségirányítási program (ÖMIP) készítését írja elő. E program „az önkormányzati közoktatási rendszer egészére határozza meg a fenntartó elvárásait, az egyes intézményeknek a fenntartói elvárásokkal kapcsolatos feladatait, a közoktatás rendszerének és a közoktatást érintő más ágazatok - gyermek- és ifjúságvédelem, szociálpolitika, munkaerő-gazdálkodás, közművelődés, egészségügy - kapcsolatait, a fenntartói irányítás keretében tervezett szakmai, törvényességi, pénzügyi ellenőrzések rendjét” - fogalmaz a közoktatási törvény fenti pontjában.
Az elmúlt évek minőségirányítással kapcsolatos ágazati kezdeményezései igazolták, hogy a közoktatási intézményekben hatékony minőségfejlesztési rendszer csak abban az esetben építhető ki, ha a fenntartó is részese annak. A közoktatási törvény legújabb módosítása - megerősítve a minőségirányítás szerepét és helyét a rendszerben, és bevezetve a fenntartói minőségirányítás fogalmát, illetve kötelezettségét - pótolta ezt a rendszer hatékony működéséből hiányzó láncszemet. A közoktatási intézmények minőségirányítási programjainak szoros kapcsolatban kell állniuk az önkormányzat minőségirányítási programjával. A fenntartói minőségfejlesztési rendszer kialakítása és alkalmazása kiszámítható feltételeket és együttműködő környezetet hozhat létre a közoktatási intézmények számára vállalt feladataik teljesítésében.
Kisújszállás Város Önkormányzata e törvényi kötelezettségének az ezen dokumentumban rögzítettek alapján kíván eleget tenni.
3
Tartalom
Bevezetés
1. Minőségpolitika
1.1. „Küldetésnyilatkozat”
1.2. Általános minőségpolitikai célok
1.3. Az intézményi minőségirányítási programok elkészítéséhez kapcsolódó további
elvárások
2. Minőségfejlesztési rendszer
2.1. Irányítás és tervezés
2.2. Intézményi tervezés
2.3. A helyi közoktatási rendszer és más ágazatok kapcsolatai
3. Fenntartói ellenőrzés, értékelés
3.1. Alapelvek
3.2. A négyévenkénti átfogó ellenőrzés fő területei és indikátorai
3.3. Az önkormányzati közoktatási intézmények átfogó ellenőrzésének ütemezése
3.4. Szempontok a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékeléséhez
4. Felülvizsgálat és hatályba lépés
4
1. MINŐSÉGPOLITIKA
1.1. „Küldetésnyilatkozat”
Városunk, Kisújszállás jövőjéért a legnagyobb felelősséget saját lakosai érzik, akik a városirányítás és -fejlesztés feladatát az önkormányzati képviselő-testületre bízták. E képviselő-testület a gyermekekre és fiatalokra mint a legfontosabb értékekre tekint.
Támogatunk minden olyan törekvést és tevékenységet, amely a gyermekek, fiatalok személyiségének szabad, harmonikus fejlődését segíti elő, melyek révén olyan ismeretekhez, készségekhez és képességekhez juthatnak, amelyek a társadalomba - annak szűkebb és tágabb közösségeibe - való aktív és tudatos beilleszkedésüket biztosítják, saját és mások személyisége szabadságának tiszteletben tartásával.
Önkormányzatunk ezért a legtöbbet a fenntartásában lévő közoktatási intézményeknek a lehetőségekhez mért minél optimálisabb működtetésével teheti. Ennek megvalósítása érdekében a nevelési-oktatási intézményeket törvényesen, tervezetten, kiszámíthatóan, átláthatóan, hatékonyan és eredményesen kívánjuk működtetni. A közoktatást mint közszolgáltatást - a rendelkezésünkre álló eszközökkel, valamint újabb erőforrások bevonásával - partnereink elégedettségére folyamatosan javítjuk, fejlesztjük. Közoktatási minőségirányítási programunk ennek megvalósítását szolgálja.
Figyelembe kell vennünk, hogy Kisújszálláson az iskolai oktatás egyidős a város újratelepülésével, a város hagyományos értéke erőssége. Az igénybevevőknek régóta széleskörű lehetőséget kínál.
1.2. Általános minőségpolitikai célok
A közoktatásban 1998-tól kezdődött a „minőségügyi” szemlélet megjelenése, fokozatos térnyerése. Országos közoktatás-politikai szándék eredményeként az első évek a tartalmi kidolgozással, szakemberek felkészítésével, az új szemléletmód megismertetésével és megismerésével, majd kipróbálásával teltek. Jelenleg minden intézmény számára kötelezővé a minőségfejlesztési munkába való bekapcsolódás. Önkormányzatunk közoktatási intézményeinek mindegyike rendelkezik olyan minőségügyi ismeretekkel, amelyek kellő alapot adnak a helyi, intézményi minőségfejlesztési rendszer kidolgozására és működtetésére. A minőségfejlesztés kedvező lehetőséget jelent az intézményekben a dolgozók elkötelezettségének és együttműködésének javítására, az önértékelésre, a problémák feltárására és megoldására, az óvoda/iskola mint szervezet fejlődésére, a szervezeti kultúra kedvező irányú formálására. Mindezek során javult az intézmények új iránti fogékonysága, kezdeményezőkészsége (innovativitása). Megteremtődtek - több esetben megerősödtek - a partnerközpontú szemlélet előnyei: elsősorban az a szemlélet, mely szerint a közoktatás szolgáltatás, amit a partnerek igényei alapján, azok megelégedettségére kell végezni.
A fenntartókat jogszabály kötelezi arra, hogy az intézmények ezen tevékenységébe bekapcsolódva, irányító szerepet vállaljanak. Az önkormányzati iskolafenntartóknak közoktatási intézkedési tervvel kell rendelkezniük, melyben meghatározzák a helyi közoktatási stratégia általános elveit. A minőségirányítási program erre épülve határoz meg ún. minőségcélokat. Az általános minőségcélokat az önkormányzat közoktatási intézkedési tervében meghatározott helyi közoktatás-politikai alapelvek mentén az alábbiakban határozzuk meg. Ezen általános célok minden, az önkormányzat fenntartásában működő intézményre értelemszerűen vonatkoznak.
1. A minőségfejlesztési tevékenységnek a helyi közoktatási rendszerben alapvetően az intézményi oktató-nevelő munka eddig elért eredményeinek megőrzését és javítását kell szolgálnia. Az önkormányzati minőségirányítási program célja - a partnerközpontú szemléletből eredően - a közoktatás-irányítással kapcsolatos különböző elvárások lehetőség szerinti legmagasabb színvonalú a hagyományos iskolaváros szerephez méltó kielégítése, a közoktatás-irányítási folyamatok belső és külső partneri elégedettséget kiváltó, költségtakarékos megszervezése.
5
2. Minden közoktatási intézmény minőségirányítási programja a partnerközpontú szemléletre épüljön, melyben deklarálják a közvetlen és közvetett partnerek elégedettségére történő feladatellátást, a hatékony és eredményes működést, aminek méréséhez ki kell dolgozni a megfelelő paramétereket. Az elégedettségmérésekkor intézményi átlagban legalább 85%-os elégedettség elérése legyen a cél.
3. Az önkormányzat a közoktatási intézkedési tervében foglaltaknak megfelelően biztosítja illetékességi területén közoktatási feladatainak ellátását. Olyan körű óvodai szolgáltatást biztosít, hogy minden 3-7 éves gyermeknek legyen lehetőség igénybe venni az óvodai ellátást. Két általános iskolájával, két középfokú intézményének kínálatával biztosítja, hogy a diákok 14. évfolyamos korukig választási lehetőségekkel helyben végezzék el az általános és középiskolát, szerezzenek szakképesítést. E mellett a Református Általános Iskola és a Kádas György Általános Iskola tovább növeli a város színét. Az alapfokú művészetoktatási intézmény működtetésével a művészeti nevelés és oktatás biztosításával kínálja a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés lehetőségének tartalmas és igényes formáit. Kollégiumi hálózatával az általános iskolai igényeket rászorultság szerint, a középfokú képzésekhez kapcsolódó igényeket pedig teljes körűen biztosítja.
4. Az önkormányzat közoktatási feladatellátásában fejlesztéseket, szerkezetváltoztatásokat a jelenlegi, illetve az aktuális információk, adatok értékelése, a partneri igények, a jogszabályi, valamint a finanszírozási lehetőségek elemzése alapján, a partnerekkel egyeztetve indít.
5. Az önkormányzat rendszeresen értékeli közoktatási intézményeinek munkáját, melynek alapját az e minőségirányítási program 3. részében megfogalmazott szempontok alapján, az átfogó ellenőrzéseket követően, az intézményi önértékelések tapasztalatait is figyelembe véve valósít meg.
6. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy közoktatási intézményeinkben az esélyegyenlőség biztosított legyen. Ennek érdekében biztosítani kell, hogy a közoktatási szolgáltatások minden gyermek/tanuló számára elérhetőek legyenek
7. Valamennyi intézményben meg kell valósulnia az integrációnak, amely a sajátos nevelési igényű, valamint a hátrányos körülmények között élő gyermekekre, tanulókra egyaránt vonatkozik. Az önkormányzat a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozásokhoz a szükséges szakemberek alkalmazásának feltételeit biztosítja.
8. A szociális támogatások körében megfogalmazott, önkormányzati rendeletben foglalt támogatási formákat az önkormányzat folyamatosan fenntartja, illetve lehetőségei szerint fejleszti.
9. A tehetséggondozás és a felzárkóztatás egyaránt fontos nevelési-oktatási feladat. Minden intézménytípusban szükséges az egyéni fejlődési, illetve tanulási utak figyelemmel kísérése, segítése az intézményben eltöltött teljes időszakra vonatkozóan. Ez elsősorban a gyermek- és tanulócsoportok vezetőire, osztályfőnökeire ró kiemelt feladatot. A gyermekeknek és szüleiknek érezniük és tapasztalniuk kell a gyermekre irányuló segítő odafigyelést, támogatást. A hiányos felkészültségű tanulók esetében tehát hatékony felzárkóztatást kell végezni. Az iskoláknak tételesen szerepeltetniük kell a felzárkóztatás elérni tervezett nagyságrendjét (az egyes tantárgyak teljesítmény-átlagának számszerű javításával), majd az értékelés idejét, amikor konkrétan minősíteni szükséges a teljesítést. A tehetséggondozás tervezésében is konkrét, elérhető célokat kell meghatározni.
10. Külső szakértő bevonásával a 2007/2008-as tanév végéig minden, városunkban működő közoktatási intézménytípusra vonatkozóan elő kell készíteni a hozzáadott pedagógiai érték mérésének metodikáját, majd be kell vezetni azt. Az intézmények munkájának értékelésében a hozzáadott pedagógiai érték mérésének szerepelnie kell.
6
11. A pedagógusok továbbképzési rendszerét hatékonyan és eredményesen kell működtetni, ennek érdekében a jogszabályi előírásoknak és az intézményi érdekeknek megfelelően kell támogatni a pedagógusok továbbképzéseken való részvételét. Ezzel együtt, illetve ezen túlmenően el kell érni, hogy az Európai Unió közoktatásra vonatkozó stratégiájának legfontosabb elemeiről a pedagógusok tájékozottak legyenek. Az intézményi belső mérések megvalósítása érdekében legalább egy pedagógus rendelkezzen mérésügyi és/vagy minőségbiztosítási végzettséggel.
12. Az iskolákban az ismeretátadás, ismeretszerzés és nevelés folyamatában törekedni kell az alkalmazásképes tudás, a képességfejlesztő, kompetencia alapú nevelés és oktatás nyújtására. Ennek az elvnek hangsúlyosan meg kell jelennie a pedagógiai programokban elvi, valamint a helyi tantervekben gyakorlati szinten. Szükség van a gazdag módszertani kultúrával történő nevelésre és oktatásra, a differenciált tanulásszervezésre, a hatékony képességfejlesztésre, pozitív megerősítő értékelésre, gondolkodtatásra. E folyamatban kiemelkedő a városunk közoktatási intézményeinek innovatív szerepe.
13. Az információs és kommunikációs technológia ismerete és alkalmazása elengedhetetlen, különösen a közoktatásban. Az önkormányzat minden közoktatási intézményének rendelkeznie kell az intézményi működéshez legalapvetőbb informatikai eszközökkel, valamint internet-hozzáféréssel. Az iskolákban - a képzési rendszer által megkívánt mértékben és szabályozottan - minden tanuló és pedagógus számára elérhetővé kell tenni az informatikai eszközparkot és az internet-használatot. Ennek meglétét minden tanév elején, az intézményi munkaterv készítésekor ellenőrizni kell, a szükséges bővítésről pedig a központi normatív támogatások, pályázatok, (költségvetésben egyeztetett) intézményi források terhére rendelkezni kell.
14. Az erőforrások jobb kihasználását széleskörűen kell értelmezni. Tartalmazza e fogalom a gyermekek/tanulók túlterheltségének elkerülését, a pedagógusok ésszerű munkaidő-kihasználását, a tantestület jó szervezettségét, az intézményi működést elősegítő szellemi, tárgyi és pénzbeli források hatékony felhasználását - intézményi és önkormányzati szinten egyaránt. A pedagógusok teljesítményértékelése során, az intézményi működést szem előtt tartva, a fejlesztő szándéknak kell érvényesülnie.
15. A tanulás vonzóvá tétele (tanulás iránti motiváció erősítése) minden intézmény számára alapvető, folyamatos feladat. A pedagógiai programok készítése során a tantestületeknek intézményükre vonatkoztatva értelmezniük kell ezt az elvárást, majd meg kell határozniuk, mik a feladataik ennek érdekében, és pedagógiai programjukba, ezzel együtt helyi tanterveikbe be kell építeniük tennivalóikat. Az intézményi önértékelések során fontos szempont kell legyen ennek mérése. Olyan belső, standard mérőanyag adaptálása szükséges, amely évről évre összehasonlítási lehetőséget ad. A mérések eredményeit minden tanév záró értekezletén a tantestülettel meg kell ismertetni, majd - belső szabályozás szerint - a szükséges feladatokat a következő tanév munkatervébe be kell építeni. Minden intézmény határozza meg, mi az az optimális szint a tanulók tanulás iránti motivációjának erősítésében, amit el kíván érni, és a mérések eredményeit ennek tükrében értékelje.
16. A gyermekekkel és tanulókkal életkori sajátosságaiknak megfelelően tudatosítani kell a különböző, szűkebb és tágabb közösségükhöz való tartozásukat, az e közösségekhez való tartozás értékeit és tartalmát. Különösen fontos ez - elsősorban a tanulók esetében - a nemzethez és az Európai Unióhoz való tartozás, azaz a magyar és az uniós állampolgárság vonatkozásában. Az intézmények értelmezzék ezzel kapcsolatos feladataikat, építsék bele azokat pedagógiai programjaikba, az iskolák helyi tanterveikbe.
17. Az aktív állampolgárságra nevelés érdekében az iskolák használják ki a diákönkormányzatok működése nyújtotta lehetőségeket. Tekintsék a diákönkormányzatokat egyenrangú partnernek, tartsák maximális tiszteletben a jogszabályok által e szervezeteknek
7
biztosított jogokat. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a diákok - helyzetükből és életkorukból eredően - nem ismerhetik teljes körűen ezen jogaikat, tehát meg kell velük ezeket ismertetni, közös értelmezés szükséges és segítségnyújtás számukra ezek gyakorlásában. A tantestületek legalább kétévenként értékeljék a diákönkormányzattal való együttműködésüket, ennek eredményeként határozzák meg további feladataikat.
18. A jogszerűség, törvényesség minden intézményben a működés alapelve. Ne forduljon elő ennek megsértése az intézményi munka egyetlen területén sem. Ezért intézményvezetőknek gondoskodniuk kell a rendszeres belső ellenőrzésről és értékelésről, mely törvényes működésre, a nevelő-oktató munka hatékonyságára és eredményességére, a pedagógiai programban és minőségirányítási programban foglaltakra egyaránt kiterjed. Minden tanévre készíteniük kell intézményi belső ellenőrzési és értékelési tervet konkrét témák, felelősök, határidők megjelölésével. E terv készítésekor kérjék és vegyék figyelembe a szakmai munkaközösségek és a nevelőtestület véleményét, a tanévnyitó értekezleten tájékoztassák annak tartalmáról a nevelőtestületet, majd gondoskodjanak a program megvalósításáról. A program egy példányát minden tanév első hetében juttassák el a fenntartónak. Az intézményi belső ellenőrzésnek minden évben tartalmaznia kell legalább két szakmai ellenőrzést és értékelést (a pedagógiai munka szabályozottságára vonatkozóan), valamint a normatív támogatások igénybevétele és felhasználása megalapozottságának ellenőrzését. A belső ellenőrzésekről készüljenek jegyzőkönyvek, az ellenőrzés tapasztalatai nyomán az esetlegesen feltárt problémák megoldására az intézményvezető határozza meg a feladatokat, határidőket és felelősöket, majd ellenőrizze a megvalósítást. Az ellenőrzési és értékelési program megvalósításáról az intézményvezető a tanév végi értekezleteken számoljon be a tantestületnek.
19. A racionális tanulócsoport-szervezés a közoktatási törvény tanulócsoportokra vonatkozó létszámnormáinak betartását jelenti. Fenntartói és intézményi szinten minden tanévre a költségvetés készítésekor kell dönteni a következő tanévben indítható gyermek-, tanuló-, kollégiumi és napközis csoportok számáról, valamint a feladatellátáshoz szükséges pedagógus és nem pedagógus álláshelyek számáról. A döntést az önkormányzat képviselő-testülete hozza, ehhez az intézményeknek adatokat kell szolgáltatniuk. A kisújszállási közoktatási intézmények fogadják a nem kisújszállási tanulókat. Az iskolákban azonban a nem kisújszállási tanulók felvétele miatt plusz tanulócsoport nem indítható.
20. Az iskolák a tanórák védelme érdekében törekedjenek arra, hogy tanórák ne maradjanak el, a szükséges helyettesítések pedig szakszerűek legyenek. Az eredmények mérhetősége érdekében minden tanév zárásakor számszerűen mutassák ki az elmaradt, illetve a szakszerűtlen és a szakszerű helyettesítésekkel megtartott órák számát. A cél az elmaradt és a szakszerűtlenül helyettesített órák arányának csökkentése legyen .
21. Az általános iskolákban - figyelembe véve a tanulók készségeit, képességeit, valamint az oktatási és a munkaerő-piaci lehetőségeket - végezzenek eredményes pályaorientációs tevékenységet. E tevékenységük eredményességi mutatóit maguk dolgozzák ki.
1.3. Az intézményi minőségirányítási programok elkészítéséhez kapcsolódó további elvárások:
1. Az intézmény küldetésének megfogalmazása
2. Az intézmény erősségeinek és lehetőségeinek megfogalmazása, erre épülő feladat-meghatározás
3. Csapatok (team-ek, minőségi körök) létrehozása, ütemterv készítése munkavégzésükre
4. Partnerek (közvetlen és közvetett) meghatározása, elvárásaik az intézménnyel szemben, a partneri kapcsolat jellege
5. Belső mérési, értékelési alapelvek, rendszerek, módszerek; önértékelési rendszer kidolgozása
6. A vezetés és a nevelőtestület felkészítése a minőségfejlesztésre, elkötelezettségük kialakítása
8
7. Az intézményi szervezeti kultúra jellemzői, fejlesztésének programja
8. Az intézményi belső és külső kommunikáció fejlesztésének programja
9. Az iskolákban a tanulók felkészítése és bevonása a minőségfejlesztésbe (pl. a tanulói szervezetek bevonása)
10. A rendelkezésre álló erőforrások számbavétele, felhasználásuk fontossági sorrendje
11. Az intézményi minőségfejlesztési munka PDCA (tervezés-megvalósítás-értékelés-beavatkozás) folyamatának szabályozása
12. A közoktatásról szóló 1993. évi törvénynek (a 2006. évi LXXI. törvénnyel módosított) 40. § (11), a 99. § (5)-(6)-(7) és a 133. § (5) bekezdése alapján az intézményi minőségirányítási programokban a következőkben összefoglalt rendelkezésekre is fegyelemmel kell lenni:
A közoktatásról szóló 1993. évi törvénynek
a 2006. évi LXXI. törvénnyel módosított) 40. § (11), a 99. § (5)-(6)-(7) és a 133. § (5) bekezdésében megfogalmazott feladatok
I. Az intézményi minőségirányítási programok tartalma
Közoktatási törvény 40. § (11) bek.
„(11) Az intézményi minőségirányítási program határozza meg az intézmény működésének hosszú távra szóló elveit és a megvalósítását szolgáló elképzeléseket. Az intézményi minőségirányítási programban meg kell határozni az intézmény működésének folyamatát, ennek keretei között a vezetési, tervezési, ellenőrzési, mérési, értékelési feladatok végrehajtását.
- Az intézményi minőségirányítási programnak tartalmaznia kell az intézményben vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítmény-értékelésének szempontjait és az értékelés rendjét.
- A minőségirányítási programban rögzíteni kell a teljes körű intézményi önértékelés periódusát, módszereit és a fenntartói minőségirányítási rendszerrel való kapcsolatát.
- A minőségirányítási program végrehajtása során figyelembe kell venni az országos mérés és értékelés eredményeit.
- A nevelőtestület a szülői szervezet (közösség) véleményének kikérésével évente értékeli az intézményi minőségirányítási program végrehajtását, az országos mérés, értékelés eredményeit, figyelembe véve a tanulók egyéni fejlődését és az egyes osztályok teljesítményét.
- Az értékelés alapján meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a közoktatási intézmény szakmai célkitűzései és az intézmény működése folyamatosan közeledjenek egymáshoz.
- A nevelőtestület és a szülői szervezet (közösség) értékelését és a javasolt intézkedéseket meg kell küldeni a fenntartónak. A javasolt intézkedések a fenntartó jóváhagyásával válnak érvényessé.
- A fenntartónak az értékelést és a javasolt intézkedéseket a honlapján, honlap hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hoznia.”
Az egyes tartalmi elemekkel kapcsolatos fenntartói szempontokat, elvárásokat a Fenntartói ellenőrzés, értékelés c. rész tartalmazza.
II. Az országos mérésekkel, értékelésekkel kapcsolatos intézményi, fenntartói feladatok
Közoktatási törvény 99. § (5), (7) bek.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott mérésnek minden tanévben ki kell terjednie a közoktatás negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamán minden tanuló esetében az anyanyelvi és a matematikai alapkészségek fejlődésének vizsgálatára. A szakiskola tizedik évfolyamán folytatott mérésnek az olvasás és szövegértés alapkészség vizsgálatára is ki kell terjednie.
(7) A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal minden fenntartónak megküldi az országos mérés, értékelés eredményeit és köteles felhívni a fenntartó figyelmét, amennyiben az
9
eredmények alapján indokolt valamelyik iskolában az intézkedése. Ha az adott iskolában folyó pedagógiai tevékenység az országos mérés, értékelés eredményei szerint nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumot, a fenntartó köteles felhívni az iskola igazgatóját, hogy készítsen intézkedési tervet. Az iskola a felhívástól számított három hónapon belül megküldi az intézkedési tervét a fenntartónak. Az intézkedési terv a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. Az intézkedési terv elkészítése során fel kell tárni azokat az okokat, amelyek a pedagógiai tevékenység színvonalának elmaradásához vezettek. Az intézkedési tervben kell meghatározni a feltárt okok megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, illetve az ennek végrehajtásához szükséges iskolafejlesztési programot. Az intézkedési tervnek tartalmaznia kell azokat az intézkedéseket, amelyekkel biztosítani lehet az intézkedési terv végrehajtásáig a megfelelő színvonalú oktatást. Ha a következő évi országos mérés, értékelés eredménye szerint az iskola ismét nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumot, a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal felhívja a fenntartót, hogy három hónapon belül készítsen intézkedési tervet. A fenntartó az intézkedési terv elkészítéséhez az intézkedési tervben foglaltak végrehajtásához - jogszabályban meghatározottak szerint - pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény, szakértő vagy más szakmai szervezet közreműködését köteles igénybe venni. Az intézkedési terv a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal jóváhagyásával válik érvényessé. A közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását.”
III. Időbeli ütemezések
Közoktatási törvény 133. § (5) bek.
„(5) A 2006. évi LXXI. törvény 9. §-ával megállapított Kt. 40. §-ának (11) bekezdése alapján első ízben a 2008/2009. évet kell értékelnie a közoktatási intézményeknek, az iskolák 2007. március 31-ig küldik meg a fenntartónak a minőség-irányítási programjukat, jóváhagyás céljából. Az oktatásért felelős miniszter a 2008/2009. tanév értékelésének hozzáférhetővé tételéről köteles első ízben gondoskodni. Ettől az időponttól kezdődően kötelező a 2006. évi LXXI. törvény 16. §-ával megállapított Kt. 99. §-ának (5) bekezdésében meghatározottak szerint végezni a tizedik évfolyamon a mérést. A 2006. évi LXXI. törvény 16. §-ával megállapított Kt. 99. §-ának (7) bekezdésében foglaltak szerint a 2006/2007. tanévben végzett országos mérés, értékelés alapján lehet első ízben felhívni a fenntartó figyelmét arra, hogy intézkedés megtételére van szükség.”
Az intézményi éves önértékeléseket a fenntartónak minden tanévet követően szeptember 30-ig kell megküldeni, ami része lesz a hagyományos tanévi beszámolóknak.
2. MINŐSÉGFEJLESZTÉSI RENDSZER
2.1. Irányítás és tervezés
Hatáskörök: A helyi közoktatási rendszerre vonatkozóan a döntési és felelősségi körök delegálását Kisújszállás Város Önkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) tartalmazza. E dokumentum határozza meg az átruházott hatásköröket. Az önkormányzat a közoktatásban a jogszabályok által a fenntartóra delegált hatáskörökben döntési jogát megtartja.
Az önkormányzat közoktatási szakmai bizottsága a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottság, mely közoktatási kérdésekben véleményező, javastattevő jogkörrel rendelkezik. Egyes, közoktatást érintő kérdésekben az önkormányzat egyéb bizottságai is véleményt mondhatnak, javaslatot tehetnek a téma jellegétől függően. Feladatait az önkormányzat határozza meg.
10
Az ÖMIP végrehajtása során az önkormányzat közoktatás-irányításért felelős szervezeti egysége Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, mely az MSZ EN ISO 9001:2001 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszerben foglaltakat alkalmazza, valamint épít az önkormányzati közoktatási rendszert szabályozó külső és belső dokumentumokra (közoktatási intézkedési terv, megyei közoktatási fejlesztési terv).
Fenntartói tervezési dokumentumok: Az önkormányzat tevékenységére vonatkozó átfogó stratégiai tervezési dokumentum a gazdasági program, melyet négyévente, az önkormányzati választási ciklusok elején készít és fogad el a képviselő-testület a polgármester előterjesztésében. Hosszú- és középtávú közoktatási tervezési dokumentum a közoktatási intézkedési terv, mely jogszabályi előírás szerint, és a megyei közoktatási fejlesztési tervvel összhangban készül, valamint a szintén jogszabály által előírt minőségirányítási program. Az előbbi dokumentum az átfogó stratégiai célokat és az erre épülő fejlesztési feladatokat fogalmazza meg, az utóbbi pedig a stratégiai célokat bontja le önkormányzati és intézményi minőségcélokra.
Az önkormányzat rövidtávú tervezési dokumentuma az önkormányzati munkaterv, az önkormányzati költségvetési koncepció, valamint a költségvetési rendelet. A tervezés szempontjából meghatározó dokumentum a minden év májusában hozott önkormányzati határozat a nevelési-oktatási intézményekben a következő tanévben indítható gyermek- és tanulócsoportok, valamint az ezekhez szükséges pedagógus és nem pedagógus álláshelyek számának meghatározásáról. Ezen dokumentumokat a polgármester és a jegyző irányításával Polgármesteri Hivatal készíti elő fenntartói döntésre. A döntéselőkészítő folyamatba az önkormányzati SZMSZ, a hivatali ISO minőségirányítási kézikönyv és a hatályos jogszabályi előírások alapján vonják be az érdekelteket.
A szakbizottságok az önkormányzati munkaterv alapján készítik el saját éves munkaterveiket.
2.2. Intézményi tervezés
Egy-egy közoktatási intézmény alapdokumentuma az alapító okirata, melyet az önkormányzat határozattal fogad el, illetve módosít. A szakmai munka tervezési dokumentuma a pedagógiai program és a minőségirányítási program, a működést szabályozó dokumentum pedig a szervezeti és működési szabályzat, mindhárom a fenntartó jóváhagyása által válik érvényessé. Módosításukat a fenntartó vagy az intézmény nevében az intézményvezető kezdeményezheti, szakbizottsági véleményezés után kerülnek a fenntartó elé.
A közoktatási intézményeknek minden tanévre szólóan munkatervet kell készíteniük, amit a nevelőtestület fogad el. A munkatervnek összhangban kell állnia a pedagógiai és a minőségirányítási programmal. Az intézményekben a tanévi munkát a tantárgyfelosztásban bontják le osztályokra és név szerint pedagógusokra. A tantárgyfelosztás fő számainak meg kell egyeznie a fenntartó által a költségvetés során meghatározott és engedélyezett óraszámkerettel. A munkaterv és a tantárgyfelosztás egy példányát a fenntartó részére mindig az új tanév első hetében kell megküldeni.
Felelősök: Az önkormányzati tervezésért a polgármester, intézményi tervezésekért pedig az intézményvezetők a felelősek. A folyamatok törvényességének biztosításáért a város címzetes főjegyzője felelős. A Polgármesteri Hivatalban a szakmai feladatok ellátásának hivatali felelőse az (oktatási) intézményi referens, akinek feladatait munkaköri leírása rögzíti. Emellett - témától függően - a hivatal más szervezeti egységei is részt vesznek a közoktatási, illetve azt érintő tervezőmunkában (pénzügy, műszaki feladatok, gazdálkodás stb.).
Nyilvánosság: Az itt felsorolt dokumentumok nyilvánosak: az önkormányzati dokumentumok az Arany János Városi Könyvtárban, valamint a Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályán, az
11
intézményi dokumentumok pedig az intézményi SZMSZ-ek által szabályozott módon az intézményekben megtekinthetők.
2.3. A helyi közoktatási rendszer és más ágazatok kapcsolatai
A közoktatási rendszer és más ágazatok kapcsolatait, a kapcsolat fő területeit, a döntési jogkörrel rendelkező személyeket (illetve munkaköröket), elérhetőségüket, illetve a fenntartó részéről a kapcsolattartó személy (munkakör) megnevezését a következő táblázat tartalmazza.12
3. A helyi közoktatási rendszer és más ágazatok kapcsolatai
Terület |
Közoktatást érintő feladat |
Intézmény/szervezet, a feladatellátásért felelős munkakör |
Elérhetősége, telefonszám |
Kapcsolattartó a fenntartó részéről |
1. Gyermek- és ifjúságvédelem |
általános irányítási feladat |
Címzetes Főjegyző |
Polgármesteri Hivatal 59/520-222 |
Igazgatási Osztály vezetője |
intézményi jelzőrendszer működtetése |
intézményi gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök |
az adott intézményekben |
intézményi referensek |
|
segélyezés, szociális juttatások, gyámügy |
Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya - osztályvezető |
Polgármesteri Hivatal 59/520-222 |
Igazgatási Osztály vezetője |
|
családsegítés, gyermekjóléti feladatok |
Szociális Alapszolgáltatási Központ Családsegítő és Gyermekjójéti Szolgálat - intézményvezető |
Kálvin út 9. 59/520-770 |
Igazgatási Osztály vezetője |
|
gondnokság alá helyezés |
Gyámhivatal - hivatalvezető |
Polgármesteri Hivatal 59/520-222 |
Igazgatási Osztály vezetője |
|
bűnmegelőzés, szabálysértések, bűnesetek |
Rendőrség - őrsparancsnok |
Városi Rendőrőrs Szabadság tér 1. 59/321-111 |
Igazgatási Osztály vezetője |
|
bűnmegelőzés, iskolán kívüli problémák jelzése |
Városi Polgárőrség - a polgárőrség vezetője |
Arany J. út 6. 59/321-226 |
Igazgatási Osztály vezetője |
|
2. Szociálpolitika |
segélyezés, szociális juttatások, gondnokság alá vétel, gyámügy |
Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya - osztályvezető |
Polgármesteri Hivatal 59/520-222 |
Igazgatási Osztály vezetője |
3. Egészségügy |
gyermek- és iskolaorvosi feladatok, iskolafogászat, védőnői feladatok, munkaegészségügy |
Költségvetési és Szolgáltató Iroda - intézményvezető |
Kisújszállás, Nyár u. 2. 59/520-747 |
intézményi referensek |
karitatív tevékenység |
Magyar Vöröskereszt Kisújszállás Területi Szervezete - titkár |
Kisújszállás, Kálvin út 7. 59/321-800 |
intézményi referensek |
|
4. Közművelődés |
iskolán kívüli kulturális programok |
Művelődési és Ifjúsági Központ - intézményvezető |
Deák F. út 6. 59/520-786 |
intézményi referensek |
közkönyvtári szolgáltatások |
Arany János Városi Könyvtár - intézményvezető |
Szabadság tér 2. 59/520708 |
intézményi referensek |
13
5. Munkaerő-gazdálkodás |
munkaközvetítés, munkaügyi információk a térségi helyzetről, pályázatok |
Munkaügyi Központ Karcagi Kirendeltség - igazgató |
5300 Karcag, Madarasi út 27. 59/311-622 |
Igazgatási Osztály vezetője |
6. Sport |
futball, tenisz, asztalitenisz, sakk |
Kisújszállási Sportegyesület - egyesületi elnök |
Kossuth út 5. 59/324-734 |
intézményi referensek |
lövészet |
Városi Lövészklub - egyesületi elnök |
Kígyú u. 22. 59/321-656 |
intézményi referensek |
|
súlyemelés |
Súlyemelő Sportegyesület - egyesületi elnök |
Szabadság tér 1. 30/963-22-01 |
intézményi referensek |
|
úszás |
Városi Vízmű Kft. - igazgató |
Vásár út 62. 59/520-628 |
intézményi referensek |
|
7. Közoktatás |
egyházi iskolai nevelés és oktatás |
Kisújszállási Református Általános Iskola - igazgató |
Arany J. út 1. 59/520-585 |
intézményi referensek |
sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók ellátása |
Kádas György Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon - igazgató |
Bajcsy Zs. út 37. 59/321-850 |
intézményi referensek |
|
8. Cigány kisebbségi ügyek |
felzárkóztatás, integráció |
Cigány Kisebbségi Önkormányzat - elnök |
Kisújszállás, Széchenyi út 6. 06-30-386-62-69 |
intézményi referensek |
14
3. FENNTARTÓI ELLENŐRZÉS, ÉRTÉKELÉS
3.1. Alapelvek
1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 85. § (7) bekezdése szerint az önkormányzati minőségirányítási programban kell meghatározni a fenntartói irányítás keretében tervezett szakmai, törvényességi, pénzügyi ellenőrzések rendjét. E törvény 102. § (7) bekezdése szerint a fenntartó „rendszeresen - ha jogszabály másként nem rendelkezik, négyévenként legalább egy alkalommal - ellenőrzi a közoktatási intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét, nevelési-oktatási intézményben továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzésében tett intézkedéseket.”
Ezen ellenőrzéseket önkormányzatunk négyévente egy, ún. „átfogó” ellenőrzés keretében, külső szakértők bevonásával végezteti el. Ezen túlmenően az önkormányzat éves ellenőrzési tervében további ellenőrzéseket rendelhet el közoktatási intézményeiben.
2. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (11) bekezdése szerint „A nevelőtestület a szülői szervezet véleményének kikérésével évente értékeli az intézményi minőségirányítási program végrehajtását, az országos mérés, értékelés eredményeit, figyelembe véve a tanulók egyéni fejlődését és az egyes osztályok teljesítményét. Az értékelés alapján meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a közoktatási intézmény szakmai célkitűzései és az intézmény működése folyamatosan közeledjék egymáshoz. A nevelőtestület és a szülői szervezet (közösség) értékelését és a javasolt intézkedéseket meg kell küldeni a fenntartónak. A javasolt intézkedések a fenntartó jóváhagyásával válnak érvényessé.”
Az intézményi éves önértékeléseket és az intézkedési tervre tett javaslatot legkésőbb minden tanévet követően szeptember 30-kell a fenntartónak megküldeni. Az ebben foglalt információk, értékelések az önkormányzat elé kerülő, tanévi beszámolókban is felhasználhatók.
3. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 99. § (5)-(6)-(7) bekezdésében megfogalmazott országos méréseknek, értékeléseknek a fenntartó részére megküldött eredményeit önkormányzatunk közoktatási intézményeinek bevonásával elemzi, megtárgyalja, és az ezek nyomán szükséges intézkedéseket megteszi.
4. Önkormányzatunk minden tanév szeptemberében tájékoztatást kér közoktatási intézményeitől az előző tanév eredményeiről és az új tanév kezdéséről (tanévi tájékoztató) a következő szempontok szerint:
- statisztikai adatok, továbbtanulási mutatók, továbbképzések, tanórák személyi és tárgyi feltételek;
- a nevelő-oktató munka értékelése (a munkatervben megfogalmazott kiemelt feladatok megvalósítása, a tanév leglényegesebb történései, eseményei)
- az eredményesség objektív értékelése (belső és külső szaktárgyi mérések és eredményeik, az óralátogatások tapasztalatai, az iskola tanulóinak tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeinek értékelése, a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban az idegen nyelvek oktatásának eredményessége és az ECDL-vizsgaközpont működése,
- pályázati eredményesség, különös tekintettel az európai uniós pályázatokra,
- a tárgyi feltételek megítélése, jövőbeni elképzelések.
- az iskolaszék/óvodaszék munkájának értékelése, az intézmény kapcsolata a szülőkkel, szülői munkaközösségekkel, diákönkormányzati munka,
- az új tanév kiemelt feladatai,
- a szakképzést folytató két középiskolában a szakképző évfolyamokon folyó munka értékelése,
- elképzelések az intézmény jövőjének reális alakítására.
15
5. Önkormányzatunk közoktatási intézményeinek munkáját legalább négyévente, az átfogó ellenőrzést követően vagy azzal együtt értékeli, mely értékelés alapja:
- az átfogó és egyéb ellenőrzések tapasztalatai,
- az éves intézményi önértékelések,
- az országos mérések és értékelések tapasztalatai,
- az éves tanévi tájékoztatók,
- közoktatási statisztikai jelentések.
Általános alapelvek a fenntartói ellenőrzés, értékelés során:
· Az intézmények belső folyamatainak fejlesztését, a törvényes működést szolgálják.
· Az intézmények eredményeit a programjaikban meghatározott célok eléréséhez és önmaguk eredményeihez viszonyítja.
· Az ellenőrzés, értékelés mutassa meg a közoktatással kapcsolatos fenntartói célok teljesülését.
· Legyen tekintettel az eredményeket befolyásoló tényezők különbözőségére.
· Az intézményi önértékelésen alapuljon.
3.2. A négyévenkénti átfogó ellenőrzés fő területei és indikátorai
1. Törvényesség, tanügyigazgatás
· Az intézmény működését meghatározó szabályzók, szabályzatok megléte, jogszerűsége, naprakész alkalmazása (különösen. alapító okirat, pedagógiai program, szervezeti és működési szabályzat, minőségirányítási program, munkatervek, belső ellenőrzések vezetői ellenőrzési programmal, tanévnyitó és -záró értekezletek jegyzőkönyvei, statisztikai jelentések, házirend, ügyiratkezelési szabályzat, esélyegyenlőségi program).
· Tanügyi dokumentációk (tantárgyfelosztás, tanulónyilvántartások, a tanulói jogviszony létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos dokumentumok, beírási naplók, törzslapok, bizonyítványok, naplók, diákigazolványok, felmentések, vizsga, pótvizsga dokumentumai, tanulói hiányzások).
· A nevelő-oktató munka személyi feltételeinek biztosítása (alkalmazottak nyilvántartása, kinevezésk, létszámok, képesítési előírások betartása, szakos ellátottság, humánerőforrás-tervezés, továbbképzési és beiskolázási program, munkaköri leírások).
· Gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos ügyek intézése (felvételi eljárás, panaszkezelés rendje, tanuló-és gyermekbalesetek, gyermek- és ifjúságvédelemi tevékenység, iskolaorvosi ellátás, fegyelmi - és kártérítési ügyek, tandíj és egyéb térítési díjak szabályozottsága)
· Tankönyv- és taneszköz kiválasztás elvei, a tankönyvrendelés rendje, a tankönyvellátás szabályozottsága, törvényessége.
· Tantárgyfelosztás (tartalmi és formai követelmények, engedélyezett álláshelyek és óraszámok, órakedvezmények)
· Óraterv-órarend
2. Szakmai eredményessé és hatékonyság
· Eredményesség (az intézményi szakmai célok teljesülése, a nevelési/pedagógiai program beválása, tanulmányi eredmények mérése, hátránykompenzáció és tehetséggondozás, esélyegyenlőség, továbbtanulási mutatók)
· Hatékonyság (ez erőforrások felhasználása, a működés gazdaságossága, szakmai és költségvetési mutatók: tanulói és pedagóguslétszám- adatok, férőhely-kihasználtság, csoportok-osztályok átlaglétszáma, pályázatok)
· Pedagógiai innovációs tevékenység (pályázatok, szakmai programok)
· Szakmai mérések, értékelések eredményei, értékelése, feladatok meghatározása, elvégzésük ellenőrzése
16
3. Intézményirányítás
· Intézményi MIP
· Az intézményirányítás felépítése (vezetői feladat és hatáskör megosztás szervezése, szabályozottsága, működtetése, a döntéshozatal mechanizmusa, véleményezési, egyetértési jogkörök érvényesülése, belső információáramlás szabályozottsága
· Ellenőrző - tervező - fejlesztő tevékenység (a munkaterv megléte, időarányos végrehajtásának ellenőrzése, ellenőrzési terv érvényesülése a gyakorlatban)
· Együttműködés az érdekvédelmi szervekkel a szervezeti és működési szabályzat szerint
· Emberi erőforrás fejlesztése (továbbképzési normatívák felhasználása: résztvevők száma, módszertani képzések száma, különleges gondozással összefüggő képzések száma, pedagógusok képzettségi mutatói: alapdiploma, másoddiploma, szakvizsga, alkalmazottak elégedettsége)
· Vezetés (az intézmény külső-belső megjelenése, környezetkultúra, higiénia, a vezető személyes eredményei, képzettség, intézményi innovációk, intézményvezetői beszámolók, ellenőrzések tapasztalatai)
4. Gazdálkodás
· Pénzügyi ellenőrzés: a gazdálkodás pénzügyi szabályozottsága, a költségvetés tervezése és megvalósítása, eszköznyilvántartás, gazdálkodás, belső ellenőrzés működése
· Az állami normatív támogatások jogszerű igénylése, felhasználása és elszámolása (ennek ellenőrzése évenként történik)
· Megbízási szerződések
· Túlórák, helyettesítések tervezése, elszámolása és nyilvántartása
· Tankönyvtámogatás elszámolása
· Étkezési támogatások elszámolása
· Kötelező eszköz- és felszerelésjegyzék megléte, a benne foglaltak megvalósítása
3.3. Az önkormányzati közoktatási intézmények átfogó ellenőrzésének ütemezése
Intézmény |
2006 |
2007 |
2008 |
2009 |
2010 |
Városi Óvodai Intézmény |
x |
x |
|||
Arany János Általános Iskola |
x |
x |
|||
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon |
x |
x |
|||
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény |
x |
||||
Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola |
x |
||||
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium |
x |
||||
Minden intézményre vonatkozó ellenőrzések |
K,N,Ö |
N,Ö |
K,N |
N,Ö |
K,N,Ö |
K= képesítési előírások ellenőrzésének vizsgálata
17
N= normatív támogatások jogszerű igénylésének, felhasználásának és elszámolásának ellenőrzése
Ö= átfogó ellenőrzést követően teljes körű intézményi önértékelés
3.4. Szempontok a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékeléséhez
1. Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szempontjainak és az értékelés rendjének az intézményi minőségirányítási programokban való kidolgozását a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. 40. § (11) bekezdése írja elő. Tekintettel arra, hogy a közoktatás országos rendszerében jelenleg nincs egységes pedagógusértékelési rendszer, ugyanakkor a szakma több, erre vonatkozó megközelítést dolgozott ki, emellett a közoktatási intézmények már rendelkeznek a kiemelt munkavégzésért adható díjazáshoz értékelési szempontokkal, önkormányzatunk a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének intézményi kidolgozásához elvi, általános elvárásokat fogalmaz meg, melyek a következők:
2. A pedagógusok teljesítményértékelését az intézmények a pedagógiai programjukban megfogalmazott céljaik elérését támogató humánerőforrás-fejlesztési eszköznek tekintsék, amely az intézményi célok elérését legjobban elősegítő kulcstevékenységekre koncentrál.
3. A teljesítményértékelés az intézmény pedagógusainak adott időszakra vonatkozó teljesítményének felmérését és megítélését szolgálja, mely a fejlesztést helyezi középpontba.
4. A teljesítményértékelésben érvényesüljön a fejlesztő szándék, a sokoldalúság, a méltányosság, az elméletei megalapozottság, a konszenzus, a kivitelezhetőség, a mérhetőség és az értéktisztázás alapelve. Meg kell határozni a teljesítményértékelés eljárásrendjét (mit, ki, mikor, hogyan, milyen indikátorokkal értékel), technikáit, eszközeit, módszereit, fő területeit. Az értékelés kapcsolódjon a munkaköri leírásokban megfogalmazott feladatokhoz.
5. A pedagógusok teljesítményének értékelésére kettő négy évente legalább egyszer kerüljön sor. Az értékelésben mindenképpen kapjon szerepet az intézményvezetés, a szakma (szakmai munkaközösség), valamint az értékelt pedagógus. Az értékelés eredményét írásban dokumentálni kell, e dokumentum mind az értékelő intézményt, mind pedig az értékelt pedagógust megilleti. Az értékelés során tekintettel kell lenni az adatvédelmi szempontokra.
6. A teljesítményértékelés során el kell kerülni a kiszámíthatatlanságot, az intézményi túlterhelést és a rangsorolást.
7. Az intézményvezetők vezetők munkájának értékelését a fenntartó az átfogó intézményi ellenőrzéseket követően - először a 2007-es évben végzett átfogó ellenőrzéseket követően - kerül sor, a következők alapján:
- vezetői pályázat
- nevelési/pedagógiai program
- önkormányzati és intézményi minőségirányítási program
- intézményi ellenőrzések (beleértve az átfogó, a szakmai munkára, törvényességre és a gazdálkodásra vonatkozó ellenőrzést)
- Az országos mérések, értékelések eredményei
- Az intézményi tanévi tájékoztatók
- Az intézményi munkatervek
4. Felülvizsgálat és hatályba lépés
Az önkormányzati minőségirányítási programot a képviselő-testület szükség szerint, de az elfogadástól számítva legalább kétévenként felülvizsgálja, és a szükséges korrekciókat megteszi. E program elfogadásának napján, a 44/2007. ( II. 27.) sz. önkormányzati határozattal lép életbe.
18
Ezzel egyidejűleg hatályát veszti az önkormányzat közoktatási minőségirányítási programjáról szóló 28/2004. (II. 26.) sz., valamint az ezt módosító 6/2006. (I.26.) sz. határozat.
Fájl: Intézményi referensek/ Kocsisné Monoki Julianna / ÖMIP